Az aerob tartósításra legrégebben használt hatóanyaga a propionsav, amelynek penészgátló hatása közismert (lásd 1. ábra).

Eleinte főként 99,5% propionsavat használtak e célra, viszont idővel kiderült, hogy erősen korrozív sav lévén, károkat okozhat a gépi eszközökben és a tárolókban. Ezen kívül veszélyes árunak minősül, így szállítása, manipulálása sem egyszerû feladat. Ammónia vagy nátrium hozzáadásával csökkenthető a szerves savak korróziója és veszélyessége, így ma a piacon leginkább (részlegesen) ammonizált készítményekkel találkozhatunk. Hátránya viszont e kiszerelési formának, hogy a végtermék pH-ja magasabb. Ez azért jelent hátrányt, mivel ugyanazon sav adott gombára vonatkozó minimális gátlási koncentrációja magasabb közegi pH esetében sokkal nagyobb, így ugyanazon hatás eléréséhez magasabb dózis szükséges (lásd 2. és 3. ábra). E hátrányt úgy lehet például kiküszöbölni, hogy valamilyen módon

visszacsökkentjük a készítmény pH-ját.

A gyakorlatban erre leginkább lignoszulfonsav vagy hangyasav hozzáadása terjedt el. IIy módon elérhető, hogy alacsony korrózió mellett mégsem kell emelt dózist alkalmazni.

Gyakorlati adagolás

Az üzemi gyakorlatban természetesen nem lehet laboratóriumi körülményeket produkálni, így az elméletinél magasabb dózist célszerû alkalmazni. Hogy mennyivel magasabbat, azt a tárolási időn kívül több tényező is befolyásolja. A teljesség igénye nélkül a következő dózismódosító tényezőket emelném ki: 



- A termény vízaktivitása. Általában a termény nedvességtartalmát mérjük, ho-lott a romlásra való hajlamosságot a vízaktivitás mutatja meg valójában, amely a relatív egyensúlyi páratartalommal mérhető. Megeshet, hogy egy 15%-osra szárított kukoricatétel minden további nélkül eltartható, viszont előfordulhat, hogy egy másik fajta esetében 13% nedvességtartalomnál is gondok jelentkeznek, mivel hiába alacsonyabb a nedvességtartalma, de a pe-nészek számára hozzáférhetőbb a víz, az eltérő morfológia folytán. A nedves termény savdózisának beállításakor is ideálisabb lenne, ha a nedvességtartalom helyett a vízaktivitást lehetne alapul venni.

- A termény porossága, tört szemek. A kisebb frakciójú szennyezettségek jobban magukba szívják a rájuttatott szerves savat, mint maga a termény, így magasabb dózist célszerû kijuttatni a megfelelő védelem eléréséhez. Tört szemek esetében nagyobb a veszélyeztetett felület, ezért indokolt a magasabb dózis.

- Rossz tárolási körülmények. A tárolási hiányosságok, mint például túlzott mér-tékû kondenzvíz-képződés, beázások stb. nagymértékben befolyásolják a savadagolás mennyiségét. Ilyenkor lokálisan, a veszélyes helyeken célszerû növelni a kijuttatott sav mennyiségét.

Ha a témával kapcsolatban kérdései vannak, legjobb tudásom szerint válaszolok rá, illetve szívesen bocsátom a Tisztelt Olvasó rendelkezésére hazai és külföldi szakirodalmi, valamint saját vizsgálati eredményeket.

Karnóth Joris • +36-70/318-6598

A cikk szerzője: Karnóth Joris