Amiről az állattenyésztés ÜHG kibocsátása kapcsán ritkán esik szó

Az „Animal Task Force” elnevezésű szervezet az Európai Állattudományi Szövetséggel közösen szervezett konferenciasorozat keretében tette közzé az állattenyésztési ágazathoz köthető üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó legfrissebb kutatási eredményeket, kiemelt hangsúlyt fektetve a metán emisszióra, a kibocsátások mérésére szolgáló mérőszámokra és a kibocsátás mérséklési eszközökre.

Miközben társadalmi szempontból az élelmezésbiztonság az egész világon stratégiai kérdéssé vált, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai újabb és újabb kihívások elé állítják a gazdálkodókat. Bár a mezőgazdasági termelés ─ és ezen belül az állattenyésztés ─ csak kisebb mértékben felelős a negatív környezeti változásokért az európai uniós szabályozásokba mégis egyre több szigorú korlátozás kerül beépítésre, melyek tovább nehezítik a gazdálkodók alkalmazkodási lehetőségeit és a gazdaságos termelést. Az állattenyésztésben tevékenykedőkre tehát egyidejűleg több teher is nehezedik, egyrészről meg kell felelniük a klíma- és környezetvédelmet szolgáló újabb előírásoknak, más részről alkalmazkodniuk kell az éghajlatváltozás kihívásaihoz, mindemellett pedig hozzá kell járulniuk a biztonságos, minőségi és fenntartható élelmiszerellátáshoz és az agrártermelés folytonosságának fenntartásához.

Napjainkra tehát az állattenyésztéshez köthető üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása mind a gazdálkodók, mind pedig a döntéshozók számára az egyik legjelentősebb kérdéssé, a kibocsátások társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból fenntartható módon történő mérséklése pedig az ágazat egyik legnagyobb kihívásává vált.

Fentiekre tekintettel a fenntartható és versenyképes európai állattenyésztési ágazatnak a tudásátadáson és az innováción keresztül történő megteremtését célul kitűző európai partnerségi szervezet, az „Animal Task Force” (ATF) az Európai Állattudományi Szövetséggel (EAAP) közösen konferencia sorozatot indított nemzetközi szakmai szervezeteket, kutatóintézetek, gazdálkodók, ipari szereplők, civil szervezetek és politikai döntéshozók bevonásával. A rendezvénysorozat keretében felvázolásra kerültek az állattenyésztéshez köthető ÜHG-kibocsátásokra vonatkozó legfrissebb kutatási eredmények, kiemelt hangsúlyt fektetve a metán szerepére, a kibocsátások mérésére szolgáló mérőszámokra, továbbá a különböző mérséklési eszközökre. A konferenciasorozat keretében megtartott előadások számos olyan kérdéskört érintettek, melyek az állattenyésztés ÜHG kibocsátásával kapcsolatos viták során szinte sosem jelennek meg, valamint amelyekről a szélsőséges nézeteket valló civil szervezetek által képviselt úgynevezett „zöld kérdések” körében semmiképp sem tesznek említést.

Az állattenyésztés ÜHG-kibocsátásának mérséklése kontra társadalmi, gazdasági veszteségek

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) adatai szerint az ember által okozott teljes üvegházhatású gázkibocsátás 14,5%-a tulajdonítható az állattenyésztésnek. Az állattenyésztési ágazat globális kibocsátásának több mint 4/5-ért Ázsia (41%, 3 083 millió tonna CO2 egyenérték), Amerika (33%, 2 493 millió tonna CO2 egyenérték) és Afrika (13%, 995 millió tonna CO2 egyenérték) felel. Az európai állattenyésztés teljes kibocsátása mindeközben 706 millió tonna CO2 egyenértéket ért el, mely a globális kibocsátás mindössze 9,4%-át jelenti. Egyértelmű tehát, hogy a világ legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátói első sorban Dél- és Délkelet-Ázsia, valamint Dél-Amerika, nem pedig Európa.

Az állattenyésztést érintő károsanyag kibocsátások tekintetében az ammónia és a metán rendelkezik a legjelentősebb környezeti terheléssel, és a légköri szennyezők között ezek járulnak hozzá leginkább a klímaváltozás előidézéséhez és fokozásához. Nem vitatható, hogy a kérődző állatok emésztőrendszerében lezajló fermentációs folyamatok általi, valamint a trágyában lévő szerves anyagok anaerob baktériumok általi bontása során keletkező ─ CO2-egyenértékben a mezőgazdaság összkibocsátásának 44%-át adó ─ metánkibocsátás jelentős. Hangsúlyozni szükséges azonban, hogy az állattenyésztéshez köthető globális kibocsátás tekintetében regionális szinten, valamint az enterális fermentációból származó kibocsátások esetében állatfajonként jelentős eltérések figyelhetők meg.

Az Európai Unió több évtizede tudatosan és hatékonyan dolgozik az állattenyésztés környezetre gyakorolt káros hatásainak mérséklésén, az ágazat ÜHG-kibocsátás csökkentésén, valamint az erőforrások fenntarthatóbb és hatékonyabb felhasználásán. A megtett intézkedéseknek köszönhetően Európa enterális fermentációból származó kibocsátása az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent, miközben a metán kibocsátás Afrikában, Ázsiában és Amerikában jelentősen nőtt. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség legfrissebb adatai szerint az unió teljes kibocsátásának már csak alig 6%-a származik az állattenyésztés ÜHG-kibocsátásából.

Kiemelendő, hogy az unió állattenyésztésének ÜHG kibocsátását úgy csökkentette, hogy állatállománylétszáma 1990 óta a nagykérődzők tekintetében 18%-kal, a kiskérődzők tekintetében 30%-kal, az ágazat termelékenysége a húsmarha szektorban 16%-kal, a tej szektorban 70%-kal, a sertés szektorban 17%-kal bővült, mindemellett a húsfogyasztás tekintetében 24%-os, a tejtermékek fogyasztása tekintetében pedig 22%-os emelkedés volt, mely termékek fogyasztása várhatóan 2029-ig további 14%-kal növekedik majd!

Mint ismeretes az Unió az Európai klímarendeletben vállalta, hogy 2050-re eléri a karbonsemlegességet, azaz, hogy a kibocsátott szén-dioxid, illetve a légkörből kivont és szénelnyelőkben tárolt szén-dioxid mennyisége közötti egyensúlyt megteremti. A klímasemlegesség elérése felé tett közbülső lépésként pedig fokozta a 2030-ra vonatkozó éghajlatvédelmi törekvését, és vállalta, hogy legalább 55%-kal ─ 2014-ben ez a vállalás még csak 40% volt ─ csökkenti a nettó ÜHG kibocsátását.

Bár elmondható, hogy az állattenyésztésben még igen jelentős mérséklési potenciál rejlik, a korszerű, innovatív gazdálkodási gyakorlatok alkalmazásával ugyanis körülbelül további 30%-kal csökkenthető az állattenyésztési rendszerek kibocsátása, azonban kérdésként merül fel, hogy meddig mérsékelhető az ágazat ÜHG-kibocsátása társadalmi, gazdasági veszteségek és az élelmezésbiztonság veszélyeztetése nélkül? Mit tehetnek azok az EU-s országok, amelyek nem tudnak megfelelni a túlzottan ambiciózus klíma- és környezetvédelmi elvárásoknak? Élet- és ésszerű-e, hogy néhány, sok esetben nagy állattenyésztési múlttal rendelkező, jelentős profitot generáló uniós tagállam, amely nincs megfelelően felkészülve az EU által elvárt nettó nulla kibocsátás megvalósítására – elsősorban Svédország, Hollandia és Dánia említhető – erősen fontolgatja azt, hogy fenntarthatósági indokok miatt jelentősen megadóztatja a húsfogyasztást, sőt felmerült a hústermelés teljes betiltásának gondolata is?!

Paradoxon – fokozódó fehérjeszükséglet kielégítése kontra állattenyésztést ellehetetlenítő intézkedések

Miközben a nyugati világ vezetői annak érdekében, hogy 2050-ig elérjék az elvárt klímasemlegességet a hatékony és gazdaságos mezőgazdasági termelés ─ és ezen belül kiemelten az állattenyésztés és az állati termékelőállítás ─ ellehetetlenülését eredményező döntések meghozatalának küszöbén állnak, addig a mezőgazdasági termelésnek, az élelmiszer- és takarmányelőállításnak kényszerűen követnie kell a Föld népességének növekedését, mely az utóbbi 40 évben több mint 57%-kal emelkedett és amely 2050-re elérheti a 9,7 milliárdot.

Mára már tehát megkérdőjelezhetetlenné vált, hogy a Földet érintő klímaváltozás legérzékenyebb területe a mezőgazdaság, melynek egyik legfontosabb feladata a lakosság élelmiszer-ellátásának biztosítása!

Az elkövetkező 30 évben nem kisebb a feladat, minthogy annyi fehérjét állítsunk elő, mint amennyit az elmúlt megközelítőleg 2 000 évben összesen.

Mi is a különbség az ”áramló” és a ”készlet” klíma gázok között? 

Sok esetben figyelmen kívül hagyják azt a tényt is, hogy a mezőgazdasági eredetű metán ─ különösen az állattenyésztéshez köthető szerves eredetű gázkibocsátás ─ az ÜHG-ok természetes körfogásának részét képezi. A biogén metánforrások rövid élettartamú ”áramló” klíma gázként a légkörben megközelítőleg 12 év alatt szén-dioxiddá és vízzé bomlanak, amelyek a fotoszintézis útján a biomassza (takarmány) és a talaj szénkészletébe beépülnek, ezáltal a mezőgazdaság természetes szénkörforgásának azaz a biogén szénciklusnak a részét képezik, ellentétben a fosszilis forrásokból származó, hosszú élettartamú, ”készlet” klíma gázokkal. A fosszilis tüzelőanyagokból származó szén ugyanis az ”ősi”, több millió éve a föld alá zárt és onnan kivont szénből és nem a légköri szénből származik. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése során keletkező gáz halmazállapotú égéstermékek ─ mint például a szén-dioxid is ─ tehát a légkörben új, hozzáadott gázként jelennek meg és úgynevezett ”hőfogó gázként” jelentősen erősítik az üvegházhatást.

A biogén és a fosszilis metán közötti különbségtétel, a kiegyensúlyozottabb megközelítés, valamint a tudományos bizonyítékokon alapuló klímapolitikai döntéshozatal tehát kulcsfontosságú a metánkibocsátási probléma kezelése tekintetében. Különös tekintettel az állattenyésztési ágazat jelentőségére, mely ─ a biodiverzitás megőrzésén, talajainknak a klímaváltozás hatásaival szembeni ellenállóképességének fokozásán és a fosszilis eredetű szintetikus műtrágya felhasználás mérséklésén túl ─ a teljes európai agrár-élelmiszeripari termelés 40%-át adja, megközelítőleg 170 milliárd euró értéket termel és közvetlenül több mint 4 millió embert foglalkoztat. 

Mindezen tények fényében elgondolkoztató tehát, hogy vajon merre is tartunk, jó-e az irány? Hiszen miközben a kommunikáció arról szól, hogy alapvető fontosságú, hogy a kitűzött klímasemlegesség elérése valamennyi gazdasági ágazat együttes részvételével, társadalmilag kiegyensúlyozott és tisztességes módon, valamint az EU versenyképességének veszélyeztetése nélkül valósuljon meg a gyakorlat azt mutatja ─ és a legfrissebb rendelkezésre álló kutatási eredmények is ezt támasztják alá ─, hogy a legnagyobb ipari kibocsátók (USA, Kína, Oroszország), különösen a dél-amerikai és az ázsiai országok mit sem törődve a klímaváltozással és a globális környezetvédelmi törekvésekkel továbbra is ontják magukból az üvegházhatású anyagokat.

Márpedig megkérdőjelezhetetlen, hogy a hosszú távon is eredményes éghajlat-politikai és környezetvédelmi célkitűzések csak és kizárólag globális gondolkodás és együttműködés által, szektorokon átívelő összehangolt és kollektív intézkedésrendszer kialakítása útján válik lehetségessé. Megvalósul-e mindez mielőtt már túl késő lesz vagy az állattenyésztési ágazatok a túlzottan ambiciózus elvárások és ezzel egyidejűleg ─ a már bevezetett és a jövőben bevezetendő intézkedések ellenére ─ a klímaváltozással járó negatív hatások áldozatává válik?