A korszerûsítésnek célja lehet, hogy a tehénistálló korszerûsítés utáni állapota feleljen meg a 10–14 ezer liter laktációs termelésû tehenek igényeinek. A korszerûsítés várhatóan igen sok hazai tehenészetet érint, mivel a tehenészetek többsége gazdasági kényszerhelyzetben van a tehénistállóik tartástechnológiai korszerûsítésében. Napjainkban gyakran találkozhatunk olyan tehenészeti vezetőkkel, akik új tehénistállókat szándékoznak építtetni, vagy a meglévőt felújíttatni. Azt reméljük, hogy e cikk is segít abban, hogy elképzeléseik meg tudjanak felelni a hosszú távú korszerûség követelményeinek.

A tehénistállókkal szemben támasztható követelmények

Annyi jó és rossz istállót láttam életemben, hogy azt hiszem, mondhatok véleményt a tehénistálló típusokról. Szükségét is látom annak, hogy beszéljünk róla.

Mit kívánunk mi a tehenek istállójától?

1. Elsősorban azt, hogy megvédje a teheneket minden külső káros behatás ellen. Tehát eső, zivatar esetén az állat biztos menedéket találjon benne és a nagy hideg, valamint a nyári meleg (hőség) ellen egyaránt védelmet nyújtson neki.

2. A tehenek egészséges tartását elősegítse. Az olyan épület, amelyben a mennyezetről, a tető belső felületéről csöpög a pára, vagy amelyikbe belépve, a rossz levegőtől azonnal fojtó köhögés vesz rajtunk erőt, amelynek a levegőjében állandóan lebeg a por, tele van kóros baktériumokkal, amelyik nyáron mindig olyan meleg, hogy az állatok izzadnak benne, vagy télen és tavasszal huzatos, nem alkalmas a tehenek egészséges tartására.

3. Legyen a tehénistálló világos és napfényes (6. ábra). A sötét (1. ábra), odúszerû, sem világosságot, sem szellőztetési lehetőséget kellően nem nyújtó (2. ábra) helyiségek nem a korszerû tehéntartás épületei.

4. Biztosítson az istálló a természetszerû tartás határán belül tiszta, kényelmes száraz és tágas helyet (6. ábra).

5. Adjon lehetőséget a tehenek gondozójának, hogy minél kevesebb munkával tarthassa rendben mind az istállót, mind a teheneket (6. ábra).

A régi és az új tehénistállókról

Az első fejezetben rövid pontokba foglaltam össze azokat a kívánságokat, amelyeket a tehenek istállójával szemben támasztunk. Nincs is különösebb baj, ha új istállót építünk. Akkor az összes felsorolt szempontot tekintetbe vehetjük. Mivel azonban igen sok régi, egyáltalán nem korszerû (1–4. ábrák), amellett még elhanyagolt állapotú tehénistállónk van, ezekről is meg kell emlékeznem.

Itt a természetes világítás kérdését is meg kell oldanunk. Annyi „ablak” (nyitható zárható függöny felület) legyen a tehénistállón, hogy az „ablakfelület” az istálló alapterületének legalább 1/8–1/12 része legyen (2. ábra). Kedvező, ha a tehénistálló mindkét hosszanti oldalfala függönnyel nyitható-zárható kialakítású (5. ábra). A világosság, a természetes fény élénkíti a tehenek szervezetének mûködését, fokozza az anyagcserét és kedvező a tejelválasztásra is. Mondanom sem kell, hogy az olyan „ablak” a jó, amelyiket gépi mûködtetéssel, kézi vagy automatikus vezérléssel lehet nyitni és zárni. A jó, természetes szellőzésû tehénistállóban, télen, amikor az „ablakot” nyitjuk, a külső és belső hőmérsékleti különbség nem nagy, ennek következtében, az istálló belső felületein nincs páralecsapódás (5. ábra). A régi, zárt tehénistállókban gazdaságosan szinte megoldhatatlan az optimális szellőztetés. Az új építésû tehénistállók többségében a természetes szellőzés szinte kifogástalanul megoldható.

Néhány szót kell szólni az ajtókról is. A régi építésû, kézi kiszolgálású istállóknál az volt az elv, hogy annyi ajtó kell a tehénistállóra, hogy minden 20–30 állatra jusson egy. Az ajtók 140–160 cm szélesek és 210–220 cm magasak legyenek. Az új építésû tehénistállók gépi kiszolgálásúak, az ajtók kézi vagy gépi mûködtetésûek, esetleg távvezérlésûek. Az ajtók, kapuk méretét az állatokat kiszolgáló gépek méretéhez igazítják. Az elv az, hogy az istállóajtó mindig kifelé (esetleg felfelé) nyíljék (3. és 5. ábrák). Miért? Igen egyszerû a magyarázat. Pl. tûz esetén a befelé nyíló ajtót a tolongó szarvasmarhák mindig visszanyomnák, míg ha kifelé nyílik, az első nyomásra kicsapódik és úgy is marad.

A régi, zárt tehénistállók mennyezete vagy téglából készített boltív, vagy vasgerendák közé rakott téglaboltozat, máshol pedig deszkamennyezet stukatúrozva vagy a nélkül. Az 1960-as és 70-es években magtárpadlásos tehénistállókat építettek hőszigetelt mennyezettel. Ma már nem készítenek ilyen mennyezeteket, sőt mennyezet nélkül is építenek tehénistállót (1. 4. és 6. ábrák). Bizonyos, hogy a mennyezet nélküli istállókkal igen sok faanyag takarítható meg. A célnak éppúgy megfelelnek, ha jól készítik el őket, mint a mennyezetesek. Tehát az a jó mennyezet, amelyikről télen sem csepeg a pára (5. ábra).

Hát a tető? Arról is rengeteget beszélnek, és még többet írnak. Minden tető jó, ha jól készítik el. Az új építésû tehénistálló tetőszerkezete általában hőszigetelten, a tető lejtése minimum 33%-os, a tetőgerinc az istálló teljes hosszában nyitott, a tetőgerinc magassága legalább 10 m (5. ábra).

Nem beszéltünk még a tehénistálló padozatáról. Különféle anyagból készülhet a padozat. Lehet:

a. Döngölt agyag. Mindenhol elkészíthető, ahol agyag van. Ha jól megkészítik, a tehén szívesen tartózkodik rajta, mert rugalmas és nem hideg. Sajnos, nem sokáig tart, mert a híg ürüléket beszívja, a szilárd ürülék is fellágyítja. Hamar képződnek rajta kisebb-nagyobb gödrök. Ezeket állandóan simítani, döngölni kell. Bő almozással viszont élettartama elég hosszúra kitolódhat. Döngölt agyag padozatot találunk a 2. és a 4. ábrán látható istállókban.

b. A téglapadozat. Szintén jó, ha jó téglából és megfelelően készítik el. Szokták lapjával burkolni az állást, meg élére állítva is. A közöket cementes habarccsal öntik ki. Ez a burkolat elég tartós és az állatok szeretik; nem is nagyon kemény, és nem is nagyon hideg.

c. A betonpadozat. Legtöbb helyen ezt látni (1. és 6. ábra). Szeretik, mert eléggé olcsó, és az anyag megszerzése sem körülményes. Mivel a beton hideg, bőségesen kell rá almozni (1. ábra). Felületét burkolhatjuk gumiszőnyeggel, tehénmatraccal (6. ábra). Ha a betont salakrétegre öntik, akkor valamivel melegebb. Igen nagy előnye, hogy könnyen tisztítható és igen jól fertőtleníthető. Szükséges megemlíteni, hogy a pihenőboksz padozata hátrafelé lejtsen, hogy a híg ürülék minél előbb eltávozzék róla. De nem elég, ha a híg ürülék padozatról lefolyik, az istállóból is el kell vezetni, mert bûzös. A trágya- gyûjtés és elvezetés célját szolgálja a trágyacsatorna, amelyet szintén lejtősre kell kialakítani. A kitrágyázás munkáját a trágyakitoló szerkezetek nagyon megkönnyítik.



A tehénistálló berendezési tárgyai

Az istálló legfontosabb berendezési tárgyai a jászol (etetőasztal) és az önitató.

A természetszerû tartáshoz tartozik az olyan etetőasztal, amelyik a tehén állásszintje fölött mindössze 5–15 cm körüli magasságban van. Ebből olyanformán eszik az állat, mintha legelne. Az etetőasztal szélessége 90 cm lehet, a magassága a tehén felőli oldalon 40 cm. Aki már próbálkozott fajászol (3. ábra) kitakarításával, azt látta, hogy mennyire nem lehet „tisztába tenni” a nem egyenletes, nem sima felületû, sarkos, szegezett „építményt”. Legalkalmasabb anyag a jászol építésére a beton, amelyből sima, tartós, a nedvességet magába nem szívó etetőasztalt építhetünk, olyan nagyságút, amelyik állataink takarmányozására legjobban megfelel, és amelyik tökéletesen tisztítható. Az etetőasztal olyan hosszú legyen, amely lehetővé teszi a tehenek csoportos TMR takarmányozását. Kevés kérdés van, amelyikről annyi szó esnék, mint az egyedi és a csoportos takarmányozásról. A tehenet a laktációs állapotának, testkondíciójának, a termelt tej mennyiségének megfelelően kell etetni, nyilvánvaló, hogy olyan keverő-kiosztó kocsi szükséges, amely ezt lehetővé teszi. A régi építésû tehénistállókban, az akkor szokásos egyedi etetés célját, esetenként még ma is többféle berendezés szolgálja. Az egyedi takarmányozás elválasztó korlátját úgy is készítették, hogy a betonjászolba elválasztható falat építettek. Az állandó válaszfalnak az a hátránya, hogy minden tehén előtt külön kellett a vályút, illetve jászoldarabot kitisztogatni. Ha a válaszfalak kiszedhetők, egyszerre végigsöpörhetjük az egész jászlat. A nagy tehenészetekben, illetve a korszerû istállókban nem rendezik be a jászlakat egyedi takarmányozásra és nem is jászlakat, hanem etetőasztalt készítenek. Az abrakot nem a fejőházban a fejés ideje alatt etetik meg, hanem úgynevezett „TMR adagokban” bekeverten, az istállóban. A tehénistálló másik igen fontos berendezése, amiről röviden meg kell emlékeznünk, az önitató.

A mai tehénistállókban mindenütt van önitató, van vízvezeték, amellyel az istállói itatást megoldhatjuk. Az önitatásnál az legyen a fő, hogy mindig tiszta vályúból, tiszta, 14–16°C hőmérsékletû vizet kapjon a tehén, és mindig bőségesen annyi vízhez jusson, amennyit jóízûen elfogyaszt. Ez nem kis feladat, de mai megvalósításához számos technikai eszköz áll rendelkezésre.



Új tehénistálló építése

Ahol új istállót építenek (5. és 6. ábrák), ott a hely kiválasztásától az istálló elhelyezéséig, nagyságáig, berendezéséig és a fejlesztés lehetőségeinek figyelembevételéig, már tervezés során, mindent vegyünk tekintetbe. Ellenkező esetben, az elkészült terveket kell utólag megváltoztatni, amelybe a kivitelező cég többször nem szívesen egyezik bele, márpedig ilyenkor sok változtatásra lehet szükség, hogy a céljainknak és adottságainknak legmegfelelőbb tehénistállót kapjuk.

Új istállókban okvetlenül legyen kellő számú és megfelelő kialakítású önitató, kitrágyázó berendezés, etetőasztal jászolkorláttal, etetőtér, etetőút, etetőasztal melletti takarmánytároló területtel, átjárók, esetleg pihenőboksz tehénmatraccal, éjszakai és nappali villanyvilágítás, tehenek hőleadását segítő ventilátor, bejárási-áthajtási lehetőség a keverő-kiosztó kocsi, almozó berendezés számára stb.

Új tehénistállók építéséhez, a meglévők felújításához további részleteket találhat a tisztelt olvasó a Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2007. évi kiadványában, melynek címe „Tehénistállók tartástechnológiai korszerûsítésének követelményei (pihenőbokszos tartással)”.

Dr. Bak János

MGI Gödöllő