A témakörben végzett munkák egyike a 14 éven át tartó, vadalanyú Magyar legjobb fajtájú kajszifákkal folytatott trágyázási tartamkísérlet, melynek főbb eredményeit a következőkben ismertetjük.
A kísérlet kedvező humusztartalmú mezőségi vályog talajon állítottuk be, melynek foszfor- és káliumtartalma a megfelelő szinthez képest alacsony volt (35 mg P2O5/kg, 85 mg K2O/kg). Az évenkénti nitrogénadag 100 kg N/ha-nak felelt meg. A különböző módon (eszköz, mélység és időszak) felhasznált foszfor és kálium mûtrágyák hektáronként 1600 kg P2O5 és 2400 kg K2O hatóanyagot, illetve a kezelésektől függően valamelyik elemből ennek kétszeresét tették ki.
A lombanalízisek szerint legeredményesebb PK-trágyázási módnak a telepítés előtt 50–60 cm mélyre forgatott un. feltöltő vagy tartalékoló trágya bizonyult, továbbá a mélytrágyázó géppel a 30 cm-es talajszintben végzett altalaj trágyázás.
A kísérlet első 10 évében a fák növekedése, kondíciója, virágzása, terméshozama nem jelzett semmiféle trágyázási kezeléssel összefüggő eltérést. Egyedüli és következetes hatásmutató a lomb káliumtartalma volt, ami már a 3–4. évben is nagyon erős hiányt mutatott a kálium nélküli kombinációkban. A levelek nitrogén- és foszforszintje a kísérlet során mindvégig a kedvező tartományban maradt a trágyázásoktól függetlenül. A vályog talaj 2% körüli humusztartalma a kajszifák számára mindig szolgáltatott elegendő nitrogént (2,2–2,9% N). A trágyázások nem növelték a lomb nitrogéntartalmát. Hasonló mondható el a foszfortrágyázásokra is, amely viszonylag alacsony (40–50 mg P2O5/kg) alapellátottság mellett is biztosította a kajszifák igényét (0,16–0,24% P).
A kálium nélküli fák levelében már fiatal korban is csak nagyon alacsony 1% körüli káliumszintet mértünk. Ezek a fák a kondícióromlás következtében a 11. évtől kezdve kevesebbet virágoztak, és egyre gyengébb termést hoztak. Az utolsó négy év termésátlaga alapján élesen elkülönültek a kálium nélküli kezelések (Ø, N, NP) a káliumosaktól (1. ábra).
Az egyes években lényeges különbség aszerint mutatkozott, hogy valamilyen kombinációban részesültek-e a fák káliumtrágyázásban vagy sem. Az 1. ábrán is látható tendenciaként jelentkezett a kálium mellett adagolt foszfor termésnövelése (K – PK, NPK – NK2P), de ez a hatás nem szignifikáns, és a levélanalízis sem jelzett nagyobb foszforfelvételt. További tendenciaként a nitrogén túlsúly (K – NK, PK – NPK, NPK – PK2N) terméscsökkentő hatása követhető nyomon a grafikonon.
A kontroll és kálium nélküli parcellákon az első évtől fennálló káliumhiány következtében a csak a 7. évtől, a termőrefordulást követő jelentősebb termések idejétől kezdett kialakulni a káliumhiányra jellemző lomb (kisebb levélméret miatt gyérebb lombfelület, halványzöld szín és csónakszerûen összehajló levéllemez). A káliumos fák levéllemeze kiterült, üde zöld színû maradt. A levélanalízis figyelmeztető jelleggel legalább már 3–4 évvel megelőzte a vizuális tüneteket. Tehát ennek alapján is jó diagnosztikai eszköznek tekinthetjük, hogy még idejében javítsunk a tápanyag-ellátottságon.
A kísérleti évek hosszú során át egyforma méretû faállományban a 11. évtől egyre több parcellában jelentkezett a gyenge kondíció, a halvány lombszín, az ágszáradás tünete. A befejező 14. évre már statisztikailag is igazolható lett a törzskörmérettel jellemzett növekedéskülönbség (2. ábra).
Az abszolút és relatív káliumhiányos fák mérete kisebb volt, mint a káliummal jól ellátottaké. A terméseredmények vonatkozásában említett negatív tendencia a nitrogéntrágyázás esetén itt még kifejezettebben nyilvánult meg, ami a növekedés „motorjának” tekintett nitrogénre nézve elég abszurdnak tûnik. A valóság mégis ez – a nitrogén nélküli K és PK kezelések fáinak mérete a legnagyobb. Ugyanis az adott területen a 2% körüli humusztartalmú mészlepedékes csernozjom talaj természetes nitrogénszolgáltatása (kb. 60 kg N/ha/év) elegendő volt, és a kezelésekkel adagolt további nitrogén csupán rontotta a kedvezőtlen N/K arányt. Természetesen ez a káliumhatás nem jelent kizárólagosságot, mert megfelelő káliumháttér és öntözött termesztés mellett a nagyobb termőkapacitású fák esetén feltételezhetően a pozitív nitrogén hatásra is lehet számítani.
A hatásküszöb megállapítása szempontjából a talaj káliumtartalma kedvezően alacsony volt. A 0–60 cm-es réteg átlagában a 110–120 mg K2O/kg talajérték elérése jelentette azt az alsó határt, amire a kajszifák káliumfelvétele, a generatív és vegetatív teljesítménye, kondíciója, lombszíne is határozottan reagált. Jó ellátottságnak a 160 mg K2O/kg talajérték számít. A kísérlet további megállapításai is a káliummal és ezen elemnek a nitrogénhez viszonyított arányával kapcsolatban tehetők. Az 1. táblázatban bemutatjuk néhány markánsabb kezelés hatását a lomb káliumtartalmára.
Az 1. táblázati adatokból és az eddig vázolt eredmények alapján is az látszik, hogy a 2%-ot meghaladó káliumszint és az 1-et közelítő nitrogén-kálium arány elérése alapvető fontosságú tényezőnek számít a kajszifák esetében.
Az ismétlések és a parcellák nagy száma (120) lehetővé tette, hogy az eredeti trágyázási kezelésektől függetlenül is csoportosítsuk a parcellákat valamelyik hatásmutató kategóriái szerint.
A kajszifák káliumellátottságát a július második felében végzett lombanalízis szerint ellátottsági tartományokba csoportosítottuk. Ezen csoportokba összevont parcellák adatait átlagolva a 2. táblázat adatsorához jutottunk.
A levél káliumtartalma pozitív, a nitrogén-kálium arány pedig negatív összefüggésben van a terméshozammal. Ha a fenti csoportképzést szerint a három utolsó évet együtt értékeljük, akkor szoros összefüggést állapíthatunk meg a levelek káliumtartalma, N/K aránya és a kajszifák termőképessége között, melyből az N/K arány mutat szorosabb korrelációt (3. ábra). Ez a megállapítás már általánosítható a kísérlettől eltérő körülményekre is.
A tavaszi fagyok gyakran okoznak terméskiesést, aminek a tárgyévi terméskiesésen kívül utóhatásként sok negatív következménye lehet a következő időszakban is (növekedési túlsúly, felkopaszodási hajlam, gyengébb rügydifferenciálódás, trágyázások rossz hasznosulása). A kísérleti területen is előfordult virágzáskori fagykár, de a jobb összehasonlíthatóság érdekében a tápanyag-ellátottság és a fagyérzékenység kapcsolatát fitotronban vizsgáltuk. A virágzó ágakat fokozatosan mínusz 3–3,5 ºC-ra hûtöttük le. Az összefüggést a 4. ábrán mutatjuk be.
A 4. ábra szerint a kajszinál az 1 körüli N/K arány jelenti a kedvező értéket. A virágok életképességét a tápelemeken kívül több tényező is befolyásolja. Ezért látható az ábrán, hogy a 0,8–1,2 közti aránynál még különböző mértékû károsodás fordult elő. Ugyanakkor jól érzékelhető az is, hogy 1,3 fölötti értékek már teljesen hátrányosak, mert ebben a tartományban csak súlyos elfagyást tapasztaltunk.
Ezért is fontos az ültetés, a gyümölcsös telepítése előtt, a termőhely kiválasztásnál, hogy el kell kerülni a tavaszi kisugárzási fagyok által veszélyeztetett fekvéseket. A „fagyzugos” körülmények között is segíthet valamennyit a jó tápelem arány, de a termőhely hatása sokkal nagyobb mértékû, mint a trágyázásoké. A magasabban elhelyezkedő fákon többszörös mennyiségû élő virág maradhat, mint a fagy által erősebben sújtott, mély fekvésben, és a trágyázások hatása is a kevésbé fagyos helyen tud jobban érvényesülni.
A cikk szerzője: Dr. Szûcs Endre
