Nincs jó diagnózis megfelelő mintavétel, mintaküldés/szállítás, minta-azonosítás és felkészült, erre szakosodott laboratórium nélkül.
A tőgygyulladás kártételei csökkentésének egyik fontos lépése a diagnosztika. A mastitis kórokozók meghatározásának és azok gyógyszerérzékenysége meghatározásának két célja lehet; egy adott állat tőgygyulladását okozó patogén azonosítása és a kezelésre alkalmas hatóanyagok megállapítása, vagy – és ez a gyakoribb – egy állományban jelenlévő kórokozók és gyógyszerérzékenységük kiderítése. Ez utóbbi esetben nem (csak) a mintákat szolgáltató egyedek meggyógyítása a cél, hanem annak a szernek/szereknek a kiválasztása, amellyel/amelyekkel az elkövetkező időszakban az állomány teheneit laktációban vagy szárazra állításkor kezelni fogják. Azoknak a hatóanyagoknak a meghatározása, amelyekre az ott előforduló baktériumok mindegyike érzékeny „in vitro” (laboratóriumi körülmények között), az antibiogram felvétele.
A helyes diagnózis alapfeltétele a jó mintavétel. Nem mindegy, a vizsgálatra szánt tejmintát hogy, mikor, milyen edénybe és milyen állatból/tőgynegyedből veszik.
Először is a mintavevő edényzetnek sterilnek kell lennie; ez lehet a vizsgáló laboratóriumtól származó, tartósítószert NEM tartalmazó, lehetőleg nem parafadugóval záródó üveg, vagy egyszer használatos mûanyag cső, vagy ezek hiányában steril, egyszer használatos mûanyag vérvételi fecskendő/cső. Ezeket előre golyóstollal – nem filccel, nem ceruzával – jól olvasható sorszámmal kell ellátni. Ha nincs ráragasztott cédula a csövön, szóba jöhet az alkoholos markerrel történő megjelölés is; folyószámmal. A sorszámok mellé rendelt fülszámokat (esetleg a tőgynegyedeket) a minták mellé csatolt kísérőiratban kell szerepeltetni – praktikusan a küldő nevével, címével, lehetőleg e-mail elérhetőségével, számlacímével. Mindez magától értetődőnek tûnhet, de – 16 év saját labortapasztalat alapján – sajnos nem az.
Nemcsak a szereléknek, hanem a megmintázott tőgybimbónak is tisztának kell lennie, ezért a bimbóvéget a tejminta levétele előtt alkoholos/fertőtlenítő szeres papírral fertőtleníteni kell. De mikor vegyük a mintát? Az IDF (Nemzetközi Tejgazdasági Szövetség) ajánlása alapján a baktériumtenyésztésre szánt tejmintát a fejés előtt, a tőgy megtisztítását és az első tejsugarak eltávolítását követően – és persze a bimbóvég fertőtlenítése után – a legcélszerûbb venni.
Vannak olyan vélemények, hogy jobb a mintát a fejés végén, sőt, oxitocin injekció beadását követően levenni, mert akkor a mélyen a szövetekben megbújó Staphylococcus aureus is biztosan kitenyészik. A helyzet az, hogy a S. aureus ürülése szakaszos, és egyáltalán nem garantált, hogy a fejés végén vett tejmintában nagyobb biztonsággal találjuk meg, mint a fejés elején vett mintában. Viszont az elsősorban az alsó tejutakban megtelepedő, szaporodni kezdő baktériumok – pl. az Escherichi coli – sokkal nagyobb valószínûséggel találhatók meg a fejés elején levett mintában, mint később, akár a fejés közepén, akár végén.
Kérdés, hogy – már ha nem egyetlen beteg állatról van szó – milyen egyedek milyen tőgynegyedeiből érdemes mintát venni. A kórokozó kitenyésztésének friss esetekben legnagyobb az esélye. Ha az állatot már gyógykezelték, az esélyek csökkennek. Minél idültebb esetről van szó, annál nagyobb a valószínûsége annak, hogy már nem baktériumos folyamatról, hanem mirigykárosodásról van szó; ilyenkor a laboratórium már nagy valószínûséggel „steril” diagnózist fog adni. Tehát lehetőleg friss klinikai, vagy istállópróba alapján szubklinikai tőgygyulladásos egyednek a CMT (California Mastitis Test) típusú istállópróbában legfrissebbnek bizonyult, azaz legsavasabb, legsárgásabb, de pozitív reakciót mutató tőgynegyedéből érdemes mintát venni bakteriológiai vizsgálatra. Ezért érdemes a tehánállományokban legalább negyedévente istállópróbás tőgyvizsgálatot végezni, és a fenti módon a szubklinikai és friss klinikai tőgygyulladásos, kezeletlen állatoktól mintát venni a következő negyedév gyógyszerszükségletének felmérése érdekében.
NEM érdemes tejmintát venni a korábban Staphylococcus aureussal fertőzött, nem kezelt, vagy kezelt, de még mindig magas sejtszámú tejet termelő, a korábban algával/gombával fertőzött, specifikus kezelést nem kapott egyedektől, mert ezek a folyamatok maguktól aligha gyógyulnak. Ez természetesen azt feltételezi, hogy rendkívül precíz nyilvántartást vezetnek az állományban előfordult tőgygyulladásokról labordiagnózissal együtt.
Vannak állományok, ahol különböző okokból a frissen ellett egyedektől és a friss klinikai tőgygyulladásos állatoktól – nagyon helyesen – folyamatos a mintavétel. Az így levett mintákat fagyasztva lehet tárolni, és rendszeres időközökben eljuttatni a vizsgáló laboratóriumba, megfelelően csomagolva. Ez postázás esetén lehetőleg hőszigetelt (poliuretánhab) dobozt + behûtött jégakkut jelent, ami főleg nyáron fontos. Futárral történő szállítás esetén a minták hûtőládában szállítandók. Ennek az az oka, hogy a baktériumok szaporodási üteme nem egyforma. Ha neki kellemes körülmények közé kerül, az Escherichia coli például 26 perc alatt osztódik egyet. Ez azt eredményezi, hogy ha a minták – mondjuk – 24 órát szobahőmérsékleten, dobozban töltenek, a coli egyszerûen túlnövi a mintában lévő egyéb baktériumokat, és jelentősen torzulhat a laboreredmény. Ha a mintába csak egyetlen E.coli bejutott, kiszámolható, csak coliból mekkora csíraszám lesz a tejben 24 óra múlva. Hosszabb ideig normál hûtőben sem tárolhatók a minták a hidegtûrő vagy hidegkedvelő kórokozók miatt, akkor azok fogják az eredményt torzítani. A mélyhûtés viszont a baktériumtenyésztést nem zavarja, sőt, a specializált laborok a Staphylococcus aureus minél biztosabb kitenyésztése érdekében az inokulálás (kioltás) előtt mindenképpen fagyasztják a tejmintákat, hogy a testi sejtek szétrobbanjanak, és a fehérvérsejtekbe zárt Staphylococcus aureusok is kiszabaduljanak.
Érdemes mintaküldés–szállítás előtt a vizsgáló laboratóriumot a minta érkezéséről értesíteni, vagy arról egyeztetni.
A laboratóriumban a tejmintákat először tehát lefagyasztják. Felengedés után a tejet homogenizálják, majd az alaptáptalajra/táptalajokra oltókaccsal 0,5 mikrolitert kioltanak, és az alapvizsgálatokhoz 24 óra hosszat, 37°C-on inkubálják őket. Ezt követi az első leolvasás, amikor a kórokozók egy része meghatározható, másokat a pontos azonosítás érdekében tovább kell vizsgálni. Végezhetők különböző biokémiai próbák, kataláz-oxidáztermelés, különböző anyagok – pl cukrok – bontása vizsgálható, vannak jellemző színreakciók, illetve léteznek már gyorstesztek, amivel egyes baktériumfajták azonosíthatók.
Használhatók szelektív vagy differenciáló táptalajok. Előbbiek bizonyos baktériumok szaporodását korlátozzák azért, hogy mások szaporodását megkönnyítsék, utóbbiak viszont a biokémiai sajátságok alapján, pl. színreakciót adó tápanyagok segítségével teszik lehetővé azt, hogy a táptalajon különböző színben növő baktériumtelepek egymástól egyértelmûen elkülöníthetőek legyenek (1. kép).
Koaguláz-teszttel differenciálható – a
telepmorfológián kívül – a Staphy-lococcus aureus és a koaguláz-negatív Staphylococcusok (CNS) (2. kép). Az eszkulin nevû cukor bontása alapján különíthetők el egymástól a tőgygyulladásban szerepet játszó streptococcusok (3. kép). A CAMP tesztben (4. kép) a fertőző Streptococcus agalactiae és az egyéb streptococcusok különböztethetőek meg; ugyanezt a célt szolgálja – nagyobb biztonsággal – egy B csoportbeli streptococcusok kimutatására alkalmas gyorsteszt. Biokémiai próbákon alapuló számítógépes vizsgálatot tesznek lehetővé a különböző félautomata vagy automata rendszerek, amelyek nem feltétlenül szükségesek a tőgygyulladás diagnosztizálásához. Használhatóak, de áruk és hasznuk nem áll arányban egymással ezen a területen. Segíthetnek a baktériumok azonosításában az egyes mikroszkópos vizsgálatok – festési módszerek, ezekből a februári számban láthattak ízelítőt az olvasók a Prototheca algáról szóló cikkben.
Az antibiotikum-érzékenység megállapítása újabb 24 órát vesz igénybe (37 °C-on történő inkubálással). Ebből adódik, hogy a labordiagnózis + antibiogram megadása minimum 48 órát, de inkább többet (72, 96 órát) vesz igénybe, a baktériumflórától függően.
Gyakran elkövetett hibák, amikre oda kell figyelnünk: antibiotikum-érzékenység KIZÁRÓLAG egyedi tejmintából származó színtenyészetből vizsgálható, SOHA nem elegytejből, és SOHA nem vegyes flórából. A laboratóriumi táptalajra gyógyszerrel átitatott szûrőpapír-korongocskákat tesznek, amelyekből a termosztát (inkubátor) hőmérsékletén 24 óra alatt a hatóanyag beszívódik a táptalajba, egyidejûleg a táptalaj felszínére oltott baktérium-szuszpenzió egyenletes szőnyeget képez ott, ahol nincs ellene hatékony antibiotikum. Ha a flóra vegyes, – ami elegytejnél mindig így van – az eredmény fals, használhatatlan lesz.
Jó tudni, hogy az Escherichia coli és a többi coliform mindig rezisztens penicillinre és cloxacillinre/oxacillinre. A tőgypatogén streptococcusok csaknem 100%-ban rezisztensek polymyxin-B-re/colistinre és gentamycinre, de – az Enterococcus faecalis kivételével – mind érzékenyek penicillinre. A Staphylococcusok 100%-ban érzékenyek cloxacillinre, és kb. 70–80%-ban penicillinre is. Ha csak ezeket a tőgypatogéneket tekintjük, máris látható, miért érdemes átfogó vizsgálatokat végezni, hogy megtaláljuk azokat a hatóanyagokat, amelyekre mindegyik, az állományban jelen lévő kórokozó reagál. A laboratóriumi eredmények és a gyakorlati, üzemi eredmények között nincsen 100%-os átfedés, az in vitro eredmények igen jó összefüggést mutatnak az in vivo (gyakorlati) eredményekkel, de a gyógyulási adatok alapján minden telepen egyedileg kell kiválasztani azokat a hatóanyagokat és készítményeket, amelyekkel a legjobb eredményeket érik el.
Mi tartozik még a tőgygyulladás diagnosztikájához? A tőggyel-tejjel érintkező felületek higiéniájának ellenőrzése, mert ezek igen könnyen fertőző forrásként szolgálhatnak. Tamponmintákat érdemes venni a kehelygumik belsejéből, kehelydugókról, a tőgynegyedfejő tartalék kelyhéből, a bimbófertőtlenítő edények csészéjéből. Ha nem egyszer használatos papír tőgytörlőt használnak, jó időnként megvizsgálni a mosógépből vett vízmintát, a tőgytörlő ruhák fertőtlenítő szeres áztatóvizét. Remélhetőleg egy ilyen vizsgálatot követően többet senkinek nem jut eszébe az, hogy vízben ázó ruhákkal töröljön tőgyet!
Összefoglalva az eddigieket, a pontos diagnózis feltételei: a szakma szabályai szerint elvégzett, jól megtervezett mintavétel, a helyes mintaküldés és specializált, megfelelő táptalajokkal és diagnosztikumokkal ellátott laboratórium igénybevétele. Az eredményesség feltétele pedig a rendszeres állományvizsgálatok és laborleletek alapján egyedi, az adott tehenészetre kidolgozott tőgyegészségügyi állományprogram. Csak komplett rendszerben gondolkodva és dolgozva lehet hosszú távon eredményt elérni.
Dr. Markus Gabriella
magán-állatorvos, mikrobiológus
