A takarmányaink rosttartalma 4 módon befolyásolja a termelési folyamatokat:
A megfelelő rosttartalom nem csak az egyes takarmányféleségek, az optimalizálással elkészült takarmányadag oldaláról, hanem leginkább a megvalósulás oldaláról, a jászolra osztott, illetve a felvett takarmány oldaláról bír jelentőséggel. Az optimális ellátás a minőségi takarmányok laborvizsgálati eredményei nyomán készült recepturákon alapul, de annak helyes és figyelmes megvalósítása, eredményessége a helyi menedzsment kezében nyugszik.
A nyersrost mennyisége és kémiai összetétele
Napjainkban a takarmányok minden általános laboratóriumi vizsgálatánál, a „klasszikus” Weendei-analízis részeként elvégzik a nyersrost meghatározását. Ez nélkülözhetetlen a takarmány energiatartalmának a kiszámításához. A vizsgálatsorozat ezen elemének kifejlesztése 1859-re datálható, Henneberg és Stohman nevéhez fûződik. A vizsgálat során a növényi eredetû takarmánymintát kénsav oldatban, majd – szûrés és mosás után – kálilúgban főzik, újabb szûrés és több zsíroldószeres átmosás után hamvasztják. Ez az oldatba nem kerülő szerves anyag a nyersrost. A nyersrost eredendően a növényi sejtfallal, a növényi struktúrát adó résszel megegyező, bár a vizsgálat során a szerves anyagaiból sok kioldódik.
Az analitika fejlődésével lehetőség teremtődött a rost jobb megismeréséhez, a nyersrost különböző jelentőségû és hasznosíthatóságú alkotóinak a szétválasztásához, mennyiségeik méréséhez. A mai elfogadott módszert Van Soest dolgozta ki, a rostfrakciók meghatározását 1963-ban és 1991-ben rögzítette. Minden jelentősebb hazai laboratórium vizsgálat kínálati listáján ez a lehetőség is szerepel már. A vizsgálati sor első elemeként meghatározásra kerül a neutrális detergens rost (NDF = Neutral Detergent Fiber). Az NDF a takarmány sejtfal alkotóinak, rostjának az összessége. A vizsgálat második lépcsőjeként erről a rosttömegről savas főzés közben leválasztják a hemicellulózt. A visszamaradó hemicellulóz mentes frakció a savdetergens rost (ADF = Acid Detergent Fiber). A vizsgálat harmadik részében az ADF-ből erős savban való főzéssel kivonják a cellulózt. A visszamaradó részt savdetergens ligninnek (ADL = Acid Detergens Lignin) nevezzük. Újabb módszerekkel az ADL tovább bontható: ligninre és úgynevezett rosthamura.
A laborvizsgálatok eredményei által egyre közelebb kerülünk a hasznosítható, emészthető hányadhoz. A takarmányok rostemészthetősége állatkísérletekkel állapítható meg, ezek költséges és időigényes módja miatt a takarmányadagok összeállításánál a különböző takarmányok eddigi kísérleti eredményeire támaszkodhatunk. Az emészthetőségre a rostfrakciók arányából is következtethetünk.
A jól hasznosuló rostalkotók poliszacharidok: hemicellulóz, cellulóz. A hemicellulóz átmenet a vázalkotó és a tartalék szénhidrátok között, míg cellulóz vázalkotó anyag. A szarvasmarha ezeknek az anyagoknak a bontására, emésztésére közvetlenül nem képes, ezekből táplálóanyaghoz csak a baktériumok (részben a gombák, a protozoák) tevékenysége által juthat. Tehát nem megkerülhető, hogy a tehén takarmányozása során ne csak közvetlenül a gazdaállatot, hanem annak szimbionta mikrobáit is helyesen lássuk el táplálóanyaggal. A közkézen forgó sarokszámok szerint a bendőmikrobák által előállított mikrobafehérje 55–70%-ban fedezi a tejtermelés fehérjeigényét, a mikrobiális folyamatokban keletkező bendőbeli illózsírsavak, pedig kb. 65%-ban fedezik a tejtermelés zsírsav igényét. Ezek előfeltétele megfelelő mennyiségû minőségi rost felvétele.
A rost hasznosíthatatlan része a lignin, a növényi sejtfalat szilárdító, keményítő feladatú része. Egyéb rostalkotók, melyek az emészthetőséget is rontják: kutin, szuberin, kovasav, mézga.
A szakmai munkához használt takarmányozási táblázatokban feltüntetik a nyersrost mennyiségét, emészthetőségét és a rostfrakciókról is tájékoztatást nyújtanak. A leggyakrabban használt takarmányok fontosabb rostadatait az 1. táblázat tartalmazza. A táblázat alapján látható, hogy rostban gazdag takarmányok körébe a szalma, a széna és a zöldtakarmányok, míg az alacsony rosttartalmú takarmányok körébe a magvak és egyes szemtermés eredetû melléktermékek tartoznak.
A tejelő tehenek szükségleti értékei között az etetendő rost mennyisége is meghatározásra kerül. Ennek ideális mértékét a tehén által felvett takarmánymennyiség szárazanyagának %-ában számolják. Kezdetben elsődlegesen ezt a nyersrostban, majd az analitika fejlődésével, a vizsgálati anyag növekedésével és a tapasztalatok bővülésével mostanra már NDF-ben és ADF-ben adják meg. A jelenleg használatban lévő takarmányozási ajánlatok javasolt értékeit a 2. táblázat mutatja. A laktáció első 1–4 hónapjában a legalacsonyabb az adagok rosttartalma, majd a laktációs termelés csökkenésével, az adagok energia- és fehérje-koncentrációjának csökkenésével párhuzamosan növekszik. A legkoncentráltabb rostfogyasztás a szárazonállás időszakában történik. Az ajánlások minden takarmányozási technológia mellett érvényesek, de teljesen csak teljes takarmánymix (TMR) etetése mellett érvényesíthetők.
Az ajánlottnál kisebb rostmennyiség (és az ún. NFC érték, a nem rost eredetû szénhidrát mennyiségének emelkedése) esetén csökken a bendő pH-ja és bendőacidózis, laktacidózis alakul ki. Alacsony és túlaprított rostfelvétel esetén hiperkeratózis váltható ki, amikor a bendő nagy felvevő felülete a bendőhám elszarusodik, csökken a táplálóanyag- felvétel. Az előző folyamatok szövődményeként könnyen kialakulhat: oltógyomor helyzetváltozás, májtályog, savós csülökirhagyulladás. A rosthiánynak általában elsődleges jele a tejzsír csökkenése.
A túlzott rostetetés az állat elhízásához vezet, a kövér állat „serkenti” a ketózis előfordulását.
A nyersrost hordozó fizikai formája
A fizikai forma kérdéskörének átgondolásánál érdemes a „rost hatásmechanizmusát” áttekinteni.
A felvett takarmány a rágással történő mechanikai feltárás során, a száj-garatüregből a mechanoreceptoroktól induló reflex miatt termelődő nyállal keveredik. A falat a bendőbe jutva a nagy mennyiségû, 8,2–8,4 pH közötti nyállal pufferolja a bendőt. A nyáltermelés mértékét a lenyelt rostos falat tovább emeli, hiszen a bendőrecés kardiális receptorait izgatva fokozza a nyáltermelést. A termelt nyál mennyisége a kérődzés folyamán több, mint a felvételkori rágásnál. Ez a fokozott nyálmennyiség a bendőtartalom felszívódását, foszfáttartalmával a cellulózemésztést, karbamidtartalma révén pedig a nitrogénellátást javítja. A bendőbe jutott falat a mikrobák táplálékául szolgál. A rost mennyisége és minősége itt befolyásolja a bendőflóra és -fauna megjelenő fajait és azok arányát, bendőből való kikerülését, élettartamát. „A bendőrecés a természetben előforduló, mikróbák által legsûrûbben lakott helyek közé tartoz ik…” (Baintner, 2003) Ennek a kis élőhelynek a rost által kiváltott hatások, gazdaszervezeti reakciók (pl. pufferolás, aprítás) biztosítják a homeosztázisát, az illózsírsav termelésének egyensúlyát. Az evés, nyálelválasztás, rágás beindítja az előgyomrok mozgásait, motorikáját, amely a bendőtartalmat keveri, elindítja a kérődzést és a böfögést, az előgyomrok tartalmát az oltó felé továbbítja.
A 3. táblázat néhány, a rost mennyiségével és minőségével közvetlenül, vagy közvetve befolyásolható élettani paramétert mutat be. A 4. táblázat konkrétan a különböző fizikai formákban feletetett réti széna hatásaira mutat rá. Legjobb eredményt a szálas szecskázott változata hozta.
A rost fizikai formája befolyásolja a mikrobák táplálóanyagokhoz való hozzáférését. Ez a megfelelően aprított (3–5 cm), kissé sértett rosthordozón a legmegfelelőbb. A rostnak legalább 75%-a struktúrrost legyen, de a nagyobb méretû részek aránya már az ajánlatokban is szerepel. Ez azért fontos, mert a bendőfolyadékban nincs rostbontó enzim, enzimes bontás csak közvetlenül a megfelelő felületû takarmányrészre tapadt baktériumok által történhet. A jó méretû rostrészecskék biztosítják a bendőtartalom megfelelő fázisainak fenntartását. A lassan emészthető rostot a bendőflóra glükózra bontja, majd vegyes savas erjedés során illó zsírsavak keletkeznek. A folyamatok a mikrobák számára nagy energiaveszteséggel járnak, ez az erjedési végtermék nagy energiatartalmából ered, amit ők, nem is csak a gazdaszervezet, a tehén tud kiaknázni. A bendőbe került takarmány energiájának kb. 2/3-a lesz a tehéné. A folyamatban nagy mennyiségû gáz is termelődik (3. táblázat), aminek kb. 27%-a metán, ezt a folyamatban részt vevő szervezetek nem tudják hasznosítani.
A rostellátás minősége folyamatosan ellenőrizhető a TMR laboratóriumi elemzésével, a bélsár konzisztenciájának és a tejtermelés alakulásának nyomon követésével vagy a TMR-szeparátor (E lapban is ismertetett!) alkalmazásával.
A nyersrost hordozók takarmányhigiéniája
A magas rosttartalommal rendelkező anyagok rossz higiéniája a takarmányozás jelentős hibaforrása lehet.
A különféle tömegtakarmányokban jelentős mennyiségû penészfaj fordulhat elő. A szilázs és szenázs penészei a takarmányadag DON és zearalenon mikotoxin forrásai lehetnek. Ezek a mikotoxinok már a betakarításkor bekerülnek a takarmányba, de mennyiségük a silókazlak megbontásával, a penészek aktiválódásának hatására tovább nőhet. Hatásuk kedvezőtlen, csökkentik az étvágyat, a takarmányfelvételt, gyengítik a szervezet ellenálló képességét, rontják a szaporodás-biológiai mutatókat. Megjelenésük elkerülhető, mérsékelhető, ha a betakarításkor, betároláskor a levágott növény nem szennyeződik a talajjal, gyorsan és jó tömörítés mellett történik a kazalba helyezés, minimalizáljuk a kazalfelületek bontás utáni levegővel való érintkezését.
A rostforrásoknál előforduló egyéb hiba lehet még a bemelegedett és rothadt állapot. A bemelegedés hatására elindul a takarmány gyors kémiai bomlása, a rothadás folyamán kedvezőtlen hatású anyagok képződnek. Ezek közvetlenül befolyásolják a bendőmûködést, az emésztést, az enzimmûködést, a májelfajulások kialakulását, a máj mûködési zavarait, valamint szerepet játszanak a hasmenések kialakulásában, a mérsékelt takarmányfelvételben.
A rossz minőségû szálastakarmány tömeges fogyasztása bendőalkalózist eredményezhet.
A cikk szerzője: Molnár Ernő
