Azért vállalkoztam a lépfenével kapcsolatos ismeretek rövid ismertetésére, mert pályám kezdetén a húsvizsgálat és a laboratóriumi diagnosztika területén találkoztam ezzel a betegséggel. Igaz, a felelősség akkor tapasztalt kollégáim vállaira nehezedett, ám ezek az esetek mégis életre szóló és tanulságot jelentettek számomra.
A lépfene az ipari országokban a védekezési módszerek következetes alkalmazása és az elhullott állatok hőkezeléssel végzett feldolgozása következtében az utóbbi évtizedekben szórványossá vált, míg a világ más területein kiterjedten előfordul. Hazánkban a lépfene ma állatokban ritkán, emberben elvétve fordul elő. Élelmiszer által okozott fertőzéssel az ipari országokban nem kell számolni.
A fertőzés forrásai lehetnek az olyan területek, amelyek korábban a lépfene kórokozóival fertőződtek (régi dögtér, elásott állati tetemek, vízpart, vizenyős áradásos területek, stb.) és az innen fertőzött kutak, rétek, takarmány. Veszélyes lehet az építkezések, a meliorácios tevékenység területe, továbbá fertőzött országokból további feldolgozásra behozott bőr, szőr, gyapjú, prémek és egyéb tárgyak.
Régebbi tapasztalatok
Az 1950-60-as években a lépfene az állatorvosi praxis és a húsvizsgálat területén szórványos előfordulása miatt még állandó figyelmet igényelt.
1951 –1983 között a pécsi vágóhídon lévő állategészségügyi laboratórium feladatai közé tartozott, hogy fogadja a megye terültéről a lépfene kizárása céljából beküldött vizsgálati anyagokat. A vizsgálatok eredményéről az 1951–1973 között eltelt 23 évről vannak adataim. Ezek szerint 23 év alatt 21 szarvasmarha, 10 sertés és 2 juh mintáiban 33 alkalommal állapítottak meg lépfenét kényszervágott állatokon. Közülük mindössze 5 esetben fordult elő, hogy a lépfenés állat húsát is beszállították a kényszervágóhídra, míg a többi esetben vizsgálati anyag érkezett a laboratóriumba. A pozitív eredmények mellett több alkalommal (az 1960-as évek elején hetente néha 1-2 esetben) sor került negatív vizsgálatokra is. Az 1970-es évek elején lépfene már csak 1-2 esetben fordult elő, ezt követően a vizsgálatok eredménye negatív volt.
A lépfene eseteket azonnal jelentettük a megyei állategészségügyi és közegészségügyi hatóságnak. Az így kialakított védőháló eredményesen mûködött, a betegség terjedésére nem került sor.
A kórokozó és a betegség
A lépfene kórokozója a Bacillus anthracis, aerob, csilló nélküli spórás baktérium, mely állatról állatra nem terjed, állati testen kívül nem szaporodik, a fertőzés spórák felvételével történik. A kórokozót spórájának rendkívüli ellenálló képessége különösen veszélyesé teszi. A spórák még mélybe való elásásuk esetén is sokáig, akár 40-50 évig fertőzőképesek maradnak.
A szervezetbe kerülő spórák gyorsan kicsíráznak és elszaporodnak. A kórokozó toxinjai a vérerek falát és a légzőközpontot károsítják, és a laza szövetekben ödémát okoznak. A lépfene minden emlős (beleértve az embert), de főként növényevő állatok rendszerint vérfertőzést okozó heveny lefolyású betegsége. A betegség juhokban rendszerint hirtelen elhullással jár, ezért sokszor az állat kényszervágására nincs lehetőség. Szarvasmarhában a lépfene főleg heveny vérfertőzés alakjában zajlik le. A fertőzés kapujában véres-kocsonyás beszûrődés keletkezik, a lép a súlyos gyulladás következtében duzzadt, állománya sötétvörös, majd a rothadás miatt fekete-vörös. A nagyobb faji ellenálló képességû sertésben többnyire helyi toroklépfenével találkozunk. Ilyenkor a torok körüli nyirokcsomók és a mandulák vérzéses-elhalásos gyulladása gyakran fulladást okoz.
A szarvasmarhák és lovak megbetegedésénél a súlyos tünetek miatt legtöbbször a megbetegedés helyszínén kényszervágásra került sor. Ilyenkor a levágott állat húsának további sorsa okozott gondot. Ezért nem egyértelmû kórelőzményi adatok (mérgezés, napszúrás, hőguta, heveny felfúvódás, szívgyengeség stb.) esetén fokozott óvatossággal kellett eljárni. Minden esetben el kellett végezni a lépfene kizárására irányuló vizsgálatokat; a lépkenet, vagy lép hiányában a fülből nyert vér mikroszkópos vizsgálatát, az Ascoli-próbát próbát, és a baktériumtenyésztést.
Az Ascoli-próba értékelése nehézséggel járhat, ha a szervek nem tartalmaznak annyi precipitáló ellenanyagot, amennyi a próba megbízható elvégzéséhez szükséges.
A lépkenet értékeléséhez szem előtt kell tartani, hogy a B. anthracis 4-5 mm hosszú és 1-1,2 mm széles, és a legnagyobb kórokozó baktériumok közé tartozik, ezért a kenetben ezért hosszabbnak látszik, mint a vörösvérsejtek. A pálcika alakú baktérium vége levágott, szögletes vagy konkáv. Az állati testben rövid, tenyészetben hosszú láncokat képez, karbolvizes toluidinkékkel festve teste kék, burka rózsaszínû lesz. A külvilágba jutó baktérium levegő, legalább 15 °C hőmérséklet és kellő nedvesség esetén spórát képez. A centrálisan helyezkedő spórák ellipszoid alakúak és a baktérium testét nem domborítják ki. Rothadó lépből készült kenetben esetleg csak a baktérium fala látható (lépfene-árnyékok).
A lépfene spórái rendkívül ellenállóak. A formaldehid 5%-os oldata 6 óra, a korszerû perecetsavat tartalmazó fertőtlenítők 30 perc alatt pusztítják el. Fertőtlenítésre 3%-os klórmész, 2%-os nátronlúg használható.
A beteg, betegségre és fertőzöttségre gyanús állat levágása, vagy elvéreztetés útján történő leölése tilos. A húsvizsgálat vagy boncolás során lépfene gyanúja esetén vizsgálati anyagot kell venni, és a kijelölt laboratóriumba kell küldeni. Lépfene esetén az egész állati test fogyasztásra alkalmatlan. Minden egyéb kérdésben az állategészségügyi szabályzat szerint kell eljárni.
Emberben a kórokozó behatolási kapuja szerint a betegség lehet bőrantharax, amely viszkető, véres, később megfeketedő hólyagok formájában mutatkozik. A spórák belélegzése esetén jelentkező tüdőanthrax halálos kimenetelû tüdőgyulladást okoz, az igen ritka bélantharax lázzal, hányással, hasi fájdalommal kezdődik. Lépfenében leggyakrabban a beteg állatokkal, hullákkal, bőrrel, szőrrel foglalkozó személyek betegednek meg.
A lépfene mint biológiai fegyver
Elsősorban a következő kórokozókat tartják alkalmasnak biológiai fegyverek előállítására: lépfene, fekete himlő, botulizmus, tularémia, pestis. A biológiai fegyvereket a „szegény országok atombombájának” nevezik, mert viszonylag olcsón, könnyen kifejleszthetők és rendkívül veszélyesek.
Miért éppen az anthraxtól kell félni? A lépfene elsősorban az állatok betegsége volt, de már évtizedekkel ezelőtt megkezdődtek a biológiai fegyverként való alkalmazást célzó kutatások. A kórokozót könnyû aeroszol formájában alkalmazni, és a betegség légúti formája „hatékonyan” betegíti meg áldozatát. Alkalmazását kezdetben nehéz felismerni, tömegméretû kezelése (antibiotikumok, oltás, immunizálás, stb.) jelentős nehézségekkel jár. Szakértők 1993-ban úgy vélték, hogy 100 kg anthax spóra kiszórása Washington D.C. körzetében 130 000 – 3 000 000 halálesetet okozna, és 100 000 fertőzött ember teljes szintû ellátása 26,2 milliárd dollárba kerülne.
Feltételezik, hogy jelenleg legalább 17 állam foglalkozik biológiai fegyver előállításával. Pontosan nem ismert, hogy közülük, hányan tervezik a lépfene kórokozójának bevetését.
Százados Imre dr.
Címlapkép: Getty Images
