A Renault tovább fejleszti traktorait

Agro Napló
Az AGROKER Kft. Kecskemét a 2002. év elején bemutatta a Renault traktorgyár két erõgépét, melyet igen széles vevõközönségnek volt lehetõsége megismerni, így kerültek a hazai termékpalettára az Ares 735 RZ illetve a Ceres 345 X típusú traktorok.
2002 júniusától a Renault megújítja termékkínálatát, mely elsősorban az Ares illetve Atles modelleket érinti. Ezen változásokat szeretném az alábbiakban röviden ismertetni.
A változtatások az Ares 500 és 600 szériáknál a következő területeket érintették:
Lehetővé vált a már korábban, az Ares 735 RZ-ről ismert és bemutatott osztott rugózott első híd opcionálása, a kisebb teljesítményû (90-140 LE) erőgépek pótkocsi vontatóként való használatának tökéletesítése érdekében. A Renault azt a vevői réteget célozta meg ezzel, akik erőgépüket maximálisan kihasználják és a biztonság növelésének érdekében a technika által nyújtott lehetőségekkel kívánnak élni. Ezt az opciót a gyár kizárólag a rugózott kabinnal rendelkező gépekre biztosítja.
A második jelentős változás, hogy a hidraulika-rendszer kezelőszerveinek kialakítását is megváltoztatták, az elektromos nyomógomb vezérlés helyett a még gyorsabb paramétermódosítási lehetőséget nyújtó potenciométeres kialakítást vezették be. Alapverzióként a TCE 15 illetve a kerékcsúszás-vezérléssel rendelkező változatnál TCE 25 néven kerülnek kereskedelmi forgalomba. Szintén új lehetőség az ELEKTROPILOT, mely nem pusztán egy egykaros vezérlési rendszert jelent, hanem képes külső munkahengerek automatikus vezérlésére is.
A sok változtatás elérte az erőátvitelt is, a régi Quadrishift helyett megjelent a Quadrischift II. és a Quadraktív is. A Quadraktív a csoporton belüli sebességváltást automatikusan végzi.
A fejlesztőmérnökök munkája elérte a favoritnak számító Ares 700 és 800 szériát is, melyeknél a hidraulikavezérlési rendszer megegyező lesz az Ares 500 és 600 szériákéval.
A leglényegesebb változás az erőátvitelben következett be. Az Ares 700 és 800 szériamegnevezést egységesítve 800-as széria megnevezés alatt kerülnek kereskedelmi forgalomba.
Az alapváltó mind a három teljesítmény-tartományban (Ares 816 RZ 160 LE, 826 RZ 175 LE, 836 RZ 199 LE) a Quadrischift II. opciósan kérhető a Quadraktív illetve a 826 RZ modellekhez a Full Powerschift.
Tekintettel arra, hogy a Renault erőgépeink 2002. első félévében jelentős sikereket értek el, az új modellekkel szeretnénk ezt az elismertséget folytatni. Éppen ezért Debrecenben a Farmer Expo-n (augusztus 19-22.) és a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon (szeptember 11-14.) megrendezésre kerülő gépbemutatókon már az új szériákkal kívánjuk a vevőinket megismertetni. A már ismert modelleken kívül még egy nagyon nagy újdonsággal is meg kívánunk jelenni a magyar gazdák előtt, de erről csak később nyújtunk tájékoztatást...

(x)
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?