Az őszi káposztarepce (a továbbiakban csak repce) a legkorábbi őszi vetésű, és egyben az egyik leghosszabb tenyészidejű hazai szántóföldi kultúrnövény. A repce termeléstechnológia műveleteinek gépei alapvetően a kalászos gabonatermelés géprendszeréből választhatók ki, így a repce a gabonával – ágazattársításban – közös géprendszerrel költséghatékonyan termelhető. Az apró repcemagvak vetésére is ugyanazokat a gabonavető (ún. sorbavető) gépeket használják mint a kalászosoknál, az eltérést a sokkal kisebb (~ 2–5 kg/ha) vetőmagnorma és a kalászos gabonáknál jelentősen kevesebb (40–70 db csíra/m2) mag kivetése jelenti, amelyet a különböző kialakítású gabonavető és szemenként vető gépek – megfelelő gépbeállítások és üzemeltetési körülmények mellett – képesek teljesíteni.
A repce vetéséhez kapcsolódó agrotechnikai elemek
A sikeres repcevetés legfontosabb agrotechnikai elemei a következőkben foglalhatók össze: kifogástalan talaj-előkészítés; a megfelelő fajta/hibrid repce vetőmag megválasztása; az optimális vetésidő kiválasztása; a gondos vetéstechnika alkalmazása, és vetőmagnak megfelelő helyes vetőmagnorma kiszámítása.
A repce termesztéstechnológia egyik kritikus pontja a talaj-előkészítés, illetve annak gépi megvalósítása. Valamennyi talaj-előkészítési eljárás (gépi munkaművelet) lényege a talaj hasznosítható vízkészletének megőrzése. A repce talajának megfelelő előkészítése hagyományos forgatásos (szántásos) alapműveléssel, vagy forgatás nélküli (lazításos) alapműveléssel is megvalósítható. A forgatásos (szántásos) alapművelési technológiák sok munkaműveletből állnak, és bármennyire jó minőségben, gondos odafigyeléssel végzik is az egyes talaj-előkészítési részműveleteket, valamennyi művelet – a nem kívánatos – talajnedvesség-vesztéssel is jár. A forgatás nélküli – a talaj lazítására alapozott – talajszerkezet-kímélő alapművelési technológiák nem csak energia-, költség- és művelettakarékos eljárások, hanem legalább olyan jól biztosítják a kedvező talaj-előkészítési feltételeket, mint a hagyományos forgatásos eljárások.
A termőhelyi adottságoknak megfelelő fajta vagy hibrid vetőmagvak megválasztása agronómiai feladat és elsősorban a „pénztárca” függvénye. A korszerű hibrid vetőmagvak előnyei a fajta repce vetőmagvakkal szemben: bizonyítottan 10–15%-os terméstöbblet; nagyobb termésbiztonság; szélesebb vetésidő-intervallum; jobb terményminőségi paraméterek; kisebb vetőmagnorma stb. Átlagosnál jobb termelési körülmények között a korszerű, szabad-elvirágzású fajta repcék is gazdaságosan termelhetők. A repce vetőmag megválasztásának alapkritériuma, hogy az fémzárolt és (rovar-/gombaölő szerekkel) csávázott legyen.
Az elmélet által megfogalmazott és a gyakorlat által megvalósított lehetséges vetésidő-intervallum augusztus 15.–szeptember 25. közötti. Az optimális vetésidő fajtáknál szeptember 1–15., hibrideknél a szeptember 10–20-a közötti időszakokra korlátozódik. Későbbi vetésidő esetén a fajtáknál kissé növelni szükséges a vetőmagnormát, hibrid repcemag néhány napos későbbi vetése esetén a növény gyorsabb fejlődése erőteljes gyökérzetet fejleszt még a tél beállta előtt.
A vetéstechnika és gépei
A gabonavető gépcsaládok csoportosítása
A repcemagvak vetésére is alkalmazható gabonavető gépek (gépcsaládok) jól kiforrott konstrukciók, az eltérő – nagyon széles skálán mozgó – agrotechnikai követelményeknek megfelelően különböző felépítésűek lehetnek. Ezek a gabonavető gépek (általában) univerzálisak, ami azt jelenti, hogy a gabonaféléken kívül mindazok a növények magvai kivethetők velük, amelyek vetését az agronómia gabona sortávolságra (~ 12–15 cm) vagy annak többszörösére írja elő, és a szemenként vetést a kultúrnövény nem igényli. A konstrukciós kialakítás, felépítés vonatkozásában jelenleg a gabonavető gépek négy nagyobb csoportja különböztethető meg.
Az első csoportba a hagyományos (általános) felépítésű gabonavető gépek tartoznak, amelyeket a forgatásos (szántásos), teljes felületi alapművelések utáni területeken alkalmazhatnak. A hagyományos (a szakirodalomban konvencionális) talajművelésre – a talaj-előkészítési rendszereken belül a legmélyebb művelésre – a szántásos alapművelés, az (ágy- v. váltva forgató) ekék használata a jellemző, amikor is tarlómaradványoktól mentes, ún. tiszta talajfelszín marad vissza, amely az általános vetési eljárások zavartalan elvégzésének alapvető feltétele.
A vetést megelőzően ilyenkor kombinált magágykészítő géppel – külön menet(ek)ben – magágykészítési munkaművelet(ek) elvégzése is szükséges.
A második csoportot azok a talajművelő- és gabonavető gép összeépítések/összekapcsolások (a magágykészítő+gabonavető gépkombinációk) képezik, amelyekkel (pl. rövid tárcsával, rotációs boronával v. kultivátor kapatagokkal) sekélyen művelt (majd tömörítő hengerekkel lezárt), mulccsal „telített” magágyba is biztonságosan kivethetők a vetőmagvak.
A harmadik csoportba tartozó gabona direktvető gépeket az erősebb keretszerkezet és a soronként 150–200 kg nyomóerővel terhelt speciális vágó/nyitó csoroszlya-kialakítás jellemzi, amelyekkel az előkészítés nélküli területeken, a megműveletlen talajba (v. tarlóba) is megfelelő minőségben lehelyezhetők a vetőmagvak. A gabonavető gépek negyedik nagyobb csoportját a – vetőmag- és/vagy műtrágya-kijuttató vontatott vetőkocsiból és a (váz)keretbe foglalt szántóföldi kultivátortagokból felépített – vetőkultivátorok képezik, amelyek speciális kialakítású (lúdtalp v. szárnyas kultivátorkapák által művelt sávokban juttatják a magvakat (+ műtrágyát) a talajba. Ezek a vetőkultivátorok tulajdonképpen átmenetet képeznek a kombinált magágykészítő+gabonavető és a gabona-direktvető gépek között, mivel a vázkeretbe foglalt kultivátortagjaikkal művelik a talajsávokat és a talajműveléssel egy menetben a vetés is elvégzésre kerül.
Az előzőekben felvázolt gépek/gépkombinációk felépítése/kialakítása olyan, hogy azok többsége a vetéssel egy menetben célirányos tápanyag-visszapótlásra (szilárd, esetleg folyékony műtrágyák kijuttatására) is alkalmas. A gépek – nagy többségükben – a művelőnyomos technológiákban is alkalmazhatók, a kialakítástól függően teljesen automatizált vagy félautomata működtető-kijelző rendszerekkel felszerelve. A repcemagvak kivetéséhez szükséges sortávolság kialakítások – egyes sorelzárások – valamennyi gép esetén technikailag biztosítottak.
A gabonavető gépek magadagoló szerkezetei
A gabonavető gépek – az adagolószerkezetek kialakításától függően – mechanikus vagy pneumatikus vetési rendszerűek lehetnek. A ma használatos valamennyi gabonavető gépnél a vetőmagvak kiadagolása mechanikus (helyesebben: mechanikai) úton történik meg. Egyes gépeknél ez a magadagolás egyben soronkénti magelosztást is jelent, mivel ezeknél a mechanikus vetési rendszerű gépeknél soronként külön-külön vannak az adagolóelemek elhelyezve. Ezek segítségével a kiadagolt vetőmagvak az egyedenkénti (soronkénti) maglevezető csöveken keresztül – gravitációs úton – jutnak el a vetőcsoroszlyákhoz, illetve a vetőbarázdába. A gépek magadagoló szerkezete tolóhengeres, bütykös hengeres vagy központi adagolóelemes (cellás kerekes v. cellás hengeres) megoldású, ahonnan a magtovábbítás a gravitációval – ezek a mechanikus vetési rendszerű gépek – vagy pneumatikus úton – a pneumatikus vetési rendszerű gépeknél a fúvott nyomólevegővel – történik az egyes vetőcsoroszlyákhoz. A központi adagolást végző – pneumatikus vetési rendszerű – gépek adagolóeleme egy cellás kerék (v. cellás henger), és a magvak onnan – elosztófej(ek) segítségével – sorokra bontva, magvezető csöveken keresztül kerülnek a vetőcsoroszlyák által nyitott barázdákba.
Vetőcsoroszlyák, vetőcsoroszlya rendszerek
A gabonavető gépek egyik legfontosabb szerkezeti elemei a vetőcsoroszlyák, amelyek feladata a vetőmagvak – egyenletes elosztásban és mélységben – talajba helyezése. Az eltérő üzemeltetési körülményeknek megfelelően a vetőcsoroszlyák tárcsás- vagy csúszó csoroszlyás kivitelben készülnek, de néhány (pl. vetőkultivátor v. gabona direktvető) gépnél véső (lándzsa) alakú késes csoroszlyák is megtalálhatók. A tárcsás csoroszlyák egy- vagy ikertárcsás kivitelűek, és ezeken belül különleges konstrukciós megoldások (pl. csoroszlyarendszerek, mulcsba vető csoroszlyák stb.) is ismertek. A csúszó csoroszlyák – kialakításuktól függően – sorba vetők vagy sávosan vetők is lehetnek.
A kötött és száraz talajokon, továbbá a szármaradványos (mulcsos) területeken elsősorban az erősebb építésű tárcsás csoroszlyás gépek, míg a könnyebb művelésű talajokon és szármaradványoktól mentes területeken a csúszó csoroszlyás, könnyebb építésű gépek alkalmazása az előnyösebb. Vannak olyan megoldások is, amikor a tárcsás csoroszlyát mélységhatároló kerék is alátámasztja, javítva így a pontosabb vetési mélységegyenletességet.
A mulcsba vetés speciális kialakítású vetőcsoroszlyákat (csoroszlyakocsikat) igényel, amelyek állandó v. változtatható terheléssel (ún. csoroszlyanyomással) nyomhatók a talajba, és nagyobb szármaradvány-borítottság esetén is képesek átvágni a szárakat, pontosan „tartják” a (beállított) vetési mélységet, valamint ezek mellett megfelelően lezárják a vetőbarázdákat. A különböző vetőcsoroszlyák kialakítása teljes mértékben kell, hogy igazodjon a vetést megelőző talaj-előkészítéshez, azaz a forgatásos v. forgatás nélküli alapművelés utáni talajállapot, valamint a felszíni/felszín közeli szerves maradványok mennyisége és elhelyezkedése függvényében.
Repcevetés szemenként vető gépekkel
A repce vetésére alternatívát jelentenek a mechanikus vagy pneumatikus szemenként vető gépek is. Ezek a gépek változtatható (~25–80 cm) sortávolságú vetőelemekből (ún. vetőkocsikból) épülnek fel, a sorok száma – a sortávolságtól függően – 4–18(–24) sor lehet. Az elemenkénti vetőszerkezetű gépek vetőelemeinek felfüggesztése paralelogramma – némely gépnél paralel-tandem – megoldású, ezáltal a vetőkocsik jól követik a talajfelszín hossz- és keresztirányú különbségeit. Az elemek egymástól függetlenül is elmozdulhatnak, ami igen fontos a vetésimélység-egyenletesség betartása szempontjából. A vetési mélység – elemenkénti – beállítására egy mechanizmus szolgál, de ismeretesek olyan gépek is, ahol a csoroszlya csap/furatos reteszelésével lehet a vetési mélységet változtatni.
A szemenként vető gépek közül a repce vétésére a mechanikus vetőszerkezetű, belső cellatöltődésű gépek (a cukorrépa szemenként vető gépcsaládok), illetve a pneumatikus, szívó légáramú kukoricavető gépek/gépcsaládok használhatók eredményesen. A mechanikus vetőszerkezetű gépek előnye az egyszerűbb szerkezeti felépítés, a pontosabb hosszirányú vetésegyenletesség, a kisebb géptömeg és ezzel összefüggésben a viszonylag kisebb gépár. Ezek a gépek csak kisebb (6–8 km/h) munkasebességgel üzemeltethetők, ezért azonos munkaszélesség esetén területteljesítményük kisebb, mint a pneumatikus vetőszerkezetű gépeké. További hátrányuk még, hogy csak a forgatásos alapművelés után használhatók a repce szemenkénti vetésére. A pneumatikus, szívó légáramú kukoricavető gépeket a bonyolultabb vetőszerkezet és tőtávolság-átállítás, a nagyobb géptömeg és ennek megfelelően a nagyobb gépár jellemzi. Mindezekkel szemben áll a nagyobb (8–10 km/h) munkasebesség, ennek megfelelően a nagyobb területteljesítmény, valamint a többoldalúság, más növények magvainak vetésére történő alkalmazhatóság.
A kivetendő repcemag mennyiségének kiszámítása
A kivetendő repcemagvak mennyisége – ún. vetőmagnorma – a talaj típusától, a vetésidőtől, az adott terület időjárási viszonyaitól és természetesen a vetőmagfajta/hibrid jellegétől, ezermagtömegétől is függően ~2–5 kg/ha közötti lehet. Ez a fajtáknál 50–70 db, a hibrid repce magvaknál 40–50 db csíranövényt jelent négyzetméterenként (Ez egyszerű számítással 400–700 E db csíra/hektár értékű.). A vetőmagnorma kiszámításához a táblázat nyújt segítséget.
Dr. Fűzy József
A cikk szerzője: Dr. Fûzy József
