Ideális esetről, azaz optimális tápanyag-időzítésről és tápanyag-megosztásról akkor beszélhetünk, ha mindig olyan arányban és mennyiségben állnak rendelkezésre a tápanyagok a talajban, mint ahogy azt a növény az adott időszakban igényli. A tápanyagok felvételének üteme, a felvett tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya a tenyészidő folyamán jelentősen változik. Legtöbb zöldségfaj, tömegéhez viszonyítva, a tenyészidő elején veszi fel a legtöbb foszfort, aminek mennyisége a betakarításhoz közeledve folyamatosan csökken. A nitrogén felvétele a zöldtömeg növekedésével arányos, a koncentrált érésû fajták esetében (determinált, csokros, ernyősvirágzatú, törpe stb. – bab, paradicsom, paprika, uborka, borsó) rövid időre terjed ki, míg a folytonnövő fajták esetében hosszabb időre nyúlik el. A káliumot is a tenyészidőszak elején – közepéig – építik be nagyobb mennyiségben a növények, de ez fajonként nagyon változó.
Ősszel, a talajforgatás idején adott foszfor- és káliumtrágyázás előnye, hogy a talajban nehezebben mozgó tápanyagok, mint a kálium, de különösen a foszfor, a gyökérmélységbe, azaz 15–30 cm mélyre kerül bemunkálásra, oda, ahol a növény gyökereinek jelentősebb része helyezkedik el, így hasznosításuk könnyebb, gyorsabb, a trágyázás hatásosabb. Ha az említett okok miatt tavasszal történik a talajforgatás – ami ugyan a magágy minősége (ülepedettség!) miatt nem szerencsés – a mûtrágyát is adhatjuk ebben az időpontban!
A talajok káliumellátottsága az egyre szûkebbre méretezett mûtrágyázás, és lassan a szervestrágyázás teljes hiánya miatt sajnálatos módon egyre rosszabb. Ennek ellenére gyakran hallható a gazdáktól, hogy az én talajom tápanyagokkal, mindenekelőtt káliummal jól ellátott. Valóban vannak káliumban gazdag talajaink, de…
A növények a káliumot aktív ioncsere keretében veszik fel K+ (ion) formában, a gyökér légzésekor felszabaduló H+ leadása ellenében. Minél nagyobb a talaj kálium kínálata és minél intenzívebb a gyökér mûködése, annál gyorsabb, annál intenzívebb lehet a felvétel. A talaj jó oxigénellátása és a gyökerek nagy szénhidrát tartalma elősegíti a kálium felvételét. A gyökér a káliumot közvetlenül a talajoldatból veszi fel, amely a kötöttségtől, ásványi összetételtől függően átlagosan 5-45 kg/ha mennyiségben tartalmaz K2O-t. Ez lényegesen kevesebb, mint amennyit egy káliumigényes zöldségnövény (pl. paprika, paradicsom, dinnye, káposztafélék, sárgarépa, petrezselyem, zeller, cékla stb.) egy átlagos termésmennyiség kifejlesztéséhez felhasznál. A talajoldatból elfogyó kálium – a jó kálium-ellátottságú talajok esetében – az agyagásványok felületéről ioncsere útján folyamatosan pótlódik. Természetes körülmények között az agyagásványokban gazdag talajok több káliumot tartalmaznak, mint a homok- talajok, ezeknél a talajoldat feltöltődése gyorsabban végbemegy, de még így sem elegendő a nagy káliumigényû zöldségfajok tápanyagfelvételének fedezésére – vagyis a káliumtrágyázás megkerülhetetlen!
Köztudott viszont, hogy egyes mûtrágyák (nitrogén, kálium) rontják az elvetett magok csírázását, különösen igaz ez az olyan lassan csírázó, magas olajtartalmú magvak esetében, mint a gyökérzöldségfélék magja, ezért is javasoljuk többek között az őszi alaptrágyázást. Ki lehet ilyen esetben is adni vetés előtt a szükséges mûtrágya teljes mennyiségét?
Van egy gyakran emlegetett szabály az egyszerre kijuttatott mûtrágyaadagokra, amelyek betartása ilyen esetben különösen megszívlelendő. Magvetést megelőzően vagy azzal közel azonos időben (indítótrágya) – ugyanez vonatkozik a palántázott növényekre is – egyszerre 100 kg/ha K2O-nak megfelelő mennyiségû mûtrágyánál többet ne adjunk (pl. 50%-os kénsavas káliból a 100 kg hatóanyagnak megfelelő mûtrágyamennyiség 200 kg/ha, vagy egy 30%-os káliumtartalmú mûtrágyából 333 kg/ha), inkább két-három hét múlva ismételjük meg a trágyázást.
Rendszerint ilyen esetben nemcsak kálium, de nitrogén mûtrágyát is adunk, amelynek „sóhatása” hozzáadódik a káliuméhoz, így a nitrogénből is csak korlátozott mennyiségû adagot javaslunk kiszórni, ami az 50 kg/ha-t ne haladja meg. A foszfortartalmú mûtrágyákra vonatkozóan ilyen megkötés nincs, tekintettel arra, hogy a sóindexük alacsony.
A káliumtrágyák egy jelentős része klórtartalmú, ami kisebb-nagyobb mértékben rontja a csírázást és a gyökeresedést, nem is beszélve arról, hogy a zöldségfélék – hasonlóan a szőlőhöz és a gyümölcsökhöz – klórérzékenyek, elsősorban minőségüket, de termőképességüket is rontja a kálium hatóanyag mellett található toxikus anyag, a klór. (A gabonák, kukorica, takarmánynövények kevésbé érzékenyek a klórra!) Ezért most tavasszal a szulfát tartalmú káliumtrágyákat részesítsük előnyben a klórtartalmúakkal szemben.
A fent említett zöldségfajok káliumigénye elérheti a hosszú tenyészidejû fajtáknál (pl. tárolási káposzta, tárolási sárgarépa) a 200-300 K2O kg/ha-t is, amiből következik, hogy a fennmaradó részt fejtrágya formájában juttatjuk ki. Természetesen ilyen esetben többszöri, gyakoribb fejtrágyázást javaslunk, mint amikor ősszel alaptrágya formájában a kívánt mennyiséget a talajba tudtuk dolgozni.
Dr. Terbe István
A cikk szerzője: dr. Terbe István
