Egyszerûen tartósítható, ezért a konzervipar fontos növénye.
Termesztésének elsősorban Szatmárban van nagy hagyománya, ahol a konzervipari célra termesztett uborka kb. 60–70%-a terem meg. A konzervuborka termesztés fénykora a 90-es években volt, azóta váltakozó kedvvel, de csökkenő tendenciát mutat a termesztése. Ennek oka a dráguló élőmunka és a munkaügyi ellenőrzések szigorodásában keresendő. Sajnos elértük azt, hogy a konzervgyárak a jelenleginél sokkal több uborkát dolgoznának fel a jó értékesítés miatt, ám a hazai termesztés már nem fedezi az igényeket. Egyre többen termesztenek konzervuborkát Kárpátalján, akik szaktanácsadásért hozzánk fordulnak, de Törökországban és Indiában európai szemmel nézve óriási felületeken folyik a termesztése.
Az uborkának közismerten sok betegsége és kártevője van, így a sikeres termesztés alapos növényvédelmi ismereteket igényel, amivel a termelők többsége nem rendelkezik. A profi szaktanácsadásnak óriási lenne a szerepe, ezt ma néhány vetőmagos, növényvédő szer gyártó és forgalmazó cég, illetve helyi TÉSZ-ek végzik több-kevesebb sikerrel. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának Biológiai Laboratóriuma minden évben végez hatósági engedélyezési vizsgálatokat uborkában gombaölő szerekkel, melynek tapasztalatait szeretném megosztani az olvasókkal.
A konzervuborka termesztéstechnológiája és növényvédelme egymással szorosan összefügg. A gazdaságos konzervuborka termesztés célja, hogy a július közepétől kezdődő uborkaszezont a lehető legtovább ki lehessen nyújtani legalább szeptember elejéig. Ezt csak egészséges állománnyal lehet megoldani, ezért a termelők zöme a megelőzésre koncentrált, még ha az esetenként fölösleges védekezést jelent. A hagyományos módon, síkmûvelésben termesztett uborka hatásos növényvédelme nehezen oldható meg. A 80-as években többször is előfordult, hogy egy országos peronoszpóra fertőzés vagy atka kártétel miatt a konzervgyárak alig tudtak elegendő konzervet előállítani, ezáltal az „uborkaszezon” jelentősen lerövidült. A párásabb, zártabb mikroklíma a károsítóknak ideális feltételeket teremt csapadékos és száraz időjárás esetén egyaránt. Az egymást takaró levelek a permetezés hatékonyságát rontják le nagymértékben, ugyanakkor állati kártevők általában a levél fonákán szívogatnak. Az akkoriban ellenük használt inszekticidek jelentős része viszont kontakt hatásmechanizmusú volt, így a hatékonyság meglehetősen gyenge volt. Ezek a problémák kordonos uborkatermesztés esetén nagymértékben lecsökkentek. Jobb lett az ültetvények mikroklímája, a levelek hamarabb felszáradnak és a permetlé a célfelületre jut elsősorban. Hátránya, hogy a vetésváltás nem oldható meg, a támrendszer fix rögzítettsége miatt az uborka „állókultúrává” válik 10–15 évre. Általában 5–7 év után jelentkeznek a talajuntság tünetei termésátlag csökkenés és hervadásos pusztulás formájában. A tüneteket mérsékelni lehet nagy adagú szervestrágyázással, középmély szántással és ellenálló hibridek ültetésével.
A vírusok közül az uborkamozaik (CMV) és a cukkíni sárga mozaik (ZYMV) fordul elő a leggyakrabban a termesztés során, melyek közül az utóbbi okoz nagyobb problémát. A vírusfertőzések általános tünete, hogy a beteg növény gyengébben fejlődik, kevesebb és deformált termést fejleszt. A leveleken kezdetben sárgás, mozaikos foltok jelennek meg, melyek később nekrotizálódnak. A termés deformálttá válik és rajta kinövések jelennek meg. Mindkét vírust levéltetvek terjesztik, ezért fontos védekezési eljárás az ellenük való rendszeres védekezés. Ezt általában heti rendszerességgel szükséges elvégezni. Az engedélyezett inszekticid hatóanyagok száma a visszavonások miatt fokozatosan csökkent, ezért fontos az eltérő hatásmechanizmusú rovarölő szerek váltakozva történő alkalmazása, így a toleráns levéltetû populációk kialakulása lassított. A vírusok elleni védekezés fontos eszköze a fajtanemesítés. Szerencsére a ma forgalomban lévő fajták zöme CMV ellenálló, de a cukkini sárga mozaik vírusra még nincsen ellenálló fajta.
A szabadföldi síkmûvelésû uborkában szinte minden évben jelentős károkat okoz a baktériumos szögletes levélfoltosság. Csapadékos, meleg nyarakon vagy öntözött körülmények között a levélpusztulás akár 50%-os is lehet. A betegség kórokozója a Pseudomonas syringae pv. lachrymans. A túl korán kipalántázott, legyengült állományokban súlyos károkat okozhat. A legsúlyosabb tünetek a talajjal érintkező nedves leveleken és terméseken jelentkezik baktériumnyálka formájában a kialakuló foltokon. Amennyiben a fertőzés után felszárad az uborka levele és termése, akkor baktériumnyálka nem képződik és a foltok beszáradnak. Nedves körülmények esetén a fertőzés fokozódik, a foltok összefolynak és a levelek teljesen elpusztulnak. A betegség ellen az uborka 2 leveles állapotától kezdve rendszeresen – 4–8 naponta – szükséges védekezni réztartalmú fungiciddel és felszívódó kasugamicin antibiotikummal.
A 80-as évektől kezdve az uborka legjelentősebb betegségévé vált az uborkaperonoszpóra (Pseudoperonospora cubensis), annak ellenére, hogy az ellene engedélyezett fungicid hatóanyagok száma akkor még elegendőnek bizonyult, mégis a sík mûvelésû uborkában minden évben jelentős levélszáradást okoz, de kordonmûvelés esetén is számítani kell a fellépésére. Ennek valószínûsíthető oka, hogy a kórokozónak nagyfokú az adaptációs képessége és már a 80-as években szerte a világon megjelentek a fungicid rezisztens peronoszpóra törzsek. A kórokozó táphőmérsékleti tartományban (8–30°C) fertőzőképes és kevés csapadék esetén egy erősebb harmat vagy a csepegtető öntözés általi nedvesség is elegendő a fertőzés kialakulásához. A betegség kezdeti levéltünete az erek által határolt vizenyős foltok könnyen összetéveszthetők a baktériumos szögletes levélfoltossággal, mert a levél fonákán a gomba sporangiumtartója alig látható. A későbbiekben a fonákon képződő feketésbarna sporangiumtartó a diagnosztizálást már biztossá teszi. Erős fertőzöttség esetén a lombozatvesztés miatt fellépő stressz hatására az uborka hajtásfejlődése leáll, a virágok képződése csökken, ezért az állomány fenntartása gazdaságtalanná válik. Az uborka peronoszpóra ellen kontakt fungicidek nem adnak elegendő védelmet a gyors hajtásfejlődés miatt. A rezisztencia elkerülése érdekében a felszívódó+kontakt gyári kombinációk (Acrobat MZ, Forum R, Curzate R, Eclair, stb.) 4–6 naponta kijuttatva adnak biztos védelmet erős fertőzési viszonyok esetén. Ez talán túlzásnak tûnik sokak számára, de egy már kialakult peronoszpóra fertőzést megállítani gyakorlatilag lehetetlen.
Az utóbbi években egyre gyakrabban jelzik a termelők a didimellás megbetegedést uborkában. A levél szélén kezdetben kisebb, vizenyős foltok jelennek meg, melyek hamarosan 2–4 cm-re nőnek és megbarnulnak. Az egyre nagyobbodó V alakú levélfoltok összefolyhatnak és az egész levél pusztulását okozzák. A megnyúlt foltok a hajtásokon is megjelennek és annak pusztulását idézik elő. A termés is megfertőződhet, de ez ritkán figyelhető meg a gyakori szedés miatt. A betegség kórokozója a Didimella bryoniae gomba, mely a növényi maradványokkal telel át. Ez a kordonos uborka esetén fokozott veszélyt jelent, ezért a fertőzött növényi maradványok aláforgatása a védekezés szempontjából fontos technológiai elem. A preventív védekezés során az uborka 2–4 leveles állapotától szükséges a didimellás megbetegedés ellen védekezni kontakt fungicidekkel, illetve a már kialakult fertőzések blokkolása érdekében felszívódó hatóanyagokkal.
A védekezés általános elvei
A leírtakból kitûnik, hogy az uborkában előforduló leggyakoribb betegségek jelentősége miatt a konzervuborka termesztése során intenzív növényvédelmet kell folytatni annak érdekében, hogy a növényállomány minél tovább, lehetőleg az első őszi fagyokig asszimiláljon és termést hozzon. A cikkben nem részleteztem a rovarkártevők jelentőségét, melyek hasonlóan nagymértékû és gyors növénypusztulást okozhatnak károsításuk során. Ez adott esetben azt jelenti, hogy május végétől szeptember közepéig legalább 15, de sok év átlagában inkább 25 alkalommal is védekeznek a károsítók ellen. A nagyobb teljesítőképességû, de a betegségekre és a kártevőkre érzékenyebb fajták előtérbe kerülése miatt a termelők a maximális termésbiztonságra törekednek, amely menetrend szerinti védekezést jelent. Általában 3–5 naponta védekeznek június közepétől, ami meghökkentő a fogyasztók számára, de a növény gyenge megújuló képessége miatt egyetlenegy megkésett védekezés az állomány tönkretételéhez vezethet. Ez az oka, hogy uborkában pontos növényvédelmi előrejelzést nagyon nehéz adni, mert a termelők zöme nem ismeri fel a rovarkárosítókat, illetve a kórokozók biológiájának ismerete hiányában nem tud célzott védekezést folytatni. Az első jelentősebb szedésig – mely a konzervipar számára a meggyszezon után következik be – az erősebb hatású és hosszabb várakozási idejû növényvédő szereket célszerû használni, majd azt követően a rendszeres szedés miatt a rövidebb várakozási idejû peszticidekre kell átállni. Sok esetben még így sem könnyû betartani a növényvédelmi előírásokat, mert a konzervipar egyre kisebb (3–6 vagy 5–8 cm) méretû uborkát termeltet. Ezt a mérettartományt csak úgy lehet elérni, ha a szedést rendszeresen kétnaponta elvégzik. Szerencsére a konzervgyári technológiában az intenzív mosás következtében a kontakt növényvédő szerek az uborka felületéről jól eltávolíthatók, így növényvédő szermaradék problémák nem szoktak jelentkezni. A baktériumos szögletes levélfoltosság ellen használt réztartalmú készítmények a növényállomány fejlődését és a termésképzést gátolják, ezért váltva kell használni rézpótló készítményekkel a fitotoxicitás mérséklése végett. A felszívódó kasugamicin készítmény önmagában nem ad megfelelő védelmet a baktériumos megbetegedés ellen, ezért erős fertőzési viszonyok esetén kombinálni kell réztartalmú fungiciddel.
A konzervuborka termesztése során a közeljövő feladata az integrált növényvédelmi technológia elősegítése a termelők körében. Ez a feladat azonban nem pusztán a peszticidek jogszabály szerinti használatát jelenti, hanem a termesztés-technológia átfogó megújítását igényli. Többféle betegségre ellenálló (didimella) fajtákat kell nemesíteni és termesztésbe vonni. Ez további feladatokat ró a vetőmag nemesítő cégekre. A növényvédő hatóanyagok számát bővíteni szükséges, hogy a rezisztencia kialakulását mérsékelni tudjuk. A baktériumos szögletes levélfoltosság ellen a kasugamicin visszavonása után szükség lesz egy hatásos antibiotikumra. A didimellás betegség ellen további fungicidek engedélyezése szükséges. A tápanyag-utánpótlás az integrált technológia harmadik pillére. A jó kondíciójú állomány betegségekre kevésbé érzékeny, megújuló képessége jobb, így a tenyészidőszak megnyújtható.
A leírtakból kitûnik, hogy a konzervuborka növényvédelme összetett feladat. A sikeres termesztés jól felkészült termelőt és szaktanácsadót kíván és a köztük lévő szakmai kapcsolatnak elengedhetetlen része az egymás közti bizalom.
A cikk szerzője: Simon Zoltán
