Ismét veszett rókát találtak az országhatár közelében

Agro Napló
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma veszettséget állapított meg egy kutyával verekedő rókánál Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében.

2023. szeptember 6-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Magosliget községben egy róka és egy kutya összeverekedett, a dulakodás során elhullott rókánál a Nébih laboratóriuma igazolta a veszettséget. Az esetről, és annak részleteiről a Nébih azonnal értesítette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot (NNGYK), valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet (WOAH) is – értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményéből az Agro Napló.

Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedés – többek között fokozott felügyelet – elrendelését kezdeményezte a hatóság, ugyanis már tavaly ősszel veszett róka és veszett kóbor kutya egyedeket észleltek a térségben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elrendelt intézkedéseket a Nébih mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi.

A tavalyi négy igazolt veszettségeset után, idén ez már a második. A szakemberek véleménye szerint a betegség bejutása természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása által történt, mivel valamennyi eset az ukrán határtól számított 10 kilométeren belül volt. Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt, 2022-ben nem tudta végrehajtani a rókaállomány immunizálási programját, így az ukrán határ menti térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat.

Fontos tudni, hogy a veszettséggel megfertőződött, idegrendszeri tüneteket mutató, rendellenesen viselkedő vadállatok nagy távolságokat is megtehetnek, valamint a fertőzést továbbadhatják. A vírus az emberre is veszélyes, ezért a veszettség elleni védekezés a házi- és vadállatokban az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán (06/80/263-244)!

A betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről további információk olvashatók a Nébih tematikus honlapját, a www.veszettsegmentesites.hu oldalon.

(Forrás: Nébih)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?