A 2009/10-és vegetációs évben az állami kísérletekben a Syngenta repce- hibridek és fajták szinte mindegyike idén is a kísérleti átlag felett teljesített. Jó hír ez mindazoknak, akik a köztermesztésben is őket választották, hiszen az elmúlt szezon időjárása meglehetősen szélsőséges volt: szárazság, fagy, özönvíz, kánikula, mely igencsak próbára tette a repcetermesztést is. A repcetermesztés szempontjából szûk keresztmetszetnek számító pontok szinte mindegyike bekövetkezett.
A száraz nyár végi, ősz eleji időjárás megtizedelte az elvetett állományokat, feltéve ha azok ki tudtak kelni. Az aszály elsősorban az alföldi régiót érintette, ahol ráadásul a legnagyobb ütemben fejlődött a repcetermesztés az elmúlt években. Sokan a megszokott gyakorlatnak megfelelően az általában augusztus végén megjelenő néhány csapadékos nap reményében elvetették a repcét a poros, kiszáradt magágyba. Volt ahol meg is érkezett a „menetrendszerû” kelesztő csapadék, de sajnos csak 1–2 nap erejéig és kis mennyiségben. Ahol a víz le tudott jutni a magzónába ott megindult a csírázás, majd a víz felülről történő utánpótlása hiányában a csíranövények részlegesen vagy teljesen alászáradtak. Azokon a területeken, ahol sikerült megőrizni a nedvességet a talaj felső rétegeiben, és sikerült egy kemény, de nedves magpadot kialakítani a repcevetésnek, ott a csíranövények meg tudtak kapaszkodni, és az életre elindulni. Sok esetben azonban nem kapkodták el a repce vetését – hozzáteszem helyesen, főleg ott ahol a talajok nem voltak alkalmasak az optimális magágy kialakítására. Itt a csapadékra a legtöbb alföldi régióban meglehetősen sokat kellett várni, ami akár egy szeptember végi vetést is jelenthetett. Ezek a területek semmivel nem indultak hátrányosabb helyzetből, sőt, hatalmas előnyük volt az augusztusban elvetett és elfeküdt, vigorvesztett állományokhoz képest. Nem szokatlan a mostanihoz hasonló nyár végi aszály, sőt azt gondolom teljesen logikus is, hiszen a legmelegebb és legszárazabb évszakról beszélünk.
Meg kell tényszerûen fogalmazzuk, hogy szántóföldi kultúráink közül az őszi káposztarepce vetése igényli a legnagyobb szakértelmet és körültekintést, lényeges hátrányban van e tekintetben a tavaszi vetésû növényekhez, de még az őszi búzához képest is. Az őszi káposztarepce vetésénél el kell felejteni a rutint és reménykedést. Lehet, hogy 50%-ban bejön a menetrendszerû eső, és az augusztusban elvetett állományok megfelelő fejlettséggel tudnak menni a télbe, de ez a dupla vagy semmi taktika sokba kerülhet a termelőnek, mint ahogyan ezt sajnos sokan megtapasztalhatták az elmúlt szezonban.
A megoldást a nagyobb környezeti alkalmazkodóképességgel rendelkező hibridrepcék adják, melyek gyors kezdeti fejlődésüknek köszönhetően biztosítani tudják az optimális fejlettséget a tél beállta előtt egy rövidebb időszak alatt is. Természetesen a vetésidő eltolása nem határok nélküli, de általánosságban megfogalmazható, hogy talán a megszokottól egy hónappal is később tudjuk kezdeni a vetésünket a hibridrepcékkel. Természetesen megfogalmazódik egy aszályos augusztus utáni csapadékos szeptember előfordulása is, mely ismételten nem ad lehetőséget az optimális magágy elkészítésére és a vetésre, mely esetben a fenti logikával sajnos teljesen le kell mondjunk az évi repcetermesztésről, de az ilyen évjáratok talán sokkal ritkábbak.
Az optimális nedvességû és szerkezetû magágyba vetett gyorsan és egyenletesen fejlődő állományok is sokkal nagyobb biztonságot nyújtanak a környezeti elemekkel szemben. Az elmúlt tél folyamán sokszor kúszott –15–20C° környékére a hőmérő higanyszála, melynek ellenére mégsem beszélhetünk országos kiterjedésû fagykárokról a repcékben, sőt. Szerencsére a szélsőséges hőmérsékletek nem hirtelen következtek be, ráadásul hótakaró is volt, ami megvédte az állományokat. Összességében az ősszel jól induló állományok kiváló kondícióval várták a tavaszt, ami idén a megszokott menetrendben jelentkezett, nem tört ránk nagy hőmérséklettel, fokozatosan melegedett az év. A szárbainduláshoz mondhatni optimálisak voltak a feltételek, nem volt gyors és erőltetett, ahogyan 2009 tavaszán.
Az átlagosnál melegebb, de csapadékosabb április nagyon kedvezett az esetlegesen még gyengébb, ritkább állományoknak is. Sok esetben találkozhattunk 100–200 ezer/ha-os tőállományokkal – a már említett aszályos ősz jegyeit hordozva. Ezen a ponton ismét a hibridrepcék kerültek előnybe a szabadelvirágzású fajtákkal szemben, hiszen a nagyobb vegetatív tömeget termelni képes hibridek jobban ki tudták használni nagyobb térállási lehetőségüket. Hibridtől függően az elágazások száma nagy volt, és már egészen lentről indultak.
A nagyszámú elágazásnak és a kedvező időjárásnak köszönhetően a virágzás időszaka meghosszabbodott, a kötések is jól sikerültek, szinte minden becő termékenyülni tudott. Majd az időjárás tovább kedvezett a repcének, legalább is a csapadék tekintetében. A sok csapadék és enyhe hőmérséklet kedvezett viszont a szárbetegségeknek is, elsősorban a fehérpenészes szárrothadásnak, a Sclerotinia sclerotiorumnak. Az erre fogékonyabb hibridek és fajták kevésbé tudtak ellenállni a fertőzésnek, ami már ekkor megpecsételte a terméseredményeket. A fertőzési nyomás mértéke a különböző régiókban nem volt egyenlő erősségû, volt ahol gyakorlatilag hibridtől függetlenül 80–90%-os fertőzés volt, de ahol a nyomás elfogadható szinten maradt, ott volt különbség a hibridek ellenálló képessége között. Az MGSZH állami kísérletek alapján kijelenthető, hogy a Syngenta hibridek és fajták előkelő helyen szerepeltek a sclerotinia-val szembeni ellenállóságban. Természetesen nem szabad egyetlen helyet kiragadni a kísérletek közül, de volt olyan kísérleti állomás (Kaposvár), ahol a minősített fajtasorban minden éréscsoportban a Syngenta hibridek és fajták végeztek az abszolút első helyen (1. táblázat).
A kedvező tavaszi időjárás ellenére sajnos a magtermések elmaradtak a rekordoktól, köszönhetően valószínûleg a kora tavaszi erős kártevő nyomásnak, az előbb említett szintén erős fehérpenészes szárrothadás fertőzéseknek, és nem utolsó sorban a heves viharok okozta mechanikai behatások következtében. A legtöbb helyen az állományok korán megdőltek, ami miatt részben egyfajta kényszerérés indult meg. A magfejlődés legfontosabb időszakában a turgorvesztett növények a június közepén bekövetkező kánikulában megszorultak. Ugyan jelen pillanatban még nincsenek birtokunkban országos terméseredmények, de már a kísérleti eredményekből valószínûsíthető a rekordtermésektől való elmaradás (2. táblázat).
Ugyan a 6–7 t/ha-os genetikai potenciálok elmaradtak, de ezen év azonban mégis alkalmas volt arra, hogy a kísérleti eredményekből jó következtetéseket tudjunk levonni a teljesítmény és a környezeti válaszreakciók összefüggésének tekintetében. Mind az állami mind a saját kísérleti eredményeink alátámasztották genetikai elvárásainkat.
Kovács Attila
