Az időjárás most, az utolsó szakaszban is hû – kiszámíthatatlan maradt! – az egész tenyészidőre jellemzőhöz, mert bizony az utolsó táblák termését úgy kellett „belopni” a földekről a sok esőzés miatt. A július 18-i hivatalos jelentés szerint, 98%-os betakarítási állapotban az országos termésátlag 2 246 t/ha lett 233 000 ha-on (lásd a táblázatot!). A legjobb eredményt – közel 3 t/ha-os terméssel – Baranya megyében érték el, de az átlagosnál jobb termések születtek Tolnában, Fejér megyében, meglepő módon Szabolcs-Szatmár és Bács-Kiskun megyékben is. Számomra csalódást jelentett a Békés megyei abszolút átlagos termésszint, mert ezen a vidéken nagyon szép repcéket láttam, és nemcsak a számos kísérletben, hanem üzemi táblákon is.
Az üzemi termelési jelentéseken túlmenően most már egyre több nemesítőház is beszámol kísérleti eredményeiről, közülük néhányan (pl.: Monsanto, Pioneer, Caussade) egészen kiemelkedő eredményekről is hírt adnak: kísérleteikben nem is ritkán fordulnak elő 6 t/ha körüli termésátlagok is: például Dalmandon, Magyaratádon, Nagyszénáson, Dombegyházán.
Ha jól belegondolunk, elégedettek lehetünk ezekkel az eredményekkel, hisz az átlag alig marad el a tavalyi, a repcének az ideinél sokkal jobban kedvező évjáratához. Az idei termesztési szezonról pedig elmondható, hogy szinte végig a repce ellen dolgozott, kivéve talán a telet és a májusi, júniusi nevelő időket. Így aztán a termesztők egy része elégedett az eredményekkel. Igaz, voltak veszteségeik, mert bizony legalább 18-20 ezer hektárt ki kellett tárcsázni a tavaszi gyenge állomány miatt, sőt, ennek körülbelül a háromszorosát el sem tudták vetni az őszi csapadékviszonyok miatt. Ebben a helyzetben a gazdák – ki-ki a maga lehetőségei, optimizmusa függvényében – két nagy táborra szakadtak. A pesszimisták úgy gondolkodtak, hogy ilyen helyzetben, amiből a repce úgysem jöhet ki jól: egy minimum mûvelést alkalmaznak, és a lehető legkevesebb költséggel valahogyan túlélik ezt a szezont. Ők azok, akik szerény eredményekkel zártak. És voltak az optimisták, a bátrak, a mindenáron nyerni akarók, akik a gyenge állapotú, vagy éppen hogy csak megmaradt vetéseiket nagyobb gonddal próbálták védeni és mindennel kiszolgálták a növényt a kecsegtető árak, és a kalkulálható magas árbevételek reményében. Azt gondolom, hogy ők jártak jól, mert végül is a repce újra csodákra volt képes.
Visszatekintve a repce termesztésének – fejlődésének – mozzanataira az ősz kifejezetten hátráltatta a megfelelő színvonalú előkészítést és vetést. A szûnni nem akaró esők miatt alig lehetett a talajokra rámenni, és azokon megfelelő minőségû talajmunkát végezni. A vetések zöme hamarjában lett elvégezve, és nagy része a megszokottnál jóval később, hisz aki az augusztus végi néhány napot nem tudta erre kihasználni, annak várnia kellett a szeptember közepén újra jelentkező néhány vetésre alkalmas napig. A talajok, a vetőágyak nem tudtak megülepedni, megérlelődni, az állandó esőzések tovább tömítették a talajokat, megakadályozva, hogy a repce apró magja egyenletesen, szépen keljen. A szeptemberi, októberi hőmérsékletek is elmaradtak a szokásostól, így aztán nem csoda ha a repcetáblák zöme egyenetlenül kelt és fejlődött. A télbemenetel előtti állapot pedig átlagosan 5-6 levél volt a kívánatos 8-10 leveles rozettás állapot helyett! Főleg a Keleti országrészen – Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyékben – gyakoriak voltak az őszi–téli–kora-tavaszi vízállások, melyek nagy területeken okoztak kárt vagy kipusztulást.
Vízállástól szenved egy viszonylag szépen kikelt és beállt repce Sárkeresztúron
Vízállás miatt kipusztult, elgazosodott repcetábla Szarvason
A tél az átlagosnál hidegebb időszakok hótakarója miatt nem tett nagy kárt, így a fentebb említett 18-20 ezer hektáron szükségszerû kiszántásokon kívül nem következett be nagyobb veszteség. Ez sem a kemény télnek, hanem inkább a fejletlen állapotoknak tudható be. A fejlesztő vállalatoknak sem kellett a kísérletekben jelentős mértékû kifagyási veszteséggel számolniuk, melyek megakadályozták volna a megfelelő mennyiségû és minőségû kísérleti adat begyûjtését.
Az őszi-téli viszonyok ismeretében tavaly a vetésidő kérdése, illetve annak megítélése újra átfogalmazódott. Tavaly ősszel mindenképpen azok voltak a szerencsések, akik korán tudtak vetni, mert az ő állományaik elérték, vagy legalábbis megközelítették a kívánatos télbemenetel előtti fejlettségi állapotot. Viszont azt se felejtsük el, hogy a hibridek zöme – márpedig a vetések közel 70%-a már hibrid! – nagyon gyorsan fejlődik, és egy kedvező őszön esetükben egy túl korai (augusztusi) vetés a túlfejlődés miatt fenyegető. Így hát inkább arra buzdítjuk a termesztőket, hogy a hibrid tulajdonságainak megfelelően – kihasználva a fejlődési erélyben meglévő különbségeket –, a repce vetésekben alakítsák ki a munkaszervezésileg is kedvező vetésidő lépcsőket a fajtaszerkezetnek megfelelően.
Ugyancsak az őszi kedvezőtlen viszonyok következménye lett a kialakult, a szokásosnál jóval alacsonyabb tőszám. Bevallom őszintén, ez volt az egyetlen tényező, aminek káros hatásaitól a legkevésbé tartottam. Tudtam, és eddigi gyakorlati és kísérleti tapasztalataim is arra tanítottak, hogy a repce annál jobb, minél ritkább (no persze egy kritikus, 120-150 ezres határ felett!). És igazam lett, mert noha gyakran találkozhattunk viszonylag ritka állományokkal, ahol májusban és júniusban elegendő csapadék hullott, ott a növényzet számos oldalhajtást fejlesztett, ami megalapozta a jó terméseket. Lásd a Lengyeltótiban talált fantasztikus módon elágazó, erőteljes állományt, pedig itt az egész tavaszi-nyári szezonban mindösszesen 58 mm csapadék hullott!
A tavasz későn indult, a március közepi néhány melegebb nap után – amikor is „riadót” fújtunk az első inszekticides beavatkozások mielőbbi elvégzésére –, újabb lehûlés következett, így a repcék intenzív életre-kelése is elmaradt. Ennek persze nem csak a hideg, de az általános szárazság is oka volt, mert az ország nagyon jelentős részén egészen májusig szinte alig esett eső. Hihetetlennek tûnt, hogy annyi eső, belvíz után vízhiány léphet fel, de végül is be kellett látnunk, hogy mégis igaz, és a növényzetet a csapadékhiány hátráltatja a fejlődésben. Legelőször a kiszórt mûtrágyák „árulkodtak” a bemosó esők hiányáról. Sokan a tervezett osztott trágyázást sem tudták megvalósítani, mert kora tavasszal a járhatatlan utak akadályozták őket ebben, később pedig a szárazság miatt úgy gondoltál, hogy felesleges kiadniuk, hisz úgysem hasznosul.
Ennek a helyzetnek egyenes következménye lett az is, hogy a növények alacsonyabbak lettek, mint normális évjáratokban. Véznák, erőtlenek maradtak, és bizony sok esetben kényszer-virágozni kezdtek, ami erős stresszhelyzetben – mintegy túlélési stratégiaként – gyakran előfordul. A tápanyag-visszapótlás jelentőségéről az idei rossz tapasztalatok ellenére sem szabad elfeledkeznünk, hisz a legintenzívebb termelést folytató gazdák gyakorlatában igen nagy szerep jut a folyamatos, mikroelemeket is tartalmazó tápanyag-kijuttatásnak. Éppen az ő eredményeik igazolják, hogy a repce nemcsak igényli, de meg is hálálja a nagy mûtrágyaadagokat, melyben a nitrogén túlsúlya mellett káliumra, foszforra, kénre, magnéziumra, kalciumra is szükség van. Mindezek együttesen segítik elő a nagy termések kialakulását. Az idei kritikus tavaszon a nagy mûtrágya forgalmazók, mint például saját tapasztalatomból a Timac-Agro, vagy a Yara, együttérezve a gazdákkal, sok hasznos tanáccsal és információval látták el a termesztőket.
A csapadéktérképek szerint a január-február-márciusi hónapok csapadék-ellátottsága messze elmaradt a sokéves átlagtól. Januárban átlagosan 20 mm, februárban 5 mm körüli, márciusban 30 mm körüli eső esett. A legkevesebb csapadék a Dunántúl középső és nyugati tájain hullott.
Az áprilisban kezdődő virágzások elején bizony még sok helyen elkeserítő volt a kép. Azt szoktam mondani, hogy ha virágzáskor a repcesorok között látom még a talajt, az régen rossz! S hát bizony ez volt az általános kép. Az első reménysugarak az „aranyat érő” májusi esőkkel jelentek meg – már ahol voltak – és folytatódott a Medárd körüli záporokkal, zivatarokkal. Ezekben a napokban a növények hihetetlen módon felüdültek, új erőre kaptak, új oldalhajtásokat fejlesztettek ki az addig szunnyadó hónaljhajtásokból. Alig hittem a szememnek amikor néhány helyszínre az esők után visszatértem, mert olyan kondícióbeli fejlődés következett be 1-2 hét leforgása alatt!
Ígéretes kép Dalmandon a virágzáskori esők hatására
Akkor éreztük először azt, hogy még nincs veszve minden, és érdemes még megtennünk mindent a jó termés reményében. Itt lépett közbe az optimista gazdák hite és szakmaszeretete, a „mentsük ami menthető” hozzáállása, ami szerencsés módon találkozott a folyamatosan megjelenő hírekkel a terményárak folyamatos emelkedéséről! Hiszem, hogy a legjobbak mindent megtettek a repce kiszolgálásához, ami a technológiát illeti.
Az általuk alkalmazott gondos növényvédelem, a sok esetben a termésképzés elősegítésére kiadagolt kondicionáló és lombtrágya-szerek sok helyütt meghozta gyümölcsét, és ők lettek az idei év nyertesei. Sajnos azonban a repcetermő területek egy részén – különösen a közép-dunántúli és dél-alföldi területeken a júniusban-júliusban hirtelen fellépő hőség további csapadékhiánnyal párosulva becővesztéseket, rossz szemkitelést okozott, s ezzel itt a nagy termések reménye is elveszett.
Szemet gyönyörködtető látvány a nagyszénási kísérlet (öntözött körülmények között)!
Fontos szót ejtenünk a gyomirtásról is, hisz idén is bebizonyosodott, hogy az őszi, időben történő gyomirtást nem pótolja a később, vagy a tavasszal beiktatott gyomirtó kezelés. Rosszul gondolkodnak azok, akik megvárják a tavaszt – és „majd meglátják, érdemes-e még befektetni” –, mert arról már elkésnek, és teret adnak az amúgy is nehezen irtható gyomoknak. Azt gondolom, hogy a repce gyomirtásához eddig is megvoltak a hatékonyan alkalmazható herbicidek, de a fejlesztés eredményeként a közeljövőben – akár már ezen az őszön – megvalósítható új Clearfield® technológia a hozzá tartozó herbicid-rezisztens hibridekkel – további előrelépést kínál majd rugalmasságban és hatékonyságban. Érdemes lesz élni vele!
Idén elsősorban a rovarok miatt lett elsőszámú fontosságú a folyamatos növényvédelem. A csapadékos ősz és a hûvös tavasz miatt a kártevők közül a szárormányosok és a repcefénybogár kártétele kisebb volt az átlagosnál, viszont a későbbiekben a becőkárosítók nagy számban jelentek meg. Így aztán aki elhanyagolta a folyamatos szemlézést, annak keserû következményekkel kellett szembenéznie a becőkárosodások okozta termésvesztés miatt. A legmagasabb színvonalon gazdálkodók viszont nagyon odafigyeltek, így például Bácsbokodon 8-szor, Dalmandon és Nagyszénáson 5-ször is permeteztek a rovarok ellen! Idén, főleg a dunántúli repceföldeken a káposztalégy lárvája is nagy károkat okozott a gyökérnyak rágásával, és másodlagos fertőzések előidézésével.
A regulátorozás szintén fontos technológiai beavatkozásnak bizonyult az elmúlt évben. Egyöntetû a vélemény a kísérleti gazdák körében is, hogy az őszi, általában fejletlen állományok nem élték volna túl a telet viszonylag kis veszteséggel, ha nem használtak volna regulátort. De aki a tavaszi kezelés mellett döntött, szintén jól cselekedett, mert jól nyomon követhető a regulátorok szárnyaki rövidítő-erősítő hatása, ami sok esetben 5-7 cm-es erős szárakat, nagyobb elágazások kifejlődését tette lehetővé.
Idén a száraz tavasz nem kedvezett a gombás megbetegedéseknek. A csapadékosabb, párásabb területeken, illetve ha a vetésforgót nem tartották be kellőképpen (már pedig ez egyre gyakrabban, még a szakmailag jól képzett termesztőknél is előfordul), nagyszámú kórokozó, főként Sclerotinia jelent meg. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy nagyon nagy a tét, ha valaki nem tartja be a minimálisan 4 éves forgót, mert a kártevők és a gombabetegségek felszaporodása miatti nagymértékû termésvesztés bizony nagy csalódásokat okozhat! Jó hír viszont, hogy az igényes gazdák most már beépítik a gombaölő szeres kezelést a technológiába, de szükség esetén akár többször is alkalmaznak kezeléseket. Hadd emeljem ki a dalmandi, a nagyszénási gyakorlatot, ahol kétszer, Bácsbokodon háromszor is védekeztek, csakhogy elősegítsék a minél nagyobb, egészségesebb és jobb minőségû termés kifejlődését!
S amire idén sem kaptunk választ, legalább is a hazai kísérletekből nem, az a télállóság, melynek objektív megítélésére az elmúlt télen sem volt lehetőségünk. A nemesítőházak európai kísérleti hálózatában azonban akadt néhány olyan hely – Svédországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Csehországban – ahol megvolt a megfelelő kitettség a télállóság mérésére. Ezeknek az adatoknak a birtokában a fajtatulajdonosok minden bizonnyal levonják majd a következtetéseket és megteszik az ésszerû javaslataikat.
Azt gondolom, hogy az elmúlt év nagyon tanulságos volt, sok mindenre felhívta a figyelmet. Talán a legnagyobb sikernek azt tartom, hogy a gazdák elkezdtek másképpen gondolkodni a repcéről, akarják jobban, hatékonyabban, profit-orientáltabban termeszteni. Örök igazság, hogy az évjárat mindig az egyik legfontosabb befolyásoló tényező, amihez alkalmazkodnunk kell technológiával, fajtával, megfelelő rugalmassággal és aktivitással. Azt gondolom, hogy jelenleg a legerősebb láncszem a genetika, mert látványos fejlődés szemtanúi lehetünk minden évben. A jelenleg rendelkezésre álló és folyamatosan fejlődő fajtakínálat termőképességben, betegség-ellenállóképességben, stabilitásban is egyre többet és jobbat kínál. A hibrid-arány is meghatározó mértékû, 70% körüli, ami jelzi, hogy a termesztők belátták a hibridek nagyobb stressztûrő képességében és teljesítményében rejlő előnyöket.
Összefoglalva az elmondottakat, úgy érzem, idén is sokat tanultunk és tapasztaltunk a termesztőktől és a nemesítőktől. Ami számomra a legtanulságosabb, hogy ebben az évben bizonyosodott be igazán, hogy magas színvonalú technológia alkalmazásával még kedvezőtlen körülmények között is lehet jól és jövedelmezően repcét termeszteni!
Dr. Kiss Erzsébet
fejlesztőmérnök
A cikk szerzője: Dr. Kiss Erzsébet
