– véd a kiszáradástól, azaz megőrzi a nedvességet;
– növeli a talaj vízbefogadó képességét;
– a kapilláris csövek arányát javítja;
– kivágja a gyomokat, megakadályozza a gyomflóra kialakulását;
– levegőzteti a talajt;
– élénkíti a talajbaktériumok tevékenységét;
– szabályozza a hőviszonyokat és elősegíti a harmatképződést;
– megszünteti a cserepesedést;
– növeli a talajmenti réteg szén-dioxid tartalmát.
A hagyományos kialakítású kultivátorok fejlesztése egyaránt kiterjed a mûvelőelemekre, a vázszerkezetre és a traktor-munkagép kapcsolat optimalizálására. A mûvelőelemek tekintetében egyes cégek pl. tíznél is több lúdtalpkapa variációt tudnak bemutatni utalva egyúttal arra, hogy ez a kapatípus nevezhető a legelterjedtebb mûvelőelemnek. A vázszerkezeti fejlesztések tulajdonképpen a főtartó osztottságában merültek ki, melynek jelentősége elsősorban üzemeltetési szempontból nem elhanyagolható. E módosítások megkönnyítették a gépek közúti szállíthatóságát és a hibridkukoricára való gyors átállást. Természetesen más és más kereteket igényelt a kultivátor traktorhoz viszonyított elhelyezése is. A mellső-, ill. hátsó függesztésû kultivátorok a legelterjedtebbek, míg az un. traktorra (két tengely közé) szerelt megoldásokkal ritkábban találkozhatunk.
A fejlesztési elképzelések széles körben terjedő eszközei a különböző sorontartó (iránytartó) automatikus berendezések. Egyes kutatók szerint gyökeres változást jelenthet a növényápolás teljes témakörét érintően, míg mások azt vallják, hogy érdemi elterjedésére csak a környezetvédelmi előírások szigorú betartása és az elméletileg indokolt szélességû sávban történő mechanikai ápolás esetén lehet csak számítani, a berendezés árának „elérhetőségével” egyidejûleg.
Az egymenetes tápanyag, ill. gyomirtószer kijuttatására alkalmas sorközmûvelő kultivátorok tulajdonképpen a hagyományos kialakítású kultivátorok különböző adapterekkel történő ellátásával jöttek létre. Az adapterek részben a kultivátoron, részben pedig a traktoron nyertek elhelyezést. Az ilyen gépcsoportok munkavégzése lassúbb, üzemszervezése bonyolultabb. Természetesen ezek a hátrányok a munkamenetek számának csökkentésében, a káros talajtaposás elmaradásában és (várhatóan) a vegyszerek hatékonyságában bőven megtérülnek.
A növényápolás egyes fázisaiban szükség lehet a tápanyag és a gyomirtószer együttes kijuttatására is. Ekkor a kémiai anyagok bomlási folyamatainak kis időbeni eltolása miatt a tápanyagot általában szilárd, míg a gyomirtó szert folyékony formában juttatják ki. Ezek a megoldások rendszerint hibridkukorica termesztés technológiájában jellegzetesek, mivel a kiegészítő szerelvények tömege miatt max. 4 soros, ill. 6/4-soros kultivátorokat használnak.
A kukorica termesztés gazdaságosságát többek között a gyomirtás eredményessége befolyásolja. Ebben kiemelkedő szerepe van a vegyszerek kijuttatási idejének (vetés előtt, vetéssel egyidejûleg, vetés után) a kezelés kivitelének (mechanikai, kémiai-, vagy a kettő kombinációja), illetve mechanikai mûvelés esetén a mûvelő szerszámok kialakításának, vegyszeres eljárások alkalmazásakor pedig a kijuttatás módjának (speciális, vegyszertakarékos, elsodródás csökkentő szórófejek, irányított permetezés). További befolyásoló tényező a tápanyag kijuttatás módja is. Ma már a kukorica termesztők körében is elfogadott nézet, hogy az őszi alaptrágyákon kívül a vegetáció alatti nitrogén mûtrágyázást a kukorica terméstöbblettel hálálja meg. Számos gyakorlati alkalmazhatósági példa közül is kiemelkedik a naki gazdaság növényápolási technológiája, amely beruházás oldalról is a gazdaságosságot is célozta: a már meglévő, hagyományos sorközmûvelő kultivátorokat kiegészítették a folyékony mûtrágya kijuttatásához szükséges berendezésekkel (tartály, szivattyú, vezeték-fúvóka elemek stb.) és a tápanyag hatékony bekeverését és eloszlását biztosító mûvelőelemekkel (pl. rolling). A kombinált mechanikai-kémiai növényápolás üzemeltetési/mûveleti költségeit így sikerült sokak számára hihetetlenül „alacsony” értékre leszorítani, s mindemellett környezetvédő technológiával egyértelmû termés növekedést is elkönyvelhettek.
Az új technológiai variánsok megjelenésével azonban új helyzet állt elő, ezért szükséges keresni a legalkalmasabb folyékony mûtrágya kijuttatási módokat, míg a szilárd mûtrágyák használata esetén az utóbbi időben terjedő tápkultivátorok alkalmazási lehetőségei is jelentősek.
Az OM-6/4 tápkultivátor (1997-es fejlesztés) esetében laborszerû- és szántóföldi körülmények között elvégeztük a mûtrágya adagoló-kijuttató egység leforgatását. Meghatároztuk az adagoló állás függvényében a csoroszlyánként kijuttatott mûtrágyák mennyiségét, s az adatokból kiszámítottuk a keresztirányú adagolásegyenletességi tényező (S%) értékét, valamint a kiszórt mûtrágya fajlagos tömegét (kg/ha). A méréseket álló helyben végzett leforgatással, valamint szántóföldön, üzemszerû körülmények között is elvégeztük. A vizsgálatok szerint a gép keresztirányú adagolásegyenletessége az igen kedvező 0,99-6,17 % között változott, a kijuttatható mûtrágya mennyisége pedig 29-204 kg/ha között gyakorlatilag fokozatmentesen szabályozható. A géppel tehát a mélymûtrágyázás minőségi- és mennyiségi követelményei kielégíthetők. Ezen megállapítást igazolják az üzemeltetői és kereskedelmi visszajelzések is. Sok gazda a mûszaki- és technológiai üzembiztosság mellett a mûtrágya felhasználás csökkenésére és ugyanakkor a termésátlagok növekedésére (nyereség növekedés) hivatkozva teszi le voksát a tápkultivátorozás mellett (megjegyezzük: a sikeres alkalmazásnak néhány igen fontos szakmai ismérve kell legyen, pl. hosszabb tenyészidejû és kiváló N-reakciójú hibrid fajtaválasztás, N-kijuttatási alap/vegetáció arányok meghatározása, nyári csapadékellátottság befolyásoló hatása). Kovácsné Komlós Mária és Dr. Széll Endre (GKI, Szeged) megállapításai – röviden: „inkább tenyészidőben, mint egyáltalán nem.” – úgy bővíthetők, hogy: inkább osztottan, mint csak vegetáció előtt ! A gyakorlatból érkező kedvező tapasztalatokat igazolják az értékesítési statisztikák is, melyek szerint az e témakörben úttörő szerepet felvállaló kecskemét-hetényegyázi cég eladásai 2001-re megduplázódtak.
A mûtrágyázási kísérletekkel kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy:
– a szilárd mûtrágyák kijuttatására legalkalmasabbak a tápkultivátorok, mert a sávos mechanikai kezeléssel egyidejûleg nemcsak kiszórják, hanem egyúttal a talajba be is keverik a mûtrágyát;
– a folyékony oldatmûtrágyák (UAN oldatok) az új fejlesztésû (pl. TeeJet 6-8-10-lyukú) szórófejekkel nagy cseppekben, kedvező eloszlásban juttatható a sorközökbe. A kiszórás egy-, ill. különmenetben, a permetezésre szolgáló átalakított szórógéppel végezhető és a mûtrágya hatékony bedolgozására is van már lehetőség.
A vizsgálatok szerint mind a szilárd, mind a folyékony mûtrágyázás termésnövelő hatású. A folyékony mûtrágyázással jelentős többlet hozam, s ezzel arányos gazdasági haszon érhető el, azonban a folyékony mûtrágya lényegesen nagyobb ára miatt a haszon és a ráfordítás aránya kisebb a szilárd mûtrágya használattal szemben. Ebben feltehetően nemcsak a szilárd mûtrágya alacsonyabb ára, hanem a kedvezőbb agrotechnikai megoldást jelentő tápkultivátor hatása (üzemeltetési egyszerûség, egyidejû talajápolás és gyomirtás) is szerepet játszik.
Gödöllő, 2002. március 22. Dr. Soós Sándor
Címlapkép: Getty Images
