Viszonylag olcsó lehetőség nyílhat a zöldíteni akaró magyar cégek számára

Agro Napló2024. szeptember 10. 10:00

Több európai országban már kifejezetten nukleáris energia származási garanciát is vásárolhatnak a tevékenységüket dekarbonizálni szándékozó cégek, és várhatóan hamarosan itthon is megnyílhat ez a lehetőség.

A származási garancia (GO – Guarantee of Origin) olyan elektronikus tanúsítvány, amely annak igazolására hivatott, hogy a fogyasztók által felhasznált villamos energiát, illetve annak meghatározott részét megújuló forrásból vagy nagy hatékonyságú, villamos és hőenergiát egyidejűleg előállító kapcsolt termeléssel, illetve - egyre több országban - atomerőműben termelték meg. A GO-k vásárlói elsősorban olyan vállalatok, amelyek elkötelezettek a zöldenergia-felhasználás iránt, növelve ezzel a márka- és részvényesi értéküket.

A származási garanciák a termelés után jegyezhetők be, kereskedelmük utólagos, vagyis a fizikai termékektől elválik. A GO-k piacának kínálati oldalán megújuló erőművek - és most már több országban atomerőművek is - találhatók, melyek csekély regisztrációs díjért kérhetik a garanciák bejegyzését bármelyik EU tagállamban, majd értékesítve azt plusz bevételhez juthatnak.

A GO-kat a villamosenergia-vásárlástól függetlenül, külön ügylet keretében szerezhetik meg a vállalatok. Ez azt jelenti, hogy a GO-t megvásárló felhasználóhoz a fizikai törvényszerűségek miatt nem ugyanazok az elektronok jutnak el, amelyek ténylegesen a GO tanúsítványon szereplő forrásból származnak. Ezzel együtt az okirat megvásárlásával az energiafelhasználó támogatja a tiszta, alacsony karbonkibocsátású villamosenergia-termelést, és igazolja elköteleződését a fenntarthatóság növelése mellett.

A származási garancián rögzített adatok igazolják, hogy az adott mennyiségű (1 megawattórányi/MWh) energia pontosan milyen megújuló forrásból és technológiából származik, melyik erőmű melyik egysége és mikor állította elő. Tehát tulajdonképpen a szóban forgó tiszta villamosenergia beazonosíthatóságát lehetővé tevő fő információk szerepelnek rajta. A kibocsátott GO-k egy évig lehetnek forgalomban, a kapcsolódó energiamennyiség felhasználását követően pedig törlik a rendszerből.

A GO-k eredetileg a megújuló alapú termeléshez kapcsolódtak, azonban az európai uniós energia- és klímapolitika hangsúlyváltozása, illetve az uniós szintű szabályozói döntés nyomán már több országban megkezdődött a nukleáris energia GO piacra történő bevonása is.

Az atomenergia alapú származási garanciák ma már elérhetőek például a FranciaországbanFinnországban és Svédországban működő reaktorokban termelt elektromos áramra vonatkozóan is.

A magyarországi szervezett származásigarancia-piacot 2022 nyarán elindító HUPX-en a nukleáris alapú GO-k egyelőre nem elérhetőek, de igencsak meglepő lenne, ha ez a helyzet hamarosan nem változna meg, tekintettel az atomenergia hazai energia- és klímastratégiában betöltött kitüntetett, Paks II megvalósulásával növekvő szerepére.

A magyar GO-piacon jelenleg a következő 8 technológiával előállított energiára vonatkozó származási garancia kereskedhető: biogáz, biomassza, geotermális, vízenergia, a hulladéklerakókban képződő depóniagáz, napenergia, szélenergia és hulladékhasznosító (-égetű) műben termelt energia. A szervezett GO-piac elindulása előtt kétoldalú módon kereskedtek a származási garanciákkal.

Ez is érdekelheti: Zöldítésbe fektetni? Nem kérdés, nincs más út

Címlapkép forrása: Shutterstock

Szerző: Major András

Cikk forrása: Portfolio.hu

Címkék:
fenntarthatóság, megújuló, energia, magazin-2024-09,