A tömegtakarmányt fogyasztó állatok legősibb és legtermészetszerûbb takarmánya a gyep. A gyep termésének hasznosítása történhet legeltetve vagy kaszálva, zölden vagy tartósítva, de számtalan előnye miatt a legeltetést régen és napjainkban is az egyik legkedvezőbb gyephasznosítási eljárásnak tartjuk. A legeltetéses állattartás előnyei röviden a következőkben foglalhatók össze:
a legelőn termett takarmánynak kedvező az étrendi hatása, megfelelő időben hasznosítva jó az emészthetősége és gazdag karotinban az egyes gyepalkotók (pázsitfüvek, pillangós és más növények) kiegészítik egymást fehérjében, energiában és táplálóanyagokban a legeltetéses tartásmód a rendszeres mozgás és a jó levegőn, napfényben való tartózkodás miatt kedvező hatást gyakorol az ivari folyamatokra a legeltetés a legolcsóbb takarmányozási módszer a legelőn tartott állatok szaporasága és hasznos élettartama jobb, mint istállózott társaiké A szakszerû legeltetés korántsem azt jelenti, hogy kihajtjuk az állatokat a legelőre, rájuk bízva azt, hogy mennyit, mikor és hogyan legelnek. A legeltetés - mint minden más takarmányozási módszer - feltételezi a takarmányt fogyasztó állat igényének és a takarmánynak, jelen esetben a gyep mennyiségi és minőségi paramétereinek ismeretét.
A legeltetési idény
A legeltetési idényt hazánkban általában Szent György (április 24.) napjától Szent Mihály (szeptember 29.) napjáig számítjuk. Ezen idő alatt - a nyári aszályos hónapok kivételével - az időjárás a fû növekedésének kedvez. A hagyományos legeltetési idény megnyújtható olyan szántóföldi takarmánynövények tervszerû vetésével (pl. réparepcék, káposztarepcék, korai őszi keverékek, stb.), amelyek a gyeptakarmány legelőérettsége előtt és növekedésének leállása után is eredményesen legeltethető takarmányt adnak. Az ilyen kiegészítő szántóföldi tömegtakarmány termesztés többletmunka és költségigénye mellett is javasolható, mert meghosszabbítja a legeltetés időszakát, és olcsóbb, mint a tartósított tömegtakarmányok etetése.
A legeléssel töltött idő
Megfigyelések igazolják, hogy az állatok legelése egy napon belül több, hosszabb-rövidebb periódusból áll. Az állatok legszívesebben napkeltekor és napnyugtakor legelnek, és e két hosszabb legelési periódus mellett, főleg az időjárási tényezőktől függően, több-kevesebb rövidebb legelési időszak figyelhető meg. A legeléssel töltött időt az időjáráson kívül jelentősen befolyásolja a legelő növényzetének fejlettségi állapota. Az állatok a fiatal, 15-20 cm magasságú füvet legelik legszívesebben, és ilyenkor a leggyorsabb és legtöbb az egységnyi idő alatti takarmányfelvétel is. Az elöregedett, virágzó fûből a takarmányfelvétel intenzitása csökken, és jelentősen megnövekedhet az állatok által letaposott, le nem legelt fû mennyisége, vagyis a legeltetési veszteség. A legeltetett szarvasmarhák és juhok napi legelési és kérődzési időszükségletét az
1. táblázaton mutatjuk be.
1. táblázat
Amennyiben a legeltetett állatok takarmányszükségletét kizárólag a gyepről kívánjuk kielégíteni, feltétlenül figyelembe kell vennünk a korábban említett legelési tulajdonságokat. A szükségesnél rövidebb legelési idő kevesebb takarmányfelvételt és emiatt termeléscsökkenést eredményez.
A gyeptermés mennyisége
A gyep termőképességét és a gyeptermés mennyiségének a legeltetési idény alatti megoszlását igen sok tényező (időjárás, tápanyag visszapótlás, a gyep típusa, a hasznosítás intenzitása, stb.) befolyásolja. A legeltetés és a tömegtakarmány ellátás tervezéséhez feltétlenül ismernünk kell a gyepterületünk termőképességét és a termés növedékenkénti megoszlását. Ennek ismeretében készíthetjük el a legeltetési tervet, tervezhetjük meg a fûtöbblet kaszálásos hasznosítását és az esetleges kiegészítő takarmányok mennyiségét is. Ugyancsak ezen ismeretek alapján számítható ki a telepítési sûrûség, vagyis az, hogy egy hektár területre mennyi állat tervezhető.
A következőkben gyakorlati megfigyelések adatai alapján bemutatjuk a gyep termésmennyiségének növedékenkénti megoszlását, és ennek alapján a legeltethető és többlettermésként kaszálással betakarítható termésmennyiséget. Hazánkban a gyep fejlődéséhez az első növedék alatti környezeti feltételek a legmegfelelőbbek, így ez a növedék adja az éves termés jelentős részét. (2. áblázat) 2. táblázat
A gyeptermés százalékos megoszlása növedékenként
táblázat A legelő állateltartó képességének számításakor általában a legkevesebb termést adó időszakot szoktuk figyelembe venni, és egységnyi területre annyi állat elhelyezését tervezzük, amennyit ebben az időszakban a legelő el tud tartani. Ha nem ezt tennénk, a legeltetési idény kevés termést adó időszakában jelentős mennyiségû kiegészítő takarmányt kellene felhasználnunk, és ez a takarmányozási költségek számottevő növekedését eredményezné. Egy közepes termőképességû (2,8 t/ha sz.a.) Dunántúli legelő termésmegoszlását és a legeltethető termés mennyiségének alakulását az 1. ábrán mutatjuk be.
A gyeptermés megoszlása és a legeltethető termés mennyisége a legeltetési idény alatt Mint ahogy az ábrán látható, annyi termést célszerû legeltetéses hasznosításra tervezni, és ehhez mérten úgy kell meghatározni a legeltetett állatok létszámát, hogy csak ritkán legyen olyan időszak, amikor a legelőn termett zöldû kevesebb, mint az állatok igénye. Ilyen esetekben tarlólegeltetéssel vagy kiegészítő takarmányokkal pótoljuk a hiányt.
A gyep növekedésének intenzív időszakában jelentkező többlettermésből pedig szénát vagy szenázst készíthetünk.
2. A gyep termésének minősége, táplálóértéke A gyepen előállított szálastakarmány termésmennyisége korántsem nyújt teljes információt a gyep valós értékéről. Ezért jelentős a gyepterület értékmérőjeként a termésmennyiség mellett a gyepen előállított takarmány minőségének ismerete. A gyeptakarmány minőségét a gyepnövényzet kémiai összetétele, az egyes táplálóanyagok emészthetősége, vagyis a gyep táplálóértéke határozza meg. A gyep táplálóértékét számos tényező befolyásolja, amelyek közül a legfontosabbak: - a talaj táplálóanyag tartalma és a trágyázás - a gyep botanikai összetétele - a gyepnövényzet betakarításkori fejlettségi állapota A talaj táplálóanyag ellátottsága és különösen a nitrogén trágyázás jelentősen befolyásolja a szálastakarmányok vegetatív részeinek növekedését. A jó nitrogén ellátottság a több termésmennyiségen kívül a gyeptakarmány fehérjetartalmának növekedését is eredményezi.
A gyepet alkotó növények egymáshoz viszonyított aránya, vagyis a gyep botanikai összetétele szintén befolyásolja a gyeptakarmány minőségét. A legjobb termőképességû természetes gyepterületeink növényösszetételére a pázsitfüvek mellett mintegy 5-20%-ban a pillangós virágú gyepalkotók jelenléte jellemző. Ezek a gyepek - részben a pillangós virágú növények nitrogén-kötése miatt - többet teremnek, mint a pillangósok nélküli, csak pázsitfüvekből álló gyepek. Ez a többlettermés különösen száraz körülmények között jelentős. A pillangósok jelentőségét húzza alá az is, hogy nagyobb fehérjetartalmuk révén javítják a gyep táplálóértékét. A gyepet alkotó növények betakarításkori fejlettségi állapota, vagyis a növény kora az egyik legjelentősebb tényező, amely hatást gyakorol a gyeptakarmány minőségére, és befolyásolja a legelő állat takarmányfelvételét és az elfogyasztott takarmány hasznosulását. Ez a minőségváltozás az első növedék fejlődése alatt a legkifejezettebb, hiszen ekkor a leggyorsabb a növekedés, és erre az időszakra jellemző az intenzív szár- és virágzatfejlesztés. A sarjú növedékek fejlődése során bekövetkező táplálóanyag változás tendenciájában hasonló az első növedékéhez, ekkor azonban a növény inkább levelet növeszt. A táplálóérték változás kisebb mértékû és hosszabb ütemû, mint az első növedékben. A korábbiakban említettük, hogy a gyep éves termésének mintegy felét az első növedékben adja, ezért a fejlődés során bekövetkező minőségi változásokat is az első növedéken mutatjuk be.
A növényi test alkotórészei két fő csoportra oszthatók: a sejtfalra és a sejttartalomra. A sejtfal tulajdonképpen a növény támasztószövete, amelyből a fejlettség korai időszakában aránylag kevés található a növényben. A növény fejlődése során azonban a növekedés, szár- és virágzatfejlesztés során - támasztó szerepének megfelelően - megnövekedik a sejtfal mennyisége. A sejtfalon belüli sejttartalomban találhatók a takarmányozás szempontjából legjelentősebb táplálóanyagok, így a fehérjék, zsírok, cukrok és ásványi anyagok. Ezek mennyisége a növény fejlődése során egyre csökken. Jelentősen csökken a táplálóanyagok emészthetősége is a növény fejlődése során. Az 1. ábrán közölt adatok a legeltetéses állattartás gyakorlatában azt jelentik, hogy a gyeptakarmány a fejlődés korai időszakában jelentős mennyiségû, jól emészthető táplálóanyagot tartalmaz. Ebben az időszakban a növényállomány aránylag kiegyenlített, és a 15-20 cm-es egyenletes fûmagasság az állatok számára maximális fogyasztást és takarmányfelvételt tesz lehetővé. Ahogy a növényállomány öregszik, kevesebb lesz az értékes táplálóanyagok mennyisége, csökken a táplálóanyagok emészthetősége és a takarmányfelvétel.
A gyepnövényzet öregedésével a táplálóanyag tartalom csökkenésén kívül a növényállomány egyre kiegyenlítetlenebbé válik, az állat válogatva legel, növekszik a legeltetési (taposási) veszteség, csökken a takarmányfelvétel és a felvett takarmány emészthetősége. Ennek eredménye az állati termék-előállítás hatékonyságának csökkenése lesz. A növény szempontjából is hátrányos a megkésett hasznosítás, mert késlelteti a következő növedék betakaríthatóságát, növeli a két növedék közötti regenerálódási időszakot. A legelő állat és a gyepnövényzet igényeit figyelembe véve az optimális legeltetéses hasznosítás időszaka a növényállomány 15 cm-es magasságától a virágzat megjelenése előtti állapotig terjed.
Dr. Dér Ferenc
tanszékvezető
egyetemi docens
Kaposvári Egyetemi
Állattudományi Kar
Címlapkép: Getty Images
