A nitrogénmûtrágyák érvényesülése jóval kedvezőbb, mint a foszfor- és a káliummûtrágyáké, ugyanakkor a mûtrágya nitrogénjének gyakorlatilag nincstöbb éves utóhatása. Ezért sem indokolt a túl bő nitrogénadagolás, mert a talaj nitrogénkészlete nem gyarapítható vele.
A nitrogénmûtrágya talajba dolgozására leg alkalmasabb a talaj felületére történő kijuttatás és sekély talajba keverés, mivel a hatóanyagot a csapadék a növényzet gyökeréhez lemossa. Csak rossz vízbefogadó képességû talajon és száraz éghajlat alatt indokolt a N-mûtrágya egy részének mélyebb bedolgozása. Nyár végi illetve őszi alaptrágyázás alkalmával nitrogénből csak annyit célszerû kijuttatni, amennyi a területünkön lekerülő elővetemény után esetlegesen visszamaradt nagyobb mennyiségû tág C/N arányú növényi maradvány lebomlásának elősegítéséhez, valamint – nyárvégi illetve őszi vetésû növények esetében – a területen fejlődő fiatal növényállomány számára tavaszig feltétlenül szükséges. Alaptrágyaként a mûtrágyázási irányelvek szerint kiszámított N adag 1/3 részénél - vagy kb. 40 kg/ha-nál - nagyobb mennyiséget a téli csapadék általi kimosódás veszélye miatt nem célszerû kijuttatni. A nitrogénmûtrágyák megfelelő időben történő kijuttatása ezért nemcsak hatékonysági, hanem környezetvédelmi szempontból is fontos. A nitrogén többi részét tavasszal juttassuk ki. Különösen őszi gabonák nitrogén ellátása során van nagy jelentősége a fejtrágyázásnak, ami a N mûtrágyák megmaradó részének a tenyészidőszak során növényállománnyal borított talajfelszínre történő kijuttatását jelenti. A fejtrágyákat rendszerint a légköri csapadék, vagy a permetező öntözés mossa be a talajba, ezért erre a célra karbamidot ne használjunk, mivel a levegő páratartalmával illetve a felszíni csapadékvizekkel reagálva bomlik és a N jelentős része ammónia formájában elillan, másrészt a karbamidban amid formájában található nitrogént a növények nem tudják közvetlenül felvenni. A talajban az urobaktériumok által termelt ureáz enzim hatására a karbamid ammonifikálódik, majd nitrifikációs folyamatokon megy keresztül, így válik felvehetővé nitrogénje a növények számára. Tekintettel arra, hogy tél végén, kora tavasszal a talaj hőmérséklete még annyira alacsony, hogy az említett mikrobiológiai folyamatok lejátszódása gátolt, a karbamid amúgy is több hetet igénybe vevő átalakulása ilyenkor még tovább tart, tehát ebben az esetben nem oldható meg az ásványi N ellátás növény igényeihez történő precíz adaptálása. Fejtrágyázásra tehát gyors hatású, a nitrogént a növény számára felvehető formában (NH4+, NO3-) tartalmazó mûtrágyák alkalmazhatók hatékonyan.
A tél végi, kora tavaszi fejtrágyázás kérdésében egységes álláspont nem alakult ki. Hazai viszonyaink között az időjárástól függ, hogy az ősszel vagy a kora tavasszal kijuttatott nitrogén érvényesül-e jobban. Agyag- és humuszkolloidokban gazdag talajon, száraz éghajlat alatt a kevés csapadék hatására lassú a bemosódási folyamat, így a tápanyag nem kerül olyan mélyre, hogy a gyökerek ne vehetnék fel. Csapadékos tájakon azonban a bőséges téli csapadék hatására nagymérvû lesz a nitrogénkimosódás, ezért elengedhetetlen a tél végi, kora tavaszi fejtrágyázás, a növényzettel nem fedett talajon pedig nitrogén-készlettrágyázás nem végezhető. A növényzettel nem fedett mûvelt talajokban a nitrátlemosódás (a talaj kötöttségétől és a csapadék mennyiségétől függően) olyan nagymértékû lehet, hogy megnövekszik az altalajvíz-nitrátosodás kockázata.
Kevésbé kötött és homoktalajokon az őszi vetésû kultúráknál (pl. őszi gabonák, őszi káposztarepce) az ősszel alaptrágyaként hozzávetőlegesen 1/3 mennyiségben kijuttatott nitrogénen felül a N többi részét a tavaszi félévben fejtrágyaként megosztva két részletben célszerû kijuttatni. A többszöri megosztás – noha az őszi búza esetében a sütőipari értéket javíthatja – nem gazdaságos.
Az őszi búza N-trágyázása szempontjából 3 fejlődési fázis: a bokrosodás, a szárbahajtás és a virágzás érdemel különös figyelmet, mivel ezekben a fejlődési stádiumokban alakulnak ki a terméselemek (hektáronkénti kalászok száma, kalászonkénti szemszám, ezerszemtömeg). Ha a tápanyagellátás ezekben a fázisokban nem felel meg a növény igényeinek, akkor a termésmennyiség csökkenésével és minőségének romlásával kell számolni. Elméletileg ezért három részletben megosztottan célszerû adni a fejtrágyát az őszi búza számára. Szárazságra hajló éghajlatunkon azonban a későbbi időpontokban kiadott fejtrágya érvényesülése bizonytalan. A nagy búzatermések érdekében így fontos, hogy a talaj termékenységét, nitrogénszolgáltató képességét jó elővetemény megválasztásával, rendszeres szervestrágyázással növeljük. A korán tavasszal kiszórt pétisó ammónium-ionjainak adszorbeálódása nyomán a mûtrágya tartós nitrogénszolgáltató képessége is számításba vehető. Minél jobb a talaj természetes N-szolgáltató képessége, annál inkább korlátozódhat a fejtrágyázás a bokrosodás segítésére, mert az idő felmelegedésével megélénkülő nitrifikáció mûtrágya nélkül is fedezheti a búza N-szükségletét. A bokrosodáskor kiadott N fejtrágya azért különösen nagy jelentőségû, mert egyrészt növeli az állománysûrûséget és az asszimiláló felületet, másrészt pedig a kalász differenciálódása már ilyenkor megkezdődik, ekkor dől el, hogy a kalászok potenciálisan milyen hosszúak lehetnek és azokban hány kalászka foglalhat majd helyet. A szárbainduláskori és a virágzáskori tápanyag – különösen N – ellátottságnak abban van nagy szerepe, hogy a megtermékenyült virágok mekkora részéből fejlődnek majd szemek és ezeknek a szemeknek mekkora lesz a tömege, illetve milyenek lesznek a beltartalmi paramétereik. A megosztott fejtrágyázás akkor indokolt, ha a talaj nitrogénben szegény, csapadékos az időjárás, jó a talaj vízvezető képessége, és a termesztett fajtának nagy a N-igénye. Az őszi búza nitrogén ellátására, a N adagok megosztására példaként az alábbiak szerint tehető javaslat:
Az őszi búza tervezett termésének mûtrágyázási irányelvek alapján számított N hatóanyag szükséglete (kg/ha)
A rozs termesztése során a tavaszi fejtrágya általában egy adagban kiadható. Őszi árpa esetében kora tavasszal egy vagy két alkalommal (szárbainduláskor) az állomány megerősödöttségének megfelelően, a tritikále tavaszi N fejtrágyáit pedig szintén a tápanyagok feltáródásától és az állomány fejlettségétől függően két részletben megosztva adjuk ki.
A tavaszi vetésû kultúrák fejtrágyázására néhány kivételtől eltekintve (pl. rizs, burgonya) általában nincs szükség, a sörárpa esetében pedig egyenesen minőségrontó hatású. A kukorica fejtrágyázása nem elterjedt technológia, azonban ha a nyár csapadékos a N 1/3 részének június első felében fejtrágyaként történő kijuttatása – kísérleti eredményeink alapján - hozzávetőlegesen 0.5 t/ha szemtermés növekedést eredményezhet. A burgonya fejtrágyázása megfelelő vízellátottság mellett gumókötés-bimbózás fenofázisban hatékony, a többszöri adagolásnak azonban kivált száraz körülmények között nincs értelme.
A pillangós szálastakarmány növények közül a vöröshere és a bíborhere hálálja meg az állományra kiszórt N fejtrágyát, mivel ezeknél a növényeknél a lucernával ellentétben a N mûtrágyának nemcsak mint indítónak van szerepe, hanem a növény egész élete során igényli azt. Nitrogénben szegény talajon vöröshere állományra 30-40 kg N adható ki hektáronként a második év tavaszán valamint a második kaszálás előtt. Bíborhere esetében pedig mintegy 50 kg N-t adhatunk ki hektáronként tél végén vagy kora tavasszal.
A fejtrágyázásról összefoglalóan megállapítható tehát, hogy - elsősorban a N hasznosulásának javításával - a növénytáplálás hatékonyságát fokozó agrotechnikai eszköz, amely mind a termések mennyiségét, mind pedig minőségét nagymértékben képes befolyásolni. Ugyanakkor plusz mûveleti költséggel is együtt jár, ezért ezt hozadékával szembe állítva üzemi megfontolásokat is figyelembe véve kell eldönteni szükségességét, illetve szükségessége esetén a kijuttatandó tápanyagmennyiség megosztott adagjainak számát.
Dr. Tóth Zoltán
Veszprémi Egyetem
Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Keszthely
Földmûveléstani Tanszék
Címlapkép: Getty Images
