A gyakorló növényvédősök körében sokszor felvetődik a kérdés, hogy milyen növényvédő szerek keverhetők egymással? Régebben még a gyártó cégek is készítettek tájékoztató táblázatokat növényvédő szereik keverhetőségéről, de a készítmények egyre gyorsuló piaci rotációja miatt ezek viszonylag hamar el is évültek. A gazdák részéről azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapott ennek a kérdésnek a megválaszolása, hiszen ha egy permetezéssel többféle kórokozó, illetve kártevő ellen is tudnak védekezni, akkor jó eséllyel megtakarítható az egyre dráguló kijuttatási költségek egyike, nem is beszélve a permetezésre alkalmas időszakok jobb kihasználásáról.
A növényvédő szer gyárak gyártmányfejlesztő kutatói is igyekeztek az ilyen gyakorlati igényeket kielégíteni, kész gyári kombinációk kialakításával. Ezek keresletét viszont sokszor a hatóanyag-azonos tankkeverékeknél is magasabb áruk, valamint a kórokozók és kártevők elleni védekezési időpontok eltérése mérsékelte. Mindmáig fennmaradt tehát a helyi tankkombinációk készítése iránti érdeklődés. Sőt, az újabb szerformák kidolgozása még csökkentette is a keverhetőség kedvezőtlen következményeinek a kockázatát. A felhasználóbarát szerformák megjelenésével tehát napjainkra a keverhetőség kérdéskörében is sok változásnak lehettünk a tanúi. A modern szerformák ugyanis gyakorta olyannyira másként viselkednek a permetlében, hogy a klasszikusnak számító keverhetőségi szabályok bizony ilyenkor érvényüket vesztették. Csak egy példa a legismertebb általános keverhetőségi szabály átértékelődésére. A keverhetőség egyik aranyszabályaként számon tartott tétele úgy hangzik, hogy a réztartalmú, valamint nehézfémsókból készült permetező szerek más készítményekkel nem keverhetők. Ennek a szabálynak igazságáról sokan és sokszor meggyőződhettek, különösen akkor, ha ilyen permetező szerekből készített kombinációkat hosszabb ideig állni hagytak a permetlétartályban. Ilyen esetekben a gyakori szórófej dugulások bosszúságai kíméletlenül figyelmeztették a gazdákat ezekre a tudnivalókra. A korszerû szerformák kidolgozásának és kereskedelmi forgalomba kerülésének eredményeként viszont néhány réztartalmú készítmény mégis felzárkózhatott a jobban keverhető készítmények sorába. Így a WDG vagy WG jelû – azaz a vízben azonnal oldódó mikro-granulátum formájú – rézhidroxidok esetében például a fentebb említett aranyszabály előírásain is túllépett a formulációk gyártmányfejlesztése. A gyakorlati tapasztalatok tanúsága szerint ugyanis ezekkel a készítményekkel végzett keverési próbák sem csapadékképződést, sem gyors kiülepedést nem mutattak, azaz a permetlében semmilyen szabad szemmel látható elváltozás nem volt észlelhető.
Biológiai kompatibilitás
Van azonban a keverhetőségnek – szakmai szóval a kompatibilitásnak – egy sokkal nehezebben figyelemmel kísérhető tulajdonsága is, amit az ilyen keverési próbákkal sem tudunk ránézéssel megállapítani. Ezt a kutatók biológiai kompatibilitásnak nevezik, ami azt jelenti, hogy a szakemberek a készítmények összeférhetőségét a biológiai hatékonyság értékelésének oldaláról vizsgálják. Sok esetben ugyanis a kombinált permetlében semmilyen változást nem észlelünk, látszólag minden rendben van és mégis egészen más eredményre jutunk a kezelés után, mint azt a felhasználási útmutató alapján vártuk volna. Egyik esetben elmarad a hatás, máskor meg perzselési tünetekkel találkozunk, vagy éppen olyan többlethatásra figyelhetünk fel, amelyre nem is számítottunk a termék címkeszövegének tanulmányozása alapján.
Ilyenformán tehát a permetező szerek keverhetőségének megítélését két nagy csoportra lehet osztani, nevezetesen biológiai összeférhetőségre és fizikai–kémiai keverhetőségre. Az első csoportba sorolt kombinációknál szabad szemmel nem láthatók az esetleges elváltozások, míg a másodikban többnyire jól látható csapadékkiválás formájában észlelhetők a kombináció következményei. Ez utóbbival részletesebben most nem érdemes foglalkozni, hiszen az ilyen tünetek egyértelmûen jelzik az összeférhetetlenséget, amely nagy valószínûséggel együtt jár a permetező szerek hatékonyságának valamilyen mértékû változásával, nem is említve a szórófej dugulásokkal járó kellemetlenségeket. A biológiai kompatibilitás mérése és értékelése viszont sokkal összetettebb, bonyolultabb feladat. Itt nem láthatók a permetlében az elváltozások, a kombinációk eredményét szinte csak a gyakorlati próbák – biológiai tesztek – alapján lehet megismerni. Ráadásul a különböző hatóanyagok és segédanyagok előre nem mindig kiszámítható reakciói következtében a biológiai hatás is széles skálán változhat. Három különböző csoportba sorolhatjuk az összekevert hatóanyagok egymásra hatásának eredményét, amelyet a jobb szemléltetés érdekében számszerûsítve az alábbiakban foglalhatunk össze:
Additív hatás esetében a két hatóanyag hatása összegződik, azaz a számszerûsített példa szerint 1+1=2.
A gyakorlatban ez azt jelenti például, hogy egy lisztharmat és egy peronoszpóra ellen alkalmas permetező szer összekeverésével mindkét kórokozó ellen védelmet biztosító permetlé kombinációt készíthetünk.
Antagon hatás esetén viszont a két hatóanyag egymás hatékonyságát lerontja, a várt eredmény elmarad, azaz ekkor a számszerûség szerint 1 + 1 = 0.
A fenti példánál maradva az ilyen permetlé kombináció sem a lisztharmat, sem a peronoszpóra kórokozói ellen nem nyújt védelmet.
Szinergista hatásról pedig akkor beszélünk, ha a bekevert két hatóanyag hatása kiszélesedik, azaz a számszerûsítés példáján bemutatva 1 + 1 = 3.
A példaként vett kombináció hatása ilyen esetben a lisztharmat és peronoszpóra elleni védelem biztosításán túl a szürkepenész kórokozóira is kiterjed.
Természetesen a fenti sémáktól a gyakorlat sokkal árnyaltabb képet mutat. Sokszor csak az egyik permetező szer hatása marad el, vagy éppen csak valamilyen mértékû hatáscsökkenést okoz, amely viszont egyes kártevők, vagy kórokozók esetében az alkalmazott szerekkel szembeni ellenállóság (tolerancia, rezisztencia) kialakulásának is előidézője lehet.
A különböző permettrágyák és növénytápláló adalékok növényvédő szerekkel történő kombinálási lehetősége mellett is sok érvet lehet felsorakoztatni, kezdve a gazdaságosság szempontjaitól, a növény kémiai stresszének enyhítéséig. A jobb táperőben lévő, kiegyensúlyozottabb tápanyagellátásban részesülő növények értelemszerûen a kórokozókkal szemben is jobban ellenállnak és a kémiai beavatkozásokat, így a permetezéseket is jobban tûrik. Mégis, a gyártó cégek egyre kevesebb figyelmet fordítanak termékeik keverhetőségének elemzésére és értékelésére. Ennek egyik okát abban kell keresnünk, hogy a keverhetőségi vizsgálatok költségét olyan mértékben növeli a számításba vehető permetező szerek számának emelkedése és a gyors ütemben változó növényvédő szer kínálat, hogy ezek a ráfordítások nem tudnak megtérülni a termékek árában. A fent vázolt kombinációk lehetséges következményeinek elemzése és a termékek egyre gyorsuló piaci avulása tehát együttesen olyan gazdaságossági korlátot állított a gyártók elé, amely egyben magyarázata is lehet annak, hogy a napjainkban közkézen forgó keverhetőségi táblázatok az elmúlt tíz–tizenöt év alatt szinte semmit sem változtak.
Mielőtt azonban az ilyen táblázatok között tallóznánk, tekintsük át azokat a szempontokat, amelyekkel a felhasználó gazda is képes valamilyen mértékben befolyásolni a kombinációra kiszemelt permetező szerek keverhetőségének az esélyét.
Amire a növényvédősnek érdemes odafigyelni
Keverési sorrend: először a por alakú, majd a folyadék formájú és végül a permettrágyák kerüljenek a permetlé tartályba. Itt érdemes megjegyezni, hogy a por – ezek általában WP jelûek – formák esetében ne mulasszuk el a törzsoldat készítését sem. Csak emlékeztetőül, a kimért porhoz – WP-hez – kevés vizet öntünk és azt elkeverve rövid ideig állni hagyjuk. Ezt nevezik duzzasztásnak a szakemberek és valójában ez a törzsoldat, amelyet majd az előírt permetlé koncentrációra hígítunk.
A különböző szerformák (nedvesíthető por alakúak pl. WP jelûek, vagy folyadék formák úgymint pl. EC, SC vagy FL, LC vagy WSC, betûkkel jelöltek) keverhetőségéről megkérdeztem Hadobás Jánosnét az Agro-Chemie Kft. formáló kutató vegyészmérnökét, aki a következőkben foglalta össze a fontosabb tudnivalókat: „Általánosságban elmondható, hogy az azonos típusú formulációk nagyobb valószínûséggel kompatibilisek. Ennek az az oka, hogy az azonos szerformákban általában hasonló kémiai felépítésû tenzideket használnak. Ez azért fontos, mert a tenzidek (vagy felületaktív anyagok – lásd februári adalékanyagokról közölt cikkünket) a felelősek azért, hogy a hatóanyag részecskék ne koaguláljanak, vagyis ne csapódjanak ki. Természetesen, ha valamilyen más tulajdonságban, pl. a permetlé pH-jában nagy a különbség (egyik inkább savas, a másik inkább lúgos), akkor az azonos szerformák esetében is lehet összeférhetetlenség.
Ugyanakkor a különböző formulációk is lehetnek kompatibilisek, pl. legtöbb esetben a WP (nedvesíthető por), a WDG (vízoldható granulátum), vagy az SC (szuszpenzió) permetező szerek keverhetők, mivel annyiban „rokonok”, hogy a hatóanyag finom szilárd szemcse formájában van jelen.
Az EC (emulzió koncentrátum) készítmények viszont annyiban mások, hogy ezekben szerves oldószer a hordozó anyag, és vízzel hígitva emulzió cseppek keletkeznek, amelyek pl. egy WP-vel keverve kevésbé tudnak stabilak maradni. A legkényesebb szerforma a szuszpoemulzió (SE jelû), amely önmagában is egy bonyolultabb kolloidkémiai rendszer, s ennek megfelelően a stabilitását könnyebb felborítani egy másik típusú készítmény hozzáadásával.
A fentiekből következik, ha van választási lehetőségünk, használjunk azonos szerformákat a keveréshez.
Gyakorlati tapasztalat az is, hogy ha külön–külön hígítjuk a szereket (a permetezésre szánt víz felével az egyiket, felével a másikat), és utána keverjük össze a permetleveket, némileg növeljük az esélyt a kompatibilitásra.”
Vízkeménység: a permetlé készítéshez – néhány kivételtől eltekintve – általában az esővízhez hasonló lágyságú vizet célszerû használni. Azt a vizet, amelyikben a szappan nem, vagy csak nehezen habzik – általában már olyan kemény víznek tartjuk, amelyet már permetezéshez lágyítani szükséges. A víz keménységét német keménységi fokban mérik. Egy NK fok megfelel egy liter vízben oldott 10 mg. kalcium oxidnak megfelelő kalcium magnézium só tartalomnak. Permetlé készítésre általában a 19 NK alatti vizek alkalmasak. Ettől keményebb vizet lehetőleg ne használjunk permetlé készítésre. Vízlágyításra megfelel a trisó, vagy mosó szóda, adagolása pedig 4–6 dkg 100 literenként.
Víz hőmérséklete: befolyásoló tényező hiszen közismert, hogy minél hidegebb annál lassabban oldódnak benne a sók és más anyagok. Ezért nem célszerû 15 °C hőmérséklet alatti vizet használni permetlé készítéséhez. A gyakorlati tapasztalatok szerint legkedvezőbb a 18–21 °C közötti tartomány.
Permetlé koncentrációja: minél több készítményt szeretnénk egy permetlében egyszerre kipermetezni, annál jobban nő a permetező szerek kiválásának esélye. A magasabb töménység ugyanis az oldott és lebegő szilárd részecskék kedvezőtlen egymásra hatásának kockázatát jelentősen növeli. Általánosan kialakult érték, hogy a permetlé töménysége a 4–5%-ot ne haladja meg.
Ezek azok a fontosabb keverésre vonatkozó tulajdonságok, amelyeket magunk is képesek vagyunk befolyásolni, a többi keverhetőséget meghatározó tulajdonság ugyanis a gyártáskor, a formuláció segédanyagainak megválasztása során dől el.
A cikk szerzője: Inczédy Péter
