A csökkenés mértéke néhány év elteltével a búza esetében nagyobb, a kukorica esetében kisebb. A monokultúrákban tapasztalható termésdepresszió oka búza esetében elsősorban növénybetegségekre vezethető vissza, míg kukoricában vízháztartásbeli problémákkal és a herbicidrezisztens gyomok elterjedésével hozható összfüggésbe. A kukoricabogár megjelenése az érintett területeken szintén az okok közé sorolható.

A termésmennyiségre gyakorolt hatás mellett – különösen az egyes évjáratok hatására érzékenyen reagáló kukorica esetében – a vetésváltásnak jelentős szerepe van a termésbiztonságban.

Napjaink vetésszerkezetére jellemző, hogy a mintegy 4,5 millió hektár szántóterület több mint 50%-án kukoricát és búzát termesztünk, ezért gyakran követik egymást, ill. önmagukat. A kalászos gabonák a más agrotechnikai csoportokba tartozó növényeknek általában jó előveteményük, korán lekerülnek, rendszerint marad vissza utánuk hátrahagyott víz a talajban és növényvédelmi szempontból sem merülnek fel problémák. A kukorica késői betakarítása és nagy vízfogyasztása miatt már kevésbé jó elővetemény értékkel rendelkezik.

Legnagyobb probléma az őszi búza jó előveteményeinek csekély aránya (táblázat).

A korán lekerülő kitûnő búza elővetemények, a borsó, az őszi és tavaszi takarmánykeverékek, valamint a repce vetésterülete nem éri el a 6%-ot, ami azt jelenti, hogy jó esetben az elvetett őszi búza mintegy egy negyede kerül csak a kedvező előveteményei után. Kis hányada a még jónak ítélhető korán betakarított burgonyát, csemegekukoricát, silókukoricát, csalamádét stb. követi, míg a meghatározó része önmagát, esetleg más kalászost, illetve későn betakarított kultúrnövényt követ – ezek közül meghatározó a szemes kukorica –, ami a talajt kiszárítva, ill. rossz kultúrállapotban hagyja vissza. Azokban a gazdaságokban, ahol a búza és a kukorica területe a meghatározó, esetleg kizárólag ezeket termesztik, arra kell törekedni, hogy ezek a növények is egymást váltsák, mintsem monokultúrában több éven át önmaguk után termesszék őket.

Országosan kisebb jelentőségû, de egy-egy gazdaság esetében meghatározó növények termesztése esetén a jó elővetemény növény esetleg beiktatható a vetésváltásba másodvetésként termesztett zöldtrágyanövény, vagy annak főnövényként történő vetőmag előállítása formájában. Nem ritka ez a gyakorlat pl. a burgonyatermesztők körében, ahol az olajretket gyakran alkalmazzák másodvetésû zöldtrágya növényként a burgonya előtt, lehetőséget teremtve ezzel arra is, hogy lerövidítsék a rotáció időtartamát.

Az országos átlagok alapján tett megállapításokat árnyalja még az a helyzet, hogy a termőhelyi igényeik alapján szûkebb ökológiai optimum intervallummal rendelkező növények egy-egy termesztési körzetben nagyobb arányt képviselnek és noha az országos vetésterületben arányuk nem meghatározó, üzemi szinten gondot okozhat (főként növényvédelmi problémákat) a gyors önmaguk utáni visszatérésük.

Országos szinten a jelenleginél jobb vetésváltás lehetőségeinek megteremtésére a mezőgazdaság egész szerkezetének átalakulása teremtené meg a feltételeit. Az évelő szálas takarmánynövények termesztésének növekedésével nem csupán az elővetemény növények köre bővülne, hanem talajerő-gazdálkodási és talajvédelmi szempontból hosszú távon elősegítené a talajok termékenységének fenntartását. Természetesen ehhez az állatlétszám – főként a szarvasmarha állomány – növelésére lenne szükség, ami jelen piaci viszonyok között meglehetősen bizonytalan. Minden esetre az egységnyi területre jutó állatlétszám volt már Magyarországon a mainak többszöröse is. A hüvelyes, az olaj, a rost és a gyógynövények aránya még növelhető lenne, de ennek is elengedhetetlen feltétele a piacok megkeresése, csakúgy, mint a produktivitás növelése.

A szántóföldi növénytermesztés új alternatívájaként megjelenő energetikai célú biomassza növények termesztésnek, noha helyenként lehet létjogosultsága, ezen növények terjedésével (cukorcirok, energiafû, energianád stb.) a vetésváltást tekintve nem bővül a kedvező elővetemények köre.

Dr. Tóth Zoltán