A neves szakember másfél évtizedig dolgozott Martonvásáron, de kötődése azóta is szoros a kutatóintézethez. Előadását is hagyománytisztelő bevezetővel kezdte, amikor olyan neves elődökről beszélt, akik mindmáig méltán említendők a jeles szakkonfereciák során.



Így például Papp Endre, a hibridkukorica atyja, akinek világszerte nagy sikerû hibridkukorica történetéről mostanában sajnos kevés szó esik. Vagy Bajai Jenő, aki ugyancsak martonvásári kutatóként tett rengeteget a kukorica agrotechnikáért, és Győrffy Béla professzor, aki tudós mezőgazdászként a növénytermesztő szakma „papája” volt.

Mintegy 1500 évvel ezelőtt, Mexikóban felismerték, hogy a kukorica nagyobb produktumú növény a többinél. Az élettanilag C4-es típusú, egyszikû növény mintegy 23–27%-kal nagyobb produktumra képes, mint a kalászos gabonák. Nyilvánvalóan ennek megfelelő feltételei is vannak, s ezeket teljesítenünk kell. A címben felvetett kérdésre válaszul tehát elmondható: a kukorica mintegy kétharmadát takarmányozásra fordítjuk, bő 18%-át az ipari felhasználás teszi ki, illetve 8% körüli a hazai humán étkezés igénye – a többlet az export mennyiség, az évente változó igényeknek megfelelően. A legnagyobb veszedelmet a szakember az állatállomány fogyásából következő takarmányigény csökkenésében látja. A megújuló energia felhasználásban azonban már 4–6% szerephez jutott a kukorica. Sajnos a kukorica a növénytermesztési kultúrák közül az egyik legsérülékenyebb, legsebezhetőbb biológiailag, gazdaságilag, és mûszakilag is. Ha egy intenzív kultúra bármely eleme hiányzik, az beláthatatlan következményekkel bír az egész termelésre.



A kukorica sokféle szempontból csoportosítható; szemes, siló, csemege – vagy érésidő szerint a korai/kései FAO szám alapján, – illetve genetikai tulajdonságai szerint (szabad levirágzású, hibrid, GMO; ahol az első csoport kipusztulóban van, az utolsó pedig tilalom alatt áll). Ennek ellenére akár nemesítési, akár gyakorlati szempontból előbb utóbb mindegyikhez hozzá kell nyúlni. A tenyészidőszak alapján hazánkban a 200–600 FAO szám szerinti fajtákat van lehetőségünk termelni, ehhez képest megállapíthatjuk, hogy szinte csak a 300–400-as csoportban termelünk, vagyis se az elejét, se a végét nem használjuk ki ennek a sorozatnak. Sőt, a 100-as teljesen hiányzik, pedig ez sem lenne teljesen elvetendő, és néhány rizikós év kivételével a 600-as hibridet is lehetett termelni.

Magyarországon főként az SC és TC hibrideket termeljük, és a nemesítésben, illetve a vetőmagtermesztésben sem ártana újragondolni a szerkezeteket, hogy ne feltétlenül a vetőmag ára legyen a meghatározó szempont.



A jobb tápanyag hasznosító képesség, a termőképesség, vagy más szempontok alapján kellene véleményt formálni. A termőhelyeink adottak, a hőösszeg az, amit figyelembe kell venni: még északi határainkon is kiváló a lehetőség kukorica termesztésre, déli határainkon pedig kifejezetten optimális.

A hőösszeg mellett még egy fontos tényező szükséges: ez pedig a víz.

Kukoricát tehát bárhol termeszthetünk, a silány területek kivételével (ahol számos más növényünk viszont termelhető). A problémát a tápanyagellátás jelenti, és nem az a kérdés, hogy adjuk, vagy ne adjuk. A kukoricának (ellentétben más növényekkel) minden tápanyag-, illetve növényvédelmi kezelést időben kell megkapnia, azt később már nem lehet pótolni. Tehát igen átgondolt és nagyon intenzív technológiát igényel, amit ha elhibázunk, (mit, mikor, mennyit, mivel…) az nem csak technikai, de gazdasági felelősség is. A szakma szabályai világosak, azokat be kell tartani!



A növényvédelem, a kártevők és a betegségek témakörét követően a professzor kitért az öntözésre és annak problémájára is. Magyarországon az elmúlt évtizedek agrárpolitikája öntözés ellenes volt. Komoly szemléletváltásra van szükség tehát, mert az öntözés nem a locsolást jelenti, hanem egy gazdálkodási forma. Ez döntés kérdése: az öntöző berendezéseket üzemeltetni kell. Ma hazánkban az öntözhető kukoricaterületnek mindössze 3–4%-át öntözzük, ez stabilnak tekinthető, de nem biztos, hogy gazdaságos.



A nemesítés legnagyobb eredménye, hogy nem minden hibrid és nem minden FAO csoport rendelkezik azonos vízleadó képességgel. A megfelelő hibrid megválasztásával tehát milliókat veszíthetünk vagy nyerhetünk.

Magyarországon át kellene gondolni a kukorica-betakarítási és -tárolási technológiákat is. Jelenleg a kukoricát hazánkban csaknem kizárólag szemesen takarítjuk be és szárítást követően tároljuk. Ennek viszont, különösen csapadékos őszön igen nagy a költségigénye. A világ számos nagy kukoricatermesztő országában alkalmazzák ugyanakkor a CCM módszert, vagyis a csutkazúzalékkal vegyes tárolást, vagy a nedves szemes tárolási formákat.

Összefoglalva a címben felvetett kérdést, miszerint „miért érdemel nagyobb figyelmet a kukorica” megállapítható, hogy amellett, hogy az egyik legnagyobb kultúránk, ez az a növény, amely alapját képezi gazdasági állataink takarmányozásának, számos feldolgozóipari tevékenységnek, és nem utolsósorban egyik jelentős tényezője a mezőgazdasági exportnak.





A kukoricatermesztés sikerét azonban csak és kizárólag a korszerû biológiai alapok, a kifogástalan technológia és főként a szakma írott és íratlan szabályainak ismerete és betartása jelentheti.