A frissen megszületett malacok hőmérsékleti igénye nagy (30-32 °C), ezért számukra száraz, szilárd padozatú vagy bealmozott helyen biztosítsunk tartózkodási helyet, és gondoskodjunk melegítő berendezésről. Ez lehet infralámpa vagy elektromos melegítőlap is. A koca tartási helye az ellés során és azt követően se legyen 16-18 °C-nál melegebb, mivel ez a koca számára megfelelő hőmérséklet. Ez a malacok is elviselik a szopás idején, amennyiben rendelkezésükre áll a fent említett hőmérsékletû pihenőtér és nincsenek kitéve közvetlen és erős légáramlásnak. Természetesen magam is láttam télvíz idején három oldalról fedett ólban ellett szoptató kocát, de ahhoz éppen a nagyarányú malacelhullás miatt hívtak ki. Az állatok nagymértékben képesek tolerálni a környezeti körülmények ideálistól való eltéréseit, de ez mindig erőtartalékaik fogyatkozásához vezet, ami egy bizonyos ponton túl kimerül. Ne adjunk a szomszéd nagyotmondó elbeszéléseire, hogy ő milyen különleges eseteket látott már, inkább a szakma kialakult szabályait tartsuk szem előtt.
Problémát okozhatnak – főleg a mai szapora fajták esetén – a csecsvesztett malacok. Amennyiben nem tudjuk dajkásítani, mesterségesen kell fölnevelnünk őket. Az élet első napjaiban a malacok 1-2 óránként szopnak és napi tejfölvételük testtömegük 10 %-át is kiteszi. Mesterséges tejtáplálás (cumiztatás) esetén a napi 6-szori etetésnél nagyobb gyakoriság valószínüleg nehezen alkalmazható. Léteznek speciálisan malacok számára készített tejpótló tápszerek, ám ezek híján házilagosan tehéntejből is készíthetünk tápszert, kevés zsírkiegészítéssel. 1 liter felforralt vízbe vagy kamillateába 10-12 dkg sovány tejport és 6-7 dkg disznózsírt keverjünk. A tej hőmérséklete 30 és 35°C közötti, de lehetőleg mindig azonos hőmérsékletû legyen. Hétnapos kortól már biztosíthatunk a malacoknak magas beltartalmú szilárd tápszert is.
Mivel a magzati élet során a sertésfaj esetében ellenanyagok nem jutnak át a placentán, a malacoknak közvetlenül megszületésük után szopniuk kell, hogy fölvegyék a számukra szükséges föcstejet, ami passzív immunitásuk alapját képezi. A kész ellenanyagok bélbeli fölszívódása az élet első 12 órájában a leghatékonyabb, ezért ezen időhatáron belül a gyengélkedő malacokat is szopáshoz kell segíteni. A lábszétcsúszásos (splayleg) malacokat csecsre kell helyezni, s lábaikat ragtapasszal össze lehet összeragasztani úgy, hogy az 5-6 cm kitérést tegyen lehetővé. Ezzel a módszerrel az érintett állatok körülbelül felét sikerülhet megmentenünk.
Az évtizedek óta sertésólként mûködő épületben földúsulnak a kórokozók, ami ellen gondos takarítással küzdhetünk. Betelepítés előtt a padozatot, az oldalfalakat és a mennyezetet hatékonyan takarítsuk (pókhálók!), s ezt követően fertőtlenítsük 3-4 %-os klór-lúggal vagy más hatékony szerrel. Az ellés előtt mossuk le a kocát és fertőtlenítsük testfelületét, valamint végezzük el a külső élősködők elleni kezelést is. Tapasztalatom szerint e kettőt végezhetjük egyszerre is Incosan + Neostomosan fölhasználásával házi permetezővel is. A fertőzési lánc megszakítása érdekében jó hatású, ha a kocát az ellés előtt féreghajtóval kezeltetjük, ezáltal nagymértékben csökkentve a malacok fertőződési esélyét.
A frissen megszületett malac életének egyik legkorábbi szomorú pillanata a farok- és foglecsípés. Bár Magyarországon 1999. óta létezik a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló jogszabály ( 32/1999. [III. 31.] FVM rendelet), mégis még mindig elterjedt ez a beavatkozás. A jogkövető állattartó tehát ezt a mûveletet nem végzi technológiaszerûen, hiszen e jogszabály 2. számú mellékletének 5.6.1. pontja egyértelmûen kimondja, hogy: „Sem a farokkurtítás, sem a szegletfogak lecsípése nem lehet automatikus, rutinszerû tevékenység. Ezeket csak abban az esetben lehet elvégezni, ha egyértelmûvé válik és bizonyítékkal alátámasztható, hogy a kocák csecsbimbója e nélkül sérül, vagy a malacok egymás fülét, farkát rágják, sértik.”
Nem védhető azon tenyésztő álláspontja sem, aki azt hangsúlyozza, hogy az ő tartástechnológiai viszonyai között a malacok egyébként is megrágnák egymást vagy a koca csecsbimbóit, mivel ugyanezen rendelet tartalmaz egy olyan kitételt is (5.6. pont), miszerint a farokrágás és egyéb rossz szokások megelőzése érdekében intézkedéseket kell tenni a nem megfelelő környezeti föltételek illetve tartástechnológia megváltoztatására. A szakszerûtlenül kivitelezett fogcsípés helyén sokszor lassan gyógyuló sebek maradnak vissza, amik fájdalmasságuk miatt csökkentik a malacok komfortérzetét és szopókedvét. A tenyésztőt tehát az vigasztalhatja, hogy tartástechnológiája átalakítását követően élvezheti az előbbi kedvezőtlen hatás elmaradásából származó előnyöket.
A vaspótlás azóta sarkalatos kérdése a sertés nevelésének, amióta az állatokat zárt térben, betonozott vagy egyéb szilárd, „ehetetlen” padozaton tartják. A környezetéből vastartalmú anyagokat fölvenni nem képes malac saját minimális vastartalékából (kb. 50 mg) és az elfogyasztott kocatej kicsi vastartalmából (1-2 mg/l) nem képes fedezni szükségletét az optimális fejlődéshez. A szopós malacok 3-4 hét leforgása alatt 100-200 mg-nyi vashiányba kerülnek, ami anaemia (vérszegénység) kialakulásához vezet. A tünetek (a bőr és a nyálkahártyák halványak; szapora, nehezített légzés; kutrica falának, tárgyainak nyalogatása stb.) 2-3 hetes korban jelentkeznek. Ezen állapot kártétele a növekedés megtorpanása mellett az, hogy az állatok fogékonyakká válnak egyéb betegségekkel szemben (bőrbántalmak, bélgyulladás, streptococcosis stb.) A vaspótlás tehát nem kérdés, csupán annak módja képezi vita és folyamatos kutatás tárgyát. Az évek során bebizonyosodott, hogy a malac-anaemia megelőzésére a kocák parenterális vaskiegészítése nem használható, mivel sem a malac megszületéskori saját vaskészletét, sem pedig a koca tejének vaskoncentrációját nem lehet elégséges mértékben növelni. Egyetlen járható út a malac kezelése valamely vaskészítménnyel. A kérdés csupán az, hogy a gyógyszert szájon át (per os) vagy injekciós formában (parenterálisan) juttassuk be. A per os kezelés előnye, hogy ez a módszer a vas-anyagforgalom élettani folyamatainak jobban megfelel, kevésbé terhelve meg a szervezetet. Hátránya ezzel szemben az, hogy a szervezetbe ténylegesen bejutott vas pontos mennyisége nem ismert, tömegmunka esetén pontos kivitelezése nehéz (lenyelte-e a pasztát?). A parenterális kezelés előnye, hogy a kívánt vasmennyiség (100-200 mg/malac) maradéktalanul a szervezetbe jut. Hátrányai közé számít viszont az, hogy az izomszövetbe juttatott vas-dextránt fölvevő makrofág-sejtek – ettől a feladattól leterhelve – nem képesek maradéktalanul betölteni szerepüket az immunrendszerben. A készítmények nyoma – továbbá – tartósan megmaradhat a húsban. Bizonyos egyedek fokozott érzékenységet mutathatnak a vaskészítményekkel szemben, s ezekben akár vas-toxikózis is előfordulhat. Mindazonáltal az általános tapasztalat azt mutatja, hogy nagyobb üzemekben a vaspótlás legjobb módja a 3-4. napos korban vas-injekció adása, majd a 7-8. napon vastartalmú „tápszer” biztosítása, aminek nyalogatásával a vaspótlás mellett enni is tanulnak a kismalacok.
Az élet 2-4. napján jelentkező ún. napos kori coli hasmenés számos üzemben okoz nagy kieséseket. Az ellene való küzdelem sarkalatos pontja – tapasztalataim szerint - a kocák vakcinázása e betegség kórokozójával szemben. A kocasüldőket kéthetes időközzel kétszer kell oltani úgy, hogy a második oltást az ellés várható időpontja előtt 2-3 héttel kapják. A kocáknak csupán emlékeztető oltásra van szükségük minden ellés előtt 2-3 héttel. Az anyaállat így képessé válik a kolosztrum révén védettséget nyújtani utódainak. Természetesen e módszer alapfeltétele a jó elletői higiénia, az ellető kutricák rendszeres takarítása, fertőtlenítése.
Számos állományban – sokszor észrevétlenül – jelen van a coccidiosis. Ezt a betegséget egy Isospora suis nevû véglény okozza. A kórokozóval való fertőződés a környezetből történik, mivel e protozoonok nagyon ellenállóak a környezeti hatásokkal szemben. Klinikai tünetek általában a 8-15 napos életkorban jelentkeznek. A bántalomra a fehér, szürkés színû, esetleg sárgás, kenőcsös, néha híg bélsárürítés jellemző, ami alapján önmagában nem mondható ki pontos diagnózis. Sajnos a kórokozó azonosítása nehézségekbe ütközik, sokszor csak a frissen megbetegedett állatokból mutatható ki, de akkor is többszöri próbálkozásra. E betegségre gondolni kell akkor, ha a megbetegedett malacok életkora a fönt jelzettel egybeesik , valamint ha az antibiotikumos gyógykezelés sikertelen. Kezelésre állatorvosi rendelvény alapján célzott kezelést alkalmazhatunk 3-4 napos korban, a vaspótlással egy időben szájon át adva.
Dr. Bajnóczi Pál állatorvos
Címlapkép: Getty Images
