Bozzai-Bárdoson július eleji beszélgetésünk idején már megkezdték a repcearatást Nagy Imréék. Hosszúra nyúlik a nap dologidőben, ilyenkor este 9-ig tart a munka. Jól ismeri ezt az, aki maga ebbe a világba született – az immáron hatvan esztendős házigazda felmenői is parasztemberek voltak, egész életükben a mezőgazdasággal foglalkoztak. A gyermekkor megtanította az embert a munkára, a kevéske földterületen való gazdálkodás mellett az állatok tartása mindig adott feladatot. A család minden tagjának részt kellett venni a disznók, tehenek, nyulak, lovak gondozásában, ott bizony nem volt lazítás, más világ járt akkoriban! Itt megalapozódott a hozzáállás is, így Imre az általános iskolai padból a Vépi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet tantermi soraiba ült, ahonnan növénytermesztő gépészként került ki. Első munkahelyén 1971 júniusában kezdett dolgozni, növénytermesztő traktorosként kezdte a Vépi Mezőgazdasági Tsz-ben. Az akkor még kötelező sorkatonai szolgálat kétéves nagyatádi kötelezettséget jelentett, s a leszerelést követően egy évig tehergépkocsi-vezetőként dolgozott korábbi munkahelyén, majd az anyagbeszerzés lett a feladata a vépi tsz-ben.

Még 1980-ban elkezdett gazdálkodni egy kisebb területen, ahol csak amúgy kézzel, úgymond házilag foglalkozott cukorrépa-termesztéssel. Akkor még mindössze 1200 négyszögöl földterületet bérelt, nem volt saját földje, hiszen azt még annak idején be kellett vinnie a tsz-be. Időközben a Vépi Szakmunkásképző Intézethez került mezőgazdasági gépszerelőnek 1985-ben, és ott dolgozott '94-ig – az évben lett főállásban mezőgazdasági vállalkozó. A gazdaságot 1986-ban kezdte megalapozni, de az idő tájt még csak másodállásban végezte a szántóföldi munkát, s akkor vette az első traktorját is. Erre az időre datálható tehát a mai gazdaság kialakulásának a kezdete, amelyet akkor még 2-3 hektáros bérelt parcellákon való cukorrépa-, búza- és árpatermelés jellemzett. Földterület megvásárlására 1994-ben adódott lehetőség, az akkor szerzett húszhektáros területen kezdett önállóan gazdálkodni. Emellett nagyobb területen mezőgazdasági bérmunkavállalóként is dolgozott, s ugyan még ma is végez ilyen feladatot, de jóval kisebb területeken.

Ma már a fiai is vele dolgoznak, a 2002 óta családi vállalkozásként működő forma csak szerkezetében alakult át, amikor 2008-ban a fivérek leváltak, és pályakezdő támogatással megkezdték a külön-külön gazdálkodást. Imrének, az idősebb fiúnak 40 hektáros földje van, idén 4 ha repce, 25 ha búza, 9 ha tavaszi árpa és 2 ha kukorica foglalja le. Öccsének, Attilának a 38 ha-os földjén 2 ha repce, 20 ha búza, 9 ha árpa és 7 ha kukorica az aktuális fajok aránya. Az apa családi gazdaságában 75 ha repce, 85 ha búza, 6 ha tavaszi árpa, 32 ha kukorica, 18 ha köles, és 5 ha napraforgó gondoskodik arról, hogy mindig legyen valami aktuális munka. Nagyék évről évre sokféle kultúrával próbálkoznak, mert sokszor szerencse dolga is, hogy éppen melyik lesz a „nyerő”. Idén például a jég okozott óriási kárt a repcében. A dió nagyságú szemeket a búza és a napraforgó átvészelte, jól viselte a kukorica is – remélik, hogy eladni is tudnak belőle.

Az elmúlt huszonhét évben a géppark fejlődése jelentős mértékben hozzájárult a megnövekedett terület munkáinak elvégzéséhez. A technika egy Dutra 4400-assal kezdődött, később Nagy gazda vásárolt egy 6045-ös Zetort, és ezzel a két géppel művelte a területet. Az MTZ 550-es traktor '94-ben került a gazdaságba egy Claas Europa kabin nélküli kis kombájnnal egyidejűleg, és ez már a gépparkbővítés kezdetét jelentette, amely '98-ban folytatódott két használt Zetor Crystal traktor vásárlásával. Az erőgépek ugyancsak jól vizsgáztak a gyakorlatban, ezt bizonyítja, hogy ma is üzemelnek. A gépflottát egy 105-ös Dominator is erősítette, ez már a korábbinál sokkal nagyobb teljesítményre alkalmas gabonakombájn. A 6920-as John Deere traktor megvásárlására 2002-ben került sor, és ez a beruházás már teljes egészében megváltoztatta a lehetőségeiket – innen nagyobb lépésekben, folyamatosan fejlődött a technikai háttér. A nagyobb kapacitásra képes 108-as Dominatort 2007-ben vásárolták, majd 2009-ben egy használt John Deere 8200-assal bővítették a gépparkjukat, amelyhez idén egy 420-as Lexiont vásároltak. Az ember önmaga is fejlődik a munkája során, de a korral és a mezőgazdasággal is fejlődni kell annak, aki eredményes, és persze versenyképes akar maradni. Aki nem fejleszt – akár tudással, akár technikával vagy technológiában – az elmarad, és az pótolhatatlan. Ez bizony tény, mert nem lehet összehasonlítani a régi, kezdetek kori feltételeket a maival – igaz, a versenyt sem. Régen kevés műtrágyával és kevés növényvédő szerrel dolgoztak, ma már teljes egészében megváltozott ez a kép, ugyanakkor sokkal jobb és több növényt lehet adott területen előállítani.

Különböző rendezvényeken és vásárokon gyűjtenek információkat, de 2003 óta náluk is vannak szakmai programok. A KWS-sel évtizedes jó kapcsolatot jegyezhetnek, s ennek eredményeként szerveznek kukorica-, illetve repcebemutatókat évente két alkalommal. A programokon különböző műtrágyás, növényvédő szeres, baktériumos, gépes cégek jelennek meg, és az akár 150 fős szakmai érdeklődő számára gépbemutató is szerepel a gazdatalálkozón, ahol a tapasztalatok is lecsapódnak.

S ahogy az egy valódi családi együttműködésben természetes, a beruházásokat apa és fiai együtt tervezik meg, több tényező alapos mérlegelésével születik meg egy-egy döntés. A felmerülő kérdések során olykor persze három véleményt kell egy döntéssé fogalmazni. Az idősebb fivér gépipari, a fiatalabb mezőgazdasági technikumot végzett, s néhanapján bizony keményen el kell vitatkozniuk még azon is, hogy melyik növényre mennyi műtrágyát, mikor, és hogyan tesznek – s természetesen a gépek kérdésében is vannak olykor nézeteltérések, de mindig közös nevezőre jutnak. Amikor Nagy Imre lerakta a gazdaság alapjait, még nagyon másként kellett gazdálkodni. De érdemes építkezni-fejleszteni, ha tudjuk, hogy van, aki folytatja – mondja. Ha a fiai nem így álltak volna mellette, akkor bizony ő sem így csinálta volna. Igaz, amikor Imre fia végzett gépipari technikusként, egy évig hallani sem akart arról, hogy a gazdaságban dolgozzon. Aztán csak megmaradt a földnél, belelépett apja lábnyomába, és megmaradt odahaza. Az öccse már rögvest odahaza kezdett dolgozni, neki az az első munkahelye.

A generációváltás sürgető kérdés az ágazatban, vannak is agilis fiatalok, mint éppen házigazdáink. Sokakat visszatart azonban, hogy (kivált, ahol állatok vannak) a mezőgazdaságban 365 napból áll az esztendő. Ha jó idő van, akkor nincs ünnep, nincs nyaralás, itt dolgozni kell. Ha esik az eső, akkor paraszt ünnep van! Akkor lehet jönni-menni, de ha jó idő van, akkor nem szabad hátranézni: reggel időben kell kezdeni, este későbben kell abbahagyni. Itt minden nap számít. Ha elromlik az idő, akkor nem lehet se vetni, se műtrágyázni, se vegyszerezni – s akkor azt a növények nem hálálják vissza. Az idei év megint kritikus esztendő: tavaly a szárazság, idén tavasszal a rengeteg csapadék és a sok hó, majd a hirtelen jött egy-két napos jó idő – el kellett vetni a tavaszi árpát, de szinte úgy kellett belelopni a magot a földbe. Ilyenkor aztán nincs olyan, hogy most valaki nem csinálja. Itt az időjárás parancsol.

Régebben is volt komoly időjárási kára Nagy gazdának, '98-ban egy 18 ha-os tábláját verte el a jég, és akkor nem volt biztosítása sem. Azóta folyamatosan köt biztosítási szerződést, de nemigen emlékszik a mostanihoz fogható időjárásra – hatalmas viharkárok, rövid idő alatt lezúduló, nagy mennyiségű esőzések, s közben szinte már csak tél van, meg hirtelen nyár. Egy-egy gyakorlat tehát a következő évben már nem állja meg a helyét. Nehéz lesz tavaszi növényeket termeszteni, mert például idén is, aki nem használta ki az április eleji egy-két napot a korai vetésigényű növények esetében, az április 15-e körül már nem tudott vetni. Ahogy a régiek mondták: áprilisban az árpa már marad a zsákba'! A régi jó paraszt mondásokat megtanulták az idősebbektől, mert hiába tanul az ember könyvekből, mégiscsak a gyakorlat teszi a mestert, ott lehet csak megtanulni a szakmát. A gyakorlatban minden másként történik, mint ahogy az le van írva. Természetesen szükség van a megszerzett elméleti tudásra, de az csak a gyakorlattal együtt működik. A tapasztalatot alkalmazni is kell tudni!

Nagy gazda bevallja, hogy kicsit maga is félt attól, miként folytatódik majd a gazdaság, főleg, amikor a fiúk egymás után megnősültek. Tartott attól, hogy a menyei nem örülnek majd annak, hogy a férjeik a hétvégét is a földeken töltik szükség szerint. De elégedett lehet, hiszen nemcsak, hogy megértők a menyei, de négy kislány unokájukon már most látszik, hogy ők lesznek a következő generáció a családi földeken. A nagyszülői ház ma is a bázis, ahol a nagymama, Piroska a gyerekdajka, a nagypapa pedig próbálja a lányokat a gépek felé terelgetni. Ha csak teheti, viszi őket a kombájnon vagy a traktoron, de a két nagyobb (5 és 3 éves) leányka már a saját kis elektromos terepjárójával közlekedik a faluban, és szinte milliméter pontossággal veszik be a kanyart, amikor a kapun behajtanak. De már beülnek a Manitouba is a vagány kis utódok, és ahogy nagyapjuk fogalmaz: az asszonyok dolga meg az marad, hogy kimossák a ruhát utána. A tervekben szerepel lovak és birkák vásárlása is, hogy az állatokkal való törődést is megtanulják a leányok. Egészséges, munkára nevelő gyerekéveket élnek – ebbe az irányba terelik őket, nem arra, hogy egész nap a számítógép előtt üljenek!

Imre gazda egyébként még 1994-ban vásárolt 2 ha-nyi homokbánya/szeméttelep területet, amelyből kialakított egy 0,7 ha felületű szépséges kis halastavat. Erre a területre tervezi majd az állatokat, de ültetett már oda 140 db gyümölcsfát – mindenféle fajtát, ami a családot ellátja. Ez a gyümölcsös jelenti számára a hobbit és a kikapcsolódást, ha van szabadideje, akkor odajár „pihenni”. Még az aktív kikapcsolódást is a fiaival végzi, ha pihenni akarnak, akkor mennek a bányába permetezni, füvet nyírni. Ahogy vallja: „Nekem ez az életem, ezt szoktam meg. Szeretek dolgozni, ez az igazság, nem tehetek róla. Én akkor érzem jól magam, amikor dolgozhatok, akkor nincs semmilyen gondom és problémám, el tudom azt felejteni, ki tudok kapcsolódni, és ennél jobb dolog a világon nincsen. S akkor jönnek az unokák egy-egy gyümölcsért, egy-egy jó szóért, és ez a megfizethetetlen ajándék az életben!”

Ifjabb Nagy Imre megerősíti apja szavait, hiszen maga is elengedhetetlennek tartja a személyes példa fontosságát, maguk is ezt látták a szülőktől, a hagyomány pedig folytatódik. A mezőgazdaságban az ember a maga ura, ő osztja be az idejét. Ha munka van, akkor az az első, s ha éppen engedi, akkor a lazítás is megengedhető. Parasztnak vallja magát a szó valódi értelmében, földművesnek, aki abból a munkából él, amit szeret csinálni! Ma a mezőgazdaságban már olyan csúcstechnológia van, és olyan vívmányok, hogy öröm velük dolgozni. A városi ember talán már kezdi becsülni azt, aki az élelmet előállítja, bár arra talán nem gondol, hogy mit jelent a szélsőséges időjárásnak is megfelelni úgy, hogy van, amit nem lehet kivédeni. Tán azt sem gondolja végig, hogy itt nagyon sok a befektetés, mert aratás után már el kell kezdeni visszaforgatni a pénzt, s a terményleadások után 60 nappal kapják csak meg az első pénzt a gazdák, akiknek szeptember végéig bizony saját zsebből kell gazdálkodniuk, csak azután jönnek a bevételek. Tíz hónapig áll benn a pénz a munkában, s ha megkapja a gazda a termése árát, akkor az csak pár hétig van nála, aztán kezdi elölről a bevétele visszaforgatását. Itt nincs más lehetőség, mint az előre menekülés. Tudatosan kell tervezni, nem lehet felélni a holnapot!

Imre egy dolgot bán: hogy nem dokumentált mindent képekkel abból, ami az eltelt években, évtizedekben történt a gazdaságban. Mindent meg kellett volna örökíteni – mondja –, bárcsak látható lenne fotókon minden, ami változott, s hogy honnan hová fejlődött. Az utóbbi időkben már odafigyel erre is, és dokumentál. Vágya, hogy még több tíz esztendeig dolgozhassanak együtt az édesapjával – s hogy a közös munkáról, a gazdaság fejlődéséről készült sok-sok képet majd generációk múlva is büszkén nézegethessék a Nagy család gazdaságának örökösei.

-Keresztes-