Ugyanakkor a megtermelt mennyiség lényegesen nem változott, a korábbi évhez hasonlóan 150000 tonna körül mozgott. A termésátlag 2007-ben 21,25 tonna volt, 2006 évihez képest (26,7 t/ha) csökkenést mutatott. Ezzel a termőfelülettel a görögdinnye a 3. legjelentősebb zöldségnövényünk maradt, amelynek exportja változatlanul kedvező, úgy néz ki, hogy az európai réspiacokon a jövőben is értékesítési lehetőségek fognak kínálkozni a pontosan szállított, minőségileg garantált, csomagolt dinnyének.
Pontosabb képet kapunk az ország görögdinnye termesztéséről, ha technológiai változatonként értékeljük a termesztést, ugyanis legalább 8–10 jól elkülöníthető termesztési módszert alkalmaznak a dinnyések. Ezek között megtalálhatók a 30–40 évvel ezelőtti teljesen külterjes technológiák, ahol a termésátlagok a 12–15 tonnát sem érik el. De szép számmal akad jó példa is, ahol fóliaalagutas, talajtakarásos technológiával, korszerû hibridfajtákkal dolgoznak, csepegtető rendszerekkel öntöznek, illetve tápoldatoznak, és elérik a hektáronkénti 100–120 tonnát (10-szeres különbség!). Egyrészt a termésátlagokból valamint a beruházásból és a munkabérekből adódó előállítási költségek, másrészt a termésbiztonság fogja eldönteni jövőnket az európai piacokon. Olyan termesztési módszerekkel nem fogunk versenyképesek maradni, ahol kiszámíthatatlan a termés (öntözetlen, külterjes módszerek, bizonytalan eredetû vetőmag stb.), még akkor sem, ha ezek a termesztési módszerek, konjuktúra esetén, némi hasznot is hoznak a termesztőknek. A termesztésbiztonság viszont komoly befektetésre kényszeríti a gazdákat, amelyek csak magas termésátlagok esetén fognak megtérülni. Részben a termésbiztonság növelésében, részben a termésátlagok fokozásában óriási szerepe van az öntözésnek és a tápanyag-utánpótlásnak, vagy ha a kettőt összehangoljuk, és egyben végezzük, a tápoldatozásnak.
Egységes tápanyag-utánpótlási rendszer a nagymértékben eltérő termesztéstechnológiák miatt nem lehetséges, arról nem is beszélve, hogy a termesztőknek egy jelentős része nem is alkalmaz tápanyag-utánpótlást. Ez részben anyagi okokra vezethető vissza, de még az sem ritka, hogy alapvető szemléleti hibák vannak, amely szerint tilos, káros a görögdinnye öntözése, trágyázása. Cikkünkben csak azoknak a dinnyetermesztőknek szeretnénk néhány tanácsot adni, akik haladva a korral, fémzárolt maggal (nem utántermesztettel, „köpött maggal”), öntözött körülmények között nevelik a dinnyéjüket, és rendszeresen használnak fejtrágyát.
A tápanyagigény számításakor a görögdinnye fajlagos tápanyagigényéből, a talaj tápanyag-ellátottságából, és a várható termésmennyiségből kell kiindulni.
A fajlagos tápanyagigény, vagyis az 1 tonna termés előállításához szükséges tápanyagmennyiség a görögdinnye esetében:
nitrogén (N): 2,4 kg;
foszfor (P2O5): 1,1 kg;
kálium (K2O): 5,6 kg
magnézium (MgO) 1,0 kg
A szakirodalomban szereplő idevonatkozó adatok viszonylag nagy szórást mutatnak, ami a fajták közötti lomb- és terméstömeg-arányának különbsége mellett, az eltérő termésmennyiségből és talajviszonyokból adódik.
A szakszerû tápanyag-utánpótlásnak alapvető feltétele a talaj tápanyag-ellátottságának pontos (laboratóriumi úton történő) meghatározása. Az ehhez szükséges mintavételt az őszi szántást (tavaszi terület-előkészítést) megelőzően kell elvégezni úgy, hogy az alaptrágyát a vizsgálati eredmények alapján készített tápanyag-utánpótlási szaktanács szerint tudjuk a talajforgatás alkalmával kiadni.
Noha a görögdinnye meglehetősen nagy és fejlett gyökérzettel rendelkezik – bár az új hibridfajtáknál kisebb a gyökértömeg, mint a régi fajták esetében – a kijuttatandó mûtrágyát megosztva adjuk. Ezzel nemcsak a nagy adagú mûtrágyából adódó perzselést kerülhetjük el, de így egy kiegyenlített tápanyagellátás is biztosítható a talajban, ami feltétele a folyamatos növekedésnek és termésképzésnek, a mûtrágyák hatékony, minimális veszteségû felhasználásának. A görögdinnye sajátosságait figyelembe véve az 1. táblázatban összefoglalt tápanyagmegosztást javasoljuk.
Az 1. táblázatban jelzett tápanyagoknak egy jelentős részét, már az ősszel, az alaptrágyázás alkalmával, szerves trágya formájában kijuttatjuk. Egy nagyobb adagú szerves trágya esetén (100 t/ha), a következő tápanyagmennyiséggel számolhatunk az első évben, amelyet már mûtrágya formájában nem kell kiszórni, vagyis amit a kijuttatandó mûtrágya mennyiségből levonhatunk (korrekciós tényező):
100 kg N
100 kg P2O5
300 kg K2O
20 kg MgO
Indítótrágya formájában, az ültetés idején a palánták alá csak kevés tápanyagot szoktunk kiszórni, ami többnyire foszfor, kevés nitrogén és kálium. Ezzel elkerülhető a magas EC-ből adódó gyenge csírázás és a palánták gyökereinek a megperzselődése. Igen hatékony lehet, ha fejtrágyának vízben könnyen oldódó, gyorsan hasznosítható magas foszfortartalmú (foszfortúlsúlyos) tápoldatozó mûtrágyát használunk (pl: Norsk Hydro Krystalon sárga 13:40:13 vagy Kemira FerticareSP szuper Starter 8:42:14; Genezis Starter 15:30:15 stb.).
A fejtrágyázás ütemére vonatkozóan nehéz pontos tanácsot adni, tekintettel arra, hogy az időjárás jelentős mértékben meghatározza a növekedés mértékét, és ebből adódóan magát a fejtrágyázást is. Ha a talajt az alaptrágyázás során, illetve a fejtrágyázás alkalmával jól feltöltöttük, akkor a virágzásig – az első termések kötődéséig – nincs szükség fejtrágyára. Veszélyes is lehet a túl erős, vegetatív jellegû indítás, a korán (kötődés előtt) adott, nagyobb mennyiségû nitrogén terméselrúgást okozhat. A kabakosok esetében általános tanács, hogy a fejtrágyázást csak az első terméskezdemények megjelenése után célszerû elkezdeni. Meg kell jegyezni, hogy legalább olyan veszélyes a „sovány indítás”, amikor a szükséges vegetatív tömeg kinevelése nélkül köt be a növény. Ilyen esetben is fennáll a „termés leszabályozás”, amikor a túlterhet a dinnyenövény ledobja. Míg az előző esetben egy sötétzöld lombozat látható, addig a túl sovány indításnál az alsó, idősebb levelek kisárgulnak.
Felvetődik a kérdés, hogy milyen gyakorisággal, milyen adagokban és milyen mûtrágya formájába adjuk a fejtrágyát. A fenti adatokból következően, egy nagyobb szerves trágyázás mellett (50–100 t/ha) – számolva a kimosódásból és a lekötődésből adódó tápanyag-veszteségekkel is – kiemelkedő termésátlag esetén 100–250 kg/ha nitrogént (N) és 200–400 kg/ha káliumot (K2O) kell kijuttatni. Figyelembe véve az egyszerre kijuttatható legnagyobb tápanyag adagokat (a nitrogén esetében 50 kg/ha, a káliumnál 100 kg/ha) ez azt jelenti, hogy a nitrogén kettő-négy, a kálium egy-két alkalommal kiadható annak veszélye nélkül, hogy bármi perzselést is okoznának.
Tápoldatozás esetén, ha a fejtrágyát oldott formában juttatjuk ki, – különösen akkor, ha a tápoldatot csepegtető öntözőrendszeren keresztül adjuk – célszerû csökkenteni az egyszerre kijuttatandó mûtrágya-mennyiséget, ugyanakkor növelni kell a fejtrágyázások (tápoldatozások) számát, ami akár heti gyakoriságú is lehet. Tápoldatozáskor 0,2–0,3%-os töménységû oldatot készítsünk, aminek az EC értéke 2–2,5 mS/cm-t ne haladja meg.
A tápoldat készítése során az alábbi szabályokat tartsuk be:
• a mûtrágyákat előbb egy tömény oldat formájában feloldjuk, amit szaknyelven törzsoldatnak nevezünk (A törzsoldat megkönnyíti a mûtrágyák oldását, bekeverését, és lehetővé teszi a pontos, automatikák által szabályozott kijuttatást.);
• törzsoldatot csak jó minőségû, lágy, alacsony sótartalmú vízből szabad készíteni.
• praktikussági okokból célszerû a törzsoldatot úgy készíteni, hogy a felhasználáskor 100 x-ra kelljen hígítani (Ez jelentős mértékben megkönnyíti a töménység és a kijuttatott mûtrágya mennyiségének a számolását.);
• 20–30 tömeg %-nál több a legjobb mûtrágyákból sem oldható fel! Ezt a mûtrágya igény számításánál, a bekeverő tartályok méretezésénél jó tudni.
• csak annyi törzsoldatot készítsünk, amennyi egy nap alatt elfogy. Túl sokáig ne hagyjuk állni, mert egyes komponensek kicsapódhatnak.
• a törzsoldathoz növényvédő szert, növekedés szabályzó anyagokat nem szabad keverni
• a törzsoldatot zárt, fénytől védett helyen tartsuk.
A fejtrágya ütemezésénél támpontot adhat, hogy egy jól kifejlett görögdinnye állomány napi tápanyagigénye 15–20 kg/ha között mozog, ezen belül az egyes tápanyagok megoszlása 2:1:3 arányban van, ami a fejlettségtől függően kismértékben változik. Kezdetben, a kiültetést követően viszonylag nagy a foszforigény (1:2:1), majd az első terméskötések megjelenéséig a három makroelem felvétele közel azonos (1:1:1), ezt követően a foszfor a nitrogénhez és a káliumhoz képest csökken (1:0,5:1), majd az érést megelőző napokban, illetve az érés idején csak nitrogént és káliumot (1:1,5) adjunk.
A dinnyeféléknek viszonylag nagy a magnézium igénye, hektáranként – a terméstől függően – 40–60 kg. Ezért olyan talajokon, ahol rossz a magnézium-ellátottság, vagy a magas kémhatás miatt nehezen érvényesül ez a tápelem, célszerû magnéziumtartalmú mûtrágyákat használni. Tekintettel arra, hogy a magnézium a levélen keresztül is jól érvényesül, lehet lombtrágya formájában növényvédő szerekkel egy menetben kipermetezni. Erre a célra a legjobb a keserûsó és a magnéziumnitrát (Magnisal). Mindkettő vízben jól oldódik, minimális a perzselő hatása és olcsó is. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a magnézium kizárólag csak levélen keresztül nem pótolható, gyökéren keresztül is szükséges a magnéziumellátást biztosítani.
A dinnye is, hasonlóan a többi kabakos növényhez, érzékeny a klórra. Ezért a klórtartalmú mûtrágyák (kálisó, Korn-kali) használatát kerüljük, különösen veszélyes, ha fejtrágyaként juttatunk ki ilyen mûtrágyát. A klórtartalmú káliumtrágyák helyett alaptrágyának szulfátokat (káliumszulfát, Patentkáli), fejtrágyának a gyorsabban felvehető káliumnitrátot adjuk.
A növény kondíciójából, színéből következtethetünk a tápanyag-ellátottságra. Amennyiben a hajtások színe megközelítően megegyezik az idősebb levelekével, akkor a trágyázás kiegyenlítettnek mondható. Ha a hajtás színe sötétebb az idősebb levelekhez viszonyítva, akkor vízhiány vagy túltrágyázás jelenségével állunk szemben. Ha az alsó levelek világosak, esetleg sárgák akkor a makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium, magnézium) valamelyikéből van hiány.
A nitrogénhiány esetében az egész levéllemez egyenletesen kivilágosodik, a kálium- és magnéziumhiánynál a főerek és a közvetlen közelükben elhelyezkedő szövetrészek élénk zöldek maradnak, de maga a levéllemez kisárgul. Foszforhiány csak a tenyészidő kezdetén szokott előfordulni, ekkor az alsó levelek fonáki oldalán vöröses, barnás elszíneződés mutatkozik, majd gyorsan leszáradnak. A mikroelemek hiánya a hajtáson vagy a kifejlett fiatalabb leveleken klorotikus tünetek formájában alakul ki.
A dinnyének is „méreg” a sok trágya. A nitrogén és kálium túltrágyázás hatására a gyökerei megbarnulnak, elszáradnak, a levelek sötétzöldek, majdnem feketék lesznek, szélükön gyakran száraz csík jelentkezik, a szára vékony marad, az ízközök lerövidülnek, a termésidő előtt érik (kényszerérettség). Ilyen esetben a fejtrágyázást azonnal be kell szüntetni, és tiszta vízzel erősen be kell öntözni a növényt úgy, hogy a talaj gyökérmélységig átnedvesedjen.
A megfelelő tápanyagellátás nélkül a legjobb fajták, a legkorszerûbb termesztéstechnológia sem hoz jó eredményt, de a szakszerû tápanyagellátás magában kevés, ahhoz korszerû fajták, öntözött körülmények, hatékony növényvédelem szükséges.
dr. Terbe István
