Kiemelkedő minőségû termékei, közöttük hungarikumok világszerte ismertek és kedveltek. Vitathatatlan nemzetgazdasági jelentősége ellenére komoly nehézségekkel küszködik, amelyek döntően a termékek előállításában uralkodó extenzivitásból és szezonalitásból erednek. E két jellemző miatt alacsonyak általában a hozammutatók, de elsősorban a szaporasági paraméterek, emiatt a szükségesnél több szülőpár tartására van szükség. A szezonalitás következtében pedig az egész éves alapanyag szükséglet kielégítése érdekében egyszerre nagy állományok terhelik a környezetet.
A házilúd alapvetően legelő madár, számára a zöldtakarmány minden életkorban és hasznosítási irányban nélkülözhetetlen. Jellemző azonban az is, hogy kíméletlenül legel, tartósan egy területen maradva a számára kedvelt fûféléket (egyszikûeket) a bokrosodási csomóig kicsípi, tehát a legelőket tönkreteszi. Trágyájával kiégeti a növényeket, megváltoztatja a talaj kémhatását, miáltal az eredeti növényállomány eltûnik a területről.
Kutatási programunkban azokat a lehetőségeket kerestük, amelyekkel – a lúd szülőpártartás hagyományaitól jelentősen eltérve – a környezetet sokkal jobban kímélő rendszert alakíthatunk ki. Ennek első lépcsőjében kidolgoztuk a tenyészludak zárt, intenzív tartásának a technológiáját, amellyel a hozammutatók és a termelés biztonsága jelentősen javítható, a szezonalitás teljesen megszüntethető. Ezáltal országos szinten kevesebb lúdállományra van szükség ugyanazon termékmennyiség előállítására, a ludak zártan tartva kevésbé, illetve ellenőrizhető módon terhelik a környezetet. A termelés és ezzel a melléktermék kibocsátás egyenletessé tehető, elmaradnak a kezelhetetlen csúcsok.
További vizsgálatainkban az okszerû legeltetetés kialakításához kerestünk alapadatokat. A ludakat zárt körülmények között tartva vizsgáltuk a keverék- és zöldtakarmány-fogyasztásukat, ezzel összefüggésben trágyatermelésüket, valamint a termelt trágya összetételét.
Anyag és módszer
A kísérletet az ANABEST Kft. boldogasszonyfai lúdtelepén végeztük két szakaszban (2006. május 22 és 26, illetve május 27 és 31 között), 60 ANABEST G felnőtt gúnárból álló lúdállománnyal. A ludakat 3 csoportra osztva zárt épületben helyeztük el, és az alábbi takarmányozásban részesítettük:
1. kezelés: kizárólag létfenntartó lúdtáp korlátozás nélkül, melynek főbb beltartalmi értékei: száraz anyag 86%; met. energia 12,65 MJ/kg; nyersfehérje 9,4%; nyersrost 3,5%; kalcium 0,8%; foszfor 0,37%; nátrium 0,22%; nyershamu 4,7%, továbbá aminosav és vitamin kiegészítők,
2. kezelés: 50% létfenntartó lúdtáp + 50% kaszált zöldtakarmány (tritikálé zöldje a harmadik csoportban mért mennyiség fele),
3. kezelés: kizárólag frissen kaszált zöldtakarmány (tritikálé) korlátozás nélküli etetése.
A 3 kezelést 4 ismétléssel állítottuk be, ketrecenként 5–5 szárnyast telepítettünk. Az 1. ábra a csoportok felosztását és azok takarmányozási rendjét szemlélteti.
Az etetett takarmányt naponta visszamérve állapítottuk meg egy-egy csoport együttes fogyasztását. A lúdtrágya mennyiségének és összetételének megállapításához a ketrecek alatt elhelyezett fólián összegyûlt ürüléket gyûjtöttük össze és mértük le, majd a trágyából zárható, mûanyag mintavételi dobozba a vizsgálatok lefolytatásához előírt mennyiségû mintát vettünk.
Eredmények és értékelésük
A vizsgálatok során a 3 kísérleti csoport takarmányfogyasztását a 2. ábra mutatja be.
Az ábrán látható, hogy a csak zöldtakarmányt fogyasztó ludak takarmányfelvétele mintegy a fele a másik két csoport fogyasztásának. A III. csoport átlagosan 0,9 kg zöldet evett meg naponta, ugyanakkor az I. és II. állomány átlagos takarmányfogyasztása 1,9 kg/nap volt. Ennek oka feltehetően az, hogy a tápot rosszabbul emészti a lúd, alacsonyabb rosttartalma miatt hamarabb áthalad az emésztőtraktuson. A II. csoport egyedei tápból kevesebbet fogyasztottak, mert kedveltségben a zöldet előtérbe helyezték. Zöldfogyasztással együttvéve a II. csoport egyedeinek takarmányfelvétele ugyanannyi, mint az I. állomány lúdjaié.
A III. csoportot alkotó 5 lúd számára a tritikálé átlag napi 1 kg zöldje elegendőnek bizonyult, amely annak a táphoz viszonyított kedvezőbb energia-fehérje arányával és jobb emészthetőségével magyarázható.
Mivel a takarmányfogyasztásban jelentősebb ingadozást nem figyeltünk meg, így az ürüléktermelés mérését és a trágyaösszetétel meghatározását is kellő pontossággal tudtuk megállapítani.
Trágyatermelés
Az egyes lúdcsoportok trágyatermelésének alakulását a 3. ábra szemlélteti.
A csoportokat egymással összehasonlítva feltûnő, hogy az I. csoport libáinak kísérlet alatti ürülékmennyisége négyszerese, a II. csoporté pedig több, mint háromszorosa a kizárólag zöldtakarmányt fogyasztó ludak termelésének. Az I. és II. állomány megközelítőleg azonos takarmányfogyasztása ellenére a trágya mennyiségében jelentős különbség adódott. A csak tápon tartott ludak közel másfélszer több ürüléket termeltek a táp mellett növényt is fogyasztó társaikénál. A jelenség nem csak a nagyobb elfogyasztott mennyiséggel, hanem azzal is magyarázható, hogy a kizárólag tápot fogyasztó ludak több vizet vesznek fel, így ürülékük nedvességtartalma, tehát tömege is nagyobb. Ezt igazolja a libaürüléknek a szárazanyag-tartalomra vonatkozó vizsgálati eredménye is (4. ábra).
A III. csoport trágyájának szárazanyag-tartalma mindkét csoporténál 6–8%-kal magasabb, ám a csoportok közt nincs statisztikailag igazolható különbség. Legkisebb szárazanyag-tartalmú a tápon tartott, sok vizet fogyasztó ludak trágyája.
A lúdtrágya összetétele
A laboratóriumi vizsgálatokat követően az összegyûjtött trágya nitrogén-, nyersrost-, nyershamu- és foszfortartalmát vizsgáltuk meg, az eredményeket az 1. táblázat tartalmazza.
A zöldtakarmányt fogyasztó ludak esetében az ürülék nyersrost-tartalma kimagasló értéket mutat, a szálas zöldtakarmányok magas rosttartalmának köszönhetően, a legelő ezáltal a rostkiegészítés legjobb és legtermészetszerûbb módja. Érthető tehát, hogy a kizárólag tápon tartott ludak ürüléke tartalmazza a legkevesebb rostot, a szálas zöldet fogyasztóké a legtöbbet, a vegyes csoport pedig a két szélső között foglal helyet. A táblázat adatai a III., csak zölddel etetett állománynak, környezetvédelmi szempontból sokkal kedvezőbb trágyaösszetételére is rávilágítanak. A környezetszennyező hatásban legnagyobb szerepet játszó nitrogén, de még inkább a perzselő hatású foszfor mennyisége a kizárólag zöldtakarmányt fogyasztó ludak ürülékében a legalacsonyabb. Mind a nitrogén, mind a foszfor tekintetében jelentős különbség van az I. és III., illetve a II. és III. csoport értékei között, míg az I. és II. csoport egyenértékûnek tekinthető az eredmények szempontjából. A tritikáléval etetett ludak N-ürítése lényegesen kisebb a többi csoporténál, a legnagyobb feltûnést azonban a foszfor okozza, hiszen a III. csoport foszforürítése az első kísérletben fele, a másodikban pedig már csak negyede a másik két csoporténak. A zölddel etetett ludak tehát kevesebb trágyát termelnek, és emellett az egyszikûek friss és zsenge zöldjének jobb emészthetősége miatt a takarmánnyal bevitt nitrogén és foszfor csak kis része kerül ki újra a környezetbe. A zöldetetésre áttéréssel tehát a lúdürülék minőségi összetételének javulása várható.
A cikk szerzője: Dr. Bogenfürst Ferenc
