Tavaszi kalászos vetőmaghelyzet

Küszöbön áll a tavaszi kalászos vetőmagszezon, ezért a következőkben röviden áttekintjük a 2013. évi tavaszi kalászos vetőmagszezonnal kapcsolatos várakozásokat. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács széles körû felmérése alapján megállapítottuk, hogy komolyabb minőségi problémákkal nem kell számolni, általánosan elmondható, hogy a 2012-es év kedvező volt a kalászos vetőmag-szaporítások szempontjából.

A hogyan a táblázatban is látszik, a tavaszi árpa alkalmas szaporítóterület nagysága a 2011. évihez képest kissé csökkent, a 2012. évi betakarított nyers vetőmagtermés a 2300 ha-ról mintegy 10 100 tonna volt. Az eredményeket alapul véve a feldolgozást követően mintegy 7000 tonna fémzárolás elvi lehetősége áll fenn a 2013. évi vetéshez, tavalyról áthúzódó jelentős vetőmagkészletek nem állnak rendelkezésre. Ismereteink szerint nagyságrendileg az árpa vetőmag fele sörárpa előállítására szolgál majd. Ha idén is 100 ezer ha körül alakul a tavaszi árpa vetésterülete, a vetőmag mennyisége cca. 35%-os felújításra adna lehetőséget. A zab vetőmagszaporító terület nagysága a korábbi évekhez képest 2012-ben tovább emelkedett. A 769 ha-ról 3,02 t/ha átlagtermés mellett betakarított 2300 tonna nyers termésből 1500 tonnányi vetőmag fémzárolása várható, ami kb. 9000 ha-ra lenne elegendő. Ha a tavalyi 53 ezer hektár termőterület realizálódna az idei évben is, ez a vetőmagmennyiség rendkívül alacsony, mintegy 15–17%-os felújítására elegendő, ami szinte biztos hiányhelyzetet vetít előre.

Nagyításhoz katt a képre

A nagy mennyiségû, egységes minőségû árualap előállításához elengedhetetlen az ellenőrzött minőségû fémzárolt vetőmag megfelelő arányú, legalább 50%-os használata. Azonban ezt az értéket évek óta nem sikerül elérni. A megfelelő minőségû vetőmag használata mellett a termésbiztonság csávázással tovább növelhető. Most még nehéz megítélni, hogy a rendelkezésre álló vetőmagkészletek biztosan kielégítik-e a felmerülő igényeket, ezért kiemelten fontos, hogy a termelők időben rendeljék meg a szükséges vetőmagot, mert a tavaszi árpa esetén előfordulhatnak területi, ill. fajtahiányok. Ha azonban az árpa vetésterülete meghaladja a 100 ezer ha-t, akkor mérsékelt, de abszolút vetőmaghiány is kialakulhat. A többi tavaszi gabona esetében – tavaszi búza, zab stb. – egyértelmûen vetőmaghiányra kell számítani.

Továbbra is egekben a gabona ára!



A jelenlegi alacsony készletek miatt – mind világ, mind hazai szinten – komoly gabonaár-csökkenésre egyelőre nem lehet számítani. Annak ellenére, hogy a várakozások az új szezonra kedvezőek, az újév 2. hetétől kezdődően mind a párizsi, mind a chicagói tőzsdén kisebb-nagyobb ingadozások mellett növekvő ártendencia észlelhető a búza és kukorica piacán egyaránt. A hazai piac esetében sem beszélhetünk ármérséklődésről, a malmi búza ára megint túllépte a 70 000 forintos szintet az ország több pontján is, és a kukorica ára is igen magas, amit életben tart a gyengülő forint is.

Éppen ezért elhamarkodottnak tartjuk azt a kijelentést, hogy az élelmiszerárak növekedése megállt.

Tudjuk, ahhoz, hogy a végtermékek árába beépülhessen a többletkiadás, hosszabb időre van szükség, és ha netalántán az árkorrekció elmarad, az az ágazat túlélését veszélyezteti.

A takarmánykeverék szinte valamennyi összetevője jelentős mértékben drágult 2012 júniusa óta, és magas árakkal kell kalkulálni az elkövetkező hónapokban is. Így a takarmánykeverékek ármérséklődésére a közeljövőben nem lehet számítani, sokkal inkább egy szûkülő felvevőpiacra.

Talán kedvező változást hozhat a piac kifehéredésében a 2013. április 1-től bevezetésre kerülő fordított adózás kiterjesztése a takarmánykeverékekre és olajos darákra, de a takarmányárak mérséklésére, legalábbis az év első felében nem lehet számítani.

A malomipar sem számolhat olcsó búzával, mégis megjelent a piacon a 90 forint alatti „olcsó liszt”, ami egyértelmûen az ügyeskedők számlájára írható. Az elcsalt 27%-os áfával a tisztességes piaci szereplők nem tudják fölvenni a versenyt, hisz köztudott, hogy a malomiparban csupán 2–2,5%-os nyereség érhető el.

A piacon megjelenő olcsó „import liszt” tovább rontja a malmok helyzetét. Nem ritka az sem, amikor egy malomipari vállalat kénytelen a saját maga által előállított liszttel versenyre kelni a piacon. A csalás lényege, hogy a papíron megutaztatott lisztet a hazai piacon 10–15 forinttal olcsóbban feketén árulják a sütőiparnak. A közbeiktatott fiktív cégeken keresztül még a be sem fizetett áfát is visszaigénylik exportra hivatkozva.

A „fekete lisztből” nagy valószínûséggel „fekete kenyér” készül, ami a sütőipart is egy negatív árversenybe kényszeríti és ezt sok tisztességes vállalkozás nem éli túl.

Sajnos a fordított adózást nem sikerült érvényesíteni a liszt esetében, ezért egyetlen lehetőség maradt a túlélésre, a liszt áfájának drasztikus 5%-ra való csökkentése, még mielőtt a magyar malomipar is a magyar húsfeldolgozó-ipar sorsára jut.