Az anya testnagysága jelentősen befolyásolja a nyulak növekedését. Közel 50 éve végezték azt a kísérletet, amelyben ezt a szerepet látványosan igazolták. Amint az 1. ábra mutatja a kistestû fajta testsúlya 4 hetes korban már felét sem érte el a nagytestû egyedeknek. Ha a kistestû nyulak embrióit nagytestû fajtába ültették 3 hetes korig az utóbbi fajtára jellemzően növekedtek, hiszen a magzatok és a szopósok táplálóanyag ellátottsága az anyától függött. Amint a nyulak elkezdtek enni, súlygyarapodásukat a saját genetikai képességük határozta meg, emiatt a kistestû nyulak egyre jobban elmaradtak nagytestû társaiktól. Abban az esetben, ha kistestû anya nagytestû magzatokat hordott ki, éppen fordítva alakult a helyzet. 3 hetes korig - a gyenge táplálóanyag-ellátottság miatt - testsúlyuk megegyezett a kistestûekével. Az önállósulás kezdetétől viszont már saját növekedési képességük volt a meghatározó, gyors ütemben növekedtek. Fontos megjegyezni, hogy a korai életkorban ért hatás az idősebb állatokban is kimutatható, a nyulak nem voltak képesek behozni lemaradásukat.



Az alomlétszám meghatározza, hogy magzati és szopós korban az egyes egyedek mennyi táplálóanyaghoz jutnak. 5-ös és 11-es alomlétszám között az átlagos (55-60 g-os) születési súlyhoz viszonyítva ± 10% különbség jön létre. A szoptatás alatti súlygyarapodás tanulmányozása érdekes eredményre vezetett (2. ábra). Az 1. és a 2. heti súlygyarapodás a népesebb almokban elmaradt a kisebbektől. A 3. héten, akkor amikor a laktáció a csúcson van, a 4-5-ös almot leszámítva a súlygyarapodás a létszám emelkedésével egyre jobban visszaesett. Az adatok egyértelmûen jelzik, hogy a 3 hetes nyulak kifejezetten éheznek, annál nagyobb a táplálóanyag hiány, minél nagyobb az alomlétszám. A nyulak amint elkezdtek szilárd takarmányt enni, súlygyarapodásuk hirtelen megemelkedett, az előző heti érték 2-3-szorosa lett. Itt is meg kell állapítani, hogy a korai életszakaszban elszenvedett hátrányt a nyulak nem hozzák be a hizlalási időszak végéig, sőt egyes vizsgálatok szerint ez még az anyanyulak súlyában is kimutatható.



Legújabb vizsgálatok szerint a kisnyulak tejellátása az egész szoptatási időszak alatt gyenge. Két, azonos időpontban fialt anyával nevelt nyulak tejfogyasztása (3. ábra) bizonyítja, hogy a szopósok közel kétszer annyi tejet képesek - az egyik anyától reggel, a másiktól késő délután - kiszopni, mint ha csak egy anya nevelné őket. Ezek az eredmények bizonyítják, hogy a szopósnyulak eddig alig ismert jó növekedési képességének kihasználásával a hizlalási időszak akár 9-10 nappal is lerövidíthető. Ebben a kísérletben igazolták, hogy a szopósnyulak jobb táplálása az elválasztás utáni takarmányfelvételre is pozitív hatással van. Így az egy anyával nevelt nyulak elválasztás után nem csak hogy nem hozták be lemaradásukat, hanem a két anyával nevelt csoporthoz képest a lemaradásuk a hizlalási időszak alatt is nőtt.



A magzatok és a szopósnyulak gyenge tápláltságának számos kedvezőtlen hatása van.



A kisebb súllyal született nyulak kevésbé életképesek. A nagyobb almokban a születési súly csökkenésével nem csak azért emelkedik meg az elhullás (4. ábra), mert gyengébb az életképesség, hanem azért is, mert több nyúl osztozik a tejen (bár az alomlétszám emelkedésével nő az anya tejtermelése, de egyértelmûen csökken az egy szopósra jutó tej mennyisége). Különösen a 8 csecsbimbós anyanyulaknál romlik az esély, hogy a napi 2,5-3 perces szoptatási idő alatt a fiókák csecshez jussanak.



Bármilyen okból is csökken a születési súly és az egy szopósra jutó tej mennyisége, az az egész hízlalási időszakra hatással van. A kisebb súllyal választott nyulakból több hullik el és később érik el a leadási súlyt. Az eltérő fejlettség következménye, hogy a hizlalási időszak végén, például 11 hetes korban, nő a nyulak testsúlya közötti szóródás, és emiatt a nyulak eltérő időpontban, a nagyobbak 10, a kisebbek 12 hetes korban értékesíthetők. Ez kedvezőtlen abból a szempontból, hogy a hízóistállót (vagy az adott ketrecsort) nem lehet azonos napon üríteni.



A felsorolt hátrányok az almok kiegyenlítésével csökkenthetők. Ha fialáskor egy-egy alomba közel azonos súlyú újszülöttet teszünk, akkor azonos esélyük van tejhez (csecshez) jutni, ami kifejezetten kedvező az elhullás szempontjából. Kiegyenlítettebb növekedés úgy érhető el, ha a nagysúlyú újszülötteket népesebb (pl. 10-es), a kis súllyal születetteket kisebb (pl. 8-as) alomba helyezzük (az átlagos nyulakból 9-et teszünk egy alomba). Ezzel a módszerrel az előzőekben leírt kisebb elhullás mellett, a lemaradt nyulak növekedését kissé segítjük, a nagyobbakat pedig alig észrevehetően visszafogjuk. Így a hizlalási időszak végére (pl. 11 hetes korra) a nyulak súlya hasonló, az összes hízónyúl egyidőben értékesíthető.



Kissé bonyolultabb a helyzet az anyanyulak termelésével kapcsolatban. Több kísérletben (nem csak nyúllal, hanem sertéssel vagy egérrel) is igazolták, hogy a nagy almokban nevelt anyák rosszabb teljesítményre képesek, mint a kis almokban felnőtt egyedek (5. ábra).



Még csak most kezdődnek világszerte azok a vizsgálatok, amelyek célja a fentiekben leírt negatív hatások csökkentése, vagy megszüntetése. Eddig ugyanis nagyon kevés kísérletet végeztek az anyanyulak felnevelési körülményeinek a későbbi termelésre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Meglepően az egyik legbiztatóbb eredményt a tenyésznyulak korlátozott takarmányozása (napi 10 órás evési idő, vagy napi 130-140 g táp fejadag) hozta. Az ad libitum mennyiség 85-90%-án tartott nyulak kevésbé híznak el, a gyengébb növekedés miatt kissé később (biológiailag érettebb állapotban) vehetők tenyésztésbe és a tenyésztésbevételt követően ismét ad libitum etetett nyulak többet esznek, fokozatosan javul a kondíciójuk, ami kedvező a hosszabb élettartam és nagyobb életteljesítmény szempontjából.







Dr. Szendrő Zsolt



egyetemi tanár



Kaposvári Egyetem