A gazdaságos tejtermelés alapja, miként tudjuk teheneinket meghatározott időközönként újra elletni. Sok tényező játszik közre az eredményességben, az alábbiakban a termékenyítések idejének vizsgálatáról szeretnék beszámolni.
Különösen aktuális a probléma felvetése az idei nyáron, mikor a napi csúcshőmérsékletek a 40ºC-t közelítik. A helyzetet tovább súlyosbítja az aszály, ami a tömegtakarmányok mennyiségét és minőségét csökkentve hat negatívan a termelési eredményekre és szaporodási folyamatokra.
A produktivitásra irányuló szelekció vezetett a fertilitás csökkenéséhez, nyilvánosságra hozva ezáltal, a genetikai korreláció kedvezőtlenségét a tejtermelés és a fertilitás között (Pryce et al., 1997). Inverz kapcsolatot az energia balansz és az első tüszőrepedés között már sokan megfigyeltek (e.g. DeVries et al.,1998). Közismert, hogy az alacsonyabb kondíció pontszámmal rendelkező tehenek a laktáció elején, nehezebben újra vemhesíthetők. Ugyanez igaz az elléskor túl kondícióban lévő állatokra is. Nem elég azonban csak a kondíció pontszám figyelése, a tendenciát is nyomon kell követni. „Ez a megfigyelés független az aktuális kondíció pontszám értéktől. Például egy tanulmányban, amelyik vékony elsőborjasokat vizsgált jó takarmányfelvétellel és pozitív energiabalanszban, korábban kezdték a laktáció alatt visszanyerni a testsúlyukat, és jobb szaporasági mutatóik voltak, mint a jobb kondícióban lévő, de negatív energiabalansszal rendelkező társaik”. Tehát nem elég a szárazra állítás kori és elléskori optimális kondíciót beállítani, hanem a laktáció eleji negatív energiabalansz időszakát minél rövidebbre fogva meg kell próbálni újratermékenyíteni állatainkat. (Jeffrey K. Reneau and James G. Linn,1989).
Entwistle, (1983) szerint „az alultakarmányozás negatív hatásai legjobban az üszőkön és a nagy termelésû teheneken mutatkoznak meg. Az ellés utáni testsúlyvesztést az alultakarmányozás és a magas tejtermelés okozza, amelyek meghosszabbítják az ellés utáni anösztruszos állapotot”. Hasonló megállapításra jutott Huszenica (2002) is, aki szerint a tejtermelő képesség növelésére irányuló szelekció a reprodukciós mutatók közül leginkább az ellés utáni acikliás periódus tartamát befolyásolhatja.
Roxström és mtsai (2001) szerint a termékenységi mutatók és a tejtermelés közötti genetikai korreláció 0,2–0,4. Olvashatunk azonban olyan publikációkat is, ahol a szaporodás-
biológiai mutatók és a tejtermelés között nem találtak szignifikáns összefüggést. Hazai viszonyok közt is megfigyelhető, hogy sok, akár 2–3000 kilogrammal nagyobb laktációs termelés mellett, a két ellés közti idő 25–30 nappal rövidebb, mint az alacsonyabb tejtermelésû állományokban.
A selejtezéseken belül egy-egy tehenészetben a meddőség miatti selejtezések elérhetik akár az ötven százalékot is, de az arányok 20–30% felett vannak általában. Az arányokat tekintve ez a selejtezési ok ugyanúgy, mint a láb és a tőgyproblémák, dollár és euró milliárdokban mérhető világviszonylatban. Több publikációban is olvasható, hogy a két ellés közti idő növekedése 5–6 USA dollár veszteséget jelent naponta. A mai magyar viszonyok mellett (7–9000 literes tehenenkénti laktációs termelés, és 70 Ft/liter tej átlagár mellett) ez a veszteség 1500–2000 Ft közt van naponta.
Nem lehet kérdés, milyen anyagi érdekek fûződnek a problémakör felderítésére és a megoldások keresésére. Gyakran merül fel azonban bennem a kérdés, adott telep adatait tanulmányozva; biztos, hogy itt a tehenek a meddők...?!
A termékenységgel kapcsolatban, főleg az első termékenyítés idejében a vélemények eltérőek. Abban nincs különbség, hogy az első termékenyítés ideje nagyban befolyásolja az egyed későbbi termékenységi mutatóit.
A szakirodalom szerint az elléstől számított 60 napon belül ne termékenyítsük még a teheneket. A legtöbb tehenészetben ez az idő 50–60 nap. Az irodalomban az elléstől az első termékenyítésig eltelt időt általában 70–90 nap között határozzák meg (Hillers et al 1996). Floridában az elléstől az első termékenyítésig eltelt idő átlagosan 77 nap volt. Amerikai kutatások szerint az első termékenyítés optimális ideje 70–75 nap.
Az is fontos tény, és szempont az első termékenyítés idejének meghatározásakor, hogy a legtöbb tehén az első ivarzását az ellés után 30–50 nappal mutatja. Az első ovuláció az ellés után 17–42 nap múlva következik be. Cikkek számolnak be arról, hogy minél magasabb a tejtermelés annál később következik be az első ovuláció. Floridai egyetemen 54 holstein tehenet vizsgáltak, a vér progeszteron tartalmát mérve vizsgálták az ovuláció idejét. Megállapították, hogy a legkorábban ciklust kezdő teheneknek volt a legkisebb negatív energia egyensúlya (Harris 1992).
Ugyanakkor a nem megfelelő kondíció, az elnyúlt negatív energia-egyensúly, vagy az elléssel és a tőggyel kapcsolatos problémák is növelik ezen időszak hosszát. Klaas és mtsai (2004) arról számolnak be, hogy a szubklinikai masztitisz megnyújtotta az elléstől a termékenyítésig eltelt időt átlagosan 6–12 nappal. Huszenicza és mtsai (1998), valamint Barker és mtsai (1998] szerint a klinikai masztitisz is szignifikánsan növeli az első sikeres inszeminálásig eltelt időt. A visszamaradt placenta 6 nappal hosszabbította meg ezt az időszakot. Az idősebb teheneknél (3-nál többször ellettek) 5,4 nappal volt rövidebb az elléstől az első termékenyítésig eltelt idő, mint a fiatalabb teheneknél. Olvashatunk arról is, hogy az évek előrehaladtával az ohio-i tehenészetekben ez az idő 6 év alatt 4 nappal nőtt, valamint az is bizonyított, hogy az állomány nagyságának is van befolyása erre a mutatóra, mert nagyobb állományokban átlagosan 2 nappal korábban termékenyítettek először, mint kisebb és közepes állományokban. A takarmányozást és a humán tényezőket, a menedzsmentet kell kiemelni, mint fő hibaforrást.
A szakirodalom szerint minden tehenet legalább 1-szer termékenyíteni kell az elléstől számított 100 napon belül. A cél az, hogy az elléstől az első termékenyítésig eltelt idő hossza 75–80 nap legyen átlagosan, és 10% alatt legyen azon teheneknek az aránya, amelyeket ellés után 100 napon belül nem termékenyítettek. Nebel (1997) arról számolt be, hogy ha ez az idő 95 nap átlagban, akkor a tehenek 40%-át nem termékenyítették 100 napon belül.
Az elléstől az első termékenyítésig eltelt idő meghosszabbodásának egyik fő oka lehet a gyenge ivarzás-megfigyelési hatékonyság.
Báder és mtsai. (2004 és 2005) 6 gazdaság állományát elemezték. A vizsgált egyedeket 1990–2004 közötti időszakban termékenyítették, vemhesítették. A vizsgált állomány 90%-ának holstein-fríz vérhányada nagyobb volt, mint 87,5%. A vizsgálat főleg annak megállapítására irányult, mennyi idő telik el az első termékenyítésig, majd az egyes termékenyítések között (táblázat).
Azoknak az egyedeknek, amelyeket minimum négyszer termékenyítettek, a teljesített laktációk számának átlaga 1,9–2,7 között alakult gazdaságtól függően, de a jellemző átlagos laktáció 2,4–2,7.
Azokat a teheneket, amelyeket minimum négyszer termékenyítettek, ellés után átlagban 53–83 nap között inszeminálták először. Az eredménytelen első termékenyítés után a második, az elléstől számolva átlagban 105–131 nap között történt gazdaságtól függően. Az egyedek erre a második termékenyítésre nem lettek vemhesek, így a következő a harmadik, az ellést követően 153–179 nap között volt. Erre a harmadikra sem lettek vemhesek, így negyedszer is termékenyíteni kellett őket. Negyedik inszeminálás ideje az elléstől számolva 190 nap és 226 nap volt átlagban, gazdaságtól függően. Mivel erre a negyedik termékenyítésre sem minden egyed lett vemhes, ennek megfelelően ezeknél a szervizperiódus hossza gazdaságonként átlagban 215 és 270 nap között alakult, előre vetítve az 500 nap feletti két ellés közti időket. A termékenyítési indexek is igen nagyok, 4,7–5,2 gazdaságtól függően. Ezek a tehenek már igen lerontják az állomány termékenységi eredményeit, mutatóit, ez alól néhány esetben „felmentést” csak az igen magas tejtermelés adhat.
Az adatok alapján megállapítható, hogy termékenyítések számától függetlenül az inszeminálások között átlagban két ciklus telik el, egy ciklus kimarad. Az is megállapítható, hogy az első és a negyedik termékenyítés között átlagban 118–152 nap telik el, ez már igen hosszú idő, 6–7 ivarzási ciklusnak felel meg, pedig csak három termékenyítés történt, ez is igazolja az egy ciklus kimaradását termékenyítés nélkül.
A gyakorisági táblázat alapján az is megállapítható volt, hogy a negyedik termékenyítésből 4–14%, 301 és 400 nap közé esik, ami már igen gyenge mutatót jelent. Vannak olyan egyedek is 0,3–4%-os arányban, ahol a negyedik vemhesítési kísérlet ideje több, mint 400 nap.
Az adatok arra hívják fel a figyelmet, hogy az egymást követő termékenyítések között eltelt idők állandó és rendszeres figyelemmel kísérése elengedhetetlen, ezáltal csökkenthető azoknak az egyedeknek a száma, amelyeknél egy, kettő, vagy több ivarzási ciklus maradt ki inszeminálás nélkül.
Javítani kell a szaporodás-biológiai menedzsment hatékonyságát. A takarmányos szakemberek feladata, hogy csökkentsék a laktáció eleji energiahiányos időszak hosszát, és optimális kondícióban tartsák az állományt elléstől ellésig.
A gazdaságok tulajdonosaitól gyakran halljuk, hogy nem tejet, hanem profitot kell termelni. Ehhez kétség nem fér! De a fenti vizsgálat eredménye egyértelmûen mutatja, van még mit tenni a profit érdekében „házon belül” is.
Szakirodalom elérhető a szerkesztőségen keresztül.
Gergácz Zoltán szarvasmarha specialista
