A kalászos gabonák termésének mennyisége és minősége számos tényező kölcsönhatásának eredménye. Az egyik legfontosabb a fajta potenciális termőképessége, amely az eltérő klimatikus és termesztési körülmények között az alkalmazkodóképességétől függően realizálható. Adott fajta alkalmazkodóképessége két tényezőtől függ: egyrészt a kedvezőtlen környezeti feltételekhez, másrészt pedig az eltérő földrajzi viszonyokhoz történő adaptálódó képességétől. A Kárpát-medence kontinentális éghajlatának kedvezőtlen környezeti feltételei alatt elsősorban az alacsony vagy magas hőmérsékletet, a víz hiányát, vagy bőségét, illetve más egyéb körülményt, mint például az eltérő talajadottságokat értjük. Ezen termőhelyi viszonyokhoz történő alkalmazkodóképességet a vernalizációs igény, a nappalhossz-érzékenység, a télállóképesség, a szárazságtűrés és a koraiság határozza meg.
A Magyarországra vetített klímaváltozási szcenáriók a tavaszi és őszi hónapokra átlagosan 1°C-os hőmérséklet-emelkedést írnak le, míg a téli és nyári hónapokra ez az érték magasabb. Várható lesz a csapadékeloszlás változása: a téli hónapokra csapadék-növekedést jósolnak a sokévi átlaghoz képest, és a tavaszi, őszi időszakra kismértékű csökkenést. Várható a csapadék időszakonkénti jelentős csökkenése vagy extrém megnövekedése, ami hol aszályt, hol áradásokat, belvizeket okoz. Ezeket a szélsőségeket az elmúlt években is tapasztalhattuk. Ma a növénynemesítők elsődleges feladata nem a hozam növelése, hanem a termésminőség, termésbiztonság javítása és a szélsőséges időjárási körülményeknek ellenálló fajták létrehozása. Magasabb hőtűréssel rendelkező, korábban virágzó fajtákat kell bevezetni ahhoz, hogy a búzatermesztés kockázata ne növekedjen.
A korszerű fajtakínálatban szereplő fajtákkal szembeni követelmények lehetnek a regionális adaptáció, a fajtán belüli élettani tulajdonságok genetikai variabilitása (genetikai diverzitás). Követelmény marad a technológiai homogenitás (azonos virágzás és érésidő, csírázóképesség stb.), a betegségellenálló-képesség, a funkcionális diverzitás (ezalatt a termék, illetve a növény több irányú felhasználhatóságát értjük). A biogazdálkodásban, redukált művelési technológiák mellett és az állatállomány terv szerinti emelésével felértékelődik a teljes biomassza. Továbbra is fontos a vízhasznosításban betöltött meghatározó szerepe révén a mélyre hatoló gyökérzet és jó gyomelnyomó képesség. A tápanyag-hasznosítás egyik legfontosabb tényezője a fajták jó tápanyagfelvevő és -hasznosító képessége. Ez döntően olyan típusokkal érhető el, melyek gyökérzete intenzíven fejlődik, és elég mélyre hatol. A gyomelnyomó képesség szintén olyan, a hagyományos fajta-előállításnál figyelembe nem vett szempont, mely a jövedelmezőséget meghatározza. Számos példa van arra, hogy a modern fajták igen jól alkalmazkodnak az extenzív viszonyokhoz. Végül fontos a minőség, az íz- és tápérték, a jövedelmezőség, és nem utolsósorban a termőképesség.
Számos kutatási eredmény és saját vizsgálataink is igazolták azt, hogy a szárazság hatására a fejlődés szinte minden szakaszában jelentős a terméscsökkenés. Modellkísérletek szerint a talaj nedvességtartalmának csökkenése minden vizsgált genotípusnál megbízhatóan csökkenti a biomassza tömegét.
A genotípusok közt a hajtás-gyökér növekedés dinamikája eltérő. A hajtás érzékenyen reagál a nem megfelelő vízellátásra, míg a gyökér tömege nem csökken arányosan a vízellátottsági szintekkel. Az összes biomasszatömeg csökkenése alapvetően a hajtásgyarapodás megtorpanásából ered, amihez a gyengébb gyökérnövekedés csak kismértékben járult hozzá. Abban az esetben, ha a szárbaindulás kezdetén nincs elegendő víz a növények számára, akkor ez akár 30% feletti terméscsökkenést is okozhat. Mindebből következően is, érdemes a fajta-előállítást egyszerre télálló és szárazságtűrő genetikai alapból indítani. A magyar nemesítőházak éghajlati és talajadottsága is olyan, hogy a szárazság kialakulására hajlamosít. Léteznek olyan modern készülékek is, melyeknek segítségével nagy tételszámban rövid idő alatt határozható meg például a szemek átmérője.
A szemméret, illetve az aszott szemek arányának megállapításával ugyanis kiszűrhetők a szárazságra érzékenyebb genotípusok.
Az aszálytűrő növény részéről számos stratégia áll rendelkezésre az aszály következményeinek enyhítésére. A növény vízhasznosító képességének javítása, megszökés (melynek jelentése, hogy a vízhiányra legérzékenyebb fejlődési fázis, a reprodukciós szakasz befejeződik az aszályos időszak kezdetéig), tolerálás, a növény aszálytűrésének javítása.
A vízhasznosító képesség javítása (elkerülés) során a növények biológiai, élettani, morfológiai megváltozással próbálják átvészelni a vegetatív és generatív szerveik kiszáradását. Ez lehetséges a növény vízfelvételének javításával (mélyebb gyökérrendszer), vagy a vízleadás sebességének csökkentésével (viaszréteg, kisebb levélfelület a növény felsőbb régióiban). A megszökés a könnyebben kialakítható stratégia, mert a növény nem térben, hanem időben szökik meg az aszály elől, azaz a vegetációját teljesen befejezi az aszályos időszak kezdetéig (pl. kalászos gabonafélék). Ha erre nincs mód, akkor legalább az erre legérzékenyebb vegetációs periódusát (legtöbb növény esetén a virágzást) időzítik a szárazságstressz bekövetkezténél korábbra. A tolerálás a növény saját, valódi aszálytűrésének javítása. Ebben az esetben a tartós szárazság hatására a kiszáradás már elkezdődik, de a növény olyan vegyületeket termel (detoxikáló, stresszfehérjéket), amelyek képesek csökkenteni (egy ideig) a sejtekben fellépő vízhiány káros hatásait.
Az aszálytűrésre történő nemesítés lehetőségei az alábbiak. Elsősorban a növények felső régiójában kisebb levélfelülettel rendelkező genotípusokra történő válogatás, amely lehetővé teszi a napfény lejutását az alsó fotoszintetizáló levelek felé, ahol a hőmérsékletnek és a sugárzásnak való kitettség is kisebb. Rövid és vastag szár, amely intenzív anyagáramlást tesz lehetővé a gyökér felől a vegetatív és generatív szervekbe. Kisebb virágzat kétlaki, váltivarú növényeknél (pl. kukorica), amely elegendő pollen termelése mellett sem von el több energiát és vizet a növénytől. Felálló, egyenes levelek, melyeket nem merőlegesen éri a beeső napfény, így kisebb mértékben kitettek a direkt napsugárzásnak. Ezt a stratégiát az egyes növényfajok maguk is alkalmazzák, mert nyári forróság idején úgy állítják leveleiket, hogy minél kisebb felületen érje a direkt napfény. Zöld száron érés, a felszáradás késése, ami jól mutatja a növény szárazságstressz-toleranciáját. Többé-kevésbé megváltoztatható tulajdonságoknak tekintik a kisebb, de gyorsan kifejlődő gyökér biomasszát, és célnak a mélyen gyökerező, kevesebb oldalgyökérrel rendelkező genotípusok kiválogatását.
Bizonyára a következő években is szembe kell néznünk a klimatikus tényezők változékonyságából fakadó termelési kockázatokkal. Ez csak akkor járhat eredménnyel, ha a köztermesztésben lévő, kiváló alkalmazkodóképességű búzafajták vetőmagjaiból választunk, és erre alapozzuk a termesztésünket.
Talán nem mindenki számára ismert, hogy a Debreceni Egyetem AGTC KIT Karcagi Kutató Intézete a hazai nemesítő intézetek közül jelenleg a harmadik meghatározó, és a termelőket egyre szélesebb körben kiszolgáló nemesítőház. Jelenleg a nemzeti fajtajegyzékben szereplő 159 őszi búza fajtából 10, őszi árpából 4, míg tritikaléból 3 fajtával rendelkezünk, és várhatóan még ez év őszén újabb két fajtával bővül a tritikale fajtaválasztékunk. Tudnia kell minden termelőnek, akik a karcagi fajtákból választanak, hogy itt Karcagon a nemesítés speciális agroökológiai viszonyok között történik.
Mit kell ez alatt érteni? Egyrészt ebben a tájkörzetben 3–25 aranykoronás területeken történik a fajták nemesítése, másrészt a csapadék eloszlása miatt elsősorban szárazságtűrésre történő fajtakiválasztásra van lehetőségünk, amellyel sajnos országosan is szembesülnünk kell a jövőben.
Ezért van egyre nagyobb igény a hasonló agroökológiával rendelkező országok részéről, hogy fajtáinkat kipróbálják. Így szoros kapcsolatot építettünk ki Olaszországgal, Romániával, Kazahsztánnal, de tárgyalások folynak Szerbiával, Szlovákiával is. Természetesen nem állunk meg itt, mert úgy ítéljük meg, hogy a nemesített fajtáink nemcsak ilyen körülmények között termeszthetők sikeresen, hanem a jobb AK-val és bővebb csapadékkal ellátott területeken is. Ha valaki fajtát választ, el kell döntenie, hogy tar vagy szálkás búza mellett teszi-e le a voksát. Egyre nagyobb a vadállomány, amely egyrészről örvendetes, de ugyanakkor egy termelő számára nem minden esetben pozitívum.
Intézetünk mindkét típussal rendelkezik, és természetesen azokon a területeken, ahol számottevő vadkárral számolhatunk, ott a szálkás fajtáinkat ajánljuk figyelmükbe. Nagy hangsúlyt fordítunk a jövőben, hogy a biogazdálkodók részére – a megfelelő agrotechnikát betartva – jó vetőmagot állítsunk elő. Elsősorban őszi búzából vagy pl. őszi árpából (KG Konta) biovetőmag előállítását a fajta szuperelitjével megkezdtük.
Karcagon egy bioszálloda és étterem is működik, az ő igényük kielégítésében intézetünk is részt kíván venni.
Közös célunk és érdekünk, Martonvásárral és Szegeddel karöltve, hogy a külföldi fajták termesztési arányát csökkentsük, hisz a hazai fajták, így a karcagiak is megfelelnek a termesztők és a felhasználók maximális igényeinek.
A búza a mérsékelt égöv növénye, vetésterülete az északi félgömbre esik, csak keveset termesztenek délen. Az összes búza termőterület 90%-án kenyérbúzát vetnek, a mérsékelt égöv középső tájain őszi típust, ettől északra csak tavaszi búza termeszthető. A világ összes búzatermő területe meghaladja a 200 millió ha-t, összes szemtermése pedig eléri az 500–550 millió tonnát.
Energia- és fehérjeigényünk hatodát ezzel az alapélelmiszerrel visszük be. Kiváló adaptációs képessége mellett sokak szerint azért terjedhetett el ilyen mértékben, mert magjukban a nitrogéntartalmú és nitrogénmentes anyagok olyan arányban vannak, hogy az ember szükség esetén egyedül a kenyéren is fenntarthatja magát és csaknem minden létfontosságú kémiai elemet és sokféle vitamint tartalmaz.
Hexaploid genomja jelentős fajkonzerváló hatással bír, ami segít megőrizni egy adott régióhoz illeszkedő genotípus fenntartását, azonban meglehetősen széles heterogenitást nyújthat a távolabb álló típusok keresztezésére alapuló nemesítés számára. A különböző poliploid növények evolúciós és gazdasági jelentőségét növeli, hogy a genomok többszörös jelenléte lehetővé teszi, hogy a genetikai variabilitás növekedjen a mutációk felhalmozhatóságán keresztül.
Ökológiai csoportosítása szerint megkülönböztetjük a humid, sztyeppe, sivatagi-félsivatagi és a magas hegyi párás területek búzáit. Formagazdagsága végtelen, változatait megkülönböztetik a kalász szálkássága, tömöttsége, a pelyva és szem színe, pelyvaszőrözöttség alapján és korábban említett genomszerkezetének köszönhetően egészen extrém szélsőségek közt képesek változni az élettani jellegek.
A növénytermesztés bruttó kibocsátásának kétharmada a szántóföldi növénytermesztésből származik. A gabonafélék vetésszerkezetének aránya kismértékben ugyan, de csökkent az utóbbi évtizedben, főleg túltermelési problémák miatt, főleg a kalászosok esetében. Magyarázatul szolgálhat erre, hogy termelésük során nagyobb az időjárási változásokból eredő sérülékenység.
Magyarország növénytermesztésében különösen kifejezett szerepet játszanak az eltérő éghajlati és talajviszonyok. Ennek eredményeként különböző termőtájak alakultak ki, melyeken a termés minőségét és mennyiségét leginkább meghatározó tényezők a hőmérséklet, a csapadék és a talajtípus.
A legtöbb helyen nem veszik kellően figyelembe, hogy milyen talajon, melyik fajtával lehet a legjobb eredményt elérni. Az intenzív búzafajták nemesítésekor egyre nagyobb figyelem fordul a speciális talajviszonyokra, olyan fajták nemesítése és termesztése szükséges, melyek meghatározott talajtípusokra, vagy komplex agroökológiai adottságok közé valók. A fajták megválasztása a gyengébb minőségű talajokon különösen fontos, ez döntően befolyásolhatja a termesztés eredményességét és biztonságosságát. Általában elmondható tehát, hogy a fajták regionális nemesítése, akár tájfajták szelekciója különösen fontos lehet.
Különösen jelentős az adaptációs képesség az AKG szempontrendszerének tekintetében, hiszen az alacsony inputtal, védett területen vagy akár ökológiai gazdálkodás mellett csak azokkal a fajtákkal lehet jó eredményeket elérni, melyek az adott körülmények közt képesek jól teljesíteni.
Közismert gondolat, hogy az a fajta, amelyik adott helyen alakult ki, ott jól érzi magát, amelyből következően egészségesebb állományok alakulnak ki, kisebb az input igénye, jobb minőségű végtermék jöhet létre.
Bár a fent említettek mára már köztudottá válhattak volna, búzatermesztésünkben az egyik legnagyobb problémát még mindig a termőhelyi viszonyoknak nem megfelelő, nem okszerű fajtaválasztás jelenti. Az elmúlt években ugyan – főként anyagi kényszerűség okozta megfontolásból – nőtt a gazdák kísérletező kedve és a kalászos fajtabemutatókat is soha nem látott számú érdeklődő látogatja, növeli a fajtaválasztás nehézségét a túlságosan nagy fajtaválaszték (159 fajta). A hazai fajtaszortimentben sajnálatosan sok a nem megfelelő adaptációs képességgel bíró, esetenként csak kapcsolt termékekkel népszerűsíthető fajta. Az állandóan változó évjárati körülmények és a régiókon belül is igen eltérő élőhelyek olyannyira megnövelik a termés bizonytalanságát és jövedelmezőségét, mely a változó piaci igények, a kereslet-kínálat arányának folytonos változása, az árlobbi mellett fontossá teszi, hogy a gazda a termőhely szempontjából optimális fajtaválasztással a lehető legnagyobb termést a lehető legjobb minőséggel produkálja.
Nem ismeretlen a hazai nemesítőházak erősödő törekvése arra, hogy a gazdákkal megismertessék a magyar nemesítésű fajtákban rejlő lehetőségeket és előnyöket. Úgy gondoljuk, a jelenlegi fajtaszortiment alapján bátran kijelenthető, hogy a magyar fajtákkal, megfelelő fajtaválasztással, az ország egész területén bármely termőhelyen, bármely piaci igénynek maradéktalanul eleget lehet tenni. Sokak számára nem mellékes érzelmi kérdés, hogy a fajtahasználati és licencdíjakkal a magyar nemesítőházak fejlődését támogassuk és a pénzt az országban tartsuk.
Győri Zoltán, Dr. Czirák László, Bosnyák Imre
DE AGTC KIT Karcagi Kutató Intézete
A cikk szerzője: Dr. Czirák László
