Ha számításba vesszük a védett területek idetartozó részeit is, akkor azt láthatjuk, hogy az ország területének mintegy 2/3-át mezei élőhelyek alkotják. Ezeken az élőhelyeken jellemzőek az apróvad fajok.
Magyarországon az apróvad vadászatára mindig is volt, és várhatóan a jövőben is lesz igény. Ahhoz, hogy ezeket a vadpopulációkat megfelelően, és hosszú távon hasznosítani tudjuk, gazdálkodnunk kell velük, tehát nemcsak vadászni kell, hanem meg is kell őrizni azokat. Az utóbbi fél évszázadban az apróvad populációk létszáma aggasztó ütemben csökken. Sok kutató vizsgálta, hogy mi okozza a populációk létszámának apadását, mivel hosszú távon ez a vadászati hasznosítást is veszélyezteti. Egybehangzóan arra jutottak, hogy a populációk leromlásáért az élőhelyek változása a felelős. Amennyiben gondoskodni szeretnénk az apróvad-populációkról, és „bölcsen” szeretnénk hasznosítani azt, akkor gazdálkodásunk elengedhetetlen része kell hogy legyen az élőhelyek fejlesztése, vadföldek létesítése.
A különböző élőhelyfejlesztési technikák és a vadföldek gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban különböző kérdések vetődhetnek föl, amelyeket mindenképpen tisztázni kell az eredményesebb gazdálkodás érdekében. A következőkben a legalapvetőbb kérdéseket tekintjük át.
Mi a vadföldgazdálkodás célja?
Mivel az apróvad-gazdálkodással kapcsolatos tevékenységek gazdasági társaságokat is érintenek, mindenképpen foglalkozni kell a vadgazdálkodás ökonómiai vetületével is. Nevezetesen az élőhely fejlesztését a növénytermesztő üzem területén végezzük el, és a vadgazdálkodó számára jelentkezik a megnövekedett állományok hasznosításából az előny. Ha a két szereplőt együtt kezeljük (vagy ideális esetben azonos is lehet a kettő), akkor abban az esetben éri meg vadföldet telepíteni, ha a vadföld telepítésének köszönhetően megnövekedett apróvad állományból származó haszon nagyobb, mint az ugyanazon a területen a vadföld helyett termesztett növényi kultúrából nyerhető haszon. Ha csak a növénytermesztő üzem szemszögéből vizsgáljuk, akkor azt lehet mondani, hogy akkor éri meg neki inkább vadföldet létesíteni, ha a vadásztársaság, amely megrendeli tőle a vadföldet például szolgáltatásként, többet fizet ezért, mint amennyi haszonra az adott helyre telepített egyéb növénykultúra lehetőséget adna. Mivel az őszi búza az egyik legfontosabb növényünk, és Magyarországon minden évben nagy területen termesztjük, álljon itt példaként az ebből a kultúrából, különböző feltételek mellett nyerhető haszon mértéke (1. táblázat).
Tehát ha a vadgazdálkodó az adott összegnél többet hajlandó kifizetni hektáronként, akkor a növénytermesztőnek érdemes vadföldet létesíteni.
Ha a vadgazdálkodó szemszögéből vizsgáljuk, akkor azt kell megnézni, hogy hogyan viszonyul egy komplett vadászat ára ahhoz az összeghez, amit a növénytermesztő elkér annyi vadföldért, amelynek segítségével növelhető a vadpopulációk létszáma annyival, hogy még egy komplett vadászatot lehessen tartani. Tehát például, ha a társaság területén nincs annyi mezei nyúl, hogy lehessen egy jól kivitelezett nyúlvadászatot tartani, akkor lehetősége van rá, hogy egy másik (jó nyulas) társasághoz befizessen egy vadászatra, és ennek kialakult piaci ára van. Amennyiben élőhelyet fejlesztenek, a nyúlpopuláció megemelhető annyival, hogy otthon tarthassanak vadászatot, és amennyiben az ehhez szükséges vadföldekért a növénytermesztő kevesebbet kér el, mint a vásárolt vadászat ára, akkor a vadásztársaságnak is megéri. És itt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az eddigi évek során az FVM mindig írt ki pályázatot élőhelyfejlesztésre, ahol 50, vagy akár 100%-os támogatást lehetett kapni erre a tevékenységre.
Mivel minden növénytermesztő üzem többé vagy kevésbé heterogén termőhelyû, tulajdonképpen mindenhol található olyan rész, amelyik elég alacsony jövedelmet hoz ahhoz, hogy érdemesebb legyen vadföldként hasznosítani. Ez át is vezet a következő kérdéshez.
Melyek a vadföld kialakításának térbeli feltételei?
Az élőhelyfejlesztések és a vadföldek helyének meghatározása fontos kérdés. Mint láttuk, általában található olyan rész, amelyiknek elég alacsony a jövedelme ahhoz, hogy érdemes legyen vadfölddé alakítani, ugyanis azokon a területeken, amelyikek szántóföldi növénytermesztés szempontjából kedvezőtlenebbek, vadföldnek kiválóan alkalmasak lehetnek. A vadföldek ugyanis nem érzékenyek olyan faktorokra, amelyikek a szántóföldi növénytermesztés szempontjából kedvezőtlennek minősülnek, mert nem cél például kiemelkedő termésátlagokat elérni, hanem csak a vad számára megfelelő táplálékot és búvóhelyet nyújtó vegetáció kialakítása. A vadföld táblák alakját, méretét, és egymáshoz viszonyított helyzetét mindenképpen a vad igényei szerint kell kialakítani. Általános elvként megfogalmazható, hogy a sok kicsi vadföld előnyösebb, mint az egy nagy (Heltai M., 2001).
Azonban ennek a sok kicsinek olyan messze szabad csak esniük egymástól, hogy az adott vadfaj mozgáskörzetébe mindenképpen beleessen valamelyik. Az apróvad a nagy tábláknak is csak a szélső, maximum 30, de inkább 15 méterét használja, tehát egy nagy „vadföld táblának” is csak egy részét használná. Sokkal nagyobb a szerepe a vonalas struktúráknak, mint az árokpart, táblaszegély, fasor, földút, és természetesen a keskeny formában mûvelt vadföldsáv (ábra). Ezeknek a vonalas struktúráknak olyan messze szabad csak esniük egymástól, hogy a vadnak mindenképpen beleessen a területébe legalább egy, tehát mondjuk a főként 500–1000 méter sugarú körben mozgó mezei nyúl részére az egymástól 1–1,5 km-re elhelyezett vadföld sávok már kedvezőek.
Természetesen fölmerül kérdésként, hogy az elhelyezésén kívül mi másban tér el a vadföld egy átlagos növénytermesztésre használt táblától. Tehát a következő két kérdés a hogyan?, és a mit?, amelyek megválaszolása fontos a megfelelő gazdálkodás szempontjából.
A vadföld kialakításának módja
Erre a kérdésre a cél szem előtt tartásával könnyû helyes választ adni, ugyanis nem célunk a kiemelkedő hozam, így megelégedhetünk a legextenzívebb technológiákkal is. A vetőmag tekintetében egyáltalán nem fontosak az olyan szempontok, mint a magas biológiai érték, vagy a kiegyenlítettség, mert még rossz minőségû vetőmagból is lesz valamilyen növényállomány. A talaj előkészítésénél csak arra kell ügyelni, hogy a mag kicsírázzon, és állomány fejlődjön belőle, de ennek az állománynak a minősége már sokadrendû kérdés. A tápanyagellátásnál azt láthatjuk, hogy a tábláról minimális mennyiségû tápanyagot viszünk le, ezért nem csökkentjük a tábla tápanyagkészleteit, így a tápanyagellátás minimális szintre szorítható. Megjegyzendő, hogy az állandó borítás a kimosódási és eróziós károktól véd, valamint az alkalmazott növények között sok a pillangós, amelyek növelik a talaj N-készleteit. A vetésnél szintén a legolcsóbb, legegyszerûbb módokat lehet választani, a vadföldek esetében létjogosultsága lehet a szórva vetésnek, és az azt követő sekély bemunkálásnak. A növény ápolásánál ügyelni kell arra, hogy a hagyományos szemlélet szerint káros szervezetek fönntartása is célunk, mert például a levélkárosító ízeltlábúak a szárnyasvad kedvelt táplálékai, valamint a gyomok a mezei nyúl számára fontosak. Ezért a hagyományos növénytermesztés keretei között nekünk konkurens, és ezért üldözött szervezetek ebben az esetben egyáltalán nem károsak, így a növényvédő szerek alkalmazása ezeken a területeken más szemléletet igényel. A betakarítás során az a furcsaság áll elő, hogy ugyan növénytermesztési beavatkozásokat alkalmazunk, de a „termés” nem növényi, hanem maga a vad, így a betakarítás a vadászat. A növényi részeket pedig visszaadhatjuk a talajnak. Mint látható, a vadföld mûvelésénél mindig a legegyszerûbb, legolcsóbb, kifejezetten extenzív módszereket alkalmazhatjuk, így költségvonzata minimális. Az ezekhez a módszerekhez kapcsoló növényfajok és fajták megválasztása is sarkalatos pont.
Mely növényfajok termesztése indokolt?
Annak megválasztásához, hogy mit termesszünk, két szempontot kell figyelembe venni. Először is azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják, hogy egyáltalán milyen növények termeszthetőek az adott gazdaságban, tehát a termőhelyet és a rendelkezésre álló eszközöket mindenképpen szem előtt kell tartani. Nem célszerû mondjuk egy száraz vidéken nagy vízigényû fajt választani, és olyat sem, amelyiknek például az elvetéséhez nem áll rendelkezésre megfelelő vetőgép. A másik szempont a vad igénye. Az első körben „versenyben maradt” fajok közül azt kell választani, amelyik legjobban kielégíti a vad igényeit. Mivel itt a célunk kettős, vagyis a vad részére megfelelő táplálékot, és megfelelő búvóhelyet szeretnénk kialakítani, általában nem egy növényfajt használunk, hanem keverékeket. Ezek a keverékek tartalmaznak jó étrendi hatású (fehérje a pillangósokból, energia a gabonákból), valamint nagyra növő (kukorica, napraforgó, rozs) fajokat (Kölûs G. 1986). Ügyelni kell, hogy a keverék összetevői könnyen kezelhetőek legyenek együtt. Nem érdemes túl sok fajt keverni egybe, mert az bonyolítja a kezelésüket, és érdemes „közönséges” fajokat választani, mert ezeknek könnyen és olcsón beszerezhető a vetőmagja. Nem adható egységes recept arra nézve, hogy mit kell a keverékbe tenni, ezt minden területen külön-külön ki kell alakítani, ki kell próbálni sokféle lehetőséget, és azt alkalmazni, amelyik a legjobban beválik. Az eddigi tapasztalatok viszont, mint kiinduló pont alkalmazhatóak, tehát érdemes a próbálkozásokat a részletesen leírt technológiájú keverék takarmányokkal, csalamádékkal, lédús takarmányokkal kezdeni.
Végére maradt a talán leglényegesebb kérdés, ami fölmerülhet a vadföld-gazdálkodás kapcsán.
A vadföld-gazdálkodás várható eredménye
Ha az eddigi szempontoknak megfelelően alakítottuk az élőhely-fejlesztésünket, akkor mindenképpen pozitív eredményre jutunk minden szereplő tekintetében. A növénytermesztőnek a legfőbb eredmény, hogy olyan területeken, ahol alacsony, vagy semmilyen jövedelem nem realizálódott eddig, ott is nagyobb érték előállítására nyílik lehetőség. Ez a legfontosabb cél, így a növénytermesztő üzem összes jövedelme növekszik. De más kedvező hatásokra is lehet számítani, mint például arra, hogy a vadföldek „kihúzzák” a vadat a növényi kultúrákból, így csökkentik az esetleges vadkárt.
A vadgazdálkodónál észlelhető eredmény még inkább szembetûnő: ez maga a megnövekedett vadászati lehetőség. Ennek a mértéke az adott élőhelytől függ, csak nagyságrendileg adható meg általánosságban. Ehhez az élőhely-fejlesztési kutatások közül érdemes két példát megvizsgálni, a Magyar Fogolyvédelmi Programot és a MOSON-Projektet, melyekről részletesebb információkat az ebben a témában alapmûnek számító, Faragó Sándor: Élőhelyfejlesztés az apróvad-gazdálkodásban címû kézikönyvében találhatunk. Az elsőben egyéves struktúrában, a másodikban több éves, egymásra épülő rendszerben vizsgálták a vadföldek hatását. Mindkét kísérletben a különböző növényi kultúrák találkozására, a szegélyekre helyezték a fő hangsúlyt. A 2. táblázatban látható arányokban növekedett az egyes vadfajok állománya.
Látható, hogy mindkét esetben jelentős növekedést tapasztaltak az egyes állományokban. Ezek alapján megállapítható, hogy a helyes vadföldgazdálkodással és élőhelyfejlesztéssel sikeresen és nagymértékben emelhetjük a vadállományok létszámát, és a vadgazdának ez a célja. Így az állományt egy magasabb színvonalon hasznosíthatja annak jó állapotát megőrizve.
Ezenkívül nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az adott élőhelyen nem csak vadpopulációk, hanem egyéb állatok is élnek. Ezeknek az életkörülményei is javulnak az élőhelyfejlesztés hatására, sokszínûbbé válik a környezet. Ez végső soron az egész társadalom számára pozitív eredmény. Természetesen más kérdések is fölmerülnek a témával kapcsolatban, de talán ezek a gyakorlat számára a legalapvetőbbek. Ezekből is látszik viszont, hogy helyesen megválasztott helyen, módon, fajtákkal stb., tehát a teljes technológia pontos kidolgozásával és betartásával a szántóföldi növénytermesztés is gazdagodhat, és a vadásztársaság is jól jár.
Tarnawa Ákos
