Az elmúlt évek szárazabb őszi időjárása után az esőmentes napok mellett a szárítókapacitás volt a szûk keresztmetszet.
A novemberrel megérkezett a tavasz, ami könnyebbséget hozott a munkákat illetően. A csapadékos tenyészidőszak következtében a kukorica, a napraforgó szára vonódottabb és a mennyisége is több volt a megszokottnál. Így sok helyütt tapasztalhattunk egyenetlen, rossz minőségû szárzúzást.
A szármaradvány-kezelés jelentőségét a hektáronként visszamaradó több tonna növényi maradvány adja, ami értékes szervesanyag- (humusz) és tápanyag-forrás. A kedvező hasznosuláshoz – a biológiai feltáródáshoz – gondos szárkezelés és talajba dolgozás szükséges. Milyen hibák fordulnak elő a növényi maradványok hasznosítása során?
A lebontási és feltáródási folyamat akkor gyors, ha apró méretû a zúzott növényi maradvány, hiszen ez esetben elég nagy a bontható felület, könnyebben kezdik meg a baktériumok a tevékenységüket. Sajnos még ma is használunk elavult, szárzúzó nélküli vagy kétes minőségû munkát végző kukorica adaptereket. Ezek nem képesek homogén mulcs létrehozására. Ekkor tetézi a hibát, ha a „szőrös” tarlót tárcsás bekeverés nélkül szántják. Ilyenkor szinte garantált a kukoricaszár összetorlódása, a kedvező minőségû alapmûvelés lehetősége elvész. Nincs csúnyább látvány, mint a félig leforgatott vagy a kiforgott, összekupacolt kukoricaszár, amiből az idei ősszel sokat láthattunk.
Az alapmûvelés előtti bekeverő jellegû tarlóhántásnak több hasznát is megtapasztalhattuk a szezonban. Gyenge zúzási minőség esetén segít az aprításban, továbbá a felső talajréteget fellazítja és egyúttal bekeveri a növényi maradványokat. Így csökken annak a kockázata, hogy a szántással egy mélységbe, a képződő eketalpra forgassuk le az összes biomasszát. Ez ugyanis gyakori hiba, hiszen az eke feladata a felső leromlott szerkezetû talaj lefordítása. A keverő munka kevéssé jellemző az ekékre, bár a jobb konstrukciók és kormánylemez kialakítások – optimális, nyirkos állapotot feltételezve – képesek keverni, porhanyítani a talajt. Abban az esetben, ha nagy menynyiségû növényi maradvány egy mélységbe és még rosszabb esetben tömörödött eketalpra fordul alá, biztosra vehető, hogy a biológiai lebontó folyamatok lassabban vagy alig mennek végbe. A levegőtlen körülmények ugyanis nem kedveznek a szervesanyag-bontásnak, e helyett penészedik és akár évekre is konzerválódik a mulcs.
A gondos szármaradvány-kezelés és a bekeverés után az alapmûvelést is szakszerûen kell megválasztani és elvégezni.
A megszokottól nagyobb mennyiségû szármaradvány miatt sokan a kalászosok alá is szántottak, majd simítóztak vagy kombinátoroztak. Az elmunkálás és magágykészítés kockázatát a szántott réteg túlzott visszatömörítése jelentette. A forgatásos mellett a tárcsás volt a legnagyobb felületen alkalmazott alapmûvelés. Ennél a változatnál a tárcsatalp-kialakulás veszélye – a nedves talajállapot miatt – általános volt. A kényszerûség vagy szakszerûtlenség miatt eke- vagy tárcsatalppal lerontott talaj termesztési kockázatot jelent a következő tenyészidőszakban. A körülmények tudatában ezzel kompromisszumot kell kötni, de nem szabad elfelejteni, hogy a talajunk javításra szorul! A következő alkalmas időszakban (pl. nyár vagy ősz) lazítsuk meg a mûvelőtalpas, tömörödött talajokat.
A nedves talaj miatt sok helyütt a szántás képe csúnya, szalonnás. A felület nem vagy nehezen omlik meg, ez esetben csak a téli fagyok munkájában bízhatunk. Tavasszal mihamarabbi hatékony, de kímélő szántáselmunkálásra lesz szükség. Szebb és könnyebben elmunkálható felszínt láthattunk az ekére szerelt elmunkálók nyomán. Váltvaforgató ekék esetén az átfordulós, míg ágyekékhez a fésûs vagy a forgóelemes változatok a legjobb megoldások (kép), amik – sajnos – a gyakorlat által kevéssé ismertek és megbecsültek.
A csapadékos ősz rámutatott a nehézkultivátoros alapmûvelés előnyeire, amelyek közül a nedves talajon való alkalmazhatóságot emelném ki. A gyakorlat egyre inkább felismeri, hogy a jobb konstrukciók képesek mélyen átlazítani a mûvelt réteget, bekeverni a növényi maradványokat és télbe engedhető felszínt alakítanak ki. Az őszi munkacsúcsok időszakában nem elhanyagolható szempont a szántáshoz képest másfél-kétszeres mûszakteljesítmény.
Bottlik László
A cikk szerzője: Bottlik László
