„Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet a Fajtaminősítő Bizottság javaslatára a GK IMPALA őszi zab fajtát államilag elismert fajtának nyilvánítja… Ez a tény az 1916 óta vezetett Fajtaelismerési Törzskönyv VII. kötet 39281. számú lapján bejegyeztetett. Budapest, 2005. december 8.”
Előzmények
A kedves olvasó talán megenged némi személyes visszaemlékezést… Amikor 1969 szeptember 8-án beléptem „kenyéradó gazdám”, a Gabonakutató (akkor még Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetnek hívták) ajtaján, éppen kukorica fajtabemutatót tartottak. A fél ország valamirevaló termelő szövetkezetei, állami gazdaságai, vetőmag előállítói és nemesítői jelen voltak. Ez utóbbiak közül olyan hírességek, mint néhai Berzsenyi-Janosits László és Pap Endre (a hibridkukorica nemesítés hazai elindítói), valamint Somorjai Feri bácsi, az intézet korábbi igazgatója (1950–60), aki – többek között – nemesítője volt a Szegedi sárga lófogú kukoricának és az Újszegedi őszi zab fajtának. Ez utóbbi 1967-ben kapott állami előzetes elismerést. Az állami elismerést bár sosem érhette meg, 5–6 évig azért termesztették Dél-Magyarországon és Bácskában (a mai Észak-Szerbia területén is). A fajta visszavonásának oka a gyenge télálló képesség és a dőlékenység volt.
Jómagam már másnap kapcsolatba kerültem az őszi zabbal. Akkori főnököm a kukorica bemutató napján, első munkanapomon közölte velem: holnap testhezálló gyakornoki munkát kapsz: Pakai Sanyival (főtechnikus volt) elvetitek az őszi zab kísérleteket… Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna… Jó meleg szeptember volt, négy álló napig csináltuk „kézihajtányos” vetőgéppel, még a nyelvünk is kilógott… De kedvemet nem szegte, mert amikor zabos-árpás lettem (1973 július 1-től), alig vártam, hogy belebúvárkodjak a nemesítési alapanyagba… Az akkori igazgató a 73 éves Somorjai Feri bácsit tette mellém tanácsadónak, így indultam az őszi (és természetesen a tavaszi) zab nemesítés rögös útján s az eredmény 32 év után (!) jelentkezett is: a GK Impala.
Az őszi zab előnyei a tavasziakhoz képest
• Első és legfontosabb előnye – az őszi kalászosokhoz hasonlóan –, hogy 25–30%-kal többet terem a tavaszi vetésû fajtákhoz képest. Ez egyértelmûen abból a törvényszerûségből vezethető le, hogy az őszi változatok lényegesen hosszabb tenyészidejûek, így sokkal több idő áll rendelkezésre az „asszimiláták” felhalmozására.
• Jobb a keményítőértéke, ugyanakkor (abszolút értékben) nagyobb a fehérjetartalma is a tavaszi fajtákhoz képest. Jóllehet, az utóbbi években a keményítőértékről kevesebbet beszélünk, mégis fontos tulajdonság, hogy a teltebb, lisztesebb endospermium nagyobb keményítő tartalmat jelent. A magasabb fehérjetartalom pedig egész egyszerûen abból adódik, hogy a nagyobb endospermiumhoz nagyobb csíra járul és relatíve nagyobb a fehérjében dús aleuron réteg is. Következésképpen a hektáronkénti fehérjetermés is természetesen nagyobb lesz. Míg a hagyományos, pelyvás tavaszi zaboknál a szemtermés nyersfehérje tartalma alig éri el a 14%-ot, addig az őszi zabé gyakran 15% fölötti, egyes években eléri a 16%-ot is.
• Az őszi zab nagyobb termetû, átlagosan 25–30 cm-rel is magasabb a szára, ugyanakkor nem dőlékenyebb. Régi tapasztalat, hogy a szármagasságot – a genetikai háttér mellett – a tavasz dönti el: száraz tavaszon alacsonyabb, nedvesben magasabb a szár. Ez őszi vagy tavaszi fajtára egyaránt érvényes. Ebből az is következik, hogy a „harvest index” (a szem-szár arány) mindkét változatnál közel azonos: 0,50 körüli, tehát a nagyobb tömegû szár nagyobb szemtermést fog hozni.
• Ugyanez jellemző az őszi zöldtömeg termésére is. A tavasziaknál 25–30%-kal nagyobb zöldtömeg alkalmassá teszi zöldszenázs készítésére, amely kiváló kérődzőtakarmány és már május végén, június elején kaszálható. Új-Zélandban, Ausztráliában, Dél-Amerikában másodvetésként is előszeretettel alkalmazzák: kiváló birka-, alpaka-legelő.
• Az őszi zab nagyon alkalmas zöld keveréktakarmányok készítésére. A zabos bükköny régóta használt, de sajnos nálunk érdemtelenül elfeledett kultúra. Őszi és tavaszi változatait egyaránt használták Szovjetúniótól Latin-Amerikáig. Ma inkább az őszi zabos, őszi borsós keverékeket termesztik a melegebb telû országokban, mert egyik komponens sem annyira télálló, mint az őszi búza, vagy a rozs. A mi fajtánkkal a Hód-Mg Zrt-nél elkezdett ilyen irányú próbálkozások pozitív eredményeket hoztak (lásd később).
• További lényeges előny a rövid tenyészidő. Sokéves tapasztalatból azt mondhatjuk, hogy a GK Impala az átlag őszi búzákkal együtt aratható, azaz július 5 és 15 között. Ez az év (sok vonatkozásban is) extrémnek számít: Péter-Pálkor 14 és fél % vízzel tökéletesen érett állapotban takarítottuk be. A tavaszi zabok aratása mindig július második fele, a csapadékosabb években még augusztus elejére is átcsúszik.
• Nincs számottevő betegsége. Az Európában mai napig is legádázabb zab-kór az ún. vörös levél vírus (az árpa sárga törpeség vírus – BYDV – egyik válfaja), amely epidémia esetén könnyen megfelezheti a termést. Terjesztésének vektorai a levéltetvek és a kiskabócák. A Kárpát medencében az idei év az enyhe tél miatt nagyon vírusosnak mondható, mivel a vektorok, főleg a kiskabócák átteleltek, a tavaszi zab kikelésétől már fertőzték az állományt. Az őszi zab egyszerûen „kinőtt a foguk alól”, még vörösödő leveleket sem lehetett találni. Egyéb gombákra – koronás rozsdára, helminthospóriumra, porüszögre – a GK Impala sokkal kevésbé fogékony, mint bármely tavaszi fajta, így vegyszer nélküli biotermesztésre is alkalmas.
• Élelmiszeripari feldolgozásra alkalmasabb a tavasziakhoz képest. Jóllehet ebben a vonatkozásban még kevés konkrét tapasztalatunk van, de az máris látható, hogy pl. a hántolásnál a 'hasasabb' szemek a pelyvaleveleket könnyebben leadják, a karyopsis tisztíthatósága így könnyebb, azaz a technológiai minőség javul, következésképpen a pehelykihozatal jobb.
Hátrányai a tavasziakhoz képest
• Télállósága nem igazán megbízható. Valójában átlagos teleinkkel kapcsolatban nincs semmiféle problémánk. Némi kifagyás mindig előfordul ugyan, de a rendkívül jó bokrosodó képesség tavasszal biztosítja a 800–900 bugát négyzetméterenként. Ritka télnek számít a 2003-as, amikor is január 6-tól március elejéig 30-40 cm-es hó borította az egyébként jól kikelt állományt s a hőmérséklet gyakran és tartósan lement –15 fok alá, valamint a hópenész is jócskán károsította. A hóolvadás utáni 33%-os tőállomány – egy száraznak mondható tavasz ellenére is – biztosította a 4,8 t/ha-os termésátlagot. Ilyen mértékû regenerálódásra sem árpák, sem búzák nem képesek!
• A jó bokrosodó képesség akkor jelent némi hátrányt, ha enyhe tél után (mint 2007-ben) minden kikelt növény áttelel, a sok bugában sok apró szem keletkezik és a túl sûrû állomány megdőlésre hajlamossá válik. Ilyen esetben (valamint nagyon csapadékos tavaszon) indokolt lehet valamilyen szárrövidítő szer alkalmazása.
Néhány praktikus eredmény
Tekintve, hogy hosszú ideig nem volt a köztermesztésben őszi zab fajta, az általunk és a martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézet által bejelentett fajtajelölteket nem önmagukhoz, ill. standard fajtákhoz, hanem más növényfajokhoz hasonlította az OMMI. Így kezdetben a GK Impala is őszi búzákkal, árpákkal és tritikálékkal vizsgázott ('őszi takarmánygabona kísérlet'). Értelemszerûen – mind télállóságban, mind termőképességben – alulmaradt e három kalászos gabona jeles reprezentánsaihoz képest. Változott azonban a helyzet a GK Impala 2005. évi elismerésével: azóta az OMMI standardként használja.
Az 1. táblázatban az utóbbi két év kisparcellás szemtermés eredményeit mutatjuk be. Mint tudjuk, mindkét évet jóval átlag fölötti csapadék jellemezte, s a csapadék eloszlása sem volt kedvező a tenyészidő alatt. Mindkét év tele az átlagosnál zordabb volt, szinte teljesen hótakaró nélküli és jelentős megdőlés is volt (főleg kisparcellán). 2005-ben 6 helyen, 2006-ban csupán 2 helyen (Kaposváron és Kompolton) volt kiértékelhető a kísérlet. Így az sem véletlen, hogy a két év termésátlaga a tavaszi zabokétól valamelyest elmaradt. Szerencsére e két év szaporításai ennek ellenkezőjét tükrözik: legalább 20 %-kal volt nagyobb az ősziek termése. De szívesen citáljuk Veisz Ottó martonvásári kisparcellás adatait is: 5 év átlagában az őszi genotípusok 6,11 t/ha-os terméseredményt adtak, míg a tavasziak 5,20 t/ha-t. Ez is több mint 15 %-os előny az ősziek javára.
Szegeden régóta foglalkozunk az őszi zab zöld növényként való hasznosításával. A 60-as évek végén az Újszegedi őszi zab fajtával folytak ilyen irányú kísérletek. Főleg bükkönyös, borsós keverékeket vetettek, amelyek 50 %-ban tartalmaztak őszi zabot. Az igen magas (150-180 cm-es) őszi zabot használták támasztó növénynek, amelyre felfutott valamelyik pillangós s a bugahányás – tejesérés stádiumában (a pillangósokat felevirágzásban) lekaszálták. Igen jó minőségû zöldtömeget kaptak a lucerna első és második kaszálása közötti időszakban, amelyet főleg kérődzőkkel etettek fel. A probléma akkor jelentkezett, ha valamelyik komponens, vagy mindkettő kifagyott. És ez akkoriban nem volt ritka, hiszen sem az őszi zab, sem az őszinek tekintett pillangósok nem voltak elég télállóak.
Mi a fajtajelöltjeinkkel mintegy 10 éve próbálkozunk hasonlókkal, eleinte nagy táblákon szántóföldön, majd nagyparcellás kísérletekben is. A 2. táblázatban a Hód MgRt. 4 éves szántóföldi eredményeit mutatjuk be. A két komponens a GK Impala (akkor még fajtajelölt) és a Nany őszi borsó volt 50-50 %-os kevert vetésben. Minden év sikeres volt a zöld szenázs mennyisége és minősége tekintetében egyaránt. A fonnyasztott zöldtermést tejelő marha állománnyal etették fel.
Mindezek hatására 50 m2-es nagyparcellás kísérleteket állítottunk be újszegedi tenyészkertünkben. A jól bevált, erősen kacsosodó és talán a legtélállóbb Nany borsóval és egy őszi pannonbükkönnyel végeztük a kísérleteket két teljesen eltérő évben. A 2003. év zord tele (január – február) és aszályos tavasza (április – május) sokáig emlékezetes marad számunkra, míg a 2004. év azonos tenyészidőszakának kedvező csapadékellátottsága jó eredményeket hozott. E helyen tovább nem részletezve a kísérletek körülményeit, a 3. táblázat adataiból a következő fontosabb megállapításokat tehettük:
- Az őszi zab a tavasziakhoz képest jóval nagyobb zöldtömeg és szárazanyag produkcióra képes. Ugyanez érvényes a pillangósokkal kevert állományra is. Az őszi zabos őszi borsóval és az őszi zabos őszi bükkönnyel elérhető 35-40 t/ha-os zöldtermés mindenképpen figyelemre méltó eredmény.
- Az egyes évjáratok között lényeges produkcióbeli különbségek vannak. A sokkal csapadékosabb tavaszú 2004. év lényegesen nagyobb – esetenként kétszeres – terméseredményt produkált. Kísérletünk megerősíti azt a régi megfigyelést, mely szerint a zöldtömeg produkció limitáló faktora a csapadék, azaz esetünkben a tavaszi talajnedvesség.
- A pillangósokkal kevert zöldszenázs takarmányértékét a fehérjetartalommal tudjuk legjobban jellemezni. Ez a kétféle keveréknél 12 % fölötti volt, ami ugyan a lucerna-szenázstól elmarad, bár hektáronkénti fehérjetermésben megközelíti azt. (A részletes fehérje-adatokat itt nem közöljük.)
- Igen fontos megjegyezni, hogy az önmagukban vetett hüvelyesek – támasztónövény hiányában – mind zöldtömeg termésükben, mind szárazanyag produkciójukban messze elmaradnak az őszi zabtól és hüvelyes keverékeitől.
- Mint látható, a tavaszi vetésû kombinációk – mind zöldtermésben, mind szárazanyag produkcióban - szignifikánsan elmaradnak az őszi zabtól és az őszi vetésû keverékektől. A GK Iringó + borsó keveréknél már erőteljes depresszió tapasztalható (94 ill. 91 %), amely a vízért és a tápanyagokért való versengés egyértelmû következménye. Ha csak a termés mennyiségi paramétereit értékeljük, e két év eredményei alapján a tavaszi zab borsós keverékének a termesztését nem javasoljuk.
A nemesítőnek talán a legnehezebb feladata az, ha új fajtáról kell nyilatkoznia, amelyről még sosincs elég szántóföldi tapasztalat. Úgy gondolom azonban, hogy a GK Impala őszi zab kinemesítésének harmadszázados folyamata s az említett kísérleti eredmények meggyőznek mindnyájunkat e fajta termeszthetőségéről, többirányú felhasználhatóságáról. Elsődleges hátrányaként említett gyengébb télállósága azonban óvatosságra int, így ajánlatainkban is mindig kiemeljük: termesztését elsősorban a déli országrészben javasoljuk.
Az elmondottakkal összefüggésben és némi magyarázatként még egy evolúciós tényre mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmet. Az Avena (zab-) nemzetség 29 zab-fajának egyetlen kultúr-változata sem igazán őszi vetésû, mint pl. a búzáé, rozsé, tritikáléé. Ezt a zab-fajok géncentrumai is jól mutatják: mediterrán és szubtrópusi eredetûek. Az évezredek, évmilliók során tehát nem alkalmazkodhattak a hidegebb, zordabb telekhez. A mai napig az úgynevezett 'télállósági etalont' mínusz 12 Celsius foknál húzhatjuk meg az őszi zabnál. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha tartósan –12 fok alatt van a hőmérséklet és hótakaró sincsen, az állomány előbb-utóbb kifagy. GK Impala fajtánk ennél melegebb téli hőmérsékletnél – számottevő növényveszteség nélkül – éli túl a telet és akár 7 tonnás szemtermésre is predestinált… És még valamit ehhez: a 'globális felmelegedés' is a kevésbé télálló, de amúgy nagy biomassza produkcióra képes fajok fajtáinak a 'malmára hajtja a vizet'…
Intézményünkben, a Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaságban és néhány külső szaporítónál a GK Impala őszi zab fajta vetőmagja most van felszaporítás alatt, kipróbálását az említett déli országrészben – esetleg kevésbé fagyzugos északibb, kisebb területeken is – mindenképpen javasoljuk.
Dr. Palágyi András–Palágyi Andrea
