2024. május 7. kedd Gizella

Az Alltech javaslata: a válság túlélésére kell összpontosítani

Agro Napló
„A válságból való kilábaláshoz nem használhatjuk fel ugyanazokat a stratégiákat, amelyek válságba juttattak minket” – mondta. Dr. Pearse Lyons, az Alltech elnöke a vállalat európai elõadó körútjának egyik legutóbbi eseményén.  






Az Alltech Hungary Kft. a cég idei európai előadó körútjának budapesti rendezvényét február 16-án tartotta meg az Airport Hotel Budapestben, Vecsésen.

A rendezők a program címéül „A veszélyzóna elkerülése: válság helyett lehetőség” mottót választották.

Miként lehet a mostani ingatag és változékony helyzetet kezelni? – tették fel a kérdést az Alltech szakértői. Hogyan változtatható a válság lehetőséggé? Milyen lehetőségek vannak arra, hogy az agrárágazat tevékenysége fenntartható és nyomon követhető legyen?



Az Alltech európai előadói körútján többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a cég által felkért előadók. Ezt tették Magyarországon is. Az Alltech szóban forgó rendezvénysorozata már 22 éve szolgál fórumként az ágazat időszerû kérdéseivel foglalkozó legkorszerûbb kutatások bemutatásához. Az idei eseménysorozaton olyan módszerekkel foglalkoztak a szakértők, melyek segítségével az agrárágazat megerősödve kerülhet ki a jelenlegi gazdasági krízisből.



A vecsési fórumon az érdeklődők beszámolót hallgathattak meg többek között: a mikotoxinok jelentette kihívások új hullámáról, a védekezés lehetséges alternatívájának felvillantásával. Emellett azokról az új lehetőségekről is informálódhattak a magyar szakemberek, amelyek az antioxidánsok nutrigenomikai alapjaival vannak szoros kapcsolatban, különös tekintettel az állatok teljesítményének javítására. Továbbá bővíthették általános közgazdasági ismereteiket is, hiszen a veszélyzóna elkerülése: válság, mint lehetőség címmel hallhattak elemzést.



Dr. Pearse Lyons, az Alltech elnöke szerint vannak lehetőségek arra, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunk alakítását. Támogatni kell az oktatást, az ágazatot folyamatosan fejleszteni kell a tudósok segítségével, fel kell ismerni a válságkezelés fontosságát, és megfelelő válságkezelési rendszereket kell létrehozni a válság hatásainak kivédésére, tompítására.

 

http://www.alltech.hu

 

 

 


 

 

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!