Mi is az oka valójában annak, hogy gyümölcsfáink hajtásrendszerének természetes alakulásába, minden évben, illetve néhány faj esetén minden második, vagy harmadik évben be kell avatkozni?
Tisztázni kell, hogy mit értünk a termőfelület-alakítás fogalom alatt. A számunkra értékes gyümölcsöt adó fák növekedését és fejlődését mesterséges módon szabályozni kell. Ezt a módot hívjuk metszésnek, melynek célja a gyümölcsfák vegetatív (hajtásnövekedés) és generatív (termőrész képződés) összhangjának kialakítása.
A metszés tehát egy olyan gyümölcstermesztésben gyakran alkalmazott eljárás, melynek során különböző erősségû visszavágást végzünk, illetve némelyik zavaró hajtásképletet tőből is eltávolítunk. Az eljárás segítségével lehet szabályozni a növények termőfelületét, a termőrész képződést és a gyümölcshozást.
Manapság a rohamosan felszaporodó intenzív ültetvények (2000–3000 fa/ha), körteültetvények kialakításával és fenntartásával, a körte metszésével, valamint terméshozásával kapcsolatos szakirodalmi feljegyzések jóval szûkebbek, mint az almáé. Különös figyelmet jelent a körténél a parthenokarpia jelensége (Conference és Vilmos fajták), amely azért érdekes, mert így közepes, vagy nagy termésmennyiség érhető el az említett fajtáknál, olyan évek során is amikor a késői fagyok hatására a bibe elfagy, illetve a rossz időjárás megakadályozza a méhjárást, és így a megporzást. A körtefaj könnyen alakítható, úgynevezett plasztikus növény, amit idősebb Porpáczy Aladár elsők között ismert fel. Ebből az ismeretből eredően különböző mértani koronaformákat hoztak létre, melyek az eszterházi körte lugas kialakításához is rendkívül fontos információként szolgáltak.
Napjainkban, főleg ökonómiai okokból, jelentősen leegyszerûsödött a faalakok nevelése. Némely koronaforma meglehetősen kötetlen és mentes a különböző támrendszerek alkalmazásától. A körte, metszés nélkül nem termeszthető, mivel természetes formájában néhány év elteltével csak magas költségek esetén, gazdaságtalanul állítható helyre a fák termőegyensúlya.
Fás metszés
A termőkorú fák nyugalmi időben végzett metszésekor, koronaformák szerint, az alábbi elveket követjük:
• a 10–20 cm-es elágazásokat meghagyjuk, mert a következő évben dárdákkal berakódó, kétéves termőgallyakká fejlődnek;
• a karcsú orsónál, kellő számú 40–50 cm-es vesszőt hagyunk meg, mert ezek biztosítják a megfelelő hosszúságú és kondíciójú kétéves gallyakat. Az ennél hosszabb vesszőket eltávolítjuk;
• a termőkaros orsó esetében a vegyes rügyeket nem nevelő 30–40 cm-es vesszőket távolítjuk el, mert olyan termőgallyá alakulhatnak, amelyek kevés és gyenge dárdát fejlesztenek. Szükséges viszont kellő számú 60–80 cm-es vessző meghagyása a dárdás termőgallyak neveléséhez.
A körte és az alma metszése nagyon sok hasonlóságot mutat. Figyelembe kell venni, hogy abban az esetben, ha vad alanyon neveljük a körtét, akkor a termőre fordulás kitolódik. Erősebb növekedésû fákat kapunk, melyek csak a hajtások lekötözésével, esetleges zöldmetszéssel, kémiai növekedésgátlókkal korrigálhatóak. Fokozatos figyelmet kell fordítani a termőrészek ifjítására, az 5–6 éves termőrészek eltávolítását és az újak regenerációját kell elősegíteni. Gyûrûs termőnyársak, dárdás termőgallyak, termőbogok kialakítása a cél.
• Gyûrûs termőnyárs: a dárdából alakul ki úgy, hogy a dárda csúcsán található hajtásrügy rövid hajtást hoz, és a lombhullás után visszamaradt levélripacsok helye évenként gyûrûszerûen alakul, a csúcsi rész pedig virágrügyben zárul;
• dárdás termőgally: olyan gally, melyen rövid (3–5 cm-es) vessző található, amely hajtás- vagy virágrügyben végződik;
• termőbog (termőkalács): a virágrügyből képződött rövid hajtás és a virágzati tengely megvastagszik. Ezen a megvastagodott részen gyümölcs és hajtás is növekszik egyszerre.
Idősebb ültetvényeknél koronaritkítást végzünk, melynek célja az idősebb ágak eltávolításával a korona fényviszonyainak és szellőzöttségének javítása. Intenzív ültetvények esetében nincs ifjítás.
A metszés erősségét nagymértékben befolyásolja a fajták növekedési ereje. A Clapp kedveltje, a Diel vajkörte és a Hardy vajkörte fajták növekedése intenzív, ezért fiatal korban a hajtások, vesszők lekötözését részesítjük előnyben. A Bosc kobak nehezen elágazódó koronát nevel, így erős alakító metszésben részesítjük. A Vilmos, a Tongre, a Serres Olivér, a Nemes Krasszán, a Téli esperes és a Hardenpont téli vajkörte sûrû koronát nevelnek, ezért a ritkítási és ifjítási munkák elvégzése fontos.
Az intenzív ültetvények létrehozásának rendkívül sok előnye van, ezért mind a körténél, mind az almánál célszerû kialakítani. Az így telepített fák a rendelkezésre álló teret maximálisan kihasználják, de a sor- és tőtávolság csökkentése csak addig a határig lehetséges, amíg a növények megvilágítása nem szenved hátrányt.
Az intenzív ültetvények fenntartásánál leginkább az évente végzendő metszésre kell nagy figyelmet fordítani:
• a sorok kialakításánál gondolnunk kell arra, hogy a korona alsó része is megfelelő megvilágítást kapjon;
• az esetleges tavaszi, nyári zöldmetszéssel a gyümölcsök árnyékoltságát kerülhetjük el, valamint szabályozható a hajtás-gyümölcs kompetencia;
• a betakarítás utáni (nyári-őszi) metszés elősegítheti a vegyes rügyek differenciálódását és a hajtások beérését, fásodását.
Zöldmetszés
Hajtásválogatás: a feleslegesnek ítélt iker- vagy sûrûn álló, befelé növő, konkurens hajtásokat zsenge korban könnyen kitörhetjük (május). Később ollóval távolítjuk el. Az egyszeri, nagymértékû (30–40%) válogatás káros lehet, mivel növelheti az esetleges szélkárt, a megmaradó hajtások pozíciójának módosulásához vezethet, valamint a korona egyes részeiben túlerősödést idéz elő. A hajtásokat vagy tőből távolítjuk el vagy a levélkoszorúra, 1–2 cm-es csonkokra történő visszametszést végzünk, ahol az alapi rügyekből termőrészek fejlődnek. A júliusi levélkoszorúra történő visszavágást hívjuk Lorette metszésnek. A fák termőre fordításában és később, a termőegyensúly fenntartásában jelentős szerepe van.
Színező zöldmetszés: a termések érése során, a zsendüléskor végzett metszés, amely fokozza a színeződés mértékét. Elsősorban azoknál a fajtáknál végezzük, amelyek hajlamosak piros fedőszín létrehozására (Piros Vilmos; Piros Clapp). A gyümölcsöket leginkább takaró hajtásokat, lombozatot távolítjuk el. Olyan ritkító metszést végzünk, amely csökkenti a korona asszimiláló felületét, ugyanakkor fokozza a napégés és a jégverés kockázatát.
Fenntartó zöldmetszés: különösen olyan fajták, amelyek hajlamosak arra, hogy vegetatív túlsúlyt hozzanak létre hajtásrendszerükben, a nyár közepére olyan sûrû koronát nevelnek, ami beavatkozás nélkül akadályozná a termőrészek kifejlődését. A sûrû koronával egyidejûleg megnő a kórokozók, kártevők fertőzésének, kártételének veszélye. A fák fagyérzékenyebbé válnak. Általában az egyszeri, nagymérvû beavatkozás helyett javasolt a többszöri, mérsékelt ritkító metszés. Elsősorban a konkurens és a terméketlen fattyúhajtásokat távolítjuk el tőből. Az ilyen jellegû zöldmetszést nem ajánlatos korán végezni. Minél korábban metszünk, annál nagyobb esélyt adunk a fák újabb kihajtására, a további elsûrûsödésre. Az almaterméseknél a javasolt időpont augusztus és szeptember hónapokra esik, amikorra már lezajlott a termőrügy-differenciálódás fő szakasza.
A nyár végi, őszi sebzések azonban fokozzák a fák érzékenységét különböző betegségekre. Az őszi zöldmetszés különösen az utóbbi években jelent nagy veszélyt a fokozott erwiniás fertőzések miatt. A zöldmetszést tehát mindenképpen kövesse az őszi lemosó permetezés, valamint nagyobb sebek ejtése során a sebkezelés. A metszésnek nagy a kézimunkaerő igénye. Olasz adatok szerint az éves munkaerő költségnek 30%-át teszi ki. A metszés összköltsége termő ültetvényben a teljes termelési költségnek 19%-át teszi ki (1. ábra).
Metszést kiegészítő eljárások
Lekötözés. Az elágazások helyzetének, szögállásának változtatásával szintén befolyásolható a vegetatív és generatív jelleg összhangja. Vízszintes, vagy közel vízszintes lekötözéssel elérhető, hogy a fa korábban forduljon termőre. Hátulütője a dolognak, hogy így a fák termőképessége hamarabb kimerül. A vesszők helyzete és a termésképzés közötti összefüggés úgy alakul, hogy a vesszők függőleges állása a vegetatív jelleget, a 45°-os szögállás erősebb vegetatív és gyengébb generatív jelleget eredményez, míg a 30°-os és a vízszintes szögállás között kiegyensúlyozott állapotot vagy némileg a generatív jelleg felé történő eltolódást tapasztalunk. A metszetlenül hagyott vesszők közel 30°-os vízszintes szögállás közötti lekötözése az intenzív koronaformák gyors termőre fordításának hatékonyabb módszere.
Súlyok kihelyezése a koronába. A lekötözés munkaerő-igényes mûvelet, ezért a lekötözést különböző anyagú és tömegû súlyokkal helyettesítették, amelyek költségesebbek, de a munkaerő-ráfordítás szempontjából előnyösebb megoldásnak bizonyultak. Mind a lekötözés, mind a súlyok koronába helyezése során arra kell figyelni, hogy elkerüljük a hajtások túlzott leívelését, mivel a későbbiek során vízhajtások képződése jelentkezhet.
A hajtások csavarása, megtörése. A fásodásnak induló hajtások megcsavarása, esetleges megroppantása vagy óvatos megtörése pár hétre megakasztja erősödésüket, fejlődésüket, ezen kívül a térbeli állásuk is módosul. A törés alatti részből szerencsés esetben másodrendû hajtást kaphatunk, amely a későbbiek során termőalappá fejlődhet. A hajtáscsavarás kevésbé terjedt el, mint a hajtások lekötözése vagy súlyozása.
Sebkezelés. A fûrésszel vágott metszésfelületeket kenjük be fekete, fémmentes olajfestékkel vagy más sebkenőccsel, sebkezelő anyagokkal, amelyek a lehetséges fertőzések esélyét is csökkentik. Az olajfestékkel kezelt sebek behegedése, gyógyulása gyorsabb, s részben elpusztítja a kórokozókat és az esetleges kártevőket. Lezárja a sebet és ezzel gátolja az aerob farontó gombák életmûködését, elszaporodását. Az alma- és körtefák esetében sikerrel használjuk a Vulneron-A nevû sebkenőcsöt, amely a fák általános kondíciójára szintén pozitív hatással van.
Saját kísérletek
Egy Győr környéki intenzív körteültetvény néhány fontosabb mérési eredménye látható a következő néhány táblázatban. A fejlécekből jól látható, hogy mérésünk során a metszéssel eltávolított nyesedék nedvességtartalmára voltunk kíváncsiak. A frissen lemért nyesedék tömegének és a légszáraz nyesedék tömegének százalékos arányából lehet következtetni a fajták kondíciójára, míg a két mért tömeg közti eltérésből pedig meghatározható a fák vegetatív, illetve generatív jellege (1–3. táblázat).
A fajták között a nyesedék nedvesség százalékos alakulása minimális eltérést mutat. Magasabb értékeket a Packham's Triumph esetén tapasztaltunk. Légszáraz állapotban a nyesedék tömege Vilmos körténél mutatta a legnagyobb különbséget, amit sorrendben a Bosc kobak fajta követett, melynél szintén nagyobb mennyiségû légszáraz tömeget regisztráltunk. A Packham's Triumphnál a szakirodalommal megegyezően alacsonyabb tömeg volt tapasztalható.
Bosc kobak fajtán végzett metszési kísérletünk eredményét lehet látni a 2. és 3. ábrán. A fotók nagyon jól mutatják, hogy eltávolításra került minden olyan vessző és viszhajtás, ami sûrûsítette a koronát, és ezzel megakadályozhatta volna a fény bejutását az ágak közé. A módszer során az ágak kikönyököltetésére törekedtünk, ezzel is nyitva a koronát a fény számára. Érdemes megfigyelni, hogy vezérváltást végeztünk a sudár visszaszorításával, melynek célja a korona felmagasodásának elkerülése, a termés könnyebb betakaríthatóságának, a fa egyszerûbb kezelhetőségének elérése volt.
Dr. Iváncsics József NYME, egyetemi docens
–Varga Jenő NYME, PhD hallgató
