Termesztett növényeink trágyaigényének meghatározása a talajvizsgálatokon, a talaj felvehető (oldható) tápanyag-tartalmának meghatározásán, a talajvizsgálati eredmények értelmezésén és a növények tápanyag-igényének ismeretén alapuló meglehetősen bonyolult folyamat. Bonyolultságát elsősorban az adja, hogy az egyes tényezők rendkívül összetett kölcsönhatásban állnak egymással és ezen kölcsönhatásokat meglehetősen nehéz beépíteni a számítási módszerekbe. Nehéz biztosítani a mintavétel reprezentativitását is, ami szintén nehezíti a pontos trágyaigény megállapítását.
Mindezen nehézségekkel együtt rendelkezünk olyan tápanyag-számítási módszerekkel, amelyek segítségével meg tudjuk határozni termesztett növényeink trágyaigényét. A talajvizsgálati eredmények alapján így hatékony és környezetkímélő tápanyag-gazdálkodást folytathatunk, melynek bekerülési költsége többszörösen megtérül.
Jelen cikkben a hazai talajanalitikai és szaktanácsadási gyakorlat által alkalmazott és széles körben elfogadott talajvizsgálati paraméterek értelmezéséhez kívánjuk hozzásegíteni az olvasót. Segítséget kívánunk adni a talajvizsgálati eredménylap „számainak” megértéséhez és durva értelmezéséhez annak érdekében, hogy a gazda a vizsgálati eredmények gyors áttekintésével legalább nagy vonalakban meg tudja határozni területeinek talajtani jellemzőit, valamint tápelem-szolgáltató képességét. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet, hogy a valóban szakszerû és eredményes tápanyag-ellátás alapja a reprezentatív talajmintavételre (MSZ-08-0202-1977) épülő akkreditált laboratóriumi vizsgálat.
A talaj a magasabb rendû növények számára tápanyag-közvetítő közeg, bonyolult háromfázisú rendszer. Tulajdonságainak vizsgálata alapján igyekszünk termesztett növényeink tápanyag-igényét kielégíteni, a növények számára szükséges tápanyagokat a talajban pótolni.
A talajvizsgálatok során mindenekelőtt a talaj N-, P- és K-tartalmát (szûkített talajvizsgálat) kell meghatározni. Ez a három elem alkotja a növényi makrotápelemek legfontosabb csoportját, de közel sem jelenti az összes tápelemet. Az a talajvizsgálat lehet csak hosszabb távon használható, amely a többi elemet is vizsgálja:
Így meg kell még határozni legalább a Ca, a Mg, a S, a Na, a Zn, a Cu, és a Mn elemeket is (bővített talajvizsgálat). A makro- és mikroelemekre való felosztás ugyanis nem fontossági sorrendet jelent, hanem csak az illető elemnek a növényekben található mennyiségére utal.
A következetes tápanyag-ellátás megtervezéséhez szükséges a talaj fizikai-kémiai és fizikai tulajdonságainak ismerete is, mivel a talajból való tápanyag-felvételt a talaj e tulajdonságai alapvetően meghatározzák. Ez ugyanakkor a legnehezebben definiálható hatás.
A növényi gyökerekhez való tápanyag-szállításban tehát valamennyi talajtulajdonság szerepet kap, fizikai és kémiai jellemzők egyaránt. Könnyen beláthatjuk, hogy nem egyszerû dolog a talaj ellátottságát megállapítani, mert az ellátottság megállapítására szolgáló talajvizsgálati módszereket úgy kell kialakítani, hogy a kivont és megmért tápelem megfeleljen a talajoldatban való készletnek és a talaj azon képességének, amellyel a növény által a talajoldatból kivont tápelemet pótolni képes. Tehát azt a változó mennyiségû tápanyagot kell jeleznie, amely a talajban levő készlet, a trágyázás, a növény tápanyag-felvétele és a környezeti tényezők következtében kialakul.
A hazai talajvizsgálati és szaktanácsadási gyakorlatban általánosan 14 vizsgálati paramétert használunk a talajok legfontosabb jellemzőinek a meghatározására. Ezek a kémhatás (pH), az Arany-féle kötöttségi szám (KA), a vízoldható összes só (%), a humusztartalom (%), a szénsavas mésztartalom (%), az AL oldható P2O5, K2O, valamint Na-tartalom (mg/kg); a nKCl-oldható Mg, NO2-NO3-N, valamint SO42--S tartalom (mg/kg), illetve az EDTA oldható Cu-, Mn-, és Zn- (mg/kg) tartalmak. Fenti paraméterek meghatározásának módját és előírásait a MSZ-08-0206-2:1978; MSZ-08-0205:1978; MSZ-08-0210-2:1977, illetve a MSZ-20135:1999 szabványok írják le részletesen.
A minták laboratóriumi vizsgálata eredményeképpen kézhez kapjuk a talajvizsgálati eredménylapot, amelyen a szerzők által ajánlott bővített talajvizsgálat esetén a következő paraméterek szerepelnek.
A pH(KCI) – a talaj kémhatása
A pHKCl a talaj kémhatását mutatja. Az pHKCl eredmények alapján talajainkat a következő kémhatás kategóriákba sorolhatjuk be (1. táblázat)
A talajok kémhatása közvetlenül és közvetve is meghatározza a növények növekedését és fejlődését. A növények tápanyag-felvételére a gyengén savanyú, illetve a semleges közeli kémhatás a legoptimálisabb. A lúgos kémhatás kedvezőtlen a mikroelemek felvételére, míg a túl savanyú körülmények toxikus mennyiségû makrotápelem – és egyéb nehézfém – oldódásához és felvételéhez vezethetnek.
Az Arany-féle kötöttség (KA) – a fizikai talajféleség
Az Arany-féle kötöttséget úgy határozzuk meg, hogy a légszáraz talajhoz desztillált vizet adunk keverés közben és mérjük, hogy 100 g talaj esetében hány milliliter vízre van szükség ahhoz, hogy az egy meghatározott konzisztenciájú pép legyen, amely a fonálpróbát adja. A 100 g talajból való, még éppen nem folyós pép készítéséhez szükséges víz mennyisége ml-ben egyenlő a kötöttségi számmal. A kötöttségi szám a talaj agyagtartalmával van leginkább összefüggésben, így kötött talajnál, nagy agyagtartalom esetén nagy számot kapunk, laza homoktalajoknál kicsit. A 2. táblázat a fizikai talajféleség, a KA, az agyagtartalom (A %), az iszap + agyagtartalom (I+A %), az 5h kapilláris vízemelés, valamint a higroszkóposság (hy %) összefüggéseit mutatja be.
Az összes só %
A talajban levő, vízben oldható sók összegét nevezzük a talaj összessó-tartalmának.
Ez a mérés nem ad felvilágosítást arról, hogy valójában milyen sók vannak a talajban. Ismerete elsősorban a szikes talajokon jelentős, mert a túl sok só a gyenge termékenység egyik oka. Kis sótartalmúnak mondjuk a talajt, ha a sók mennyisége kevesebb, mint 0,05%, gyengén szoloncsákosnak, ha 0,05–0,15% és szoloncsákosnak, ha 0,15–0,4% sót tartalmaz. 0,4% felett erősen szoloncsákos a talaj.
A humusz % – a humusztartalom
A humusztartalom a talajok szervesanyag-tartalmának jellemzésére szolgál. Meghatározása a szerves anyagok oxidálhatóságán (karamellizálhatóság) alapul.
A hazai talajok humusztartalma leggyakrabban 0,5–6% között alakul. A humuszellátottságot sohasem szabad azonban a talaj fizikai összetételétől, genetikai típusától függetlenül megítélni. Egy homoktalaj esetében 2% általában nagy értéknek számít, kötött réti talajon viszont ugyanez nagyon sovány talajt jelent. A humusztartalom alapján határozzuk meg a talajok hosszú távú nitrogénszolgáltató képességét. A humusztartalom határértékeit a 3. táblázat adja közre.
A CaCO3% – a szénsavas mésztartalom
A talaj mésztartalmának jellemzője. Úgy határozzuk meg, hogy a talajhoz sósavat adunk, és gázbürettával (Scheibler-féle kalciméter) mérjük a talajban levő összes karbonáttal keletkezett CO2 mennyiségét. Ebből visszaszámolással állapítjuk meg, hogy az mennyi CaCO3-tal egyenértékû. A talaj szénsavas mésztartalma alapján az alábbi kategóriákat különböztetjük meg (4. táblázat).
A növényélettani vonatkozásokon túl a mész kedvezően alakítja a talajok szerkezetességét és a talaj szerkezeti elemeinek stabilitását. A talaj szerkezetén keresztül a megfelelő mészállapot kedvezően befolyásolja a talajok víz-, hő-, és levegőgazdálkodását, valamint ezen keresztül a tápelemek feltáródásához elengedhetetlen mikrobiológiai folyamatokat. A talajok szénsavas mésztartalma alapvetően befolyásolja azok kémhatását, így a különböző tápelemek felvehetőségét is.
A talajok mésztartalmával az AgroNapló előző számaiban részletesen foglalkoztunk.
AL-oldható P2O5 és K2O mg/kg – az oldható foszfor- és káliumtartalom
A talajból az AL (Ammónium-laktát) oldattal kivonható különböző foszfor-, illetve káliumtartalmú vegyületek mennyiségét jelenti, P2O5-ben, illetve K2O-ban megadva.
Talajaink összes foszfor- és káliumtartalmából a növények csak az általuk hozzáférhető, könnyen felvehető foszfort és káliumot képesek hasznosítani. Ennek, a növények számára hozzáférhető tartalomnak a becslésére hazánkban a 60-as évek óta használjuk az AL (Ammónium-laktát) módszert. A tápanyag-ellátás tervezése során a talaj ezen módszer alapján meghatározott foszfor- és káliumtartalmát vetjük össze a termeszteni kívánt növény fajlagos P2O5 és K2O igényével és határozzuk meg a növény fajlagos mûtrágya-
hatóanyag igényét. A talajok AL-oldható foszfor- és káliumellátottságának határértékeit az 5. és a 6. táblázat mutatja be.
Jegyezzük meg ugyanakkor, hogy napjaink „hosszú távon fenntartható, környezetkímélő trágyázási rendszerei” (MTA-TAKI – MTA-GKI) kisebb talaj tápelem-ellátottsági határértékekkel számolnak. Összességében, termesztett növénytől és talajtípustól függetlenül megállapíthatjuk, hogy a talajok 180–200 mg/kg-os AL-oldható K2O-tartalma, valamint 150–160 mg/kg-os AL-oldható P2O5-tartalma jónak ítélhető.
Az AL-oldható Na mg/kg – az oldható Na-tartalom
A talajból az AL-oldattal kivonható Na-vegyületek mennyiségét jelenti Na mg/kg-ban megadva. A túlzott Na-tartalmak kedvezőtlenek termesztett növényeink számára és a szikesedés folyamatait jelzik. Általános irányelvként elfogadhatjuk, hogy 30 mg/kg értékig az AL-Na tartalom megfelelő. 40–60 mg/kg értékek között már bizonyos nem kívánatos folyamatokra utalhat. Nem szikes területeken ilyenkor célszerû átgondolni és átvizsgálni öntözési technológiánkat, bevizsgáltatni az öntözővizet, valamint áttekinteni tápanyag-ellátási technológiánkat (pl. sok éven át tartó túlzott vinaszkijuttatás).
A 60 mg/kg érték feletti AL-Na tartalmak már kedvezőtlen szikesedésre, szikességre utalnak.
A nKCl-oldható Mg mg/kg – az oldható Mg-tartalom
Az 1 M-os KCl-dal kivonható magnéziumvegyületek mennyiségét jelenti elemi magnéziumban megadva.
A talajok magnézium-ellátottságának megítélését a 7. táblázat mutatja be.
Erősen meszes-, illetve nagy adagú meszezésben részesített talajokon számolnunk kell az esetleges magnéziumhiány megjelenésével. A hiányt a nagy dózisú nitrogén-, foszfor-, valamint káliumtrágyázás tovább fokozza, így ilyen területeken a tápanyag-ellátást végezzük különösen körültekintően! Területeinken törekedjünk a Ca:Mg = 6, valamint a K:Mg = 0,5 ionarány kialakítására és fenntartására.
A nKCl-oldható NO2 + NO3 – N, valamint SO42--S mg/kg – az oldható nitrit- és nitrát-nitrogén, valamint a szulfát-kén
Röviden csak nitráttartalomnak, illetve szulfáttartalomnak szoktuk nevezni. Azzal a NO3–-ion formában levő nitrogénmennyiséggel, valamint SO42--ion formában levő kénmennyiséggel egyenlő, amelyet 1 M KCl oldattal a talajból ki lehet vonni.
Annak ellenére, hogy ez az egyetlen olyan sorozatban végzett talajvizsgálat, amelynek segítségével a N-mûtrágyázásnak a talaj N-szolgáltató képességére gyakorolt hatása kimutatható, a szaktanácsadási gyakorlatban betöltött szerepe vitatható.
Az EDTA-oldható Cu, Mn, Zn, (Fe) mg/kg – az oldható Cu-, Mn-, és Zn-tartalom
A mikroelemek – köztük a réz, a mangán és a cink – a növényi szervezetben csak kis mennyiségben (0,01%–0,00001%) fordulnak elő. Csekély mennyiségeik ellenére a növényi életfolyamatokban betöltött szerepük alapvető jelentőséggel bír. Hiányuk esetén a terméskiesés meghaladhatja akár a 40%-ot is.
A talajból EDTA (etilén-diamin-tetraecetsav) és 0,1 M-os KCl oldatával kioldható mennyiségüket jelenti. A vas meghatározásának általában nincs értelme, mert felvehetősége igen sok tényezőtől függ, így a kivonható Fe nem arányos a növény által hasznosítható vas mennyiségével. Erre, valamint a Mo és B felvehető mennyiségére is könnyebb növényvizsgálatokból következtetni. A talajok EDTA-Cu, valamint EDTA-Zn tartalmának határértékeit a 8., 9. és a 10. táblázat mutatja be.
Felhasznált irodalom:
Birkás, M. (szerk.)(2006): Földmûvelés és földhasználat. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Buzás, I. (szerk.) (1983): A növénytáplálás zsebkönyve.
Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Debreczeni B.-né (1986): Agrokémiai gyakorlatok.
Agrártudományi Egyetem, Keszthely
Filep, Gy. (1995): Talajtani alapismeretek I–II.
DATE Mazőgazdaságtudományi Kar, Debrecen
Füleky, Gy. (szerk.) (1999): Tápanyag-gazdálkodás. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Gyuricza, Cs. (szerk.) (2002): Szántóföldi talajhasználati praktikum.
Akaprint Kiadó, Gödöllő
A cikk szerzője: Dr. Szakál Pál
