2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Magyarországon tartott sertésfajták és hibridek

Agro Napló
Forrás: Országos Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet által 2000-ben kiadott Fajtajegyzék. SERTÉSFAJTÁK Magyar nagyfehér hússertés Legjelentõsebb hazai alapfajtánk, elsõsorban keresztezésekben és a hibridizációban az árutermelés anyai bázisát biztosítja. Törzskönyvezése közel 80 éves múltra tekint vissza, kialakítása az angol nagyfehérbõl (LW) indult el, szerepet játszott az edelschwein, az angol MW, és a svéd yorkshire is. A fej a törzzsel arányos, a homlokprofil gyakran homorúan ívelt, füle felfelé álló. Törzse középhosszú, nagy ráma, mérsékelten dongás mellkas, szilárd lábszerkezet, jó konstitúció jellemzi. Anyai teljesítménye mind szaporaságban, mind felnevelésben kiváló, vágóértéke közepes.
Gazdasági mutatók:

Született élő malac/alom: 10,6
21 napos élő malac/alom: 9,2
Napi testtömeg-gyarapodás: 829 g
Takarmányértékesítés: 2,93 kg/kg
Színhúsarány: 54,1 %

Magyar lapály
1981-től törzskönyvezett fajta. A törzskönyvbe azok a jól honosodott, akklimatizálódott fajták legjobb populációnak egyedei kerültek, melyek bizonyos szaporasági és HV tulajdonságokban elérték a célparamétereket (pl.: < 2800 g/kg takarmányértékesítés, 11 db / alom élve születés, 44 % < értékes húsrészek aránya, stb.), és a küllemi bírálaton megfeleltek. A magyar lapály tehát nem fajtakonstrukció, az egyes populációk (összesen 6 svéd, 1 holland és 1 német lapály tenyészetről van szó induláskor) maradtak fajtatiszták. Azóta természetesen egyéb lapályfajták is felhasználásra kerültek (norvég, ír, finn, dán, lapályok bevonásával) az egyes tenyészetekben.
Szaporaságra és vágóértékre nemesített fajta, árutermelő tenyészetekben jellemzően anyai nagyapa. Kívánatos a nagy ráma, hosszú feszes hát, közepesen mély mellkas, izmolt lapocka, telt combok, jó konstitúció, finom, szilárd csontozat, könnyû végtagok. A szőr és bőr fehér. A homlokprofil egyenes, vagy enyhén megtört. A fül tőben megtört, előre lógó, a fejjel arányos.

Gazdasági mutatók:

Született malac/alom: 10,3
21 napos malac/alom: 9,3
Napi testtömeg-gyarapodás: 868 g
Takarmányértékesítés: 2,86 kg/kg
Színhúsarány: 54,9 %

Duroc
Közép vagy sötétvörös színû amerikai eredetû sertés. Bőre, túrókarimája, körmei palaszürkék. Feje rövid, ék alakú. Füle a felső harmadban megtört. Teste robusztus, a lábak masszívak, erőteljesek. Háta és ágyéka enyhén ívelt pontyhát. Hízékonyságra, vágóértékre és stressztûrő képességre nemesített fajta. Húsának minősége, szervezeti szilárdsága, környezettûrése egészen kiváló.
Keresztezésekben jellemzően apai nagyanya, de lehet apai nagyapa, illetve fajtatisztán terminál kan is.
Gazdasági mutatók:

Született malac/alom: 9
21 napos malac/alom: 7,8
Napi testtömeg-gyarapodás: 835 g
Takarmányértékesítés: 2,96 kg/kg
Színhúsarány: 53,7 %

Hampshire
Amerikai származású sertés. Szabályos tarka, alapszíne fekete, a maron és a lapockán lehúzódó fehér öv jellemzi. A körmök feketék, esetleg viaszsárgák. Orrháta egyenes, fülei kicsik, felállóak. A hát és ágyék viszonylag rövid, enyhén ívelt. A lapockák és combok jól izmoltak. A csontozat szilárd, robusztus. Masszív, kemény végtagok. Szervezeti szilárdsága, környezettûrése kiváló.
Keresztezésekben apai nagyanya vagy nagyapa.

Gazdasági mutatók:

Született malac/alom: 8,1
21 napos malac/alom: 7,7
Napi testtömeg-gyarapodás: 756 g
Takarmányértékesítés: 2,68 kg/kg
Színhúsarány: 53 %

Belga lapály
Belga eredetû négysonkás lapálysertés. Viszonylag rövid orrú, széles homlokú, homlokprofilja enyhén megtört. Fülei lógóak. A teste kifejezetten rámás, a háta széles, kifejezetten jól izmolt. A combok, de kivált a lapockák, rendkívül izmoltak. Mellkasa dongás. Csontozata finom. A bőr és a szalonnaköpeny vékony, a combok belső felületén az erek kidudorodnak.
Szaporasági és hízékonysági eredményei nem jók, vágóértéke viszont kiemelkedő. Környezettûrése, stressztûrő képessége gyenge.

Gazdasági mutatók:
Született malac/alom: 8,4
21 napos malac/alom: 7,8
Testtömeg-gyarapodás: 754 g
Takarmányértékesítés: 2,91 kg/kg
Színhúsarány: 57,7 %

Pietrain
Belga eredetû fajta, eredete nem tisztázott. 1919-1920-ra teszik létrejöttének időpontját, önálló fajtaként 1953-ban ismerték el. Szabálytalan tarka, szürke vagy fehér testfelületen pigmentált foltokkal. A szőr színe a fehértől a feketéig foltosan változó. A majdnem fehér halvány foltostól a sötét alapszínû, fedett állatokig minden változat előfordul. A feje rövid, a profilvonala enyhén tört, homloka széles. A fülei rövidek és felállóak, vagy előrehajlók is lehetnek.
Extrémen izmolt hát, lapocka és comb jellemzi.
Környezettûrésével, stressztûrő képességével, különösen kezdetben komoly problémák adódtak, ezek – többek között dán és német tenyésztői munka hatására – jelentősen enyhültek. Keresztezésekben, hibridizációban mindig apai partner, döntően apai nagyapa, egyes hibridekben apai nagyanya, vagy fajtatiszta befejező kan. Az 50 %-os vérhányadú végtermék kissé lassú.

Gazdaság mutatók:

Született malac/alom: 9,1
21 napos malac/alom: 8
Napi testtömeg-gyarapodás: 738 g
Takarmányértékesítés: 2,95 kg/kg
Színhúsarány: 59,7 %

A fajtatiszta sertések tenyésztő szervezete:
Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete
7400 Kaposvár, Dózsa György u.16. II/48.
Tel.: 82/312-159

HIBRIDEK

Dalland hibridsertés
Holland eredetû, háromvonalas diszkontinuens hibrid. Az első tenyészállatok 1993-ban kerültek Magyarországra. 1998 óta elismert, honosított fajta. Jelenleg minden vonal rendelkezésre áll. Alkalmazkodó képessége nagyon jó, vonalai és a végtermék is stressz mentes. A végtermék színe fehér, feje közepesen hosszú, felálló fülekkel. A törzs középhosszú és hengeres. A combok és a lapockák jól izmoltak. A hibridet a nagy növekedési intenzitás és jó vágóteljesítmény jellemzi. A végtermékek homogének. A szülők konstitúciója, lábszerkezete rendkívül erős, hasznos élettartama hosszú. Az egész világon elterjedt.

Dumeco hibridsertés
Holland eredetû, négyvonalas diszkontinuens hibrid. Minden vonalát homozigóta stresszmentes egyedek alkotják. Jó húsminőségû és színhúskihozatalú végtermékei nagy homogenitást mutatnak.
Növekedési erélye és takarmányértékesítése is rendkívül jó. Anyai vonalai magas reprodukciós indexszel rendelkeznek, mind az élve született malacszám, mind a felnevelés tekintetében. A végtermék színe fehér, száraz, jól izmolt lapocka és combok jellemzik.

Tenyésztő: Dumeco Breeding Hungary Kft.

Hódhib
Három illetve négyvonalas hazai tenyésztésû diszkontinuens hibrid. Apai oldal duroc x belga lapály.

Tenyésztő: Hód-Mezőgazda Rt. Hódmezővásárhely

Hungahib 39.
Magyar nemesítésû, négyvonalas diszkontinuens hibrid. Szőre fehér, a bőrön felületi pigmentfoltok előfordulhatnak. A feje középhosszú, a törzzsel arányos, a fülek előre állóak. A mar és nyak jól izmolt. Jó húsformák, szilárd szervezet. Környezettûrése kiváló. Az apai oldal pietrain x hampshire (PH) illetve HP.

Tenyésztő: Hungapig Tenyésztési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

ISV Pannonhibrid
Három vagy ötvonalas magyar diszkontinuens hibrid. A koca minden esetben keresztezett. A befejező kan duroc vagy pietrain eredetû vonal, vagy azok keresztezésével (PD vagy DP) előállított F1 kan. A hibridet a szilárd szervezet és a jó húsformák jellemzik. A végtermékek környezettûrő képessége kiváló. A végtermék fehér színû, bőrpigment előfordulhat. Növekedési erélye nagyon jó.
Tenyésztő: ISV BIO – AGRO Takarmánygyártó és Hústermelést Szervező Rt.

Kahyb hibrid
Hazai eredetû, kontinuens hibrid: a speciális tulajdonságokra szelektált apai vonalakat a rotációs keresztezéshez hasonló módon meghatározott generációs sorrendben (kombinálódó képesség alapján) párosítanak a nőivarú populációhoz. Az ily módon előállított, keresztezett generáció végterméke és egyben anyai kiinduló bázisa is a további keresztezésnek.

Tenyésztő: GENO KA-HYB Kft.

PIC hibridsertés
Ötvonalas klasszikus diszkontinuens hibrid. Az anyai vonal háromvonalas Camborough hibrid koca, fehér színû, esetenként vörös pigment folttal. A koca kialakításakor kiemelt szerepet kapott a hosszú hasznos életteljesítmény, az ellenálló képesség és a húsminőség. Stressznegatív, nagy növekedési erély és jó kombinálódó képesség jellemzi. A szülőpár kan kétvonalas, robusztus testalkatú, erős lábak és kitûnő húsformák jellemzik.

Tenyésztő: P. I. C. Hungaria Kft.

Rattlerow hibridsertés
Három vagy négyvonalas diszkontinuens angol eredetû hibrid. Anyai nagyszülő landroc (lapály x duroc) F1, az árutermelő koca landroc x NF keresztezett (whiteroc). A whiteroc árutermelő kocákat HC terminál kannal (angol NF sertésből kiindulva kialakított vonal) párosítják. Terminál kanként használható a landroc (lapály x duroc F1) is. Az anyai oldal kiváló szaporaságú, nagyon jó szervezeti szilárdságú.

Tenyésztő: Dunapig Sertéstenyésztő és Tenyészállat Forgalmazó Szövetkezet

Seghers hibrid
Belga eredetû klasszikus, ötvonalas hibrid, melynek szülőpár kocája háromvonalas, szülőpár kanja pedig kétvonalas keresztezésből származik. A végtermék fehér színû, bőre pigmentmentes. Feje rövid, homloka széles, fülei felállóak, illetve enyhén törtek. Törzse hosszú, háta izmolt, széles. A comb jól, a lapocka kifejezetten jól izmolt. Szilárd lábszerkezet és szervezet jellemzi.

Tenyésztő: SEGHERSgenetics Kft.

Dr. Gács Pál
Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?