Sarkalatos kérdés, hogy egy adott növénykultúra mekkora mennyiségû tápelemet igényel a tervezett terméshez. Nem szabad azonban csupán a mennyiség statikus szemléletére szorítkoznunk, hiszen a növénytáplálás során jól hasznosítható fontos ismeretet jelent a fejlődés egyes szakaszaiban mért szükséglet. A növényi fejlődés intenzív szakaszaiban fokozott tápelemigény mutatható ki. Ezt jól szemlélteti az őszi búza nitrogén-, foszfor- és káliumfelvételi dinamikáját bemutató, Lásztity (2006) eredményei alapján készített 1. ábra is.
Eszerint mindhárom fő makrotápelem tekintetében intenzív, gyors felvétel indul meg a szárbaindulás kezdetével, amely egészen a kalászolásig tart. Bár mennyiségileg közel megegyező a nitrogén és a kálium felvétele és számottevően elmarad ettől a szinttől a foszforé, de jellemző hazai körülményeink között általában a megfelelő nitrogén-, ill. foszfortápláltság biztosítása a legnagyobb feladat, hiszen talajaink többségének kálium-ellátottsága a kalászos gabonák – így a búza – termesztéséhez is többnyire megfelelő alapot biztosítanak. Az ábra két eltérő talajtípuson, egy mészlepedékes csernozjom és egy karbonátos homoktalajon mutatja be az őszi búza hektáronkénti tápelem felhalmozását. Tendenciájában megegyezik a folyamat mindkét talajtípus esetében, azonban mennyiségileg a jellemzően kisebb vízmennyiséget tározó, rosszabb vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkező homoktalajon jóval kisebb a csernozjommal szemben. Ez az összefüggés az idei aszályos évjárat aspektusából szemlélve is értelmezhető, azaz egy az átlagosnál jóval szárazabb évben jobb termőhelyi adottságok között is jelentősen mérséklődik a tápanyag-akkumuláció, a korlátozott szárazanyag-képződés alacsonyabb, ritkább állományokban, átlagostól elmaradó termésmennyiségben nyilvánul meg.
1. ábra: makroelemek felhalmozódása az őszi búzában
eltérő talajtípusokon (Lásztity, 2006 nyomán)
Nagyításhoz katt a képre
Napjaink vizsgálati eredményei is visszaigazolják azt a klasszikus tételt, miszerint a termésmennyiség szempontjából a nitrogén-ellátottság szerepe meghatározó. A 2. ábra adatai szerint 2011-ben nagyon szoros összefüggés (R2=0,9874) volt kimutatható 15 fajta átlaga szerint ebben a tekintetben. Az optimális, tehát még termésnövekedést eredményező nitrogénadag az alkalmazott termesztechnológiai elemektől függően eltérő lehet, de megállapítható, hogy a búza fejlődésének kedvező évjáratban a maximális termés eléréséhez átlagosan 160 kg/ha N-hatóanyagra volt szükség, ugyanakkor a maximális termés 95%-át biztosító ún. „optimális” termésmennyiséghez 121 kg/ha N is elegendőnek bizonyult norfolki-típusú vetésforgóban, azaz borsó elővetemény után. A tenyészidőszak kezdetétől az érés felé haladva a kielégítő nitrogén-ellátottság fenntartása – változó aspektusból, de – folyamatosan szükséges. Míg kora tavasszal az intenzív vegetatív növekedést elősegítve a bokrosodás megindulásával, a sarjkalász-képződés növelésével a mennyiségi termésnövekedést szolgálja a nitrogén, addig a kalászolás időszakától kezdődően szerepe már a fehérjéhez köthető minőségi paraméterek befolyásolásában válik hangsúlyossá.
2. ábra: az őszi búza N-reakciója trágyázási tartamkísérletben (Martonvásár, 2011)
A tápanyag-hasznosulás tekintetében a genotípus, azaz a termesztett fajta is meghatározó termesztési tényező. A 2011. évi, martonvásári kísérleti eredmények szerint jelentős különbségek voltak a vizsgált fajtánk között az optimális nitrogénadagok és az azokkal elérhető termésmennyiségek között. Volt búzafajta, amely már 100 kg/ha N-adag kijuttatásakor elérte a rá jellemző termésoptimumot, de olyan intenzív típusú fajtákat is tartalmaz a szortiment, amely 154 kg/ha N-t igényelt a rá jellemző termésszint realizálásához. A nitrogénellátás tervezésekor nem megkerülhető tehát a fajta kérdése, hiszen választhatunk a tápanyagellátásra extenzívebb, vagy intenzívebb módon reagáló fajtákat.
Ugyanebben a kísérletben két különböző martonvásári búzafajta sikértartalmának változását mutatja be a 3. ábra a nitrogéntrágyázás függvényében. A köztermesztésben felhasznált dózisokhoz képest nem tûnik reálisnak a kísérletben vizsgált kezeléseknek, így a nitrogéntrágyázás nélküli, ill. a 160 kg/ha-t meghaladó nitrogénadagoknak az alkalmazása. Komoly hasznuk van azonban az ilyen vizsgálatoknak gyakorlati szempontból is! A tápanyagellátás nélküli, vagy a túlzott adagú kezelések arra mutatnak rá, hogy mit tud az adott fajta teljesíteni, ha „éheztetjük” vagy túletetjük, miként lehet kedvezőtlen N-ellátottságú területeken a tőle elvárható terméspotenciál és minőség, mennyire stabil a fajta extrém körülmények között? Ennek tükrében sokkal tudatosabban megítélhető a tápanyag-utánpótlási ráfordítások termésnövelő hatása. 160–180 kg/ha nitrogénadagok kijuttatására esetenként foltszerûen, tudatos szándék nélkül is sor kerülhet. Heterogén tápanyag-ellátottságú hazai talajainkon precíziós technológiák hiányában még kisméretû táblákon, viszonylag homogén kijuttatás esetén is előfordulhat, hogy egyes táblarészeken a fajta igényénél nagyobb hatóanyag-mennyiség halmozódik fel. Az itt bemutatott két búzafajta tekintetében pedig elmondható, hogy megegyező nitrogénellátás mellett is jelentékeny különbségek mutatkozhatnak a sikértartalomban. Az Mv Suba végig érvényesíti magasabb sikértartalmat biztosító, örökletesen jobb minőségi jellemzőit, mint az egyébként rekordtermésekre képes, produktívabb Mv Marsall, azaz költségtakarékos technológiákban a fajta megválasztása lehet a biztos malmi minőség elérésének megalapozója.
3. ábra: N-trágyák hatása martonvásári búzafajták sikértartalmára (2011)
A 4. és 5. ábrák egy olyan kísérlet kétéves eredményeit mutatják be, amelyben a nitrogén mûtrágya hatóanyag mennyiségének és adagmegosztásának hatását vizsgálták – egyebek mellett – a búza termésére és sikértartalmára. A 2011-es évben a tél végén kijuttatott 100 kg/ha, vagy azt meghaladó adagok (120, 150 kg/ha) bizonyíthatóan nem különböztek egymástól a termésmennyiség tekintetében (4. ábra).
4. ábra: a N-fejtrágyaadag és megosztás hatása a búza szemtermésére
(Martonvásár, 2010-2011)
A 100 kg/ha adag megosztása (70 kg/ha tél végén + 30 kg/ha kalászolás előtt) azonban igazolhatóan kisebb terméssel járt. Az évjárat hatásának jelentőségére, az abból eredő hatások becslésének nehézségeire jellemző. hogy a csapadékos 2010-ben az intenzív N-trágyázás megosztástól függetlenül 34% feletti nedves sikértartalmakat eredményezett (5. ábra). A szárazabb 2011. évben a trágyázatlan búzákhoz viszonyítva jelentősebb volt a N-trágyázás minőségjavító hatása. A nedves sikér mennyiségét mind a 100, mind pedig a 150 kg/ha adag megosztása növelte. Ez utóbbi esetében a tél végén egy adagban elvégzett trágyázáshoz viszonyítva a növekedés mértéke 4,7% volt.
5. ábra: a N-fejtrágyaadag és megosztás hatása a búza nedves sikértartalmára
(Martonvásár, 2010-2011)
A búza megfelelő foszfor-ellátottsága az egységnyi területre jutó magszám és az ezermagtömeg növekedésében egyértelmûen kimutatható. A martonvásári trágyázási kísérletek sokéves eredményei azonban következetesen azt mutatják, hogy a fehérjetartalomra, illetve az azokhoz kötődő minőségi paraméterekre a szûk N:P arány kedvezőtlen hatást gyakorol. Ezt erősítették meg a 2011-ben, Mezőkövesden végzett vizsgálatok is (1. táblázat), amelyek eredményei szerint a foszformûtrágya-adagok növelésével (P=50, P2=100, P3=150, P4=200 kg P2O5/ha), azaz a gyakorlat szempontjából: a talaj P-ellátottságának javulásával, foszforral igen jól, vagy túlzottan ellátott talajon a N-adagok növelése nélkül jelentős volt a nedves sikértartalom csökkenése. A kísérleti eredmények arra is rávilágítottak, hogy fungicides növényvédelem tompította az extrém tápláltsági viszonyok között fejlődő búzákban mért kedvezőtlen hatást.
A növényvédelem, azon belül is a kórokozókkal szembeni stratégia és az alkalmazott mûszaki háttér jelentőségére hívják fel a figyelmet 2. táblázat adatai. A jelentős gombafertőzést és -kártételt nem okozó 2011. év eredményei arra hívják fel a figyelmet, hogy a növények egészségi állapotát megőrző, javító eszközrendszerek (fajta, fungicid, mûszaki háttér stb.) a termés növelésén túl az egyéb termesztési tényezők, így a trágyázás hatékonyságát is növelik.
Végül, de nem utolsó sorban érdemes egy olyan vizsgálati sorral is megismerkedni, amely a vetésidő és a növényvédelmi beavatkozások hatását vizsgálja a szemtermés mennyisége alapján (6. ábra).
6. ábra: a vetésidő és a csávázás hatása a búza szemtermésére
(Martonvásár, 2011)
A martonvásári kísérletben, amely foszforral gyengén ellátott talajra került (lásd: termésszintek a búzának jó évjáratban!), a „klasszikus”, október közepén elvégzett vetés adta a legnagyobb szemtermést. A gombaölőszeres csávázás pozitív hatása mindhárom vetésidőben jelentős volt a védetlen magból fejlődő termés mennyisége szerint. Ennek nagysága a korai vetésû állományokban megközelítette az 1, de a novemberben földbe került magok összehasonlításában is meghaladta a fél tonnát. A rovarölőszeres csávázásnak a korai vetésû búzák esetében volt gyakorlati szempontból érdemleges hatása. A szeptemberben vetett, így korán kikelt, intenzíven fejlődő búzákon károsító rovarokkal szembeni magvédelem az adott évben 0,58 t/ha terméstöbbletet biztosított. Az ilyen jellegû őszi kártétel (rágás, szívogatás, vírusfertőződés stb.) veszélye a később, hûvösebb időszakban vetett állományok esetében fokozatosan csökken, ami a rovarölőszeres csávázó készítmények használatának hatékonyságát is mérsékli. A 2011. évi kísérletben a novemberi vetésû parcellákon az ilyen jellegû pótlólagos ráfordítás gyakorlatilag csak a költségeket növelte.
Dr. Árendás Tamás, Benedek Szilveszter
A cikk szerzője: Benedek Szilveszter
