A sokakat foglalkoztató „energiát vagy élelmiszert?” kérdést körbejárva szögezzük le az elején: hiba lenne erre egyértelmû választ adni. Ez ugyanis egy sokszereplős terméklánc: olyan terület, ahol több résztvevő van jelen az alapanyag előállításban a mezőgazdaság vállalkozói részéről – a felhasználás területén pedig az agrár energetika mint ipari szektor vesz részt. A probléma az utóbbi időben egyre inkább érzékelhető hiányosság, miszerint nincs valódi párbeszéd a két szektor között.

Magyarország letette voksát a kukoricából előállított bioetanol üzemanyag előállítása mellett, s már akkor felhívták a figyelmet arra, hogy szükségtelen több tízes nagyságrendben kukoricából előállított bioetanol üzemet létesíteni, hiszen ez egyrészt teljesen bizonytalan piacot jelent, másrészt a hazai feltételek sem minden esetben kedvezők. Előzetes számítások szerint 7–8 millió tonna kukoricát lehet megtermelni az országban, amelyből mintegy 4 millió tonna az éves hazai szükségletet fedezi (ez az élelmiszer és takarmány előállításához egyaránt elegendő), a maradékot pedig fel lehet használni energetikai célokra, elsősorban bioetenol előállítására.

A tavalyi esztendő mezőgazdasági szempontból katasztrofális volt: Magyarországon sokakat rádöbbentett arra, hogy egy olyan évben, amikor hazánkban is csak 3,7–3,8 millió tonna kukorica terem, akkor hosszú távon el kell gondolkodni egy kukoricára alapozott bioetanol előállításon. Azóta az üzemek nagy része le is állt, de még mindig vannak olyanok, amelyek mûködnek – a kérdés azonban az, hogy honnan fognak kukoricát szerezni? Az előző évben a kukorica felvásárlási ára megnőtt, és ez valószínûleg tartós is lesz. A 40–50 ezer Ft-os tonnánkénti ár hosszú távra prognosztizálható, ami azt jelenti, hogy a bioetanol előállítása nem lesz gazdaságos kukoricából.

A kukorica ilyen magas ára egyrészt az időjárással függ össze – de tény, hogy az Egyesült Államok (amelynek szerepe meghatározó), a teljes fölöslegét a hazai bioetanol üzemekben használta fel. A távol-keleti piacok növekvő igénye pedig (sok tízmillió indiai, kínai jelenik meg, akik egyre nagyobb mennyiségben igénylik ezeket az alapanyagokat) tartós felvásárlókat jelent.

A gödöllői intézmény egyik tanulmányában meghatározták, hogy alapanyagok tekintetében melyek azok a lehetőségek, amelyben Magyarország az energetikai szektorban részt vehet az elkövetkező időszakban. A három nagy területet az alábbiak jelentik.

Az egyik a fás szárú energianövények területe, hiszen nagy mennyiségû ilyen biomasszára lenne szükség. Ez mindenképpen olyan lehetőség lesz hazánk számára, amelyet ki kell és ki is akarnak használni. Mintegy 150 ezer hektárnyi terület lenne ehhez a reális. Felmerül a kérdés, hogy milyen területeket vonjanak be, hiszen ilyen árak mellett nem lehet ott alapanyagot előállítani, ahol más haszonnövények termeszthetők. Azok a területek jöhetnek szóba, amelyek más szempontból kedvezőtlenek (belvizesek vagy éppen szárazabbak). A fás szárú biomassza a jövő nagy reménysége lehet a cellulóz alapú bioetanol előállításban is.

Másik csoportot képeznek a szerves hulladékok, amelyek szintén számításba jönnek alapanyagként az elkövetkezendő időszakban, egyéb növények mellett például a cukorcirok. Hátránya a ciklikusság, – bár ezen dolgoznak az intézmény szakemberei is –, mert a cukorcirok mindössze 4–5 hónapig áll rendelkezésre és nehezen tartósítható. Megoldásra vár tehát, miként lehet egy alapvetően trópusi területekről származó növény termesztését és feldolgozását egész évre elnyújtani. Termesztésére nálunk is rendkívül kedvezőek a viszonyok, mert a cukorcirok kedvezőtlen vízellátás esetén is biztos termést ad. Az elmúlt év példa erre, mert ahol a kukorica teljesen kipusztult, ott a cukorcirok élt, sőt 60–70 tonnát is képes volt produkálni hektáranként.

A biogáz hasznosításában is nagy lehetőségek rejlenek és nem csak az állattenyésztési melléktermékek vonatkozásában. Itt is a nagy biomassza tömeget produkáló növények jöhetnek számításba – a cukorcirokot ismét érdemes említeni, mert rendkívül jól felhasználható növény.

Az egyetemen egyébként dolgoznak egy 1 MW teljesítményû biogáz üzem létrehozásán, biztató pályázati és egyéb feltételek mellett. Az egyetem elektromos energia ellátását biztosító üzemben részben állati melléktermékekből, részben pedig növényi biomasszából tervezik a biogáz előállítását.

Ha tehát az energetikai célú növénytermesztést, a biomassza előállításának lehetőségét vizsgáljuk, akkor Magyarország a kontinens egyik mintaállama lehetne. A mezőgazdaság alternatív energia előállító szerepe azonban nem mehet az élelmiszer és takarmány előállítás rovására. Összegezve: átgondoltan, az ország területének egészét figyelembe vevő jól kidolgozott koncepcióra van szükség, összefogásra és a témában érintettek folyamatos párbeszédére.

Keresztes Júlia