Az enyhe télnek és a korai, meleg tavasznak köszönhetően meglehetősen fejlett, már a kalászolás előtt álló gabonavetések figyelmeztetnek a közelgő betakarításra. Fontos lépése ez a szántóföldi növénytermesztésnek, hiszen a sikeresen megtermelt és kártevőktől, kórokozóktól megvédett terményt megfelelő minőségben (tisztaság, kevés tört szem stb.) le kell tudjuk hozni a tábláról. Mondhatnánk, hogy ez a művelet a termesztés utolsó fázisa, de lévén, hogy a most betakarításra kerülő kultúra előveteménye a következőnek, mindenképpen hatással van arra. Így pl. a visszamaradó szármaradványok mennyisége befolyásolhatja a talajelmunkálás és a majdani vetőágykészítés technológiáját, gépi munka igényét. A tápanyag-visszapótlás szempontjából pedig fontos az elővetemény hozama – nyomon követhető, hogy az elővetemény tervezett hozama mennyiben realizálódott és ennek megfelelően milyen mértékben került felhasználásra a korábban kijuttatott tápanyag, illetve kalkulálható a szármaradványok mennyisége és az azokkal táblán maradó és hasznosítható tápelemtartalom. Minél pontosabban tudjuk meghatározni az adott terület hozamát, annál pontosabbá tudjuk tenni tápanyag-gazdálkodásunkat. A GPS-es technológia használata lehetővé teszi a hozam térképezését, azaz a hozam-, szemnedvesség-, és egyéb kiegészítő információk mérését és azok rögzítését a térképezéshez szükséges koordinátákkal együtt. A sűrű, kb. másodpercenként rögzített adatok révén pontos képet kaphatunk tábláink hozamáról, illetve annak változékonyságáról.
Az első hozammérő szenzorok a '80-as évek elején jelentek meg és a pillanatnyi hozam, illetve a tábla teljes hozamának mérésére voltak alkalmasak. Azóta ezeknek a szenzoroknak több változatát dolgozták ki, melyek egy része elterjedt és ma is megtalálható a gyakorlatban.
A gyártók korábban az infravörös sugarak alkalmazásával határozták meg – közvetett módon – a pillanatnyi áthaladó anyagmennyiséget, majd ebből következtettek a hozamra, azonban a szenzorok kopása sokszor okozott fejtörést a használat során.
A mai korszerű betakarítógépeken jellemzően már alapfelszereltségként megtalálhatóak a hozam- és szemnedvesség mérő szenzorok – általában GPS-vevő nélkül, tehát a pillanatnyi és a teljes hozam mérésére alkalmas formában. Opcióként, akár utólag is, egy GPS-vevő hozzáadásával alkalmassá tehetőek a hozam térképezésére. A ma, gyári opcióban elérhető hozammérő szenzorok közül talán legelterjedtebb változat az ütközőlapos megoldás. Ezek kialakításuknál fogva az elevátor felső fordulási pontja közelében vannak felszerelve, lehetővé téve ezzel, hogy a szemek megfelelő irányból tudjanak az ütközőlappal ütközni (1. kép). Ez a kritérium egyúttal megköveteli, hogy a szenzor, illetve annak házának kialakítása illeszkedjen az adott betakarítógép elevá- torához. Emiatt ezek a szenzorok gépspecifikusak – gyártmányonként, illetve típusonként eltérőek. E tekintetben kedvezőbb lehet az optikai hozammérő szenzor (2. kép), mert annak elhelyezése sokkal kevésbé gépspecifikus, mindössze két lyuk kell az elevátor két oldalára, melyen keresztül az adó- és vevő egység látja egymást. Ez a megoldás kedvelt az olyan gépeknél, amelyek gyárilag nincsenek hozammérő szenzorral felszerelve.
A szemnedvességmérő szenzorok az elektromos vezetőképesség mérésének elvén működnek. Kialakításuk és elhelyezésük változó. Általában az elevátorban kerülnek elhelyezésre, vagy az állandó magáramba (3. kép), ahol egy mérő felülettel találkozik a termény, vagy egy különálló mérő térben, ahol az elevátorból kvázi mintát vesz az egység, majd a mérést követően egy kihordó csigával oda-vissza is üríti a szemeket (4. kép). Előbbi megoldás hátránya, hogy a szemnedvességmérő szenzorok – működési elvük miatt – érzékenyek a mért anyag térfogatára és sűrűségére. Előnye viszont, hogy lényegesen gyorsabb, tehát több mérési adatból tud számolni a rendszer. Az elkülönített mérési térrel rendelkező szenzorban a mért termény térfogatsűrűsége lényegében állandó, ami előnyös a mérési pontosság tekintetében, de a betöltés–mérés–kiürítés hosszabb időt vesz igénybe, emiatt kisebb a mintavételi gyakoriság. A gyakorlatban elmondható, hogy mindkét szenzor megfelelő pontosságot biztosít.
A könnyen beszerelhető szenzoroknak köszönhetően a hozamtérképezés gyakorlatilag bármilyen gabonabetakarító gépre utólag is felszerelhető. Mind a gyári, mind az utólagos verzió vezérlő monitorja alkalmas a hozammérés mellett a gép automatikus kormányzására is, illetve az aratási szezonon kívül egyéb munkagép vezérlésekre is használhatóak.
A mért hozamadatok valamilyen adathordozón (USB-meghajtó, SD-kártya stb.) esetleg egyes gyártók által kínált vezeték nélküli adatátviteli megoldással az irodai számítógépre kerülnek, ahol megfelelő szoftverrel elkészíthetőek és elemezhetőek a hozamtérképek (5. kép).
A helyspecifikus hozamtérképezés tehát gyakorlatilag bármilyen gabonabetakarító gépre elérhető és képet ad tábláink heterogenitásáról, valamint fontos kiegészítő információt a szakszerű tápanyag-gazdálkodáshoz. A hozam- adatok elemzésével, az azokból kinyerhető információkkal és más helyspecifikus adatokkal való összevetésükkel a cikk következő részében foglalkozunk.
Mesterházi Péter Ákos – Milics Gábor
A cikk szerzője: Milics Gábor
