A kórokozó a fertőzött növények szövetében és felületén hifaszövedékekből álló szkleróciumokkal telel át. Ezek színe sötétbarna vagy fekete, alakjuk, nagyságuk változó, de többnyire szabad szemmel is jól láthatók. Gyakran képződnek a fertőzött szőlőlevelek szövetében és a vesszők felületén. A szkleróciumok tavasszal vizet vesznek föl, és belőlük gyakrabban konidiumtartók, ritkábban termőtestek (apotéciumok) fejlődnek. A konidiumtartókon nagyszámban képződnek a konidiumnak nevezett szaporítósejtek. Ezek a kis esőcseppek felületén a légmozgással gyorsan szétterjednek, és a szőlő bármely részén megtapadva, fertőzést indítanak, ha kedvezőek számukra a környezeti viszonyok. A csírázó konidiumok tömlői ép bőrszöveten vagy sztómán (gázcserenyílás) vagy sebzésen át jutnak a gazdanövény szövetébe.
A betegség fellépésének veszélye csapadékos, meleg időben a legnagyobb. A konidiumtartók 20-25 °C-os hőmérsékleten, 92-97 %-os relatív páratartalmú környezetben 6-8 óra alatt fejlődnek ki. Az ezeken fejlődött konidiumok csírázására a 26 °C a legkedvezőbb. Kisebb számban még 5 °C-on is csíráznak, bár ilyenkor a fertőzés terjedése nagyon vontatott. A 38-41 °C-os hőmérséklet már gátolja a csírázást. A konidiumok a szárazságot 25 napig tûrik; csírázásukat és a fertőzést elősegíti a nedves felület, de a légtér 92-97 %-os relatív páratartalma mellett is megtörténik a fertőzés. A betegség gyors terjedését elősegíti, ha a páratartalom 75-97 % között ingadozik.
A kórokozó számára kedvező feltételek mellett már 6-8 leveles hajtáson megjelenhet a betegség: az első nóduszból (szárcsomóból) vagy más helyről indul ki a barnulás, amely körülölelheti a hajtást. Levélen a foltok gyakran a levéllemez szélétől indulnak ki, befelé terjedve gyorsan nagyobbodnak; világosbarnák, barnák, zónáltak. (Néha összetéveszthető az orbánc tünetével, de az orbánc foltjait a nagyobb erek határolják, továbbá, erezetük sötétebbre színeződik.) Nedves, esős, párás időben a foltokon, a levél fonáki részén laza, szürke színû penészgyep fejlődik. A fertőzött levélnyél, a kacs, gyakran az egész hajtás vizenyőssé válik; ezeken is megjelenik a jellegzetes szürke penészgyep, amelyet a konidiumtartók és az ezeken képződött konidiumok tömege alkot. A vegetatív részek (levéllemez, levélnyél, kacs, hajtás) szürkepenészes fertőződése leginkább a nyár második felében és ősszel figyelhető meg. Száraz, meleg időben a fertőzött szövetek gyorsan kiszáradnak, és a foltok, elhalások terjedésének folyamata lefékeződik.
A fürtök különböző fejlődési állapotban fertőződhetnek. Előfordulhat, hogy a bimbós vagy virágzó fürtökön egyes fürtrészek elhalnak; az elbarnulás az egész fürtre is kiterjedhet. A tömött fürtû fajták bogyói növekedésük során összeérnek, júliusban a fürt „bezáródik”, ezáltal kedvezőbb feltételek alakulnak ki a fertőzés számára. Tartós esőzés, párateltség fokozza a betegség kialakulásának lehetőségét. A teljesen éretlen fürt egyes zöld bogyói a belső felületen, az ép bőrszöveten keresztül, a bogyó és a kocsánykorona érintkezési helyén, a porzószálak maradványain át fertőződnek, és belülről kifelé haladva rothadnak. A rothadó bogyók hamvas kávébarna színûek, felületükön fehéresszürke „porzó” gyeppel bevontak. Egy-egy rothadó bogyó a vele érintkező, szomszédos, egészséges bogyót is fertőzi; a fertőzés az egész fürtre átterjedhet. Ez a korai betegség a zöld- vagy savanyú rothadás.
A zsendülő, érő bogyók megbetegedése gyakoribb. A fertőzött bogyók szürkésbarnára színeződnek, és ezek felületén is megjelenik a jellegzetes fehéresszürke penészgyep. A betegség az érés kezdetén a kevés cukrot tartalmazó bogyók teljes rothadását okozhatja, ha 10-15 napon át esős, párás az időjárás. Ha a rothadás megindulása után 8-10 nap múlva szárazra fordul az idő, a rothadó bogyók betöppednek, és a rothadás nem terjed át a még egészséges szomszédos bogyókra. A zsugorodott, penészes bogyók értéktelenek, savanyúak és kevés cukrot tartalmaznak. A már érettebb bogyók /17-18 mustfok fölöttiek) megbetegedése szintén veszélyessé válhat, ha tartósan rossz az időjárás. Ilyenkor gyorsan romlik a termés minősége. Ha a rothadás, a bogyó héjbarnulásának kezdete után száraz melegre fordul az időjárás, a fertőzött bogyók gyorsan töppednek, és a gyors vízleadással párhuzamosan emelkedik cukortartalmuk, és ez fokozatosan gátolja a gombafonalak növekedését a bogyók belsejében. A gomba életmûködése nem szûnik meg, csak csökken, és anyagcseretermékei továbbra is a bogyóba jutnak. Ezek a bogyók különleges illatúak és zamatúak. A kórfolyamatnak ez a szakasza kedvező, amelyet a neve is tükröz: nemes rothadás; e folyamat eredménye az aszubogyó.
A szürkepenész termőszőlőben 50-80 %-os, némelykor 100 %-os termésveszteséget is okozhat. A járványos szürkepenész-betegség kifejlődését rövid időszak, 15-20, számára kedvező nap határozza meg. A fertőzést és a betegség terjedését a környezeti tényezők mellett a szőlőfajták tulajdonságai is befolyásolják. A fentiek mellett a szőlőültetvény zsúfoltsága, a tőke-mûvelésmódnak, a támberendezésnek kedvező sor- és tőtávolságnál, tenyészterületnél kisebb méretek, a huzalos támaszú ültetvényekben a széles, sûrû, erősen önárnyékolt lombfaj, a túlzott trágyázás, főleg a nitrogén túladagolása, az ültetvény erős elgyomosodása nagymértékben elősegíti a szürkepenész fertőzését és a betegség terjedését. Súlyos megbetegedést válthat ki a szőlőmolyok, darazsak kártétele, valamint a nyári tartós szárazságot augusztus végén, szeptemberben követő csapadékos időszak alatt a bogyók felrepedése, a jégverés és minden olyan hatás, amely a bogyók és egyéb részek sérülésével jár. Pl. a helytelenül használt növényvédőszerek okozta perzselés, a lisztharmat által okozott bogyóhéj-felrepedés stb.
Azonos környezeti viszonyok között vizsgálva, igen nagyok a különbségek a szőlőfajták fogékonyságában. Pl. a Kadarka, és a Szőlőskertek királynője muskotály bogyói könnyen repednek és rothadnak, a Kékfrankos és a Pölöskei muskotály bogyói viszont jól ellenállnak a rothadásnak. Az érzékenység, illetve az ellenállóság a bogyóhéj vastagságától, valamint a bogyó kémiai összetételétől és fiziológiai tulajdonságaitól függ.
Csak kémiai (növényvédőszeres) védekezéssel nem lehet teljesen elhárítani a szürkepenész fellépését. A fertőzés ellen úgynevezett integrált növényvédelemmel tudunk a legeredményesebben védekezni, illetve így tudjuk a kártételt a legjobban mérsékelni. Ennek érdekében már az ültetvények helyének kiválasztásakor gondolni kell a szőlő növényvédelmére. Mély fekvésû, vagy a megfigyelések szerint gyakori jégveréstől sújtott területekre ne telepítsünk szőlőt.
Az ültetvény tenyészterülete, a sor- és tőtávolság feleljen meg a tőkemûvelésmódnak és a támberendezésnek. A huzalos támaszú szőlő sortávolsága a széles lombfalú (Moser-féle magas kordonmûvelésû, egyesfüggöny-mûvelésû) ültetvényekben a lombfal magasságának másfélszerese legyen. A keskeny lombfalú /ernyőmûvelésû, Guyot-mûvelésû) ültetvényekben a sortávolság ne legyen kisebb a lombfal magasságánál. Metszéskor a rügyterhelés szakszerû meghatározásával, a rügyek szétosztásával (a metszésmód meghatározásával), ( másfélszerese legyen. A keskeny lombfalú /ernyőmûvelésû, Guyot-mûvelésû) ültetvényekben a sortávolság ne legyen kisebb a lombfal magasságánál. Metszéskor a rügyterhelés szakszerû meghatározásával, a rügyek szétosztásával (a metszésmód meghatározásával), ( másfélszerese legyen. A keskeny lombfalú későn se csonkázzunk, ne várjuk meg a hajtások felső részének erős visszahajlását. Csonkázás után a levágott hajtásokat minél előbb be kell munkálni a talajba.
Szakszerûen trágyázzuk a szőlőt, vegyük figyelembe annak állapotát és tápanyagigényét. Különösen ügyeljünk a nitrogén mûtrágya mennyiségének és a kijuttatás idejének meghatározására.
Gondosan végezzük a gyomirtást. Ügyeljünk arra, hogy a tenyészidőben a gyomok és a talajtakaró, talajvédő növények 20-25 cm-nél magasabbra ne növekedjenek. Ha megvalósítható, a vízhiányt a szárazság tüneteinek jelentkezése előtt pótoljuk öntözéssel. Zsendülés után már ne öntözzünk.
Gondosan, az előrejelzések alapján védekezzünk a sérüléseket okozó szőlőmolyok, a bogyóhéj elvékonyodását, felrepedését okozó lisztharmat ellen. Az előzőek figyelembevétele és elvégzése mellett lesz eredményesebb a szürkerothadás elleni megelőző vegyszeres védekezés.
Mivel a szőlővédelem gerincét a peronoszpóra elleni védekezés képezi, azok a szerek előnyösek, amelyek nemcsak a peronoszpóra ellen, hanem a szürkerothadás ellen is megelőző védelmet nyújtanak. A szürkerothadás ellen irányuló első vegyszeres védekezést a virágzás végén, a virágok 80 %-os elnyílásakor, az időjárástól függően június elején vagy közepén; a második permetezést a fürtök záródása előtt, júliusban; a harmadikat zsendüléskor végezzük. E permetezésekhez olyan szereket használjunk, amelyek a peronoszpóra ellen is hatásosak. Járványveszélyes időszakban későbbi időben is permetezzünk. Ekkor a szürkerothadás ellen ható, speciális növényvédőszereket használjunk. Vegyük figyelembe a növényvédőszerek élelmezés-egészségügyi várakozási idejét és a mustok erjedését gátló hatását. Van olyan szürkerothadást megelőző, a kártételt mérséklő növényvédőszer, amely szüret előtt 7 nappal is használható; sőt, a szürkerothadás elleni egyik antibiotikum a szüret előtt 3 nappal is használható. Ha csapadékos időben a szürkerothadás járványszerûen lépett fel és elhatalmasodott, és amennyiben a termés cukortartalma elérte azt a mennyiséget (13 mustfokot), amely lehetővé teszi a borkészítést, korai szürettel menthetjük meg a rothadó termést. Kisebb házikertekben ajánlatos a fertőzött bogyókat és fürtrészeket észlelésükkor azonnal eltávolítani; ezzel mérsékelhetjük a betegség terjedését.
A szürkerothadás kártételének megelőzésében, mérséklésében nagy szerepet játszik a fajták megválasztása, a fajták rothadás-ellenállósága. A szőlőnemesítés egyik fontos célja a kívánt jó minőségû termést adó, rothadásnak ellenálló fajták előállítása.
Dr. Sz.Nagy László