Az árutermelő gazdaságokban a bikahasználat az általános, a mesterséges termékenyítést mindenek előtt a tenyésztő gazdaságokban, különösképpen a bikanevelő tehenek célpárosítására használjuk. A mesterséges termékenyítés módszereit, eszközeit itt leírni nem lenne szerencsés, de a szervezési formáit röviden át lehet tekinteni és kritizálni. Körjáratos inszeminátor csak szükség megoldás lehet, mivel önálló üzemi inszeminátor beállítása a termékenyítési időszakra sokkal eredményesebb. Ilyenkor ugyanis naponta két időpontban is szükség lehet a termékenyítésre, részt kell neki venni az ivarzók kikeresésében, megjelölésében és rögzítésében, néha a hormonkezelések végrehajtásában is és ez a termékenyítési időszakban teljes munkaidejû embert igényel.
Mind a gondozók, mind az inszeminátor munkáját megkönnyíti egy jó válogató folyosó vagy kifogórendszer, amely lehet mobil vagy a telephez rögzített, de a gyakorlatban azok váltak be, amelyeknél az elsődleges szempont a balesetvédelem volt. A törés és balesetvédelem egyaránt vonatkozik a tehenekre, borjakra, gondozókra és kezelő szakemberekre. A borjak ideiglenes elkülönítése nagyon lényeges, mert jelenlétükben kiszámíthatatlan sérülések történhetnek. A második lényeges szempont, hogy a tehenek megszorulása vagy testrészeik megszorulása kivédhető legyen, tehát nagyon szûk vagy nagyon tág résekkel kell tervezni a folyosókat. A folyosó végén a kalodát úgy kell méretezni, hogy abban a kistestû üszők és a nagytestû tehenek egyaránt rögzíthetők vagy a megfordulásban korlátozhatók legyenek.
További feltétel a munkaterület és a folyosók talajának csúszás mentessége (alomszalma, sóder, homok), mert a legtöbb baleset az agyagos, vizes, bélsaras padozat miatt szokott bekövetkezni.
Az inszemináláshoz ideiglenes helyiség vagy legalább eső és nap árnyékolt tetőszerkezet szükséges, mosakodáshoz pedig víz tárolási lehetőség kell. Jól rögzíthető asztal, elektromos ösztöke vagy kíméletes „gumibot”, kötél és néhány egyszerû szerszám szükséges. Törekedni kell a stresszhatások mérséklésére, a türelmes, szelíd bánásmódra, mert a meghajtás, megfélemlítés (kutyák agresszív jelenléte) a tehenekben adrenalin felszabadítást okoz. Az adrenalin tartós hatása fogamzáscsökkentő, sőt a termékenyítési vizsgálatot végző szakembert megtéveszti a stresszhormonok méhellazító, ciklust befolyásoló hatása. A méh erekciója ilyenkor hiányzik és sok inszeminátor ezt hiányolva nem is végzi el a termékenyítést.
Extenzív körülmények között gazdálkodó üzemekben, ahol az állatok tartása nagyrészt épület nélküli és legelőre alapozott, a tehénállományok elletését egy kora tavaszi 2-3 hónapos szezonra célszerû ütemezni. A nagytestû, későn érő fajták (charolais, blonde d'Aquitaine), az egy szezonú elletés keretei közé nem illeszthetők, esetükben egy tavaszi fő és egy őszi pótigény javasolható. Utóbbi mindenek előtt az üszők vemhesítéséhez igazodik. A két szezonban történő elletésnél arra kell törekedni, hogy 70-30 %-os arányban történő tavaszi-őszi ellések tavasszal legfeljebb 3 hónapig, ősszel 1,5-2 hónapig tartsanak és az ellések aránya ne tolódjon el az őszi borjazás irányába.
A fedeztetés és a mesterséges termékenyítés mellett ajánlani lehet a kombinatív módszert, amelynek lényege a tehenek pároztatási idény első felében történő termékenyítése (esetleg ivarzás-szinkronizálása), majd a visszafolyatók természetes pároztatása. Némely gazdaság fordított sorrendet tart gazdaságosnak, az első hónapokban bikát alkalmaz, majd a nem ivarzó (inaktív petefészkû) állatokat kiemeli flussingolja, hormonkezeléssel indukálja az ivarzást.
A fedeztetés, ill. mesterséges termékenyítési szezon a kora tavaszi borjazásnak megfelelően májusban, június-júliusban történjen. A pároztatás előtt pontos párosítási tervet kell készíteni. Ez a mesterséges termékenyítés alkalmazása esetén akár egyedekre bontva is történhet. Természetes pároztatáskor, a terv a pároztatás módjának megfelelően gulyákra, vagy háremekre vonatkozik.
A külterjesen tartott nagylétszámú állományoknál mind külföldön, mind hazánkban a csoportos, vagy vad pároztatás terjedt el, mert munkaszervezési szempontból ez a legjobban kivitelezhető. Általában 25-30 üszőre vagy tehénre számítanak egy fedező bikát. Idősebb vagy kezdő bikák esetében és rövid pároztatási intervallumnál kevesebb nőivarú állatot célszerû beosztani.
A pároztatási időszakot megelőzően el kell végezni a bikák spermavizsgálatát. Természetes környezetükben kell a folyató tehénre leugratni a bikákat. A spermát mikroszkópos vizsgálat alapján minősítjük (motilitás, spermiumkoncentráció, morfológiai vizsgálat). A kifogásolható spermaminőségû bikákat néhány nappal később ismét leugratják, a változatlanul nem megfelelőket a tenyésztésből kizárják. A bikák libidója idővel csökkenhet, mert naponta ötnél többször is ugranak (néha ugyanarra a tehenekre, a többi ivarzót mellőzve).
A szaporodóképesség megítélése, prognózisa
Nagyon fontos kérdés, hogy milyen jelenleg az állományunk és milyen vemhesülési eredményeket várhatunk az elkövetkező termékenyítési idényben. Erre csak akkor kaphatunk választ ha rektálisan ellenőrizzük a petefészkeket és a méhet, az ivarzásmegfigyelés és a kondícióellenőrzés mellett. Több módszert is ajánlhatunk ehhez:
1. A termékenyítési idény elkezdésekor sárgatest számlálást végzünk annak eldöntésére, hogy az állomány hány százaléka mutat már ciklikus ivari mûködést.
2. A termékenyítési idény félidejében megszámoljuk, hogy eddig hány tehén lett termékenyítve vagy hányat láttak befedezni.
3. A félidőben már korai vemhességi vizsgálatot is tarthatunk, hiszen ilyenkor az első hetekben fogamzott állatok vemhessége kimutatható, a többi tehénen pedig csak sárgatest kontrollt végzünk.
Mindhárom esetben ha 80 % körüli pozitív eredményeket kapunk és a kondíció is megfelelő, biztosan számolhatunk 80 % feletti végső vemhesülésre. Ha csak 50 % körüli bármelyik vizsgálat eredménye, azonnal szükséges beavatkoznunk, mert csak 50-60 % vemhességre számíthatunk és ez az egész ágazat gazdaságosságát veszélyeztetheti. Abban az esetben ha kevés az ivarzó, kevés a sárgatest és a megállapított vemhesség, javasolható a legelő változtatás, széna és szilázs juttatás, abrakkiegészítés, hormonkezelés, stb.
A húsmarhákon nagyon gyakori az energiahiányból (gyenge legelő, borjak szopása, hőstressz) adódó mínusz kondíció, ennek pedig egyenes következménye az ivarzások leállása és a petefészkek inaktivitása (1-2 cm nagyságú petefészek, sorvadt méh). Ez a jellegzetes „húsmarha anösztrusz”, amely a legfontosabb meddőségi ok. Sokszor az állomány több mint fele hónapokon át ilyen kórképet mutat. Ilyen esetekben a hormonkezelések eredménye is nagyon mérsékelt lesz ha egyidőben nem javítjuk a kondíciót. A hormonkészítmények (gesztagén, GnRH, PMSG) jelenleg olyan drágák, hogy jobban megéri ha azon a pénzen, abrakot vagy tömegtakarmányt veszünk és folyamatosan csak petefészek és méhmasszázst végzünk és ezt a biológiai stimulációt használjuk ki.
Húsmarhákban ha jól mûködő a folyosórendszer vagy a kifogókarám a rektális vizsgálatok és kezelések egyszerûen és könnyen végezhetők (gyors az involúció viszonylag kicsik a méhek és a petefészkek). A sárgatestek jól elkülöníthetők az inaktív petefészkektől.
Nagyon leegyszerûsítve ha a petefészek 1-2 cm-es, akkor inaktív, ha 2-3 cm akkor tüszőérés várható, ha 3 cm feletti csaknem biztos, hogy sárgatestet tartalmaz. A sárgatest megléte a húsmarhákban mindig megnyugtató (szabályos ciklust jelez, ha közben bikák vannak a gulyában az ilyen állatok vemhessége csaknem biztos). A gulyában tartott és fedeztetett állatokon is ha lehet el kell végezni a korai vemhességi vizsgálatot nehogy csak a szezon vége után tudjuk meg a rossz eredményt.
A húsmarhák méhe viszonylag kicsi, tehát a 35. vemhességi nap után a magzatburok kicsúszása alapján a vemhesség megállapítható, az üresség már előbb is, és ezek alapján hamar elkezdhetjük az indokolt beavatkozásokat (tartási - takarmányozási körülmények javítása, fokozott ivarzásmegfigyelés, hormonkezelés).
Kaposvár, 2001-05-15.
Dr.Perjés István tud. főmunkatárs
Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar
Címlapkép: Getty Images
