- Olyan koronaformát szükséges fenntartani, amely folyamatos termőképességet biztosít;
- az alternancia elkerülése végett szükséges egy úgynevezett vegetatív-generatív egyensúly biztosítása;
- olyan metszést kell biztosítani, amellyel nemcsak nagy mennyiségû, de jó minőségû termést érhetünk el;
- a metszéssel segítenünk szükséges más növényápolási (géppel elvégzett) munkák végrehajtását.
A metszések különböző módon csoportosíthatóak. Beszélnünk kell metszésmódokról, amelyek az ültetvény korának megfelelően változnak: termőre fordítás, koronafenntartás, ifjítás. Metszéseket végezhetünk a fák nyugalmi állapotában, illetve a vegetáció során. Fontos megkülönböztetnünk az ifjító metszéstől a termőrész ifjítás fogalmát. Míg az első a fák egészére, addig a második kifejezés csupán az egyes fajok esetében jellemző közvetlen produkciót biztosító képletek ifjítására (többnyire gallyak) vonatkozik. A metszések különböző hatásának jobb megértéséhez szükséges a biológiai alapok rövid áttekintése is. Így elsőként meg kell említeni, hogy a hajtások csúcsrügye, illetve azok alapi része auxin hormont termel, amely a vegetáció során folyamatosan az alapi rész felé áramlik. Az áramlás gátlást idéz elő, tehát az oldalsó rügyek nem vagy kis eséllyel hajtanak ki. A hajtás visszavágásával ideiglenesen megszüntetjük a gátlást, s az oldalsó rügyek felszabadulnak, kihajthatnak. Legnagyobb eséllyel a visszavágás alatt található úgynevezett végálló rügy hajt ki, valamint az alatta elhelyezkedő rügyek is meglehetősen nagy növekedési eréllyel fejlődhetnek. Az alapi rügyek azonban nyugalmi állapotban maradnak, kihajtásukra csupán erőteljes visszavágás (úgynevezett rövidre metszés) során számíthatunk. Az sem mindegy, hogy a visszavágást milyen időpontban végezzük. Nyugalmi állapotban a metszés erőssége a vegetációban fokozottabb vegetatív növekedéssel jár együtt. Ugyanakkor fontos megemlíteni a koronában található elágazódások vízszinteshez képesti elhelyezkedését is. Régóta ismert, hogy a vízszinteshez képesti közel 30°-os szögállás megfelelően csökkenti a csúcsdominancia hatását. Ilyen elágazások előnybe részesítése során egyensúlyt tarthatunk fenn a hajtásnövekedés és a rügydifferenciálódás között. A zöldmetszések erőssége (ellentétben a nyugalmi állapotban végzett metszéssel) nagyban gátolhatja a fák növekedését, különösen abban az esetben, ha a metszésre a vegetáció vége felé kerül sor. Fenti ismérvekre különösen oda kell figyelni a csonthéjasok esetében, amelyeket a gutaütés közismert kórokozói által kizárólag vegetációban metszhetünk. Két időpont adódik a korona megfelelő alakítására: egyik a rügyfakadástól virágzásig tartó meglehetősen rövid periódus; a másik a termés betakarítása után adódó időszak.
Az intenzív almaültetvények zöldmetszése
A 80-as évekkel szemben, amikor a nyugalmi állapotban végzett metszést fontosabbnak tartották, ma már egyértelmûen a zöldmetszést részesítik előnyben. Ennek részben oka, hogy a zöldmetszés során jobban érzékelhető a koronában végzett alakítás, valamint az is, hogy a beavatkozás fékezi a növekedés ritmusát, segíti kialakítani (különösen a gyenge növekedésû alanyokon) a megfelelő elágazódásokat, továbbá korábbi termőre fordulást eredményez. Itt kell megjegyezni, hogy sok termelő visszanyúlt a Lorette-metszéshez éppen a megfelelő termőre fordítás céljából (közismerten júliusban végzett beavatkozás). Ma már elmondható, hogy Európa legfejlettebb almatermő vidékén, (Trentino-Alto Adige) mintegy 70-80 %-ban kizárólag zöldmetszést alkalmaznak. Azt is szükséges hangsúlyozni, hogy a zöldmetszésen - szemben a néhány évtizeddel ezelőtt ismert gyakorlattól - ma már inkább tavaszi, mint nyári beavatkozást értenek. Különösen elterjedtté vált az április második fele és május első dekádja közötti metszés, amellyel meggátolható a túlzottan erős hajtásnövekedés. Leginkább azoknál a fajtáknál alkalmazzák, amelyek erre hajlamosak (például a Jonathán fajtakör). Ugyanakkor nagy körültekintéssel kell eljárni, mivel a visszavágások túlzott mértékû elágazódáshoz, a korona külső felületének elsûrûsödéséhez vezethetnek. Ezért a tavaszi metszés többnyire a csúcsrügy, illetve a csúcsrügy alatti rövidebb hajtásrész eltávolításából áll. Fontos kitérni a hajlítás és a hajlító hatású metszések jótékony hatására is. Hajlításnak nevezzük a fiatal elágazódások megfelelő szögirányú (közel vízszintes helyzetû) lekötözését, amelyet súlyok kihelyezésével is elérhetünk. A hajlító hatású metszések közé sorolják a fiatal, még zöld részek esetleges megtörését, továbbá hajlító hatású metszést dolgozott ki Dr. Brunner Tamás is: szektoriális és késleltetett szektoriális kettős metszés néven. Az általa ajánlott metszéstechnika az utóbbi években közismertté vált. Erről a speciális metszésről, amelyet mind nyugalmi, mind pedig korai vegetációs szakaszban elvégezhetünk, a későbbiekben szólok. Végezetül meg kell említeni, hogy a fák 4-5 éves koráig elvégzett hajlító metszések által úgynevezett káros hatások is jelentkezhetnek. Már fiatal korban a gyenge növekedésû alanyok használata és a fenti növekedést (vegetációs erélyt) csökkentő metszések alkalmazása által túlzott generatív erély jelentkezhet, esetlegesen kézzel vagy kémiai szerrel történő termésritkításra lesz szükség. A nyári metszés leginkább Franciaországban alkalmazott, a már említett Lorette-metszés változatait alkalmazzák, amelyekkel kitûnően irányítható a termésberakódottság mértéke. Kizárólag olyan ültetvényekben alkalmazhatjuk a fenti, intenzív eljárásokat, amelyeknek életkora körülbelül 15 évre korlátozott, mivel a fák hamar kimerülnek, produktivitásuk hosszabb életidő során jelentősen csökkenhet.
Az intenzív körteültetvények zöldmetszése
A körte metszése alapvetően eltér az alma metszésétől. A körte kizárólag többszöri úgynevezett gyenge metszésekkel irányítható. Azt is elsőként kell megjegyezni, hogy nem szerencsés (miként egyes almafajtáknál különösen előnyös lehet) a fiatal elágazások visszametszegetése. Inkább szükség van a téli metszés olyan jellegû kiegészítésére, amelyet vegetációban végzünk el, s mindenképpen a hajtások válogatását, a fiatal elágazások lekötözését, hajlítását jelenti. Abban is különbséget kell látni, hogy az idősebb fák másként reagálnak az egyes beavatkozásokra. A körte esetében két alapvető forma megvalósítására törekednek a termesztők:
1. Koronaformák központi tengellyel: az első évi téli visszametszést követően csak tavaszi és nyári metszések következnek a megfelelő elágazások létrehozása céljából. Szükséges azonban az első 3-4 évben a központi tengely legalább 3,5 méteres meghagyása abból a célból, hogy az elágazások konkurenciáját gátoljuk. Az oldalelágazásokat télen, nyugalmi állapotban soha nem metsszük vissza, különösen akkor nem, ha azok 1 évesek, mivel a megmaradó rügyek tavaszi, erőteljes kihajtása által csak nehézkesen alakíthatnánk ki horizontális irányultságot. Közismert a termőkorú körteültetvények nyári, géppel végzett metszése (Olaszország: palmetta sövény), amely a túlzott zöld felület és a nagy mennyiségû rügyszám csökkentésére szolgál. Nálunk nem valósítható meg a fent nevezett Palmetta-sövény, mivel jelentősebb az árnyékolás mértéke, mint a Mediterráneumban.
2. Kiterjedt koronaformák (váza vagy gúla): mindenképpen több metszést igénylő formák, amelyeknél nélkülözhetetlen a nyugalmi állapotban történő metszés, hiszen arról van szó, hogy a központi tengely egy, illetve két emeletén három, esetleg több közel egy pontból kiinduló elágazást hozzunk létre. Éppen ezért szükségesek lehetnek a téli visszavágások, ha a nyári megelőző metszéssel nem értünk el megfelelő eredményt. Természetesen későbbi termőre fordulásra számíthatunk, ugyanakkor hosszabb élettartamra. Az alanyhasználattal is körültekintően kell bánni, hiszen jó affinitású, erőteljesen fejlődő oltványokra lesz szükségünk.
Az intenzív őszibarack-ültetvények zöldmetszése
A csonthéjasok esetében, amelyek sokkal nagyobb fényigénnyel rendelkeznek, mint az almatermésûek, a zöldmetszésnek természetesen olyan szerepe is van, hogy biztosítsa a korona belső részeiben a megfelelő fényviszonyokat. Különösen fontos zöldmetszésben részesíteni az őszibarack fákat fiatal korban, az úgynevezett koronakialakító metszések során, hiszen a rügyfakadástól virágzásig tartó rövid szakasz nem lesz elegendő, így nyári, illetve kora őszi beavatkozások szükségesek. Továbbá meg kell jegyezni, hogy a nagy számban előforduló vízhajtások eltávolítása szintén célja a vegetációban többször megismételt metszéseknek. Elsőként kell foglalkozni a hajtások visszacsípésével, amelyet május vége felé és június elején végeznek (pincírozás). Szerepe a túlzott vegetatív erély csökkentése, a termőképesség fokozása. Olyan esetben javasolt elvégezni, ha elegendő és megfelelő fejlettségû termővessző áll rendelkezésre. Következő fontos lépés a már mutatkozó termések megfelelő intenzitású fényhez juttatása, azaz a korona nyáron történő megtisztogatása a felesleges asszimiláló felülettől. Legnagyobb problémát és szakértelmet igényel annak meghatározása, hogy a szépen díszlő ültetvényben a fiatal levelek hány százalékát távolítsuk el az aktív fotoszintetizáló felület javára. Ennek szakszerû meghatározása ugyanis, fajtánként a jó minőség elérése céljából nélkülözhetetlen. Kétségtelen, hogy a termés betakarítása után végzett metszés legalább olyan jelentőségû lehet, mint a kora tavasszal elvégzett, hiszen felmérhetjük a következő év várható produkcióját, valamint korrigálhatjuk az olyan esetlegesen felmerülő anomáliákat, amelyeket következő év tavaszán már késő lenne elvégezni (például egyes gallér elágazások meghagyása vagy eltávolítása, újabb y-elágazások kialakítása).
A intenzív cseresznyeültetvények zöldmetszése
A cseresznye intenzív termesztése során két leginkább elterjedt koronaformáról szükséges szót ejteni. A mediterrán országokban közismerten alacsony vázakoronának nevezett (vaso basso) formáról, melynek kialakítása az alábbi pontok szerint történik:
A/ a mélynyugalmi állapotot követően az egy éves suhángot 25 cm-es magasságban vágják vissza.
B/ Az első év májusában a vágás alatti rügyekből fejlődnek az oldalelágazások. Az első zöldmetszésre tehát akkor kerül sor, amikor a fiatal növedékek hosszúsága eléri az 50-60 cm-t, amelyeket mintegy 15 cm-re vágunk vissza.
C/ A fiatal fa, az első zöldmetszést követően, már minden olyan elágazással rendelkezik egyazon szinten, amelyek a jövőben a termést biztosítják. Elmondható tehát, hogy az első év zöldmetszésével a termőre fordítás megtörténik és a korai terméshozás elősegíti a fiatal elágazások megfelelő szögállását is.
D/ A második év vegetációja során (március közepén) a fiatal hajtásokat 25 cm-re vágják vissza (mint utolsó visszametszés). Itt kell megjegyezni, hogy ebben az időben még nem szükséges eltávolítani a korona belsejébe törekvő elágazásokat.
E/ További fontos mozzanata a zöldmetszésnek, hogy május közepén azon új hajtásokat, amelyek elérik a 60 cm-t, szintén 25 cm hosszúságig vágják vissza. Természetesen nagy figyelmet fordítanak a fák határozott vázának kialakítására, s az esetleges konkurens elágazódásokat ággyûrûre metszve távolítják el. Harmadik év tavaszán (május közepén) a korona belsejébe hatoló hosszabb elágazások egyharmadra történő visszavágása, esetleges eltávolítása jelenti a fő munkát.
Másik lehetőség az intenzív cseresznye ültetvények kialakítása során, az úgynevezett karcsúorsó koronaforma megvalósítása. Itt kell részletesen kitérni Dr. Brunner Tamás munkájára, akivel volt szerencsém hosszabb időn át együttmûködni. Az általa kidolgozott szektoriális metszések rövid ismertetőjét az alábbiakban adom meg.
Szektoriális kettős metszés
Az elágazások alsó oldalán (féloldalt) a végálló hajtás csúcsi dominanciájának megszüntetése a cél, s nem pedig a felső oldalé, mint a hagyományos metszések esetében. A részleges anyagtranszport zavart tudatosan hasznosító szektoriális kettős metszés keretében a visszametszés felső (belső) rügyre történik. Ezáltal a vázág alsó (külső) oldalán kapjuk a féloldalas beszáradást és egyben a szektoriális anyagtranszport zavart. A felső (belső) vázágoldalon viszont ez esetben a szállítási viszonyok zavartalanok. Belső rügyre metszve a vázág felső oldalának eleve nagyobb kihajtási hajlamát mérsékeljük, mert azon a helyen teljes mértékben érvényesül a vezérhajtás dominanciája. Az alsó (külső) oldalon a kihajtási hajlam viszont eleve kisebb a felső vázágfelszín felől az alsó vázágfelszín felé harántirányban áramló auxin felhalmozódás miatt. Egyidejûleg az alsó vázágfelszínen a szektoriális anyagtranszport zavar a felszálló nedváram anyagainak torlódását is kiváltja. Így itt a csúcsi dominancia alól felszabadult alsó oldali rügyek jobb ásványanyag és feltehetően fokozottabb gyökéreredetû citokinin ellátottsága jön létre. Mindez az alsó vázágfelszín rügyeinek kihajtását, a kedvező ferde helyzetû hajtásképletek keletkezését segíti. Felső vázágoldalon a vízhajtásképződést, az alsó vázágoldalon a felkopaszodást küszöböljük ki. Az első évben ferde helyzetû, vagy ferde helyzetbe kötözött vesszőt (esetenként hajtást) belső rügyre metszünk. Ez történhet gyümölcsfajtól, illetve fajtától függően nyár végén, ősszel, télen vagy tavasszal, de mindenképpen a hajtásnövekedés leállása után. Majd a következő vegetációs ciklus végén, akár ősszel, vagy azt követően tavasszal a végálló hajtást eltávolítjuk. Ha a végálló hajtás alatti elágazás nem elég kedvező helyzetû, visszametszhetünk egy második vagy harmadik kedvezőbb helyzetû alsó oldali hajtásra is. A megtartott hajtásképleteken ismét felső rügyre metsszünk, tehát megismételjük az előző évi beavatkozást. A végálló hajtás eltávolítása után sem jön létre rendszerint vízhajtásszerû képlet a ferde hajtásképlet felső (úgynevezett belső) felszínén, mivel előzőleg e hajtás dominanciája érvényesült, s így a felső vázágfelszín rügyeit legyengítette. Továbbá amire a felső vázágfelszínen elhelyezkedő rügyek a végálló hajtás eltávolítása révén a dominancia alól felszabadulnak, addigra már kifejlődnek és megerősödnek az alsó vázágfelszín hajtásai, és ezek képesek maguk felé terelni a felszálló nedváram anyagainak jelentős részét. Ennek ellenére – különösen a vízszintest közelítő helyzetû vázágakon – a létrejövő vízhajtásszerû képleteket a következő esztendőben keletkezett végálló hajtás eltávolításával egyidejûleg lemetszhetők, és ezután már adott helyen újabb vízhajtásképződésre nem kerül sor. A sudarat a legfelső emelet felett hagyjuk csúcsrügyből növekedni, és a rajta spontánul keletkező elágazásokat egy-két internódium hosszúságú csapra metsszük vissza a legfelső ágemelet felett. A hosszú tengely, amelyet hosszú nyelû metszőollókkal illetve létráról kezelhetünk, időközönként túl magas lesz, ezért 3-4 évente álsudaras visszametszéssel kell korlátozni. A növekedési erély csökken a felesleges vegetatív energia felhasználásával. A sudárszelepes tengelyen termést nem hagyunk, tavasszal a terméskezdeményeket eltávolítjuk. A termés a függőleges tengelyt elhajlítaná, csökkentené növekedést szabályzó szerepét. Egyben azt is meggátolja, hogy – mint katlanozás során történik – az egyik vagy másik végálló vázág az eltávolított sudár helyére kerüljön a fiziológiai csúcsregeneráció jegyében. A szektoriális kettős metszés lényege, hogy a ferde vessző alsó oldalán kapcsolja ki a csúcsi dominanciát, amely szükségképpen a vízszinteshez közelebb álló hajtásokat eredményez. A hajlító hatást kiegészíti a felsőrügyből képződő végálló hajtás, amelyet csak egy vegetációs időszak után távolítunk el. Majd a keletkezett 1-3 ferde vessző újra felsőrügyre metszésével folytatjuk a kötözés és támrendszer nélküli hajlítást. Evvel mintegy negyedére-ötödére csökkenthető a kézimunkaigény. Az elnevezése azért „szektoriális”, mert a metszés által kiváltott féloldalas anyagtranszport-zavart tudatosan használja fel. A „kettős metszés” kifejezés arra utal, hogy a felső rügyre metszést követi a végálló vessző eltávolítása a „hajlított” ferde vesszők felett
Dr. Iváncsics József
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Kertészeti Tanszék
Címlapkép: Getty Images
