A termesztési módszerek, az agrotechnika optimális alkalmazásában azonban még akadnak hiányosságok, amelyekre feltétlenül fel kell hívnunk a figyelmet.
Talaj- és tápanyagigény
Őszi árpa elvileg hazánk egész területén, minden szántóföldi talajon termeszthető, de legkedvezőbbek a rentábilis termesztés számára az enyhén savanyú középkötött mezőségi vályogtalajok és a barna erdőtalajok. Ezeken s az ennél gyengébb talajokon (pl. barna homokon, vagy sekély termőrétegû erodált talajon) a termés mennyiségét illetően méltó versenytársa az őszi búzának, de csernozjomon, löszháton sosem „veri meg” a búzát s a megdőlés veszélye is fennáll. Jobb tápanyag- ellátottságú talajon erre a veszélyre mindig számítanunk kell és például az utóbbi két év – jóval átlag feletti – csapadékmennyisége próbára is tette őszi árpáink állóképességét. Ilyenkor az esetleges mûtrágya-hatás is sokkal kifejezettebb.
Azt mondtuk, elvileg minden szántóföldi talajon termeszthető őszi árpa… Hosszú évek tapasztalataiból azonban leszûrhető: futóhomokon, szikeseken, erősen erodált talajon termesztése semmiképpen sem rentábilis!
Mint tudjuk, az őszi árpánál is a termés mennyisége elsősorban a tápanyag-ellátottság függvénye. Jóllehet, ma országosan kevés mûtrágyát használnak, mégis – a megdőlés veszélye miatt – a N-trágyázás a „neuralgikus pont”… Általánosságban azt szoktuk javasolni, hogy közepes NPK-ellátottságú talajon a tavaszi N-fejtrágyázás (max. 80 kg/ha) biztos termésnövelő tényező, de árpának jó talajon ennél mindenképpen kevesebb N-hatóanyag kell. Ha pedig a fajta amúgy is gyengébb szárú, N-t egyáltalán nem szabad kijuttatni. Igen jó szárú fajtáknál – ilyen a kétsoros GK Stramm – ez a veszély nem áll fönn, akár 7 tonnás termésre is „belőhetjük” a mûtrágyaadagokat.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az őszi árpa fajlagos foszfor-és káliumigénye nagy, így a nyárvégi talajelőkészítésnél – hacsak a talajvizsgálatok mást nem jeleznek – e mûtrágyákból a szükséges mennyiségeket (120–150 kg/ha hatóanyag) feltétlenül ki kell juttatni. A kálium különösen fontos a télállóság fokozásához és a szárszilárdság növeléséhez.
Fajtaválasztás
Ma Magyarországon legalább 40 fajtából választhat az, aki őszi árpát kíván termeszteni és hosszabb-rövidebb tájékozódás után hozzá is juthat a keresett fajta fémzárolt vetőmagjához. Választhat magyar és külföldi fajták közül egyaránt. A magyar fajták két nemesítő intézménytől származnak: Kompoltról, a Fleischmann Rudolf Kutatóintézettől (KH jelzésûek) és Szegedről, a Gabonatermesztési Kutató Kht-tól (GK jelzésûek). A többi hazai cég, vagy multinacionális cég hazai leányvállalata külföldi őszi és tavaszi fajták honosításával foglalkozik. A külföldi honosított őszi fajták főként német, francia és horvát származásúak.
A honosított fajták használata kevésbé biztonságos, sokszor meglepetést okozhatnak. Főként azért, mert Kárpát-medencei kórtani viselkedésükről általában keveset tudunk, azt is csupán az OMMI kisparcellás kísérleteiből. Nemesítésük, előállításuk helyén ugyanis más környezeti feltételek mellett egészen más biotikus stresszek érhették, így itteni kórtani állapotukról vajmi keveset tudhatunk. Így pl. néhány honosított fajtáról az utóbbi 3 évben derült ki, hogy levélfoltosságot okozó gombabetegségekre (lisztharmat, helminthosporium) kifejezetten fogékonyak (Palágyi–Tomcsányi 2006). Van garantáltan lisztharmat-rezisztens fajtánk, a hatsoros GK Rezi, s a 2005-ben elismert kétsoros GK Judy pedig gyakorlatilag valamennyi árpabetegséggel szemben ellenálló.
A vetés ideje
Október első fele! És nem szeptember és „pláne” nem november! A túl korai vetést – főleg régebben – munkaszervezési okok is indokolták, hiszen addig nem vethettek búzát, amíg az utolsó szem árpa földbe nem került…
Ma már a fajták télállósága megközelíti a búzákét, nem indokolt tehát a korai vetés, vagyis hogy „nagyon erős állomány menjen a télbe”. Mert ha mégsem jön a decemberi tél, az árpa szárba szökken s a biztos kifagyás veszélyezteti. Ugyancsak kifagy, ha novemberi vetéskor a tél beálltáig nem éri el a legalább háromleveles állapotot.
A túl korai vetésnek van még egy igen fontos rizikófaktora: a vírusfertőzés. Az árpa sárgatörpeség vírus (BYDV) és a búza törpeség vírus (WDV) vektorai, a levéltetvek és kiskabócák leginkább a szeptemberi vetésnél telepednek meg a fiatal levélállományon és az epidémia pillanatok alatt kialakul. Fogékony fajták használata esetén – szerencsére egyre kevesebb ilyen van – meglepődve tapasztalhatja a gazda, hogy kora tavasszal kisárgult, „földhöz ragadt”, ritka állomány fogadja.
Intézményünk Táplánszentkereszti Kutató Állomásán évek óta teszteljük őszi árpáinkat vetésidő kísérletben. A szakaszos vetéseket szeptember közepétől november közepéig hetenként végezzük. Így a vetésidő és a fagytûrő képesség összefüggéséből kívánunk közvetlen információkat szerezni a fajták különböző fejlettségi állapotában mutatott viselkedéséről. Jóllehet az optimális vetésidő megválasztásában az egyes genotípusok között vannak különbségek, a sokéves adatok egyértelmûen az október közepi vetést erősítik meg, mint legmegfelelőbbet. Míg az október közepi vetés esetén csak 10% körüli kipusztulási százalékok tapasztalhatók, addig a szeptember és november közepi vetésidőkben 50% fölötti ez az arány. A túl korai vetéseknél pedig gyakran jelentkezik az említett víruskártétel is, amely további kipusztulást eredményezhet.
Gyomirtás, fungicidhasználat, állománykezelések
Az őszi árpa gyomirtása ma már jól megoldott. Nemcsak hormonbázisú szerek alkalmasak, amelyek kijuttatásánál előírás a +5 C° fölötti hőmérséklet, hanem az újabb generációjú szulfonilureák, amelyek talajból felszívódva is hatnak, sőt ősszel, akár preemergensen is kipermetezhetők. A hosszan tartó hatás miatt persze gondolni kell a majdani utóveteményre, de a vetésforgót amúgyis több évre alakítjuk ki. Ma már egyedüli probléma a mélyen gyökerező tarackos, rizómás fajokkal lehet (apró szulák, acat), így előfordul, hogy tavasszal hormonbázisú védelemre is szükség lehet. Az őszi árpa legkorábbi bokrosodása és talajtakarása miatt természetesen ennek ellenkezője is előfordul, azaz hogy jó kultúrállapotú talajba vetett árpát gyomirtózni sem kell. A sûrû levélállomány, a búzákhoz képest magas szár nem enged felnőni egyetlen gyomot sem. Ennek főleg a biotermesztésnél van nagy jelentősége. (A GK Rezi fajtát az OMMI bio-standardnak tekinti.)
A fungicidkezelést – amennyiben szükséges – a tavaszi gyomirtással egy menetben szoktuk elvégezni. Ez általában megelőző védekezés szokott lenni, hiszen a szárbainduláskor – a lisztharmat kivételével – nem igazán látszanak még kórtani tünetek. Általános gyakorlat, hogy levélbetegségekre fogékonyabb fajtáknál a zászlós levél megjelenésekor mindenképpen permetezni kell, ha nem akarunk jelentős termésveszteséggel és minőségromlással számolni.
A mi klímánkon a legnagyobb kórtani problémát a helminthospórium (újabb nevén Drechslera) jelenti. Mind a levélcsíkoltság, mind pedig a hálózatos levélfoltosság okozhat könnyen epidémiát és sem genetikailag rezisztens fajta, sem totális hatású fungicid nincs. A bajt csak tovább tetézi, hogy a jelenleg forgalomban lévő gombaölő szerek legkevésbé a helminthospóriumra hatásosak. Itt is a megelőző védekezés a leghatásosabb, ezért is fontos a fajták fogékonyságának az ismerete. A könnyebb tájékozódás kedvéért az 1–4. táblázatban közöljük az OMMI kisparcellás kísérleteinek lisztharmat és hálózatos levélfoltosság felvételezési adatait (általunk összesítve), amelyekben az állami elismert fajták szerepeltek az utóbbi három évben (2003–2005). A nekrotikus foltok százalékos megjelenésének adataiból jól lehet következtetni a fajták fogékonysági fokára. Így pl. az Angora, Esterel honosított fajták hálózatos levélfoltosságra igen fogékonyak, termesztésük a mi klímánkon kockázatos. Vegyszermentes (bio-) termesztésre a 24 db, mindhárom évben vizsgált fajta közül teljes felelősséggel csak kettőt javasolhatunk: a korai csoportból a GK Rezit, a középérésûből a KH Malkót.
Őszi árpa termesztés esetén mindenképpen szólnunk kell a szárrövidítő regulátorok állománykezelésének jótékony hatásáról. Az etefon hatóanyagú szerek kijuttatása feltétlenül indokolt a megdőlés elkerülése végett a következő esetekben: a/ ha a termesztett fajta eleve gyengébb szárszilárdságú, b/ ha a megdőlést előidéző esőzések gyakoriak és c/ intenzívebb N-használat esetén, főként jó talajon. Egyébként tőlünk nyugatabbra a szárrövidítő szerek használata őszi árpánál (és a többi kalászosnál is) az intenzív termesztési technológia része, míg nálunk ez inkább csak eseti kezelést jelent. Tavaszi állománykezeléseknél mindenképpen gondolnunk kell az egy menetben történő kijuttatásra (pl. gyomirtó + fungicid, fungicid + szárrövidítő).
Betakarítás
A kalász és a szemek érettségi állapotának megállapítására több tradícionális módszer is kialakult. Ehhez a hagyománykomplexumhoz éppúgy hozzátartozik az „aranyló kalász” vagy a „feje, ha kellőképpen bókol”, mint „a fogunk között pattanó szem” vagy „a szeme, ha már nem szúrható” stb. A lényeg, hogy a szem 15%-os víztartalomhoz közel legyen! A túl korai aratás – a magas nedvességtartalom miatt – ugyanolyan káros lehet, mit a túl késői, amely szempergéshez, kalásztöréshez, egyszersmind komoly termésveszteséghez vezet. A betakarítás időpontjának jó megállapítása tehát a termesztéstechnológia egyik fontos kulcskérdése. A Kárpát-medencében az őszi árpát általában Péter-Pálkor, azaz június végén már aratni lehet. Legkorábbi érésû kalászos gabonánk délen kicsit hamarabb, északabbra később, de július elején mindenképpen kombájnolható és szárítást nem igényel, így tisztítás után azonnal tárolható, raktározható.
Tekintettel arra, hogy az időjáráson és az adott talajtípuson kívül minden más paramétert befolyásolni tudunk, a búzánál, tritikálénál „konstitúcionálisan” gyengébb szárú árpát – mivel bizonyos mértékû megdőlésre mindig számítani kell – általában nem könnyû betakarítani. Régóta tudjuk, hogy a megdőlt állomány a kombájnosok réme! A termesztőnek tehát mindenre figyelnie kell, mégpedig a tőállomány optimális megválasztására éppúgy, mint a nem túlzott mûtrágyaadagokra. Nem véletlen, hogy az új fajták elismerésekor a nemesítő mûhelyek megkísérelnek a fajtaajánláshoz némi agrotechnikai útmutatót is adni, amely persze mindig csak átlagos viszonyokra, körülményekre szól. Az évek során ez az egyéni tapasztalatok és a közös konzultációk révén egyre inkább csiszolódik, konkretizálódik. Mi, nemesítők mindig nyitottak vagyunk a gyakorlati szakemberek, farmerek tapasztalatainak befogadására és mindig is számítunk – egy-egy fajtánkra vonatkozó – építő kritikájukra.
Dr. Palágyi András
tudományos főmunkatárs,
Gabonatermesztési Kutató Kht.
Ajánlott irodalom:
Tomcsányi A.–Kismányoky T.: 1995. Árpatermesztési ismeretek.
Regiocon Kft. kiadása, Miskolc.
Kismányoky T.–Vágó I.–Palágyi A. (szerk.: Palágyi A.): 1997.
Az árpa, a rozs és a zab termesztése.
A Gabonatermesztési Kutatóintézet és a Winter Fair Kft. közös kiadványa, Szeged.
Tomcsányi A.–Turcsányi G.: 2004. Az árpa. Magyarország Kultúrflórája VIII. kötet, 14. füzet. Akadémiai Kiadó, Bp.
Palágyi A.–Tomcsányi A.: 2006. Őszi árpák természetes fertőződése lisztharmattal és hálózatos levélfoltossággal 2003–2005 között. Gyakorlati Agrofórum, 17/6. szám. Veszprémi Nyomda Rt.
