Különösen kísérjük figyelemmel a lisztharmat megjelenését. Az előző év tapasztalatai is bizonyítják, hogy a szinte váratlanul megjelenő és gyorsan elhatalmasodó lisztharmat leküzdésének esélye nagyon kicsi; főleg a sûrû és széles lombfalú ültetvényekben. Valójában a lisztharmat ellen is az előrejelzés alapján végzett megelőző védekezés a legbiztonságosabb. Ha már észleljük a lisztharmat tüneteit az arra fogékony fajták hajtásain, levelein, azonnal védekezzünk valamilyen kontakt (pl. kéntartalmú) és szisztemikus lisztharmat elleni szer kombinációjával.
A szürkerothadás elleni első vegyszeres védekezést a virágok 80 százalékának elnyílásakor végezzük, olyan gombaölőszerrel, amely a peronoszpóra ellen is hatásos. A szürkepenész fellépését csak növényvédő szeres védekezéssel nem lehet kielégítően elhárítani. A vegyszeres védekezés hatékonyságát növelhetjük és a kártételt mérsékelhetjük a szakszerûen végzett zöldmunkákkal, trágyázással, az állati kártevők elleni védekezéssel és gondos gyomirtással. Ügyeljünk arra is, hogy a gyomok és a talajtakaró, talajvédő növények 20-25 cm-nél magasabbra ne növekedjenek.
Karós támaszú szőlőben a második, majd a harmadik kötözést, huzalos támaszú szőlőben a hajtásigazgatást, függönymûvelésû szőlőben a fésülést (a hajtások szétbontását) a szőlő hajtásnövekedésétől függően, szükség szerint végezzük.
A fiatal (2-4 éves) tőkék túlterhelését, legyengülését fürtritkítással (fürteltávolítással) előzhetjük meg. A termésmennyiségnek a – termesztési célnak megfelelő – beállítására közvetlenül a kötődés után csökkenthetjük a fürtök számát; elsősorban a két-háromfürtös hajtások felső fürtjeinek eltávolításával.
A bimbós fürtök vagy kötődött bogyójú fürtök csúcsának lecsípésével szabályozhatjuk a csemegeszőlő fürtjeinek nagyságát és alakját, és tehetjük egyenletesebbé a fürtöket.
A hónaljhajtások kezelésének ideje is elérkezik. Ha szaporítóvesszőt kívánunk majd szedni a tőkékről, a hónaljhajtásokat 2-3 leveles korukban tőből távolítsuk el. Más esetben az 5-6 leveles hónaljhajtásokat 2-3 levélre vágjuk vissza. Ezt a munkát 2-4-szer szükséges megismételni. Üzemi szőlőtermesztésben esetleg csak a fürtök zónájából távolítják el a hónaljhajtásokat, vagy a csonkázással együtt vágják vissza a lombfal síkjából kinövő hónaljhajtásokat.
A csonkázás az összes hajtás azonos magasságban történő visszavágása; ez a mûvelet a kialakított tőkék fontos zöldmunkája, amelyet a termőegyensúly szabályozására, az önárnyékolás csökkentésére, a növényvédelem és a szüret elősegítésére alkalmazunk. Kedvező ideje a hajtások fásodásának kezdetekor lenne, de a hajtások gyors növekedése és a támasz magassága miatt gyakran korábban (június végén – július elején) kell csonkázni. Az erős és túl korai csonkázás gyengíti a tőkét és csökkenti a termés mennyiségét, valamint minőségét. A mérsékelt (szükség szerinti) csonkázás elősegíti a hajtások és a termés beérését.
Gyalogmûvelésû (támasz nélküli) szőlőkben 90-100 cm, karós támaszú szőlőben 150-180 cm magasan, huzalos támaszú szőlőben a felső huzal fölött 20-30 cm-re csonkázzunk. Ne várjuk meg a hajtások erős visszahajlását.
A zöldoltások legkedvezőbb ideje a virágzás kezdetével esik egybe. Június 20-25. után általában nem érdemes oltani, mert bizonytalan a hajtások elfásodása, jó beérése.
A zöldoltásnak több módja ismert. Ha az alany- és az oltóhajtás azonos vastagságú, egyszerû párosítással, hasítékos ékoltással, fordított nyergesoltással készíthető oltás. Ezek közül a legelterjedtebb a hasítékos ékoltás. Ehhez a hajtásnak az az izköze alkalmas, amelyik a törési próbán nem pattanva törik, gumiszerûen rugalmas és benne a fatest kezd kialakulni. Meghatározott magasságban rövid az oltás időszaka. Minél későbben oltunk, annál magasabban kell végezni.
Ha az oltóhajtás vékonyabb, mint a beoltandó hajtás, héj alá oltást vagy szemzést végezhetünk. Ezek fejlettebb, fásodottabb hajtásba is készíthetők, az alanyhajtás meghatározott magasságában, az oltási időszak végéig.
Az oltások megeredésének és az oltócsapból fejlődő hajtás növekedésének alapvető feltétele az átoltott tőkék rendszeres és nagy figyelemmel végzett ápolása. Ha az ápolás elmarad, nem lesz eredményes az átoltás munkája. Oltás után az alany saját hajtások képzésére törekszik, de ezek megjelenése és növekedése gátolja az alany és az oltócsap összeforradását és az oltócsap hajtásának növekedését. Ha az alanyon saját hajtások növekedhetnek, az oltócsap hajtásának növekedése lelassul, majd leáll, sőt a hajtás el is pusztulhat. Ezért oltás után az alanyból előtört hajtásokat rendszeresen és nagyon gondosan el kell távolítani; kezdetben (július végéig) legalább hetente, később esetleg ritkábban, szükség szerint.

Dr. Sz. Nagy László