2024. december 19. csütörtök Viola

Idén az őstermelők is segítséget kaptak az adóbevalláshoz

Agro Napló
Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetét, amelyek március 15-től elérhetőek a NAV honlapján.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a kormány adópolitikájának egyik pillére, hogy tovább kell csökkenteni az adminisztrációt, és folytatni az adócsökkentést.

Jelenleg 5,2 millióan rendelkeznek már elektronikus tárhellyel, ami nemcsak a kormány által szorgalmazott digitalizáció elterjedését jelzi, hanem megkönnyíti az adóbevallással kapcsolatos állampolgári teendőket is – hangsúlyozta az államtitkár.

Úgy fogalmazott: március 15-től a központi azonosítási ügynök (KAÜ) azonosító segítségével bárki megnézheti a saját, 2022-re vonatkozó adóbevallási tervezetét az eSZJA-portálon (eszja.nav.gov.hu). A bevallás asztali számítógépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyható, szerkeszthető – értesült a közleményből az Agro Napló.

Aki egyetért a tervezet adataival és azt nem kell semmivel kiegészítenie, annak nincs további teendője, május 22-én a tervezete érvényes szja-bevallássá válik – összegezte az államtitkár.

Elmondta, ez a lehetőség azok számára is elérhető, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun. Ha valaki szeretne KAÜ-azonosítót igényelni, azt a legegyszerűbben valamelyik okmányirodában vagy kormányablakban teheti meg, továbbá ez előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfélszolgálatokon is elintézhető.

Tállai András kitért rá: idén az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők, és az áfás magánszemélyek is. Mint mondta, az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfa fizetésére kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, továbbá a NAV-nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük adóbevallási tervezetüket.

Hozzátette, akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV 2023. május 2-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot is megküldi. Bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civilszervezetnek, további 1 százalékát pedig egy vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program.

Az, hogy idén is a NAV készítette el mintegy 5,6 millió magyar adózónak az adóbevallás-tervezetét, számukra komoly adminisztrációs könnyebbséget jelent – jelezte az államtitkár. Ráadásul összhangban van a magyar adópolitika legfontosabb célkitűzéseivel: az adórendszer egyszerűsítésével, és az adminisztrációs terhek csökkentésével – tette hozzá.

Tállai András kiemelte: mára eljutottunk oda, hogy a söralátéten elférő adóbevallásra sincs szükség, ezt ugyanis már hetedik éve az adóhivatal készíti el térítésmentesen, automatikusan azok számára, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Emlékeztetett: korábban, ha valaki nem nyújtotta be az szja-bevallását, mulasztási bírsággal számolhatott, most pedig akkor is érvényes az adóbevallása, ha rá sem néz.

 

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?