1985-ben kezdődött a kutatási program, amelynek az volt a célja, hogy megvizsgálja, Magyarországon egyáltalán van-e lehetőség az ilyen megoldású nagyvadtenyésztésre. Ez elsősorban a gyepre alapozott gazdálkodást jelentette, ami eltér a szabadtéri nagyvadtartástól, hiszen a vadon élő állatoknak nem a gyep a legfontosabb takarmánya. A szarvas emésztőrendszere viszont alkalmas mindkét tartásra, hiszen a szemesterményt, rügyet, fakérget rágó, csipegető és a legelő állatfajok között helyezkednek el, vagyis mindkét életformában jól érzik magukat. Erre a különleges adottságra alapozva lehet az intenzív gazdálkodású tenyésztést is megvalósítani, hiszen ha valakinek rendelkezésére áll több hektárnyi legelő, nyáron tulajdonképpen nem is kell foglalkoznia a szilaj gazdálkodásra befogott állatokkal, ellátásukról saját maguk is gondoskodnak. Egy hektár gyep ugyanannyi élőtömegû szarvast tud eltartani, mint birkát vagy szarvasmarhát. Az ilyen mezőgazdasági terület fenntartása sem nagy költség. Az új-zélandiak csúcstechnológiát alkalmaznak a legelők karbantartására, nem véletlen, hogy zöld aranyként tartják számon. Magyarországon viszont a legelő tulajdonképpen mûveletlen, elhanyagolt területet jelent, de ha eredményt akarunk elérni a legelő állattartással, akkor nekünk is gondoskodni kell az állatok életterének folyamatos karbantartásáról.
Visszatérve a kezdetekre, a főigazgatónak sikerült az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottságtól pénzt szerezni a program beindítására. 10 darab, szabad területről befogott borjút vásárolt az intézmény, s a gálosfai 40 hektáros, téesztől bérelt telepen hazánkban elindította az akkoriban egyedülálló zárttéri nagyvadtenyésztést.
- Mondanom sem kell, hasonlóan a saját nevelésû kutyához, macskához, az így hozzánk került borjakkal is bensőséges kapcsolatunk alakult ki – mondja a kísérleti programban is részt vevő Nagy János. – Az elsőt, amelyet május másodikán hoztak a telepre, Johannának nevezték el főnökeim. 10,2 kilóval, kétnaposan került hozzánk, naponta 11-szer cumiztattam, még éjszaka is felkeltem etetni. Nem csoda, ha kötődött hozzám. A kísérleti programban mértük, mennyi tejet fogyasztanak a fiatal állatok, hogyan fejlődnek. Amikor elérték a választási kort (4-5 hónaposan), kikerültek a gálosfai telepre, s lényegében itt folytatódtak a kísérletek a különféle etológiai vizsgálatokkal. Annyira közöttük voltunk, hogy még azt is meg tudtuk számolni, mennyit rág az állat.
A következő években ez a program még háromszor megismétlődött, újabb és újabb borjakkal. Ez időszak alatt kénytelenek voltak rájönni arra, hogy a módszer alkalmas ugyan a kísérleti megfigyelésekre, de egy törzsállomány kialakítására, vagyis a tenyésztésre már nem. A folyamat ugyanis nagyon lassú, évek kellenek az állomány bővítésére, 8-10 borjúnál sohasem sikerült többet vásárolniuk, ráadásul az erdőgazdasági beszerzés drága mulatság volt. Szóba jöhetett volna még a saját szaporítás is, de hát a szarvasok csak két év után válnak ivaréretté, intenzív termelésnél ennyi időt az állomány növelésére, a selejt állatok pótlására nem lehetett szánni. Ezt felismerve 1989-ben kidolgoztak egy ennél hatékonyabb módszert az állomány növelésére, ez tulajdonképpen az élő szarvasok hálós befogását jelentette. Ennek segítségével a telepen a kilencvenes évek elején már közel 200 darab szarvas legelt. Szerencsére olcsón vásárolták meg a befogott állatokat, hiszen akkoriban a vadkárok miatt ritkították a szarvasállományt. A zártterû vadgazdálkodást egyébként már csak azért is létre kellett hozni, mert a kutatásra szánt támogatások jelentősen csökkentek, s folytatni akarták a kísérleteket, az anyagi bázis megteremtésére kézzelfogható lehetőségként kínálkozott a jól fizető piacokon is eladható vadhústermelés.
- 1992-ben elkezdtük a jelenlegi, 1500 hektáros bőszénfai telepünk fejlesztését. Ez valamikor egy Állami Gazdaság tehenészete volt, a kilencvenes évek eleji gazdaságpolitikai követelményeknek (csökkenteni kellett a tejtermelést) megfelelően a teheneket levágták, a terület parlagon maradt, mert kultúrnövények termesztésére nem volt alkalmas. Később megvásároltuk a 150 hektáros kiskunfélegyházi szarvastelepet is, így a kilencvenes évek közepére már 7-800 körüli szarvasállománnyal rendelkeztünk. 1996-ban az egyetem vezetése úgy döntött, hogy létrehoznak egy új Intézményt, ide kapcsolták a szarvaságazatot is. A Pannon Lovasakadémia központi költségvetési intézményként mûködik, a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyelete alatt. Természetesen a minisztérium is arra ösztökéli az általa fenntartott intézményeket, hogy az állami hozzájárulás csökkentése érdekében növeljék saját bevételüket. A szarvaságazat 1996 óta (az állomány ekkor már 1000 állatot számlált) már önfenntartó. Ebben az időszakban kezdtünk el ténylegesen gazdálkodni, komolyan foglalkozni marketinggel, hogyan tudjuk értékesíteni a barkás agancsot (növekedésben lévő szarvasagancs, amely a távol-keleti országokban gyógyszer alapanyagként szolgál), a húst és az élő állatot. A barkás agancs lényegében élő organizmus, hûtve, fagyasztva kerül a fogyasztóhoz, akkoriban 100 USA dollár volt kilója. Bevételeinkben a legnagyobb arányban a tenyészállat értékesítés szerepel. A vevők általában a vadaskertek üzemeltetői és a vadásztársaságok. A tenyészállat értékesítés elképzelésem szerint továbbra is nagyon fontos eleme lesz a programnak A húskihozatala is jobb a szarvasnak, mint bármelyik más haszonállatnak. Egy 100 kilogrammos szarvas 60 százalékos csontos húskitermelésre képes, a húsmarháknál ez az arány csak 55 százalék. Termelésünkben jelenleg tehát a hús az első, a második a tenyészállat, a harmadik pedig az agancs. A vadhús élettani szempontból kiváló adottságokkal rendelkezik. Zsírtartalma jóval kevesebb, mint a sertésé, ásványi anyagokban gazdag, vas, magnézium, valamint a vízben oldódó vitamin és fehérjetartalma magasan felette van a többi haszonállaténak. A húskitermelés gazdaságossága is a vadhús oldalára billenti a mérleg nyelvét. A gímszarvas a takarmányokat sokkal jobban hasznosítja, mint az ugyanolyan táplálékforrást felhasználó birka vagy szarvasmarha. Nálunk állatorvosi ellenőrzés mellett folyik a termelés, tehát a hús egészségügyi szempontból is abszolút megbízható. A zárttéri vadtartás előnye mindemellett az is, hogy az innen származó termékek előállítása nincs idényhez kötve. A vadásztársaságok csak meghatározott időszakban tudnak szállítani, hiszen figyelemmel kell lenniük a vadászati tilalmakra. A terméket viszont el is kell adni, a marketing nagyon költséges, s nem is mindig hatékony tevékenység. A vevőket a termék előnyös tulajdonságairól meggyőzni sokkal nehezebb, mint az erdős, bozótos legelőn a szarvasok eltartásáról gondoskodni. Nem véletlen, hogy az Agrármarketing Centrum is felfigyelt az itt folyó munkára, s mint azt a Dél-dunántúli Kirendeltség vezetője, Repkáné Eszterhai Ildikó elmondta, elsősorban a gasztronómia oldaláról látnak fantáziát a zártterû vadtartásban. Magyarországon ugyanis igen kevesen ismerik a vadhús egészségügyi szempontból igen előnyös tulajdonságait.
- Mert mivel is találkozik az egyszerû vásárló a boltokban, szupermarketekben. Drága, fagyasztott vadhússal, melynek az elkészítéséről sem tud sokat. Aki pedig megengedheti magának, hogy néhanapján vendéglőben étkezzen, az étlapokon a vadhús legtöbbször csak pörköltként, jobb esetben áfonyával körített sültként szerepel. Szinte ugyanez mondható el a halról is, éppen ezért marketing programjainkban a két hústermék felhasználását együtt próbáljuk a nagyobb fogyasztás érdekében megismertetni. Az Agrármarketing Centrum Dél-dunántúli Kirendeltsége ennek érdekében szervezett már termelő, forgalmazó, vevő találkozót, valamint tudományos tanácskozást is. Az idegenforgalom is fontos szerepet játszik a hal- és vadhús termelésben, hiszen – sajnos, ezt kell mondanom – pillanatnyilag nálunk a külföldiek a legnagyobb fogyasztói ezeknek a termékeknek. Éppen ezért az a tervünk, hogy legközelebb, jövő tavasszal a Balaton mellett tartunk bemutatót és ismertetőt a nagy szállodaláncok képviselőinek és az igényes helyi vendéglátósoknak. Úgy gondoljuk, hogy még mielőtt az idény elkezdődik, jussanak hozzá a felhasználást segítő gasztronómiai ismeretekhez, hogy az ételkínálatukban minél több és változatosabb vad- és halhús étel szerepeljen.
- A bőszénfai telep azonban még nem tart ott, hogy kereskedelmi mennyiségben és minőségben állítson elő vadhúst. A tenyésztők tervei között a jövő évben szerepel többek között egy feldolgozó létrehozása is. Ez azonban csak akkor mûködik gazdaságosan, ha évente legalább 1-2 ezer állatot dolgoznak fel. Ennyi a két telepen jelenleg és a jövőben sem áll rendelkezésre, elképzelésük szerint integrációkkal egészítenék ki a hiányzó mennyiséget. Magyarországnak az EU-csatlakozás előtt egymillió hektár, jelenleg még szántó mûvelés alatt lévő földet kell kivonnia a termelésből. Az ilyen területek egy része kiválóan alkalmas lenne vadtartásra. A termelőket a bőszénfaiak látnák el tenyészállattal, tenyésztési tanácsokkal, a vágásra érett állatokat pedig felvásárolnák. Ezzel munkához juttatnák a gazdaságtalan növénytermesztés miatt jövedelem nélkül maradt mezőgazdasági vállalkozókat is. A volt tehenészeti telep épületei a feldolgozó kialakítására rendelkezésre áll, tulajdonképpen már csak a gépeket, szükséges berendezéseket, eszközöket kell beszerezni és felszerelni. Repkánét egy-egy bemutató után általában megkérdezik, hol lehet hozzájutni a kóstolóként felkínált, hozzáértő szakácsok által elkészített vadhús ételek alapanyagához. Ilyenkor a kirendeltség vezető széttárja a karját, s csak annyit válaszol: egyelőre sehol, de jövő év második felében várhatóan már minden igénylőt ki tud elégíteni a bőszénfai gazdaság.
- Mi a bemutatóinkkal, konferenciák lebonyolításával előkészítjük a talajt az EU-konform, ígéretes magyar termék sikeres piacra jutásának – indokolja meg támogatásuk célját a kirendeltség vezető.
Címlapkép: Getty Images
