Ennek ismeretében információhoz jutunk az állat őseiről, oldalági rokonairól is, melynek segítségével fontos számításokat végezhetünk el a populáció genetikai szerkezetének és változékonyságának megállapítására.
Ennek a veszélyeztetett vadon élő és háziasított populációk fennmaradását segítő génmegőrzési programokban van jelentős szerepe, a gazdasági állatfajok esetében pedig különféle mutatók számolására használjuk melyek ismeretében minimalizálni lehet az állomány beltenyésztettségi szintjét. A származás alapján becsülhető a tenyészérték és a beltenyésztettségi szint, megállapítható az egyed populáción belüli vonalba vagy családba való tartozása, feltérképezhetőek rokoni kapcsolatai, továbbá nyomon követhetőek bizonyos nagy hatású gének és genetikai defektusok (örökletes rendellenességek) nemzedékenkénti előfordulása/megjelenése.
A származási lap a származáson kívül feltünteti az egyed termelési paramétereit, ősei és saját tenyésztési és termelési indexét. A kiadott származási lapokat minden állatfaj esetében sorszámmal ellátják, nyilvántartják. A hazai származási lapokon az apákat (apai sor) jobb oldalon vagy felül, az anyákat (anyai sor) bal oldalon vagy alul tüntetik fel.
Alapvetően beszélhetünk nyitott és zárt törzskönyvről. Zárt a törzskönyv, ha azt egy bizonyos időpontban lezárták és csak azzal az állománnyal, ill. annak ivadékaival foglalkoznak tovább, amelyet ebbe a törzskönyvbe már felvettek. (Pl. több, mint 100 évig zárt törzskönyv volt az angol telivér ló törzskönyve.) A zárt törzskönyv a benne nyilvántartott fajta vagy állomány vérhányadának fenntartását szolgálja. Nyitott az a törzskönyv, amelybe származásuktól függetlenül felvehetők bizonyos egyedek, melyek a fajtára jellemző megjelenéssel és teljesítménnyel/termelőképességgel rendelkeznek. Napjainkban a legtöbb törzskönyv nyitott. Az átlagosnál kedvezőbb termelésû vagy tenyészértékû állatok részére különböző elnevezésû törzskönyveket létesítenek, pl. arany, elit, elitrekord stb. és részükre általában bővített származási lapot állítanak ki, mely három ősi sort tartalmaz. Ezzel szemben egy átlagos egyed számára készített ún. szőkített származási lapon két ősi sort tüntetnek fel.
A pedigréanalízis elvégzéséhez szükséges a számítógépen rögzített pedigré, melynek minősége nagyban meghatározza munkánk sikerét. Ennek ismérvei a pedigré hossza, azaz hogy hány ősi sorig visszamenően rendelkezünk adatokkal és a pedigré teljessége, azaz hogy mennyi a hiányzó egyed a pedigrében. Minél hosszabb és teljesebb a származás, annál reálisabb képet kapunk az állomány genetikai szerkezetéről/hátteréről, a paraméterek meghatározásának pontossága nagyban függ a pedigré hosszától és teljességétől.
A pedigréanalízis elméleti alapjait MacCluer és mtsai. (1986) és Lacy (1989) írták le, gyakorlati alkalmazása pedig közel 10 éve folyik rutinszerûen, Boichard (1997) módszerének megjelenése óta. Azóta számos külföldi és magyar szerző számol be különféle szarvasmarha, juh, sertés, ló, szamár és kutya populációk pedigréanalízisének eredményéről.
A gyakorlatban két – pedigréanalízisre – általánosan használt program a Boichard (2002) által írt PEDIG és a Gutiérrez által kifeljesztett ENDOG (2005).
Az elemzés során a legfontosabb meghatározandó mutatók:
• Beltenyésztési együttható (F): annak valószínûsége, hogy egy adott lokusz két allélja származásilag azonos. Tehát beltenyésztésről akkor beszélünk, ha rokon egyedek párosodnak egymással. A rokonok részben azonos alléleket hordoznak, ezért utódaik nagyobb valószínûséggel lesznek homozigóták, mint véletlenszerû párosodás mellett. A nagymértékben homozigóta egyedek szervezetének élettani pufferkacapitása csökkent, ezért környezeti labilitásuk nagyobb, alkalmazkodóképességük kisebb. Mindez – főként, ha káros hatású recesszív gének homozigóta állapotban való manifesztációjával párosul – a beltenyésztési leromlásban jut kifejezésre (Dohy, 1989).
A fent említett két program a beltenyésztési koefficienst Wright (1922) metodikája alapján számolja, mely szerint adott (X) egyed beltenyésztési koefficiense:
FX = ∑(1/2)n+n'+1 × (1+FA)
ahol A az X egyed apai és anyai származási láncában levő közös ős, n és n' az X egyed és A ős közötti generációk száma az apai (n), illetve az anyai (n') ágon, FA a közös ős beltenyésztési koefficiense. A ∑ jel az X egyed apai és anyai származási láncában levő összes közös ősre vonatkozó összegzést jelent.
• Effektív populációméret (Ne): a populáció azon egyedei, melyek ténylegesen hozzájárulnak az utódgeneráció létrehozásához.
A beltenyésztési ráta (^Fy) alapján bármely populációban az effektív populációméret (Ne):
ahol ^Fy = (Ft – Ft-1) / (1 – Ft-1), a populáció beltenyésztettségének évenkénti növekedése, L pedig a generációs intervallum. Irodalmi adatok alapján a kritikus effektív populációméretnek tekinthető az 50-es effektív létszám. Csökkenésében szerepet játszik a populáció egyenetlen ivareloszlása és a beltenyésztettségi szint növekedése.
• Átlagos rokonsági fok (AR): a populáció bármely egyedére nézve az átlagos rokonsági fok annak a valószínûsége, hogy a teljes populációt jellemző pedigréből véletlenszerûen kiválasztott allél az egyedhez tartozik. Elsősorban az alpopulációk beltenyésztettségi szintjének összehasonlítására használatos.
• Pedigré teljesség (Pc): bármely egyed származása hány teljes generációra nézve ismert (teljes generáció ekvivalens). A pedigréanalízis elvégzéséhez legalább 3–4 generáció teljes ismerete kívánatos a korrekt eredmény elérése érdekében. A legteljesebb pedigréket eddig ló és nyúl állatfajok esetében közöltek a szerzők.
• Generációs intervallum: a szülők átlagos életkora azon utódok megszületésekor, amelyek részt vesznek a következő generáció létrehozásában. Fajonként és fajtánként biológiailag meghatározott, miáltal a tenyésztési koncepció megválasztásakor döntő szerepe van. E paraméter az állattenyésztésben rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen annál hosszabb a generációs intervallum, minél később éri el az állat a tenyészérettséget, illetve minél tovább tartjuk tenyésztésben.
• Tenyészetek megoszlása: az utódgeneráció létrehozásában résztvevő apaállatok határozzák meg. 3 féle tenyészetet különböztetünk meg:
1: nukleusz telepek, melyek nem vásárolnak, hanem csak saját előállítású apaállatot használnak tenyészállatként, viszont az ilyen telepeken létrehozott tenyészállatok egy része értékesítésre kerül;
2: nemesítő telepek esetében a használt tenyészállatok lehetnek saját előállításúak, illetve más telepről vásároltak és tenyészállat értékesítést is folytatnak;
3: szaporító telepek, ahol nem történik tenyészállat előállítás és értékesítés, csak vásárolt apaállatot használnak a minél nagyobb utódszám elérése érdekében.
Ezen mutatókat a két program opcionálisan vagy külön programmal számolja és egy .dbf formátumú táblában jeleníti meg az eredményeket, némely alapmutatókat pedig külön szöveges fájlba ír ki. Az eredmények értelmezéséhez segítséget nyújt a programokkal együtt az internetről ingyen letölthető „manual”, amely egyúttal a programok használati utasításaként is funkcionál.
Vígh Zsófia–Gyovai Petra
Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar
Sertés- és Kisállattenyésztési Tanszék
