Valamikor a XX. század elején, a műtrágyák alkalmazásának kezdeti időszakában alakult ki a „belterjesség”, illetve a „külterjesség” fogalma, melyet később az „intenzív” és „extenzív” jelzők váltottak fel. Akkori felfogás szerint ezek a jelzők az adott gazdaság „fejlettségének” és „korszerűségének” szintjére utaltak.

Összeegyeztethető-e az intenzitás régi és új értelmezése napjainkban, amikor a mezőgazdasági termelés elsődleges szempontja a nyereséges és biztonságos működés, mely nem elsősorban a műtrágya-felhasználáson vagy a gépesítettségen múlik?

Próbáljunk meg felelni az alábbi kérdésekre:

• Társadalmi és természetvédelmi szempontból pozitív vagy negatív jelzőnek tekintjük, ha egy vállalkozásról azt olvassuk, intenzív formában termeszti a napraforgót?
• Meg tudunk határozni releváns paramétereket, melyek a napraforgó termesztés intenzitásának jellemzésére alkalmasak a környezeti körülményektől függetlenül?
• Egyáltalán, beszélhetünk-e kultúra szinten az intenzitás kérdéséről, vagy inkább a gazdálkodás egészén keresztül kellene vizsgálni a kérdést?
• Viszonyulhat-e azonosan az integrált mezőgazdasági termelés, a precíziós mezőgazdaság, vagy az ökológiai termesztés fogalma az intenzív termelés fogalmával? Vajon alapvető jellemzője az intenzív termesztésnek a birtokméret, a gépesítettség foka, a táblák mérete és adottsága?
• Ugyanazon szempontok alapján, mint az olajipari napraforgó tömegtermelés, lehet-e beszélni „intenzív” napraforgó vetőmagtermesztésről vagy bionapraforgó termesztésről?

Az elmúlt évtizedekben, főleg a száraz évjáratok gyakoriságának növekedésével, a napraforgó az egyik alapvető kultúrává vált hazánkban. Egyes régiókban, ahol az aszálynak való kitettség miatt a kukoricatermesztés nagy felületen túl kockázatos lenne, az őszi kalászos gabonák mellett az első számú „pénzes növény”.

A vetésterület változása jól jelzi, hogyan növekedett a „termelési kedv” a 2000-ben tapasztalt negatív rekord után
(1. ábra). Ennek az emelkedésnek nem csak a természeti körülmények változása kedvezett. Egyrészt az EU piaci kereslet folyamatos növekedése pozitív irányban befolyásolta a nemzetközi piaci árakat és így a hazai felvásárlási árakat is. Állandósult a keresleti piac, azaz a felvevő piac igényei gyorsabban növekedtek, mint a termelés volumene, így már vetéskor is nagy biztonsággal lehetett számítani a kedvező felvásárlási árakra. Ráadásul a garantált áras felvásárlási előszerződések rendszere kiszámíthatóbbá tette a termelést. Ez utóbbi, első látásra talán nem annyira jelentősnek tűnő momentum azt eredményezte, hogy a nagyobb hozamok és a nagyobb haszon „biztos” reményében a termelők többsége hajlandó volt a termelés emeltebb szintű finanszírozására is olyan régiókban, ahol a termőföld minősége, vagy egyéb környezeti tényező miatt az elérhető gazdasági eredmény rendszerint kisebb.

Másrészt jelentős szerepe volt a termelési kedv növekedésében azoknak az újgenerációs olajhibrideknek, melyek termésstabilitása és termőképessége jóval (1–1,5 t/ha többlettermés) meghaladja a korábbi időszak hibridkínálatának képességeit. A fajta mellé a vetőmag-forgalmazók a kedvező hozamokat elősegítő fajtaspecifikus termesztéstechnológiát is kínálnak. A faj genetikai potenciálja valójában ezekben az „intenzív” hibridekben kezd kiteljesedni.

Azt nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy Földünk növényter-
mesztésre alkalmas természetes felülete tartósan nem fog növekedni, sőt az urbanizáció, az iparosodás, környezeti-, időjárási szélsőségek növekedése miatt egyre nagyobb ütemben csökken. Mindezeken felül természetvédelmi, környezetvédelmi és egyéb társadalmi szempontok is abba az irányba terelik a mezőgazdaságot, hogy a szükséges élelmiszer és takarmány alapanyagokat a lehető legkisebb területen a lehető legnagyobb termelési intenzitás mellett termelje meg. Az összes ter-
mesztett kultúrának ezen az egyre csökkenő területen kell osztozni, így a kultúrák bizonyos értelemben egymással is versengenek a nagyobb vetésterületért.

A szakemberek többsége egyetért abban, hogy a mezőgazdaság jövője az „intenzív” gazdálkodás, amely alatt azt értik, hogy a föld lakosságának élelmiszer szükségletét kisebb felületen, de „intenzív” módon kell megtermelni, a felszabaduló területeken pedig a természetvédelmi programokat kell előtérbe helyezni. Mások szerint a jövő az ökológiai és biogazdálkodásé, ők elutasítva a „nem természetes” technológiákat, bizonyos piaci szegmenseket megcélozva tudnak eredményesen gazdálkodni.  A napraforgó termékpálya piaci szereplőinek a nemesítőktől és vetőmag-forgalmazóktól a termelőkön keresztül a feldolgozó üzemekig egyaránt érdeke, hogy a keletkező végtermékek után folyamatos társadalmi kereslet valósuljon meg olyan elfogadott árszínvonalon, mely biztosítja az egész vertikum gazdaságos működését, fejlődőképességének fenntarthatóságát.  

A napraforgó vertikum fenntartható fejődési pályán tartása megkívánja az összes szereplő sikeres „együttműködését”, függetlenül attól, hogy ez tudatosan valósul-e meg. Talán kiderül az eddigiekből is, hogy a kultúra intenzitásának megítélése napraforgó vonatkozásában elég összetett szemléletet igényel, és talán nem is célravezető, hiszen a sikeres napraforgó termesztéshez gazdálkodónként valószínűleg más-más intenzitási szintet lehet és kell megvalósítani. Nincs egyedül üdvözítő megoldás, valójában „egyedi optimális intenzitás” meghatározásáról beszélhetünk.

Az „optimális intenzitás” kérdése vizsgálható genetikai, környezeti-területi, technológiai-technikai, finanszírozási, piaci szempontból, és a jogszabályi környezet adta lehetőségek oldaláról is.

Az összes tényező együttesen hat a termelői döntésekre, amelyek végső soron évről évre meghatározzák a termesztés intenzitását.

A termesztéstechnológia és a hozzá kapcsolódó gépi technika az egyik meghatározó eleme a termesztés intenzitásának. Az „agrárolló” jelenség, azaz a mezőgazdasági input anyagok (gázolaj, műtrágya, növényvédő szerek, alkatrészek, vetőmag stb.) árának szinte folyamatos emelkedése, és az értékesítési árak ehhez képest csökkent mértékű emelkedése, gyakori ingadozása a befektetett eszközök területegységre vetített megtérülésének csökkenését vagy veszteséget eredményez. Ez a folyamat hosszú távon csökkenti az egységnyi földterület eltartó képességét, ezért a mezőgazdasági termelésből élők igyekeznek egy viszonylag optimális birtokméretet kialakítani. A nagyobb birtokméret, a későbbiekben nagyobb logisztikai, tárolási, és értékesítési feladatok elé állítja a gazdálkodókat, ami további beruházási igényeket gerjeszt, azaz a fejlesztésben nincs megállás. Minél nagyobb egy gazdaság, annál jelentősebb szerepe van a termelési intenzitás optimális beállításának. Az optimalizálás kiterjedhet az erőgépek és művelő eszközök teljesítményének összehangolására a birtokméret alapján, precíziós eszközök bevezetésére és alkalmazására, öntözés alkalmazására, az adott környezeti feltételekhez kialakított integrált tápanyag-gazdálkodásra, vetésforgóra, talajvédelemre és növényvédelemre, a munkafolyamatok és a tárolási kapacitások kihasználtságának összehangolására stb.

A modern technológiák alkalmazása azonban tárgyi tudást és felkészültséget is igényel, tehát a gazdálkodók akkor képesek „topon maradni”, ha képesek folyamatosan követni és helyesen alkalmazni a legújabb technológiákat, technikákat.   

Az agrárkutatással, fejlesztéssel, szaktanácsadással, egy szóval tudástranszferrel foglalkozó szakemberek (természetesen ideértve a technológiát vagy fajtát forgalmazó cégek szakembereit is) felelősségteljes feladata, hogy a termelőket elegendő információval lássák el az eredményes döntések meghozatalához az optimális termelési intenzitás szintjének kialakításában. 

Technológiai oldalról összefoglalásképpen elmondható, hogy a napraforgó termesztés nem attól intenzív, hogy valaki nagy területen termel, vagy a legmodernebb gépeket alkalmazza, hanem attól, hogy a saját lehetőségein belül, felhasználva az elérhető legújabb ismereteket, optimalizálja a technológiai elemeket, és ezáltal növeli a gazdálkodás eredményességét.

 
A világ napraforgó termése az elmúlt évben 40,2 millió t volt. A növekedés 13%-os az előző évhez viszonyítva.
A két legnagyobb termelő ország jelentős eredményeket ért el. Ukrajna 9-ről 10 millió t-ra, míg Oroszország 8-ról 9 millió t-ra növelte termelését 2013-ban. Az EU keleti régiójában Bulgáriában és Romániában is kiemelkedő eredmények születtek. A napraforgó betakarított vetésterülete a 2013-as tenyészidőszakban hazánkban 602 011 ha volt. Az előző év betakarított területéhez viszonyítva a betakarított terület 1,8%-kal csökkent.

Az országos termésátlag 2,493 t/ha volt, az előző évi eredményhez képest a termésátlag 0,419 t-val több volt. A megtermelt napraforgó mennyiség 1 506 384 t, ami a 2012-es év eredményénél 229 724 t-val volt több.

A Dunántúlon a betakarított napraforgó terület 173 274 ha volt, a 2012 évhez viszonyítva  7,7%-kal több, az Alföldön 350 987 ha-t takarítottak be, a területcsökkenés 3,0%-os volt. Észak-Magyarországon pedig 13,64%-kal csökkent a betakarított terület, ami 80 252 ha volt. Ezek az elmúlt év statisztikai adatai napraforgó termesztésünkről a nem éppen optimális időjárási körülmények ellenére.

A hazai napraforgó termesztés jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt 16 évben. 1997-ben az országos termésátlag csak 1,1 t/ha volt. Az elvetett 444 ezer ha-on összesen 488,4 ezer t napraforgó termett. A terméskiesés a gazdaságilag nagy károkat okozó Diaporthe helianthi-nak volt tulajdonítható. Azóta a napraforgó vetésterületének növekedése csaknem folyamatosnak tekinthető, csak 2000-ben volt tapasztalható erőteljes vetésterület csökkenés. 2004-től az országos termésátlagok meghaladták a 2 t/ha-os eredményt, sőt 2008-ban 2,707 t/ha országos termésátlaggal kiemelkedő eredményt ért el az ország. Az összes 555 ezer ha-on megtermelt napraforgó termésmennyisége meghaladta az 1,5 millió t-át. A vetésterület-növekedés 2012-re elérte a 616 ezer ha-t.
Az ország napraforgó termelése 2004-től folyamatosan 1–1,5 millió t között változik.

A napraforgó termesztés az elmúlt időszakban jelentős genetikai és termesztéstechnológiai változáson ment keresztül. A magyar termelő igényes a fajtaválasztásnál és fogékony új termesztéstechnológiai megoldások iránt.

A fajtahasználat rendkívül koncentrált, a piacvezető tíz hibrid adja a vetésterület több mint 80%-át és van olyan hibrid, melynek vetésterülete 220–250 000 ha-ra tehető.

Jelenleg a vetésterület 60–65%-án imazamox-rezisztens napraforgóhibrideket, míg 15–20%-án a szulfonil-karbamid csoportba tartozó tribenuron-metil hatóanyagra rezisztens hibrideket termesztenek. A hagyományos napraforgók vetésterületi részesedése már csak 20–25%, ami a jövőben tovább csökkenhet. Az ilyen mértékű herbicidrezisztens napraforgó termesztés új problémák elé állítja a termelőket. A jövőben meg kell majd oldani a herbicidrezisztens gyomok és árvakelések kezelésének problémáját.

Megítélésem szerint ez egy sok tényezőből álló bonyolult kérdés, és ennek megfelelően a felvetésre adható válaszok is többfélék lehetnek, illetve viszonylagosak. A szűkebb szakmámnál maradva elsősorban a fajtaválaszték szempontjából próbálom megvizsgálni a kérdést. Ebből a szempontból úgy gondolom, a hazai növénytermesztőknek nem lehet okuk a panaszra, hiszen szinte minden jelentős nemesítőház meglehetősen gazdag kínálattal van jelen Magyarországon. Konkrét számokkal illusztrálva ez 10–12 fajtatulajdonost és közel 80 hibridet jelent. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy a legújabb fejlesztésű „top genetikák” mindenki számára elérhetők és megvásárolhatók. Az elmúlt évek azt bizonyították, hogy a termelők nagymértékben éltek is ezzel a lehetőséggel, hiszen az értékesített hibridszerkezetben jelentős változás történt. Amíg az új, drágább prémium termékek iránt folyamatosan nőtt a kereslet, addig a legolcsóbb szegmens szinte teljesen eltűnt. Emellett jelentősen nőtt a nagy értékű rovarölő szerrel csávázott vetőmagok aránya az összes értékesítésen belül.

A herbicidtoleráns hibridek (HT) piaci 80%-ot elérő részesedése európai szinten is magasnak számít, illetve Franciaország mellett hazánkban kerültek bevezetésre először a magas olajsavas (HO) + HT hibridek.

Az érem másik oldala pedig az, hogy a termelők valójában mennyit tudnak kiaknázni abból a magas genetikai potenciálból, amellyel a piacon elérhető hibridek rendelkeznek. Ebben a tekintetben már egyáltalán nem ilyen kedvező a kép. A tavalyi országos napraforgó termésátlagok 2,5 t/ha körül alakultak. Ezzel szemben a hatóság által végzett, hivatalos fajtaregisztrációs kisparcellás kísérleti eredmények éréscsoporttól és technológiától függően 3,5–4,0 t/ha között alakultak. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezek minimális tápanyag-utánpótlással végzett öntözetlen kísérletek, ahol a gyom- és kártevő védelem ugyan engedélyezett, azonban a gombabetegségek elleni vegyszeres kezelés már nem alkalmazható. Az alapkérdés tehát az, hogy hol tűnik el az 1–1,5 tonna hektáronként. Bízom benne, hogy a többi hozzászólónak lesz válasza erre a kérdésre.

A napraforgó biológiai alapjaiban a hagyományos fajtákat felváltó magas olajtartalmú fajták jelentették az első jelentős változást az 1970-es évek elején. A hamarosan megjelenő hibridek azonban még nagyobb változást idéztek elő: kezdetben a termésmennyiség, majd az olajtartalom is megnőtt a hibridek esetében a szabadelvirágzású fajtákhoz képest. Az 1980-as években ugrásszerűen megnőtt az államilag elismert hibridek száma, amely jelenleg meghaladja a százat, s megjelentek a magas olajsavas, majd herbicidrezisztens hibridek, illetve ezen tulajdonságok nemesítési kombinációi. A termelés biológiai alapjainak ez a mennyiségi változása egyúttal minőségi változással is együtt járt. A minőségi változás kettős irányú volt: egyrészt az új, nagyobb termőképességű hibridek ökológiai és agrotechnikai igénye megnövekedett, másrészt a nagyszámú, eltérő nemesítési céllal (LO, HO, IMI, SU) létrehozott, így genetikailag jelentősen különböző hibridek termesztéstechnológiai igénye eltér egymástól. A fentiek azt jelentik, hogy a jelenlegi napraforgóhibridek kikerültek az extenzív termesztéstechnológiával ter-
meszthető növények köréből, legalább átlagos vagy jobb termőhelyi feltételek mellett, átlagos vagy annál intenzívebb technológiával szükséges azokat termeszteni.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a hazai napraforgó termesztés kulcselemét a napraforgó genetikai alapok jelentős termésmeghatározó szerepe hordozza, jóval nagyobb mértékben, mint más szántóföldi növények esetében (kukorica, őszi káposztarepce), melyek jóval kitettebbek a kedvezőtlen abiotikus és biotikus tényezők alakulásának, s ezek esetében az 1 ha-ra fordított összes változó költség magasabb is. Az egyes napraforgóhibridek ökológiai, agrotechnikai igénye, beltartalmi paraméterei eltérőek, ezért nagyon fontos a hibridspecifikus technológiák kidolgozása, illetve adaptálása különböző ökológiai tájakra.

Az elmúlt években a Syngenta napraforgóhibridjei meghatározó jelentőségűek voltak és jelenleg is azok a hazai hibridportfolióban. E piacvezető hibridek sokoldalú, gyakorlati tapasztalatra épülő széles körű ismerete eredményesen szolgálta, és szolgálja a napraforgó termésmennyiségének, -minőségének és termésstabilitásának javítását a belterjes gazdálkodás fenntartása mellett.

A napraforgó nagyon változatos termesztési feltételek között termelhető növény.
A feltételekhez alkalmazkodó technológiával elfogadható eredményt hozhat mostoha, extenzív viszonyok esetén is, de jelentős hozamemelkedést képes produkálni a termesztés intenzitásának fokozásával.  Mindezt úgy, hogy a termelés költségei a gabonafélék – kukorica, kalászosok – költségszintjének az intervallumán belül tartható és a gabonatermesztés géprendszerével megvalósítható a technológia. A KITE Zrt. kísérleti és üzemi tapasztalatai alapján bizonyosan állítható, hogy ahol a szokványos, hagyományos technológia mellett 2 tonna hektáronkénti termésátlag elérhető, ott biztonságos megtérülés mellett lehet – nyilvánvalóan e miatt érdemes is – fokozni a termesztés intenzitását. Ilyen körülmények között reális a táblánkénti 4 tonnás átlaghozam elérése. Melyek ennek a legfontosabb feltételei?

Annak ellenére, hogy a napraforgó alá közvetlenül a kijuttatott tápanyag hatását alig lehet érzékelni, ne feledjük el azt, hogy 3-4 t/ha terméshez megfelelő mennyiségű tápanyagot kell felvennie a növényállománynak. A vetésforgóban a folyamatos ésszerű és harmonikus trágyázást a napraforgó igenis meghálálja! Nem igaz az, hogy a napraforgónak nem kell, vagy nem szabad nitrogént adni, csak ehhez kellő mennyiségű felvehető foszfor szükséges. A nitrogén-foszfor arány megbomlása vezet az olajtartalom csökkenéséhez és a betegségérzékenység növekedéséhez. Az intenzitás fokozása nem képzelhető el a termő tőszám hektáronkénti 50 000 fölé emelése nélkül!  A gombabetegségek ellen pedig az állományban fungicides kezeléssel, kezelésekkel kell védekezni, nem az alacsony tőszám alkalmazásával.  A fenti technológiai elemek együttes és konzekvens alkalmazásával valóban el lehet érni a termesztés intenzitásának a növelését, ami a fentebb említett termelési feltételek mellett feltétlenül meggondolandó.

 
 Igény, verseny és lehetőségek, ez a három szó a kérdés alapja. Ezek önmagukban is jelentős tudományos és tapasztalati háttérrel rendelkeznek. Aki ismeri az én gondolkodásomat az már tudja, hogy ezeket a szavakat szituációba kell helyezni, és működtetni növényvilágban, állatvilágban és emberek között. Néha az egyik, néha a másik helyről kell példát hozni, hogy a szinkron jobban érthető legyen. A szántóföldi növény, hogy közelítsünk a kérdéshez a gyökerezés pillanatától, helyhez kötött és mindennek kitett részben megfosztva azon tulajdonságától, mely ősei kizárólagos túlélését garantálta.
A dolgunkat nehezíti, hogy az életünket nagyban meghatározó termőföld elrejti szemünk elöl azokat a bonyolult folyamatokat melyek szintén függnek egy másik, a nap vezérelte rendszertől, mely a közvetlen és generált impulzusaival nagy szélsőségek között működteti a rendszert. Megpróbálva láttatni a láthatatlant, abban a közegben, mely a kezdet és a vég színtere, ahol csendben forog az „óriás szerencsekerék”, és mi mindnyájan megtesszük tétjeinket, lehetőségünk szerint, bízva a magba zárt csoda újabb és újabb
meglepetésében. Korszerű ismeretek, technika, eszközök, anyagok, szaporítóanyagok együttesen, lehetőségek az akaratát megvalósítani szándékozó ember kezében összpontosulnak, kiegészülve azokkal a természeti tényezőkkel, melyeket, ha  jól sikerül befognunk, hasznunkra válhatnak.

Ehhez viszont kell a jó felkészültség, és az állandó fogadókészség, az együtt rezdülés kiváltotta gondoskodás, mely jelentésében is felülmúlja a gondozást és az ápolást. Legkézenfekvőbb erre emberi példát hozni, de a napraforgó esetében is meghatározó, hogy a ciklusok között hogyan gondoskodunk a káros gombákkal fertőzött talajunk rehabilitálásáról.

Márpedig, ha ezt komolyan gondoljuk, akkor közvetlen „bál” után takarítsunk, nem pedig öt év múlva, amikor ismét igénybe akarjuk venni a  „termet”. „Akkor már csak portalanítani és szellőztetni kelljen.” Aki igazi intenzív módon akar napraforgót termeszteni, ne tekintse befejezettnek az aratással a ciklust sem repcénél, sem napraforgónál, hisz az első tarlómunkával tudjuk a kártevő gombákat a mesterségesen bevitt rokonainak felkínálni.

Ezzel a módszerrel tudjuk elérni a legjobb eredményt, hisz a további mélyítő műveletekkel átmenthetjük és konzerválhatjuk az egyébként masszív képleteket. Amint látjuk, minden egyes beavatkozás vagy impulzus versenyt indít el, folyamatokat gyengít vagy felerősít. Itt kell megtalálni helyünket és szerepünket, és tisztelve a lehetőségeink határait, folyamatos alkalmazkodással és éberséggel megszerezni ami jár nekünk.

Mivel a fokozódó igény minket is versenybe kényszerít, bármilyen színtűnek is ítéljük meg a mai technológiánkat, amely jó néhány gazdaságban már intenzívnek mondható, viszont ezzel elindult egy olyan folyamat, mely által az egyik legfiatalabb kultúrnövényünk robbanásszerű fejlődésen átment genetikai potenciálját ki tudjuk használni. Ehhez technológiai oldalról a precíziós vetés eszközei világszínvonalon rendelkezésünkre állnak. Így a növény habitusának megfelelő életteret akár a legújabb GEO seed kétdimenziós elektronikus vezérléssel ellátott vetőgéppel biztosítani tudjuk.

A vetéssel egy menetben starter műtrágya, mikrogranulátum, továbbá a talajlakó kártevők távoltartására szolgáló szerek kijuttatására is megvan a lehetőség, akár egyidejűleg.

A vetést követően alkalmazásra kerülő eszközök közül, úgy mint az automatikus szakaszolású, GPS -vezérlésű permetezővel megbízható pontossággal szinte ráfedés nélkül elvégezhető a gyomirtó és egyéb növényvédelmi munka. A precíz és gyors sorközművelésnek megvan az eszköze.

Az utóbbi években elterjedt hidas permetezőgépekkel megoldottá vált a vegetációs időszak bármely szakaszában úgy a növény védelmét, mint a növénylevélen keresztül történő táplálását szolgáló beavatkozások elvégzése. Ez utóbbinak azon túl, hogy az életfunkciókat, a vitalitást, a megtermékenyülést javító, könnyen és gyorsan felvehető tápanyagokhoz juttatjuk a nagy levélfelülettel rendelkező, erre kiválóan alkalmas napraforgó növényünket plusznitrogénnel tudjuk ellátni anélkül, hogy számottevő mennyiség a talajra kerülne. Mint tudjuk, nem véletlen a napraforgó esetében a nitrogénadag limitálása, mert főleg csapadékos és hosszan párás időszakokban az ismert okok miatt kortani szempontból labilissá válik, nem beszélve arról, hogy a gombák is jobban aktivizálódnak. A maximális hozamra beállított agro ökoszisztémák ennél fogva sérülékenyebbek is mint a hagyományosak. Intenzív technológiához használjunk két alkalommal is megbízható fungicidet, melyek védőhatása inkább fedésben legyen, mint sem. Várjuk meg a biológiai érést az olajtartalom beépülése végett és csak utána deszikkáljunk.

Ne várjuk meg, hogy lábon 6%-osra száradjon. Használjunk speciális adaptert és egy jó kombájnnal takarítsunk be legalább 4 tonnát hektáronként. Aki ennek éveken keresztül nem jutott a közelébe, a leírtakban keresse a megoldást, miután buzgó szorgalommal tanulmányozta neves professzoraink, Birkás, Pepó és Berzsenyi szemléletteremtő könyveit és aktuális írásait.

Úgy látom, hogy a szándék és a kényszer a napraforgó esetében is rövid időn belül intenzív pályára állítja a magyar termelők többségét, de közben ne tévesszük össze az intenzív termelést a gyorsasággal, a kapkodással és a sok felesleges tevékenységgel.

Tartsuk szem előtt a mikor, mivel, hogyan fő szempontokat annak tudatában, hogy a néha a sok is kevés, néha a kevés is sok és néha a kevés a több.

Az állattenyésztők mondják, hogy a juh nem igénytelen csak szerény, de a gondoskodást meghálálja. Ugyanezt mondhatjuk el a napraforgóról is. Ez a növény életerejét erőteljes gyökérzetének köszönheti. Azon kívül ez a nagy tömegű gyökérzet olyan szívóerővel rendelkezik, hogy olyan – a talaj által kötött – vizet is képes hasznosítani, amit kultúrnövényeink többsége már nem tud. Ezzel a képességgel azonban nem érdemes visszaélni. Ha olyan feltételeket teremtünk számára, mint az igényesebbnek tartott növényeknek, akkor a viszonylag magasabb költség bőségesen megtérül. Ezt már egyre többen felismerték. Bizonyítja ezt az utóbbi évtized átlaghozamainak trendje, ami folyamatos emelkedést mutat. Azonban ugyanabban az évben hasonló természeti adottságok között gazdálkodók termésátlagai között jelentős különbségek mutatkoznak.

Ezek kiegyenlítése további előbbre lépést jelenthet. Jól tudom, hogy az intenzívebb gazdálkodás felé történő elmozdulás sokszor nem csak szándék kérdése. Ennek mélyebb okai vannak. Mégis, amikor csak tehetik, a „szigorúbb” körülmények között gazdálkodók is tegyék meg ezt a lépést. Azon gazdálkodók számára, akik nem tanulták és még nem is tapasztalták a különböző technológiai elemek ok-okozati összefüggéseit, gondot jelenthet a sok információ, adat és új anyagok használata közötti eligazodás. Ebből a sokaságból kiragadnék néhány elemet, melyet különösen fontosnak tartok.

• Biztosítsunk harmonikus tápanyagellátást. Vegyük figyelembe a talajvizsgálati eredményeket. A makroelemeken túl az esetleges mezo- és mikroelem igényt is elégítsük ki.
• Talajművelésnél törekedjünk, hogy a talaj képes legyen befogadni az időszakosan jelentkező vízbőséget. Szárazságban pedig a lehető legkevesebb víz távozzon el feleslegesen. Az előbbit szükség szerinti középmély lazítással, míg az utóbbit talajlezárással, illetve sorközműveléssel – különösen repedezésre hajlamos talajtípusoknál – oldhatjuk meg.
• Válasszunk termőhelyünknek megfelelő fajtát, illetve hibridet. Ha a gyomflóra indokolja, ez gyomirtó szer toleráns legyen.
• Növényvédelemmel kapcsolatos kérdésben kérjük a növényorvos tanácsát. Ne engedjük, hogy gyomos legyen a terület,
• mert ez csak az értékes vizet és a tápanyagot apasztja.
• Ne csak a technológiai elem megvalósítására törekedjünk, hanem azok időzítésére is nagy gondot fordítsunk. Ebben tapasztalt gazdák tanácsa segíthet.
• Manapság nagyszámú kémiai és biológiai termésnövelő anyag van forgalomban, azonban ezek sem csodaszerek. Ha technológiánk alapjai hiányoznak, könnyen lehet, hogy az ilyen anyagok nem hozzák a várt eredményt.

Úgy gondolom, hogy a józan költséghatárok között igényesen termelt napraforgó reális alternatívája lehet a korábban „pénzesebbnek” ítélt, de öntözés nélkül termesztett növényeknek. Különösen azokon a területeken, ahol az aszály gyakrabban jelentkezik. Ilyen területeken a napraforgó termésbiztonsága a túlélést jelentheti.

Az elmúlt 30 év szakmai visszatekintése alapján periférián lévő növényből az elsők között szerepel a napraforgó. Ehhez nagyban hozzájárul a technológiai fejlődés, a hibridválaszték és a kemikáliák alkalmazása a ter-
mesztés során. Az intenzitás hatása, hogy a költség oldal igen jelentősen emelkedett, de ezzel együtt a felvásárlási árak is az elmúlt 3-4 évben. Ezek együttes hatásaként jövedelmezőségi szempontból jelentős helyet foglal el a vállalkozásunkban. Az Agro-Sükösd Kft. 2150 ha területen gazdálkodik és 950 ha területen integrációt folytat. Napraforgó termesztést 2010-ben kezdtük újra,

az előző 15 évben nem volt vetésszerkezetben. Ennek fő oka a jövedelemtermelés elmaradása volt. A változást igen jelentősen befolyásolta a közelünkben felépült gyár, mely az árakra pozitív hatással van. Mi az intenzitás egyik pillérében a HO napraforgó termesztést láttuk, mert az értékesítés során plusz prémium felárat jelent. A termőterület változása az elmúlt 4 évben jelentős volt, mivel a napraforgó területe 340 ha-ról 1000 ha-ra emelkedett az integrációval együtt. A termésátlagok 3 t/ha felett alakultak, kivételt képez az elmúlt év, amikor kicsit szerényebb volt, 2,9 t/ha. A technológiai elemek betartása igen szigorú feladattá vált. Okszerű tápanyag-gazdálkodás, a megfelelő talajművelés, hibridválasztás, előrejelzésre alapozott növényvédelem és a betakarítás együttesen befolyásolják a tenyészidőszak végén a jó termésátlagot, minőséget és az eredményt. Jelentősen növelhetik vagy csökkenthetik még a költség oldalt az évjáratok közötti hatások. Mindent figyelembe véve a tapasztalatom, hogy az intenzív napraforgó termesztés jelentős jövedelemtöbbletet biztosít, ha körültekintően végezzük munkánkat a termelési ciklus során.

A záró gondolatok szerzőjeként kiemelném a hozzászólók legjellemzőbb gondolatait:

SzG: A termésátlagok növekedtek, jelentős a genetikai és technológiai fejlődés. A magyar termelő igényes a fajtaválasztásnál és fogékony új termesztéstechnológiai megoldások iránt.

RSz: Gazdag a fajtakínálat, a top fajták iránti igény növekszik.
Az országos termésátlag jelentősen elmarad a top hibridek kísérleti szinten kimutatott termőképességétől.

BJ:  jelenleg piacon levő hibridek intenzív technológiát igényelnek, de ennek változó költsége kevesebb a kukoricához vagy őszi káposztarepcéhez hasonlítva. Nagyon fontos a hibridspecifikus technológiák adaptálása a termelők szintjén.

KL:  KITE Zrt. kísérleti és üzemi tapasztalatai alapján bizonyosan állítható, hogy ahol a szokványos, hagyományos technológia mellett 2 tonna hektáronkénti termésátlag elérhető, ott biztonságos megtérülés mellett lehet – nyilvánvalóan e miatt érdemes is – fokozni a termesztés intenzitását (tápanyag, vetésforgó, növényvédelem).

LM: orszerű ismeretek, technika, eszközök, anyagok, szaporítóanyagok együttesen, lehetőségek az akaratát megvalósítani szándékozó ember kezében összpontosulnak, kiegészülve azokkal a természeti tényezőkkel, melyeket, ha jól sikerül befognunk hasznunkra válhatnak.

KK: a olyan feltételeket teremtünk számára, mint az igényesebbnek tartott növényeknek, akkor a viszonylag magasabb költség bőségesen megtérül (harmonikus tápanyagellátás, nedvességtartó talajművelés, táblaszintű fajtaválasztás, integrált növényvédelem, technológiaszervezés-logisztika).

RJ:  technológiai elemek betartása igen szigorú feladattá vált (okszerű tápanyag-gazdálkodás, a megfelelő talajművelés, hibridválasztás, előrejelzésre alapozott növényvédelem és a betakarítás). Mindent figyelembe véve a tapasztalatom, hogy az intenzív napraforgó termesztés jelentős jövedelemtöbbletet biztosít, ha körültekintően végezzük munkánkat a termelési ciklus során.

A megkérdezett szakemberek válaszai egyértelműen jelzik, hogy a napraforgó inkább intenzív kultúra napjainkban. A termelés intenzitásának további fokozása, illetve optimalizálása lehetséges, ajánlott, de még inkább szükséges a genetikai potenciál kiaknázása és a fenntartható fejlődés érdekében. Ennek feltételei biztosítottak fajtakínálat és technológiai oldalról egyaránt. A többi a termelők felkészültségén és pénztárcáján, a csapadék mennyiségén, valamint a piaci, finanszírozási, és jogszabályi környezeten múlik.              

  CST

* „Az integrált mezőgazdasági termelés egymással szorosan összefüggő elemeinek középpontja az egész működés sikerét meghatározó gazdálkodói szemlélet, melynek kiemelkedő hatása van a gazdálkodás minden egyes elemére és a környezetre is. Előrelátó és összehangolt tervezéssel kell kialakítani a vetésszerkezetet, kiválasztani a termőhelyhez leginkább illeszkedő fajtákat, a domborzati viszonyoknak, a talajtípusnak és a helyi időjárási viszonyoknak megfelelő talajművelést, a talajvizsgálatra alapozott tápanyag-utánpótlást, a gépesítést, és meg kell tervezni a vetésváltást. Mindezek mellett szem előtt kell tartani a termőterületeket körülvevő természeti környezetet.”