A jövedelmező termesztésnek természetesen a jó hozamú fajták és hibridek, valamint a termesztéstechnológia alkalmazása is feltétele. A repcetermesztés jövedelmezhetőségének egyik talán legfontosabb lehetősége a betakarítási veszteségek csökkentése. A betakarítási veszteségek pedig a betakarítási munkák időpontjának pontos megválasztásával, a munkák pontos szervezésével, és gondosan összeállított gépesítési megoldásokkal lehetséges.

Az olajnövények, így az őszi káposztarepce is a nehezen betakarítható növények közé sorolható. A növény a morfológiai adottságainál fogva nem egyenletesen érleli be a magokat, így az érésben jelentős időbeli eltérések lehetnek az egyes növények alsó és felső becői között, de a táblán belüli állományban is. Ennek a problémának a kiküszöbölésére alkalmazhatjuk az érésgyorsítókat, bár az újabb fajtáknál és hibrideknél egyenletesebb a virágzás és a beérés is. A repce morfológiájából adódóan a szár vastag és nedves, és a vizet nehezen adja le. A vízelvonásra valamilyen desszikálószer használható, gyakorlatilag elpusztítjuk a növényt.

A repceállomány szárításra használatos vegyszerek kipermetezésére nagyobb táblaméreteken és termőterületeken a repülőgépes, ill. helikopteres kijuttatási technológiák alkalmazhatóak előnyösen. A repcetermesztésben a kisebb táblaméretek és termőterületek mellett – az egyéb vegyszerezési és növényápolási munkák zavartalan elvégzése miatt is – meg kell barátkozni a művelőutas termesztéssel. Ez esetben az állományszárítás nagy hasmagasságú, vontatott vagy függesztett, ill. magajáró permetezőgépekkel, alacsony veszteségszinten végezhető el. A különböző tartálytérfogatú és szórókeret-szélességű (15–38–40 m) és hidraulikus lengéscsillapítású szórókeretek légzsákos változatai csökkentik az elsodródást és a vegyszer-felhasználást, ebből a célból egyes típusok esetében a szórófej többféle szögállásba is állítható. A veszteségcsökkentést hatékonyan segíti elő a ma már széles körben alkalmazott GPS irányítási rendszeren alapuló traktor-, ill. erőgép-kormányzási automatika.

A repce betakarítása hazánkban – a vegyszeres állománykezelés után – arató-cséplő gépekkel egy menetben történik. A repce betakarítását a szemtermés 9–11% nedvességtartalmánál kell elvégezni. A repce betakarítására a mai korszerű arató-cséplő gépek – kivétel nélkül – megfelelnek, csupán a kezelési utasításban előírt minimális beállításokat kell elvégezni, ami a dobfordulatra, lehetőleg nagyobb cséplőrés állításra, ill. aratás közben a motolla megfelelő helyzetének és fordulatának megválasztására vonatkozik.

A repce betakarítása a hagyományos gabonavágó-asztallal felszerelt arató-cséplő gépekkel is elvégezhető, azonban a vágóasztal, a kaszaszerkezet, rendválasztó csúcsok stb. dinamikus rezgéséből adódóan a repcemagvak egy kis része a vágóasztal előtt a talajra hullanak, ezért a mai korszerű kitolható vágószerkezetű „vario” vágóasztalok kisebb veszteséggel dolgoznak, de még gondos üzemeltetés mellett is jelentős, mintegy 10% körüli veszteséggel kell számolniuk.

Ezen vágóasztalok egyes típusai esetében a terménytovábbító csiga és a kaszaszerkezet közé betétlemezek szerelhetők. Ennek következtében a csiga és a vágószerkezet közötti távolság megnyújtható 500–700 mm-rel. Így a kipergett magvak a lemeztoldatra, onnan pedig a magvályúba kerülnek, tehát csökken a kipergési, elhagyási veszteség.

A gabonavágó asztalok hatékony szerkezeti kiegészítői a vágóasztalra szerelhető alternáló vágószerkezetű rendválasztó oldalkaszák. A repcebetakarításban kialakított oldalkaszák minden hagyományos és „vario”, vagy speciális vágóasztalokra felszerelhetők jobb oldalra, vagy a vágószerkezet mindkét oldalára (1. kép).

Az oldalkaszák a kaszált repceállományban – a munkaszélességnek megfelelően – az állományt, a növényfalat függőlegesen elvágják, és így a repcemagvak a vágóasztalra hullanak, a kétoldali kaszaszereltség elsősorban a tábla kinyílalásakor csökkentheti számottevően a veszteségeket. Az oldalkaszák elektromotorról, hidrosztatikusan hidromotorról, vagy mechanikusan a vágóasztal kaszaszerkezetet hajtó mechanizmusáról kapják a hajtásukat (2. kép).

A legtöbb kombájngyár ma már – a hagyományos vágóasztalai mellett – kitolható vágószerkezetű „vario” asztalokat is gyárt a dőlt, és nehezen betakarítható növények aratásához. A megnyújtható vágóasztalokkal a kaszaszerkezet és a behordó csiga távolsága jelentős mértékben, 170–800 mm tartományban variálható az által, hogy a vágóasztalba lemeztoldat, vagy fenéklemez került beépítésre. A motolla a megnyújtott vágóasztal fölé tereli a repcehalmazt, így a kipergő magvak többsége a vágóasztalra hullik.

A vágószerkezeteknél kiegyensúlyozott bolygóműves hajtást alkalmaznak öntisztító kaszapengékkel, aminek következtében a hajtás vibrációmentes. A biztonságos eltömődésmentes anyagtovábbítás érdekében pedig egyes típusoknál az anyagtovábbító csiga teljes hosszán vezérelt bedobó ujjakat alkalmaznak.

Az előzőekben leírt célnak megfelelően alakították ki a repcebetakarításban – a veszteségcsökkentés szempontjából – előnyösen használható, hátrafelé hordó szállítóhevederes gabonavágó asztalokat. A keresztben beépített hevederek a vágóasztal saját hosszát akár 1000 mm-rel is megnövelhetik. A szalagok egyenletes sebességgel szállítják a terményt a középre hordó csigához, amely az egyes típusoknál – előzőekben ismertetett módon – teljes hosszúságban rendelkezhet vezérelt bedobó ujjakkal. A hevederes szállítószalaggal szerelt vágóasztalok használata – a pergési veszteségek csökkentése mellett – dőlt, vagy alacsonyabb szármagasságú repceállományban nagyobb munkasebességgel, vagyis nagyobb területteljesítménnyel üzemeltethetők.

A repce aratására is használható gabonavágó asztalok újabb fejlesztésű változatai a kétoldalról középrehordó szállítószalaggal vágó asztalok. Ezeknél a vágóasztaloknál – a szokásos alternáló kaszaszerkezeteket követően – jobb- és baloldalról középrehordó hidrosztatikus hidromotoros meghajtású bordázott szállítószalagokat építenek be. A hidrosztatikus hajtás pontos szabályozhatósága következtében a szállítószalagok sebessége fokozatmentesen, az anyagáramtól függően folyamatosan változtatható 0,1–3,0 m/s közötti tartományban. A középre hordó szállítószalagok alkalmazása következtében a hagyományos vágóasztalok vezérelt ujjas középrehordó csigája elmarad. A szalagoktól az anyagot vagy terményt középen egy keskeny hátrahordó szalag, és azt követően egy kisebb átmérőjű, vezérelt ujjas anyagtovábbító csiga juttatja a ferdefelhordóra. Repce aratásához természetesen ezen adapterek is felszerelhetők a megfelelő oldalkaszákkal.

A repcebetakarítás pergési veszteség csökkentésének, és az üzemeltetés hatékonyságnövelésének talán legmegfelelőbb eszközei az erre a célra kialakított repcebetakarító adapterek. A repcebetakarító adapterek a gabonavágó asztalra szerelhetők fel. A repcebetakarító adapter a vázszerkezetből, a vágóasztal toldatból, a vízszintes-, jobb- és baloldali oldalvágó kaszaszerkezet, és azokat tartó oldalfalakból, mechanikus, elektronikus, vagy az arató-cséplő gép hidraulikus hálózatáról, vagy külön kiépített hidraulikus rendszerről hidrosztatikusan történik (3. kép)

A repceadapterek csatlakoztatása a vágóasztalokhoz a jobb- és baloldali oldalfalakkal történik. Az oldalfalak kialakítása keskeny és sima, ennek következtében semmiféle anyagtorlódás nem keletkezhet. Az adapter és a vágóasztal közötti tömítést zárólemezek és gumilemez tömítések oldják meg. A különböző működtető, meghajtó egységek a baloldali oldalfalra vannak szerelve, mint pl. a vízszintes alternáló kasza, a függőleges kaszák hajtásához szükséges hidraulika rendszer, vagy elektromos hajtás (4. kép).

A repce aratására tehát a gabonabetakarításban használatos arató-cséplő gépek korlátlanul – a kapacitások teljes kihasználása nélkül – használhatók. A kisebb repcetermő területek betakarító munkái megoldhatók a hagyományos gabonavágó asztalok használatával, de ez esetben ~10% körüli betakarítási veszteséggel kell számolni. Ez az érték látványosan csökkenthető a hagyományos és „vario”, valamint kereszt- és hosszirányú hevederes anyagtovábbítású vágóasztalok (az ismertetett kiegészítőkkel, oldalkaszákkal, betétlemezekkel felszerelt) változatainak használatával (5. kép).

Nagyobb termőterületek betakarítása esetén pedig a betakarítási veszteségek 2–3%-os csökkentésével, és az elérhető nagyobb betakarítási teljesítmények révén, a speciális repcebetakarító adapterek pluszberuházási költsége is megtérül.

Dr. Kelemen Zsolt, MGI – Gödöllő

A cikk szerzője: Dr. Kelemen Zsolt