Ádám János, a Bóly Zrt. és a Dalmand Zrt. vezérigazgatója az elmúlt évek aszály okozta terméskiesés (egyharmada termett a kukoricának a szokotthoz képest) kapcsán elmondta, hogy ők maguk hároméves öntözési programot indítottak el a Bonafarm csoport mezőgazdasági cégeinél. Az öntözőrendszerek használata nem csak a vízkijuttatást jelenti, de a tápanyag visszajuttatást, illetve egyéb, a talajműveléshez kapcsolódó komplex megoldást kínál a növénytermesztők számára.

A fejlesztés első üteme 2010 nyarán kezdődött el Dombóvár határában uniós támogatással, melynek szakhatósági, műszaki átadására 2011 májusában került sor. Az első beruházás a halászati ágazat által hasznosított halas tavi rendszerre létesült. A Dalmand Zrt. ehhez kapcsolódó munkájának elismeréseként márciusban átvehette a VM Magyar innovációs nagydíját.

Ezt követően a Bermend-i, majd a Sátorhely-i öntözőfürtök kerülnek átadásra.

A Bóly Zrt. és a Dalmand Zrt. mindig is példát mutatott azzal, hogy olyan újdonságokat igyekszik a rendszerbe beépíteni és alkalmazni, amelyek illeszkednek megfogalmazott filozófiájukhoz – számukra nagyon fontos, hogy követő magatartást folytassanak a világban fellelhető technológiai és menedzsment megoldásokkal, hiszen így tudnak szorosan a világ élvonalához kapcsolódni.

A rendezvényen Dr. Gyuricza Csaba, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja a jelenlegi szétaprózott felsőoktatási képzésről szólva elmondta, hogy Magyarországon 23 agrárképzést, felsőoktatási képzést oktató kar van. Összehasonlításul: a környező, hasonló mezőgazdasági környezetű országokban mindössze egy agráregyetem, és legfeljebb még egy kisebb intézmény biztosítja a képzést. A piac azonban előbb-utóbb rendezni fogja a mai viszonyokat, melynek következményeként csak azok az intézmények maradnak talpon a jövőben – az egyre csökkenő gyereklétszám mellett –, amelyek elkötelezettek a minőségi képzés iránt, és nemzetközi összehasonlításban is meg tudják állni a helyüket. A világ ma már kinyílt a diákok, az oktatók és a hallgatók számára egyaránt.

Sokszor megfogalmazott kérdés ma, hogy mennyire képes gyakorlati központú lenni az oktatás, illetve hogy az elmélet és a gyakorlat ideális aránya miként valósulhat meg az agrár-felsőoktatásban. A dékán Eötvös Lóránd ma is aktuális gondolatait kölcsönözte: az egyetem stabil elméleti tudást kell biztosítson, és természetesen egy gyakorlati bázist kell arra építsen. Azt a gyakorlati tudást azonban, amelyet csak a munkaerőpiacon tud megszerezni egy képzett, végzett mérnök, nem pótolhatja, és nem helyettesítheti egy felsőoktatási intézmény – és ez nem is cél. A valóban stabil alapok megszerzése után érzékeny egyensúlyt kell kialakítani, s ez komoly feladat a felsőoktatási képzés intézményei számára. Ma már egy agrárvégzettségű szakember olyan sok helyen tud elhelyezkedni a termeléstől a szakigazgatásig, akár a bankszféráig, hogy gyakorlati képzés formájában mindezt nem lehet biztosítani. Azokat a praktikákat és alapfogásokat viszont meg kell tanítani, amelyek az elmúlt időszakban (elsősorban a forráshiányra hivatkozva) a tangazdaságok fejlesztésének elmaradása miatt jelentkeztek. Itt van a felsőoktatásnak fontos feladata, és ezt a Szent István Egyetemen kiemelt célnak tekintik – éppen ezért fejlesztik a tangazdaságaikat és a képzéseiket. Ars poeticájuk, hogy akkor tudnak a munkaerőpiac igényeinek megfelelni, ha olyan szakembereket képeznek – márpedig ez a céljuk –, akik öt–tíz évvel a gyakorlat előtt tudnak járni ismeretben.

Az öntözés témájához kapcsolódón az előadó egyetértett azzal, hogy fejlesztés nélkül nem lehet versenyképes a mezőgazdaságunk. Hozzátette, hogy a rendszerváltás környékén Magyarországon négyszer annyi volt az öntözött terület, mint napjainkban – miközben az időjárási szélsőségek megjelenése elsősorban az ellenkező irányt kellett volna meghatározza. A megváltozott birtokviszonyok az öntözésrendszerek fenntartásának nem kedveztek. Emellett azonban egy ritkábban említett szempont az, hogy az öntözés költségét nem lehet a termékek árában közvetlenül érvényesíteni. Ez az alapvető probléma, s ez is azt bizonyítja, hogy a feldolgozóipar nélkül nem versenyképes a magyar gazdaság, és az öntözés hosszú távú fejlesztését sem lehet elképzelni a feldolgozóipar fejlesztése nélkül. A kettő ilyen módon is rendkívül szorosan összefügg egymással.

Az öntözésre nagyon nagy hangsúlyt kell helyezni, hiszen olyan nagymértékű kieséseket kell évről évre elszenvednie a magyar agrárgazdaságnak, amely miatt nem lehet tovább odázni az öntözésfejlesztést. Valójában tehát nem az öntözés beruházási költsége jelent nagy tételt, hanem az a veszteség, amelyet minden évben el kell szenvednie a magyar agrárgazdaságnak az öntözés hiánya miatt – akár a kukoricánál, akár a kalászosgabona-féléknél.

A Dalmand Zrt. termelési igazgatója, Gyenei Ferenc az „Öntözésről másképpen” cím alatt arra hívta fel a figyelmet, hogy a vízkészlet világszerte véges, ezért a vízfelhasználásban elengedhetetlenül fontos az okszerű felhasználás. A vízzel való gazdálkodás olyannyira fontossá vált, hogy például az USA némely államában támogatják a vízigényes növények kivágását.

Magyarország kivételes helyzetben van folyói vízhozamát illetően, ugyanakkor ezzel a lehetőséggel nem hogy élünk, de a kilépő vízmennyiségünk meghaladja a belépőt. Azt a lehetőséget sem használjuk fel, ami adott, pedig számos külföldi példa van arra, hogy a kommunális szennyvizeket vezetik vissza az öntözésbe különböző technológiákkal. Ebben is óriási fejlődésre van szükség hazánkban. A mezőgazdaságnak világszerte fel kell zárkóznia az időjárás-változás okozta követelményekhez, és fel kell azokra készülnie. Magyarországi viszonylatban a vetőmagterületek hosszú távon csak öntözött körülmények között lehetnek eredményesek, és a minőséget csak ilyen körülmények között tudjuk folyamatosan garantálni.

-Keresztes-

A cikk szerzője: Keresztes